Angyali ördögök 7. rész

Bocsánat a késésért.. :) Itt az új rész, jó olvasást hagyjatok nyomot :) 

- Nagyon fáj – összeszorítom a szemem, amíg a feszítő fájdalom tart.
- Lazíts szívem! Csak letörtem az ágat, szóval ki kell vennem.
- Ne… NE kérlek – a könnyeim ismét elerednek.
- Ha nem veszem ki, csak rosszabb lesz. Képzeld, tegnap számoltam, hogy már csak 2 hét van az esküvőnkig. Jó nem? Már alig várom, hogy a feleségem legyél – megpróbálja elterelni a figyelmemet. Becsukom a szemem és megszorítom szerelmem kezét. Érzem, hogy megragadja az ágat és kihúzza belőlem. A fájdalomtól elájulok, és hagyom, hogy magával vigyen a sötétség.

Christine:

A park felé sétálok. Már sötét van és most valahogy New York utcái csendesebbek, mint általában. A parkban sötétebb van,mint szokott. Hol égnek a lámpák, hol pedig nem. Zsebre vágott kézzel haladok előre. Olyan furcsa, hogy mióta vámpír vagyok, egyáltalán nem félek a sötétben, sőt szinte jobban szeretem, mint a nappalt, pedig mikor ember voltam, ki sem dugtam az orrom sötétedés után. Sikítást hallok a közelből. Nem futkosok, de közelebb sétálok. Egy vámpír és épp vacsorázni készül. Háttal áll nekem és már is áldozata nyakába mélyeszti a fogait. Ismerős a vámpír, de túl sötét van.
- Mit ficánkolsz, úgyis meghalsz – motyogja, mikor egy pillanatra leválik a lüktető érről. Villámként hasít belém a felismerés. Will. Ezt a pillanatot választom a közbelépésre. Ott termek és taszítok rajta egyet. Lassan felcsaphatok emberek megmentőjének.
- Futás – kiáltok a férfira és máris eliszkol – Mi a picsát csinálsz? – kiáltok rá Will-re.
- Eszem! Nincs jogodban elijeszteni a vacsorámat! – kiabál velem, mintha nem is ő lenne az, akivel több mint öt éve osztozok az életemen.   
- Mit hisztizel? Lassan elegem van a hisztijeidből! Tűnj el te is, mint a barátnőd, bár vele egyszerűbb volt, őt könnyebb volt eltépni tőled – szinte köpköd, ahogy beszél. Nem értem, mire gondol. 
- MI van? Miről zagyválsz? Undorító vagy Will. Te nem vagy az, akit eddig ismertem.
- Miről, miről? – színpadiasan széttárja a karjait –A kis barátnőd egyáltalán nem vonzott, veled ellentétben. Egyszerű volt elijeszteni azzal, hogy rá gyanakodtál.
- Te ölted meg azt a nőt! – azonnal leesett a tantusz. Ez nem lehet igaz, én meg kegyetlenül összevesztem Katherine-nel.
- Bosszút kellett állnom! – röhögte – Hát bevált!
- Soha többet nem akarlak látni Will! Takarodj az életemből!
Hátat fordítottam és elrohantam.

Katherine

Kinyitom a szemem és körülnézek. Frank mellettem fekszik. A szeme csukva van, de nem tudom eldönteni, hogy alszik-e. Felülök, de ő nem mozdul. Alszik. Szinte már teljesen jól vagyok. A kézfejemen a bőr, még mindig fodros, a nap miatt, de az helyrejön. Lemegyek a lépcsőn, hogy valami kaját keressek. Kinyitom a hűtőt, de csak zacskókat látok mindenütt. Útálom a zacskós kaját, de most nem válogathatok. Kiveszek egy zacskót, kinyitom és egy fintorral az arcomon, csak nyelem. Érzem, hogy megerősödöm. A bőröm is kezd regenerálódni. Egy kéz fonódik a derekamra.
- Hogy érzed magad? – suttogja gyengéden a nyakamba. Nem tudom, hogy most mit mondjak. Dühös vagyok magamra. Igaza volt. Gyenge vagyok.
- El akarok utazni.
- Rendben, hova menjünk? – nem érti.
- Egyedül akarok menni – megdöbben.
- Miért? Szeretlek, és nagyon sajnálom, ami történt. AZ én hibám volt. Ha nem provokállak…
- Igazad volt – szakítom félbe – Túl gyenge vagyok. Te erősebb vagy, megfontoltabb. Csak hátráltatlak. Nincs helyem itt. Nem vehetsz feleségül egy gyenge nőt. Aki még csak vadászni sem tud úgy, hogy ne haljon félig bele – a hangom suttogás. Az állam alá nyúl és megemeli a fejem.
- Ne beszélj butaságot – a könnyeim hirtelen, megállíthatatlanul folyni kezdenek. A nyakába borulok és zokogom.
- Sajnálom… Annyira sajnálom, hogy hülyeséget csináltam. Kérlek, bocsáss meg – szorosra fonja az ölelését és nyugtatóan a hátamat simogatja.
- Ne butáskodj. Szeretlek kicsim – letörli a könnyeimet, és megcsókol. Édes csókjaitól, minden gondom elszáll.
- Nemsoká itt az esküvő és nem szeretném, ha kételkednél – a könnyeim között, csak bólintani tudok.
- Nem érdekel, ha gyengébb vagy. Meg foglak védeni, az életem árán is. Boldoggá foglak tenni, és ha legközelebb medvére vadásznál, akkor megyek veled és segítek – elmosolyogom.
- Azt hiszem, a medvékkel nem próbálkozom többé – egy mosoly hagyja el az ajkamat, majd Frank szája tapad az enyémre.
- Azt hiszem, legutóbb félbeszakítottak – átkulcsolom a nyakát és ő felvisz a lépcsőn, az emeletre. Finoman letesz az ágyra. Fölém magasodik és egy hirtelen mozdulat, majd már egyikünkön sincs ruha. A lábaim közé helyezkedik és felhúzza az egyik térdemet. Végigsimít a combomon, majd óvatosam belém mélyeszti magát. Felnyögök, és vadul csókolni kezdem. Mozogni kezd, én pedig elveszek a gyönyörben. Hihetetlenül szeretem őt. Ezért érdemes érezni. Sokáig szeretkezünk, mire eljutunk a csúcsra. A légzésem gyors, és hirtelen élvezek el. A testem remeg és izzad. Kimerült vagyok. Hátravetem a fejem és közben a mellkasán támaszkodom.
- Mekkora előny a vámpír lét – ránézek, de látom, hogy valami nagy marhasággal fog előállni.
- Nem kell védekeznünk. Hiszen úgy sem lehetsz terhes – el sem hiszem, hogy ezt mondta. Megbeszéltük, hogy erről sosem ejtünk szót. Lemászom róla és a fürdőszobába megyek. Bezárom az ajtót és a földre kuporodom. Csak sírni tudok. Zokogni… AZ átváltozás előtt, minden álmom volt egy család. Legalább két gyermekkel. Sokat álmodoztam róla, hogy körülöttem szaladgálnak, amíg a férjemmel egy hintaágyon ülök és a fejemet a mellkasán pihentetem. Viszont az álmaimat darabjaira törte az a borzalmas éjszaka.
- Katie engedj be! Nem akartalak megbántani, sajnálom – az ajtót veri, de nem tud bejönni. Inkább csak nem akar, hiszen simáén be tudna jönni.
- Egyedül akarok lenni –a dörömbölés elhallgat. Lépteket hallok, majd csend lesz. Behunyom a szemem és rögtön gyötörni kezdenek annak az éjszakának az emlékei.

Kézen fogva sétálok ki a színház ajtaján. Robert csodálatos barát. Nagyon fess és művelt úriember. Szeretnék a felesége lenni. Azt hiszem, hogy sok, egészséges fiút tudnék neki szülni. 
- Kedvesem, elkísérhetem haza? – annyira udvarias.
- Apám küld értem kocsit. De köszönöm kedvességét uram – finoman visszautasítom, de legszívesebben elmennék vele. Milyen piszkos a fantáziám. Azt hiszem, ágyba bújnék vele, ha az erkölcs engedné. Sajnos nem engedi.
- Rendben van. Esetleg elvihetem holnap vacsorázni? – csak bólintok, majd egy elegáns pukedlivel elköszönök. Robert beül a kocsiba, majd elhajt. Átsétálok az út túloldalára, hogy ott várjam a hintót. A cipőmben már nagyon fáj a lábam. Kibújok a cipőből és a ruhám alá rejtem. Már csak az utcai lámpák világítanak. Elég sötét van. egy ütést érzek a fejemen és elájulok.
Mikor magamhoz térek, hűvös levegő csapja meg a bőröm. Most veszem észre, hogy meztelen vagyok. Egy sötét alak lép ki az árnyékból. Egy kés van nála. Félek. Mit akarhat tőlem?
- Új életet adok neked. A gyermekem leszel! – ez nem normális. Közelebb jön és egy pohár vörös löttyöt nyom az arcomba. Elfordítom a fejem, de ő erőszakkal nyitja ki a szám, majd leönti a torkomon az italt. Közelebb jön és a kés pengéjét végighúzza a karomon. Összeszorítom a fogom, de ez szörnyen fáj. A vér kibuggyan a bőröm alól, majd végigfolyik a karomon. A sötét férfi közelebb hajol és nyelvével végignyalja a karomat. Rettenetesen félek. Majdnem biztos vagyok benne, hogy meg fogok halni. A penge egyre több helyen ejt rajtam sebeket.
- Nemsoká vége. Mindjárt meghalsz – elneveti magát, majd lehajtja fejéről a csuklyát. Megdöbbenek.
- Robert? – nem kapok levegőt. Egy újabb vágás keletkezik a combomon és érzem, hogy kezdem elveszíteni az eszméletemet. Nincs olyan testrészem, ahol még nem folyik a vér. Most már biztos, hogy meghalok. Mi lesz Zoe-val és Christine-el? A könnyeim patakzani kezdenek. Egy éles fájdalmat érzek a gyomromban és tudom, hogy a penge alig vétette el a szívemet. A sötétség közeledik és tudom, hogy nem fog elengedni.