VERSENY!!!

Kedves Versenyzők!

Itt van a feltételek listája!

Téma:

- Elmúló szerelem
- Örök barátság
- Egy szeretett személy elvesztése
- Az igaz szerelem megtalálása
- Egy teljesen megváltozott élet

Kategória:

- Romantikus
- Misztikus
- Dráma

Hosszúság:

Minimum 2 oldal.
Maximum 3 és fél oldal.

Párbeszédek:

1.
- Sajnálom, én ezt nem tudom tovább csinálni. Fáj, amit velem teszel.
- Kérlek, ne menj el. Megváltozom, ígérem.
- Nincs esély a változásra. Én pedig már nem vagyok hajlandó több ideig várni, vártam éppen eleget. Most elmegyek. Ég veled (a szereplő neve).
- Értem. Nagyon szeretlek, ezért elengedlek. És csak remélni tudom, hogy visszatérsz egyszer hozzám.

2.
- Örülök, hogy végre megtaláltalak. Nálad jobb embert kívánni sem lehetne.
- Én is nagyon örülök. Örökké melletted leszek! És ez nem csak egy üres mondat, ez így lesz, mindig.

3.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!
- De ez nem olyan szeretet, amit a részegek mondanak, én tényleg szeretlek! Nem akarsz meginni velem még valamit?
- Azt hiszem, te már nem vagy szomjas.

4.
- (a szereplő neve) kérlek, gyere ki. Beszélnünk kell. Tudom, hogy fáj, de nem zárkózhatsz el a külvilág elől.
- Hagyj engem békén (a szereplő neve). Nincs szükségem arra, hogy bárhová is menjek. Jó itt nekem egyedül. Most minden megváltozott. Innen már nincs visszaút, és ami történt megtörtént. Ezen már senki sem tud változtatni.
- De én segíthetek.
- Nem! Ezen már senki sem tud segíteni, menj el kérlek!

KÉRLEK TITEKET, HOGY A PÁRBESZÉDES RÉSZT DŐLT BETŰVEL ILLESSZÉTEK BELE A MŰVETEKBE. CSAK 2 KELL VÁLASZTANI!!!!!

Képek:

Mindenki, saját maga dönti el, hogy a karakterei hogyan néznek ki. Az írás során, legalább a két főszereplő képe jelenjen meg a mű valamely pontján.



Az elkészült műveket, a versenymu@freemail.hu e-mail címre várom, ahol kérem feltüntetni a témát, a kategóriát, az író teljes nevét, és a mű címét. A leadási határidő 2014. 06. 12

MINDENKINEK JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK, ÉS SOK SIKERT!!!

Figyelem! Tájékoztató!

Kedves olvasók! :)

Még 2 napig jelentkezhettek az írói versenyre.
Ne feledjétek, hogy pontosan 29.-én (csütörtökön) 12:00-kor teszem ki ide a feltételeket.
- 3-4 Téma/kategória/ (Pl:. Téma: A szerelem elmúlása, Kategória: Romantikus)
- Hosszúság
- 4 db párbeszéd, amiből minimum 2 be kell illeszteni a szövegbe.
- Képek a szereplőkről, amiket te választasz ki, és te helyezel el kedvedre.

Még pár szó a nyereményről.
Mivel ez egy írói verseny, így megfelelőnek találom, ha a nyeremények könyvek lesznek. Általam megvásárolt 2 db könyv kerül a nyertes kezébe, amik csoportokra vannak osztva.

1.csoport: Vámpírnaplók 2. és 3. kötet. (Misztikus)

2.csoport: CSI Miami: Vágd és Fuss ; CSI Miami: Ünnepi rémálom. (Bűnügyi, krimi)

3.csoport: Lakatos Levente: Barbibébi ; Daniel Steel: Ha a háborúnak vége. (Romantikus)

A csoportok könyvei kombinálhatók, ha előfordul, hogy a nyertesnek a csoportban található könyv(ek) már megvan(nak).

Remélem megfelelnek a feltételek, és ez is kis kedvet csinál ahhoz, hogy még többen jelentkezzetek.
A jelentkezők listájára eddig 6 ember regisztrált fel. Remélem, csütörtökig ez a szám még növekedni fog. :)

Angyali ördögök 4.rész

Itt egy újabb rész a történetünkből :) Jó olvasást, hagyjatok nyomot a csevegőben :*

Christine:

A székhez kötözve ébredek. A nyakam rettentően fáj, de lassan visszaáll. Mozgatnám, de az még nem megy. A kezeim és a lábaim sem mozognak és erőm sincs, hogy letépjem magamról a köteleket.
„Will kérlek, segíts” – a gondolataim szinte sikítanak. Vagyok olyan erős, mint Katherine. Persze nemrég evett, így könnyű volt neki. ÉS ismét eltörte a nyakamat. Legelőszőr akkor tette ezt mikor átváltoztatott. A bejárati ajtó csapódik és Will jelenik meg.
- Christine – ijedten ugrik mellém és már le is tép rólam a köteleket. Most érzem igazán, hogy hála a nagy verekedésnek és annak h az elmúlt pár órában nem ettem elgyengültem – Mi történt?
- Katherine. Kikapcsolta az érzéseit. Eszelőssé vált és verekedtünk. Kitörte a nyakamat. Megint – válaszolok, ő pedig gyorsan megemel, és a kanapéra tesz. A konyhába rohan, aztán vissza hozzám.
- Igyál – a számhoz tartja az üveget és iszok. Érzem, hogy minden egyes korttyal visszatér belém az erő. Mire kivégzem az üveget a nyakam is visszaáll a régi kerékvágásba. Megmozgatom a nyakam és a végtagjaimat.
- Ezt az asztalon találtam – nyújt felém Will egy papírt. Katherine kézírása van rajta.

Én mondtam, hogy nem győzhetsz le, de testedzésnek jó volt. Ha kiszabadultál, összetakaríthatnál. Most megyek, és talán megölök valakit, vagy egy jó szexszel ütöm el az időt. Meglátjuk, melyik jön előbb. Bocs a nyakad miatt, de… nem! Igazából egyáltalán nem sajnálom. Tudod… megtörtént, de ezúttal így is marad!!!Puszikaa Katherine

- Ezt nem hiszem el – hajtom le a fejem. Belül sokkal jobban fáj, mint a testemnek. Még ha valójában halott is vagyok – Miért teszi megint ezt?
- Megint? Egyszer már megtette? – lepődik meg Will és a mellkasához húz. Annak ellenére, hogy vámpírként nem vagyok már egy ijedős fajta, most biztonságban érzem magam szerelmem karjaiban.
- Meg. 225 éve, 1788-ban egyszer már megtette. Akkor a húga halála váltotta ki az egészet. Akkor egy vérengzővé vált. Folyamatosan ölt. És nem másból csak kedvtelésből. Nem volt egyszerű megállítani és rávenni, hogy kapcsolja vissza az érzéseit.
- Ugye nem akarsz utána menni? – kérdezte Will.
- Nem lesz semmi bajom. Meg nem hallhatok. És most h táplálékot is vettem magamhoz erősebb vagyok – a szobába megyek és átöltözök. Egy feszes bőrnaci, fekete topp és egy ing, amit megkötök a mellem alatt. Telefonomat a zsebembe csúsztatom, és indulásra készen állok.
- nagyon dögös vagy – sóhajt Will és látom, hogy nem kell neki sok és elveszíti a fejét.
- Hűtsd le magad. Most nem érek rá. Vissza kell kapnom Katherine-t – egy gyors csókot nyomok az ajkára. Nem hagyom, hogy elmélyítse. Becsapom magam mögött az ajtót és már úton is vagyok a vörös Corvettemmel. Fogalmam sincs merre megyek, de érzem, hogy arra kell mennem. Az utcák kanyarognak, egyik a másikba visz. A Forgalom elviselhető. Még csak most veszem észre, hogy már délután van. Lehet, hogy Katherine azóta újra ölt. Már azt sem tudom, merre megyek, pedig már jó néhányszor laktam a városban. Úgy érzem, hogy egy sikátorba kell hajtanom. A megérzésem nem csalt. Katherine van bent és éppen enni óhajt. Az áldozata ezúttal férfi, akin nincs felső. Azt hiszem vacsi előtt elszórakozott vele. Kiugrok a kocsiból és már el is rántom áldozata mellől, aki mint a nyúl futni kezd. 

Katherine:

Ne m hiszem el.  Már megint kiveri a kezemből a kajámat.
- Idefigyelj Christine! Velem ezt nem művelheted sokáig. Nagyjából semmi sem akadályoz meg abban, hogy amilyen könnyen adtam az örök életet, olyan könnyen meg is fosszalak tőle – most megdöbbent. Nem tud mit mondani.
- Képes lennél megölni? Engem?
- Igen! – teljesen hidegvérrel válaszolok. Mióta az érzéseim nem működnek, se bűntudatot, se fájdalmat, se semmi ilyesmit nem érzek. Szóval a szavaim súlya sem érdekel.
- Nézz már magadba! Mi lett belőled. Ki a franc vagy te? Halállal fenyegetsz engem, aki minden szarságból kihúztam a segged? Mindig melletted álltam és vigyáztam rád? Nem vagy normális. Csak azért nem hagylak magadra, mert az veszélyes lenne a városra, az országra, a kontinensre, sőt a világra is. Elegem van a hülyeségedből. Elegem van a pusztításodból és abból, hogy nem tudod kontrollálni magad. Egyszerűen utállak! Ha Zoe látna, nem is tudom, hogy mit gondolna rólad. Nem ilyen nővérnek ismert téged. Higgy nekem, ő is utálna és velem értene egyet – egy égető könnycsepp folyik ki a szememből. Nem tudok, és nem is akarok ebből többet hallani. Mert ez… fáj. A picsába! Visszatértek. Az érzések tömkelege csak úgy mardossák a lelkem.
- Ég veled Christine! – azt hiszem, ez most végleges. El fogok menni és azt hiszem, véget vetek az életemnek. Hátat fordítok és elviharzom.

 Még nem tudom merre megyek, csak azt tudom, hogy el a városból, talán el a kontinensről is.  Nem viszek magammal semmit. Hirtelen azt veszem észre, hogy a Golden Gate híd egyik pillérének tetején állok, és a mélybe bámulok. vajon képes vagyok megtenni? Lehet, hogy ez velem is végezne. Közelebb lépek a széle felé és ha jól becsülöm meg, akkor a mélysége nagyjából 230 méter lehet. Igen, készen állok rá. A szememből akadály nélkül folynak a könnyek. Csak úgy patakzik, de nem érdekel. A lelkem felszabadulásért őrjöng.
- Várj! Ez igazán nem jó ötlet – egy férfihang a hátam mögül, megállásra késztet.
- Ne szólj ebbe bele. Te semmit sem értesz.
- Lehet, de azt tudom, hogy bármi is a gond, ha most elfutsz előle, attól nem lesz jobb. Mellesleg vámpírként, ez a híd, meg sem kottyanna neked – megfordulok és már komolyan nem tudom mit tegyek. Ki ez a férfi és miért hallgatok rá?
- A nevem Frank Antiqua.
- Katherine. Katherine Angeli.
- Oh ez latinul angyalt jelent – ezzel nem igazán vidít fel. Én is tudok latinul.
- A tiéd pedig…- hogy erre még nem figyeltem fel. – Ősi
- Valóban.
- Te létezel? – ámulva bámulok rá. Azt hittem az ősi vámpírokról szóló történetek, csak legendák. 

Angyali ördögök 3.rész

Itt egy újabb rész :) Remélem tetszeni fog.. :) ha igen, hagyjatok nyomot a csevegőben köszikee :*

Már sötét van. Kinyitom a szemem és megpróbálok megmozdulni. Sikeresen kimászom a rommá tört autóból. Most gyalogolhatok haza. Nem vagyok messze otthonról, de akkor is. Felmászom, hogy újra az úton legyek.  Az ót szélén kezdek sétálni. Nem nagyon látok autókat. A hátam mögül egy erős fényszóró fénye világít meg. Kiteszem a kezem és az autó lassítani kezd. Megáll és én beszállok. Egy nő ül az autóban. Az ütőere annyira hívogat, hogy szinte már marja a torkom az éhség.
- Hogy kerül ide, az út szélére? Történt valami?
- Ugyan, csak annyira éhes vagyok. Egy balekra vártam, aki felvesz…
- Tessék? – ahogy ezt kimondja, máris beleeresztem a fogaimat és ő csak sikoltani tud. Most valahogy mást érzek, mint eddig. Vagyis, igazából nem érzek semmit. Ugyan azt érzem, mint… 1923-ban. Hát újra megtettem. Egy pillanatra megemelem a fejem, hogy levegőhöz jussak, és közben egy kaján, lassú vigyor terül el az arcomon. Újra belemélyesztem a fogam az ismeretlen áldozatba és tulajdonképpen semmi sem akadályoz meg, hogy gond nélkül megöljem.  Már nem sok van benne. Mindjárt az utolsó csepp is kifogy belőle. Nem várom meg, hogy az eszméletét elveszítse.
- Mit akar tenni velem? – a kis naiv. Nagyon jól tudja, hogy meg fog halni. A hangja már kevesebb, mint a suttogás.
- Meg fogsz halni! – a szeméből egy csepp könny csordul ki, majd eldöntöm és cselekszem. A nyomokat gondosan eltüntetem, majd kilököm őt az autóból. Becsukom a kocsi ajtót és haza hajtok. Gyorsan haza érek és pár perc múlva, már ágyban is vagyok.
Tudom mit hallottam. Nem tudom, hogy tudnám előidézni újra, de meg fogom keresni. Ha van rá mód, hogy Zoe visszajöjjön, én megtalálom. Segíteni fogok neki, hogy újra éljen.

Christine:

Gyorsan fékezek, de aztán már tovább is hajtok. Tudom jól, hogy ezt direkt csinálta elterelésképpen. Úgysem lesz semmi baja. Újra indítok és már ismét úton vagyok. Nem várom meg még drága barátnőm hazaér, inkább lefekszem. Még Willel sem akarok beszélni. Nem hallom mikor jött meg Katherine. Elaludtam.
A nap sugarai ébresztenek. Nem bántanak, de zavarnak. Felettébb örülök, hogy a tévhitekkel ellentétben a fény és a kereszt sem bánt minket. Behúzom a függönyt és a konyhába megyek. Bekapcsolom a tv-t és úgy, ahogy vagyok pizsiben ülök le az asztalhoz. Itthon lehet már? A szobája felé sétálok és meglátom az ajtó előtt a cipőit. Szóval itthon van. Éberen alszok, de mégsem hallottam meg. Persze ő meg igen halkan tud suhanni. Visszamegyek a konyhába és egy hír üti meg a fülemet.

„Tegnap éjjel fél 12 körül az autópálya egyik lehajtójánál egy női holttestre bukkantak. A nyomozók döbbenetére a testben egy csepp vér sem volt. Megerősített információnk szerint a tettes szinte biztosan vámpír, de bizonyítani nem tudják. Ami még érdekes, mióta ők is a teljes jogú tagjai társadalmunknak, azóta ilyen módon nem hallt meg ember.
Köszönjük, hogy velünk tartottak a híreket Sebastian Orit tudósította”

Ledermedek. Autópálya lehajtó, vámpír, egy csepp vér sincs. Katherine. Értem én, hogy éhes volt,, de ez már mégis csak túlzás. Az ajtaja nyílik és ő is megjelenik. A szája sarkában még mindig ott egy csepp a tegnapi vacsorájából.
- remélem jól laktál! – csípőre tettem a kezem és csak vártam a reakcióját.
- Aha – a tv-hez sétált és kikapcsolta. Na jó azt hiszem elszakad lassan a cérna.
- Nem lehetett volna életben hagyni? Egyszerűen csak enni belőle?
- Most mit cidrizel? Jó volt és kész. Néha neked is ki kéne próbálnod. Hívogatott, és hm… olyan fincsi volt – a hangja hideg és egyetlen csepp érzelmet sem látok rajta. Süt róla a hidegség. Nem hiszem el.
- Ezt nem hiszem el! Mi a picsáért tetted megint ezt! – ordítok vele és elkapom a vállait. Rázni kezdem, mint egy rongyot, bár tudom, hogy visszarázni nem tudom bele az érzelmeket.
- Hagyd már abba, neked is ki kéne próbálnod. Különben meg ne beszélj így velem, különben megjárod. Elfelejted, hogy nekem köszönheted az örök életet? – ha nem lennék vámpír, megijednék tőle. Ez most valahogy más, mint 225 éve. Nem tudom meghatározni, de más.
- Ne fenyegess. Vagyok olyan erős, mint te! – én kiabálok, ő higgadtan és rémisztően nyugodtan beszél.
- Na ne mond. Nélkülem semmi lennél, már rég alulról szagolnád az ibolyát! Mutasd!

Katherine:

Most tényleg ezt akarja?  Kikezd velem? Nekem viszont semmiből nem tart lekeverni egy hatalmas pofont. Igen! Meg is teszem. Elegem van abból, hogy állandóan a nagyképű, kioktató szövegét kell hallgatnom.  Meglendítem a kezem és egy olyan pofont keverek le neki, hogy rögtön megtántorodik.
- Te megütöttél? – hitetlenkedve bámul rám, miközben az arcát simogatja.
- Viszonoznád? – kérdezem cinikusan. Egy ujjal sem tud hozzám érni. Nem is fog, hiszen ő az erkölcs mintaszobra. Hirtelen mégis kapok egy szép nagy pofont. A lépcsőbe beverem a fejem és úgy teszek, mintha elájultam volna. Ő rögtön mellém szalad és letérdel.
- Katie! Sajnálom! – lassan kinyitom a szemem, a lábaimat felhúzom és Christine gyomrába rúgva, a falhoz vágom. Egy pillanat alatt mellette termek és ráfogok a torkára, majd felemelem a földről.
- Ne hidd, hogy győzhetsz. Sokkal erősebb és elszántabb vagyok. Esélyed sincs – egy gonosz, lenéző vigyor ül ki az arcomra.
- Ne hidd, hogy tehetetlen vagyok – egy rúgással a szoba másik végében találom magam. Végigcsúszok a padlón és a konyhaszekrény előtt landolok.  Gyorsan felpattanok és egymásnak esünk. Olyan verekedés kerekedik, hogy a lakás 90%-át újra kell bútorozni. Egy rúgás, egy harapás. Nekem nem fáj, de látom a szemében, hogy neki igenis fáj, amit teszünk. A kanapénak csapódom, és be kell látnom, hogy tényleg erős. Nem tudom egyszerűen legyőzni, pedig nemrég táplálkoztam.
Mindent megteszek, hogy a földre terítsem, de nem megy. Megragadja a karomat, majd hirtelen hátrafordítja és a vállam már reccsen is. Hiába vagyok halhatatlan, a fájdalmat akkor is érzem. Christine eltörte a vállam. Mi a picsa? Hogy történhetett ez meg? Nagyon fáj a karom. Most már komolyan dühös vagyok. A háta mögé kerülök, megragadom és eltöröm a nyakát. Ezzel legalább egy időre megállítom.  Ernyedten rogy a földre. A karom kezd helyre jönni. Már nem fáj… annyira. A szekrényhez megyek és teljes erőmből nekivágom a vállam, hogy visszaugorjon a helyére. Amit feleszméltem, megfogom Christinet és egy székbe ültetem. Megkötözöm a kezeit és a lábait, majd egy üzenetet hagyok az asztalon.

Én mondtam, hogy nem győzhetsz le, de testedzésnek jó volt. Ha kiszabadultál, összetakaríthatnál. Most megyek, és talán megölök valakit, vagy egy jó szexszel ütöm el az időt. Meglátjuk, melyik jön előbb. Bocs a nyakad miatt, de… nem! Igazából egyáltalán nem sajnálom. Tudod… megtörtént, de ezúttal így is marad!!!Puszikaa Katherine

A lapot az asztalra teszem és elhagyom  a lakást. 

Angyali ördögök 2.rész

Itt az új részt :) Remélem tetszeni fog :) Hagyjatok kommentet a Chat-ben :) 

Christine:

Leforrázva állok ahol Katherine hagyott. Szóval innen fúj a szél. Nem tudja elviselni, hogy Will nem olyan régóta vámpír, mint mi. Azt hiszem mérlegelnem kell a lehetőségeket. Vagy nem veszem észre, mit tesz, vagy pedig elveszítem. Sóhajtva a szobámba megyek. Felveszek egy kosztümöt, magamhoz veszem a táskámat és suliba megyek: Szerencse, hogy az alváshiány nem látszik meg rajtam, különben nem tudnék a munkámra figyelni. Amíg az osztályom dolgozatot ír, addig egy másik osztály dolgozatát javítom. Néha szívesen felnevetnék a sok sületlenségen, amit összeírnak. Persze könnyű úgy történelem tanárnak lenni, hogy úgy az esetek 80%-át átéltem.
Vajon Katie bemegy ma dolgozni? Mindig olyan semmirekellő munkákat vállal. Persze dolgoznunk sem kéne, hisz elég pénzünk van már. Nem tudom megérteni miért ilyen. Régen más volt. Mielőtt kikapcsolta az érzelmeit. Persze ő akkor is ivott az emberekből, de akkor még hajlandó volt palackozott vérhez nyúlni. Nem ölt kedvtelésből és nem feküdt le mindenkivel. Ma már mindegy neki, hogy ember vagy vámpír. Az akkor énjéhez képes érzéketlen lett. Persze lehet, hogy én is érzéketlen lettem volna, ha végignézem, ahogy egy alakváltó bosszúból megöli a húgomat. Zoe ember volt. Az egyetlen Katherine családjából, aki tudta, hogy ő valójában mi lett. Katie imádta a húgát. Végig kellett néznie ahogy megölik és nem tudta megmenteni. Hogy megvédje magát az összeomlástól, kikapcsolta az érzéseit és kegyetlen, vérengző gyilkossá vált. Évekbe került, mire képes voltam megállítani. Néztem, ahogy a barátnőm és egyben testvérem, akitől én is kaptam az örök életet teljesen gonosszá fordul át. Lassan, de biztosan kellett visszajutnom a bizalmába és felettébb nehéz volt elérni, hogy újra bekapcsolja az érzelmeit. De nem lett a régi. Más lett. Talán egyszer azt a Katherine-t is visszakapjuk. Nagy nehezen letelik a napom. Szeretem a munkámat, de most különösen nehezen telt. Azt hiszem jót fog tenni egy kis vásárlás. Összeszedem az asztalomon lévő dolgozatokat és a kocsimba ülök. A lakásunkhoz közeli bevásárlóközponthoz megyek. Mivel tavasz van és az idő is egyre jobban melegszik, nem árt beújítani néhány új ruhát a legújabb divat szerintiekből. Szeretek divatos lenni. Szeretem, hogy bármilyen cuccot meg tudok venni magamnak, amit szeretnék. Egy ruhaboltban kezdek. Jó néhány rucit teszek a pénztáros elé, aki tágra nyílt szemekkel néz rám. Nem szól semmit, csak számol, én pedig fizetek. A következő állomásom egy fehérnemű bolt és egy cipő bolt. Három hatalmas táskával indulok el az autóm felé, de közben eszembe jut, hogy inkább jót tenne egy séta. Magamhoz veszem a táskámat és gyalog indulok el. De mikor a park mellett haladok el, megakad a szemem két alakon. Fókuszálok és már ki is éleződik, hogy az egyik Katherine a másik pedig egy ember és épp enni készül belőle. Gondolkodás nélkül termek azonnal ott és rántom el a lüktető verőértől. Az utolsó pillanatban. Lökök egyet az emberen, aki azonnal magához tér és már fel is veszi a nyúlcipőt.
- Normális vagy? Egy park kellős közepén akarsz vacsorázni? – lökök rajta egyet dühösen. Meglepetésként éri és a földre esik. Különben már én lennék a földön.
- Mit izgat téged? – vág vissza dühösen.
- Te ostoba fajankó. Ha nyilvánosan eszel, akkor annak nagyon rossz következményei lehetnek, nagyon jól tudod! Nem érdekel, hogy emberből iszol! DE ne a nyílt utcán tedd! Térjél már észhez? Vagy az a kevés is elment, már ami volt? – torkom szakadtából ordítok vele, de azt hiszem hatásos voltam. Egyelőre legalábbis. A szemfoga lassan visszahúzódik és látszik rajta, hogy megnyugszik.
- nyomás haza! – erélyesen szólok rá és meglököm.
- Még mindig erősebb vagyok – szólal meg hallhatóan nyugodtabban, de elindul előttem a hazafelé vezető úton.

Katherine:
Ez a gonosz, ördögi tett, bosszúért kiállt. Ugyan Christine, tudhatnád, hogy velem nem jó szórakozni. Meghiúsítottad a vacsorám, most én jövök. Megbánod te még ezt erősen. A kocsija felé terelget.
- A saját kocsimmal jöttem, azzal is megyek haza.
- Nem csinálhatsz semmi hülyeséget… Megértetted? Előttem fogsz menni a kocsival – bólintok, és máris megfogalmazódik a fejemben egy jó kis bosszúterv. Beszállok a kocsiba és elindulok. Kerülővel megyek, az autópályán. Egyre jobban nyomom a gázt és a sebesség mutató egyre magasabbra megy. Christine szorosan követ. Remélem beválik a menekülési tervem. Ha minden sikerül, ma vacsizom egy jót. Az út nagyon kanyargós kezd lenni. Még jobban lenyomom a gázpedált és már majdnem maximumon van a sebességmérő. Az út mellett szalagkorlát van.  Kinézek az ablakon és elégedettséggel tölt el, a mélység alattunk. Hirtelen oldalra rántom a kormányt és a szakadékba zuhanok.
- A francba Katherine! – még hallom Chris kiáltását és a kocsija fékcsikorgását. Egy ütközés és azt hiszem, a nyakam bánta. Elájulok és egyelőre megszabadultam tőle. A mélység felé zuhanok. Nem számolta vele, hogy a szakadék ilyen mély. Zuhanás közben, azt hiszem, nagyon megijedek. Már hallucinálok is.
- Katherine…- suttogást hallok, de nem látok senkit. A hang, nagyon ismerős.
- Ki az?
- Katherine… Még itt vagyok. Segíts!
- Zoe?Nem! Az lehetetlen. Te halott vagy – hirtelen meglátom magam mellett Zoe-t. Hirtelen megáll a szívem. Vagyis nem állhat meg, mivel nem is dobog. A legnagyobb fájdalmat jelenti az, hogy most újra látom őt.
- Itt vagyok Katie! Segíts nekem. Halott vagyok, de újra együtt lehetünk. Segítened kell. Van rá mód. Kérlek, segíts… - köpni nyelni nem tudok. A szívem meghasad, ha nem teszek valamit. Kapcsold ki! Szabadulj meg tőle. Kapcsold ki! KAPCSOLD KI! Erősen összeszorítom a szemem, hogy elnyomjam a fejemben felerősödő hangot. Egy hatalmas durranással érek földet és elveszítem az eszméletem. 

Angyali ördögök 1.rész

Egy új kezdet, egy új történet Jó olvasást :)

A kádban ülök és az esti bulira készülök. A víz felszínén, csodálatosan úszkálnak a habok. Színesek és egyszerűen csodálatosak. A színek gyorsan váltogatják egymást a buborékok felszínén. Furcsa, hogy az egész, csak az agyamban van. A fény, különböző frekvenciákon megy a szemembe, és az agyam összerak egy színes képet. A francba, miért kell nekem állandóan mindent kielemeznem? Zörgést hallok az ajtó elől.
- Christine, te vagy az? – kérdezem a lakótársamat, abban a reményben, hogy ő áll odakint, nem pedig egy elmebeteg gyilkos.
- Igen Katherine, én vagyok. Mivel csak egy fürdőszoba van, én kiszorultam.
- Nem is hallottam, hogy megjöttél.
- Nemsoká már itt sem vagyok- ezt nem igazán értem.
- Igen, mindjárt kész vagyok, és indulhatunk.
- Oh Katie! Teljesen kiment a fejemből a buli. Ne haragudj. Will elhívott vacsorázni. Mostanában nem értem rá, és úgy gondoltuk, hogy egy kis időt el kell töltenünk egymással – ez rám is igaz, a rohadt életbe. Most megölnélek, ha halandó lennél. Inkább Will-t ölném meg, ha halandó lenne. Tombolni tudnék.
- Nagyon haragszol? – kérdezi lágy, gyengéd hangon. Nem tudom mit vár.
- Szórakozz jól! – jelentem ki merev, érzelemmentes hangon.
- Sajnálom – mondja és hallom, ahogy összepakol és elhagyja a lakást. Ez már így megy egy ideje. Mióta új ügyvédi állást kapott, és teljes munkaidőben dolgozik, alig látom. Pedig már elég régóta élünk együtt. Kimászom a kádból és magamra csavarok egy törölközőt. A hajamat is megtörlöm és felveszem a fehérneműt. Én elmegyek bulizni. A rengetek munka után, igenis megérdemlek egy kis kikapcsolódást.  Felöltözöm, és a legszexibb ruhát veszem fel, amit a szekrényemben csak találok.
Egy fehér, hátul kivágott rövid ruha mellett döntök. Egy hozzá illő cipőt is találok. Még elvégzem az utolsó simításokat a sminkemen és teljesen készen állok, egy vad éjszakára. A kulcsokat és a telefonomat egy krémszínű táskába rakom és már teljesen kész is vagyok. Kilépek az ajtón és beülök a kocsimba. Az egyik kedvenc Klubomhoz megyek, ami a Fangtasia névre hallgat. Imádok itt bulizni. Mindenki annyira jó hangulatban van és tényleg jó a buli. Az is igaz, hogy ritkán járok ide egyedül. Nagyon haragszom Christinere. Már megint lepattintott. Az elmúlt 250 év alatt, nem sokszor fordult ilyen elő, csak az elmúlt három-négy hónapban. Ennyire elvakította a szerelem, és a munka, hogy én már a hanyagolható kategóriába kerültem? Mind egy, most nem akarok ezzel foglalkozni. Egy jó buli lehetőségét látom, egy olyan klubban, ahol majdnem mindenki hozzám hasonló. Az emberek is be szoktak nézni. Mióta elfogadták, hogy a vámpírok is az emberekkel egyenjogúak legyen. A kis ostobák, már félelem nélkül, szinte haveri szinten beszélnek velünk. Pedig nem hiszem, hogy ennek így kéne lennie. Christine nagy emberbarát, de én nem vagyok az. Ők csak a táplálékunk ként szolgálnak. Hiszen, ez így van, amióta világ a világ. Az ókor virágzó társadalmáért, a vámpírok tettek meg mindent. Aztán, az emberek kételkedni kezdtek és néhányan rájöttek a titkunkra. Elkezdtek üldözni és a föld alá szorítani minket. És mi lett a következménye? Persze, hogy a sötét középkor. Az emberek nem tudnak helyesen gondolkodni. A legnagyobb részt, az egyén tölti ki és meg sem próbálnak egymásért tenni. Ezért fognak ők kihalni, mi pedig egyszer, visszavesszük az irányítást a földön. De hagyjuk a világuralmi terveket. Én csak egy mezei vámpír vagyok. Közel sem vagyok az idős vámpírok szintjéhez, pláne nem az ősiekhez. Még senki sem látta őket, ezért kétségbe vonható a létezésük is.
Nagy levegőt veszek és megpróbálom kiüríteni a fejemet.  A klubban már hangosan dübörög a zene és sokan vannak, mind a táncparketten, mind a bárnál. Először is, iszom valamit, majd egy táncolok egyet, végül megbűvölök egy embert és kényem, kedvem szerint szórakozom vele.
- Egy vodkát kérek! – utasítom a pincért. A bár tulajdonosa vámpír, szóval nem tudom, hogy lehetett annyi esze, hogy halandót vett fel a pult mögé. Egy perc alatt bizonyítani tudom, hogy ez hiba volt. Megkapom a poharat és a kezemmel magam felé rántom, a nyakkendőjénél fogva.
- Ki fogod fizetni ezt az italt helyettem, és még két másikat – erősen tartom a szemkontaktust, és mikor meggyőződtem róla, hogy teljesen az elméjébe hatoltam, kiadom az utasítást, ő pedig bólogat és teszi, amit mondok. Egy kis gonosz vigyorra húzódik a szám, majd felhörpintem az italom. A táncoló tömegbe megyek és elvegyülök a táncoló tömegben és a fantasztikusan dübörgő zene ritmusára kezdek táncolni.

Christine:

- Jól laktál? – kérdezi Will. A kanapén fekszünk, és valami film megy a tv-ben. Nem igen tudok ide koncentrálni, tudom, hogy Katie haragszik rám és ez rányomja a bélyegét a hangulatomra is.
- Történt valami?
- Katherine – csak ennyit mondtam és ő már ismerte az egészet, ami otthon történt. Kaptam egy csókot is, de nem tudtam átadni magam az érzésnek. Talán haza kéne mennem.
- Maradj még – suttogja a fülembe. Csak sóhajtok és szembe fordulok vele.
- Will Katherine-t 270 éve ismerem már és nekem ő épp annyira fontos, mint te, de…
- Tudom. Majd megbékél.
- 20 év után? – csak suttogtam, de tudom, hogy hallotta. Nincs is értelme suttogásnak, de nem számít. Felállok és fürdőbe sétálok. Alig pár órája fürödtem le ugyan, de most jól esik beállni a víz alá. Vajon Katie jól szórakozik? Biztosan. Vártam, hogy Will utánam jön, de egyedül kellett befejeznem a tusolást. Az ágy szélére ültem és vártam.
- Merre jártál? – kérdeztem mikor belépett a szobába.
- Tessék – egy csokor rózsát nyújtott felém. Vörösek. Fogalmam sincs honnan szedte, de nem is érdekel. Ez olyan édes tőle.
- Nagyon szépek – szagoltam meg őket. Kivette a kezemből és a szekrényre tette, aztán vissza is tért hozzám. Fölém hajol és megcsókol. Egyik kezével a combomra támaszkodik, másikkal pedig végigsimít rajtuk és ennyi már bőven elég ahhoz, hogy mind a ketten elveszítsük a fejünket. A vékony pántú combközépig érő hálóingem villámgyorsan szakad le rólam és az alatta lévő fehérnemű is. Én sem kímélem Will ruháit. Majd vesz másikat. Fél kézzel ragad meg és dob feljebb az ágyon. Villámgyorsan van újra felettem és csókjai olyan szinten bolondítanak meg, mint még soha. Egész éjjel vadul szeretkeztünk, amit persze Will ágyneműje és az éjjeliszekrényen lévő állólámpa bánt. Az ágynemű teljesen szétszakadt alattunk, a lámpa pedig ripityára tört. Az éjjel semmit sem aludtunk, de nem is érzem magam fáradtnak. Még jó, hogy pár napot kibírok alvás nélkül. Lassan vezetek haza a vörös Corvettemmel. A házunk jó nagy Katie-vel. Elég pénzünk gyűlt össze, hogy azt vegyünk, amit csak akarunk. Ahogy benyitok a lakásba, Katherine elhagyott magas sarkúját pillantom meg. Tehát itthon van. A szobája felé megyek és meg sem gondolva, hogy talán kopognom kellene, benyitok hozzá. Az ágyon alszik, mellette pedig egy férfi. Ember férfi. Harapás nyom látszik a nyakán. Ivott belőle.

Katherine:

Lassan nyitom ki a szemem. Felemelem a fejem és az ajtóban Christine-t pillantom meg. Én pucér vagyok, és a mellettem fekvő vacsorám is az. Meg kell hagyni, hogy tud teljesíteni. Nem sok pasi hagy nyomot az emlékeimben, de ő… Talán még visszatérek hozzá. Nem keltem fel. Csak kimászom mellőle. Még mindig az ajtóban áll. 
- Jó reggelt! – köszönök cinikusan.
- Ittál belőle.
- Jól szórakoztál az éjjel? Én nagyon. Igaz, hogy nem tudom a nevét, de nem is érdekel. Finom volt – megnyalom a szám szélét. Tudom, hogy ez nagyon bosszantja. Tudom, hogy ki nem állhatja, ha nyilvánosan, a szeme előtt eszem egy élőből. Az ismeretlen férfi tántorog ki a szobámból.
- Hol vagyok? ÉS mit keresek itt? – közelebb lépek hozzá és mélyen a szemébe nézek.  Látom, ahogy a pupillája kitágul, majd összeszűkül. Ebből tudom, hogy behatoltam az elméjébe.
- Ide figyelj szépfiú. Menj szépen haza. Ha két napig nem hívlak, felejts el. Sosem haraptalak meg, csak szexeltünk egy jót. Ja és köszönöm. Elég kielégítő voltál. Most menj szépen.
- Megyek. Várom, hogy hívj. Szia – szinte robot hangon beszél. Mikor már biztos, hogy a megigézés hatásos és tartós, elszakítom a tekintetünket. Összeszedi a cuccát és már itt sincs.
- Mond csak, mit művelsz? – persze egyszerűbb rögtön nekem esni, mint megbeszélni a dolgot. Hát ha így játszunk, legyen így.
- Én nem szólok bele, hogy te mivel múlatod az idődet. Te miért is teszed? – felhúzott szemöldökkel nézek rá. Nem fogom tűrni, hogy kioktasson.
- Miért csinálod ezt? Megmondtam, hogy nem szeretem, ha emberekből iszol.
- Én pedig megmondtam, hogy nem szeretem, ha Will-el vagy. Te betartottad, amit mondtam? Hát nem úgy néz ki. Nem tudom, nekem miért kéne. Akkor kezdj el aggódni, ha újra kikapcsolom az érzéseimet.
- Ilyet még viccből se mondj. Nem fogom hagyni, hogy megtörténjen az, ami 1788-ban. Nem hagyom, hogy egy kegyetlen mészárossá válj.
- Nekem nincs kedvem koloncként a hátamon cipelni a tíz éves pasidat. Még mindig nehezen megy neki az önkontroll? Gondolom. Veled nem tud gyakorolni, hiszen állandóan zacsiból eteted – egy gonosz vigyort hátrahagyva vonulok be a fürdőbe. 

Szavazás :)

Kedves olvasóim... :)

Tudnotok kell, hogy nagyon bízom a véleményetekben, ezért egy fontos dologban kellene segítenetek :)
Egy könyvet írok egy fontos embernek az életemből.
A könyvnek  lesz borítója de sajnos nem tudom, hogy melyik kép kerüljön a borítóra.
Szeretném a segítségeteket kérni. Nézzétek meg az alábbi képeket és az oldalsávban szavazni tudtok a képek száma alapján... :) előre is köszönöm, a szavazatokat :)

 1. számú kép.

 2. számú kép.

3. számú kép.

















A segítségeteket előre is köszönöm :)

Elnézést!

Kedves olvasóim!

Remélem vagytok még egy páran azért, és nem hagytatok cserben...
Nagyon sajnálom az elmúlt időszakot, lelkileg egy kicsit összezuhantam, de most már minden rendben és újult erővel folytatom az írást... :)
Remélem ugyan olyan lelkesedéssel fogjátok olvasni, mint eddig :)
Az oldal kicsit megújult, de abban biztosak lehettek, hogy a történetek eredetisége, izgalmai, egyénisége nem változott meg :) szeretném, ha minél több megjegyzést hagynátok a chat-ben vagy a bejegyzések alatt :) Ez az oldal most már kinőtte magát, és a képzelő erőm is kinőtt a Castle sorozat keretei közül, de ez nem jelenti azt, hogy a világ legjobb és legizgalmasabb sorozatát elfelejtem. Írhattok kérdéseket, amikre természetesen itt egy bejegyzés keretében fogok válaszolni. Ha kérdéseiteket privátban akarjátok feltenni, megtaláltok a Facebook oldalon :) https://www.facebook.com/dory.torpenyi ha bejelöltök hivatkozzatok a blogomra, és visszaigazolok :)
Remélem újra tudom éleszteni ezt a kissé haldoklásnak indult oldalt, és ismét pezsegni fog az élet itt :)

Köszönöm, hogy olvastok :)