Az álca 8. rész

- Jól vagy kicsim? – lép be a fürdőbe Rick és aggódva emel fel a földről.
- Igen, csak felkavarodott a gyomrom. Jól vagyok. – mély levegőt veszek és felállok. Megtörlöm a számat és iszom egy pohár vizet. Visszamegyek a konyhába.
- A francba. – lekapom a serpenyőt a gázról. A kukába öntöm azt égett tojásokat. A kislányom kitolja a széket és feláll az asztaltól, majd hozzám jön. Átfogja a nyakam és megölel.
- Semmi baj mami. Már nem is vagyok éhes. – suttogja a fülembe és én csak szorosabban ölelem.
- Ne haragudj kicsim. A mami csinál neked másik reggelit. Oké? – a kis tipegőm helyeslően bólogat. Felültetem a tálalópultra és nekiállok valami tisztességes reggelinek. A reggeli készítést a telefonom csörgése szakítja félbe. Azonnal felveszem, de csalódás ér.
- Castle. – szólok bele.
- Szia. Esposito vagyok. – mély, csalódással teli levegőt veszek.
- Mi újság Espo?
- Találtunk valamit Cortez-ről. Ezt érdemes lenne megnézned. – hallom Javier hangján, hogy izgatott.
- Rendben. Egy óra múlva ott vagyok. – leteszem a telefont és Emma elé rakom a reggelit. Ő rám mosolyog és én ezt viszonzom. Adok a fejére egy puszit, majd a szobába megyek, hogy egy nyomozóhoz méltó ruhát vegyek fel. Felöltözöm, és Rick is kijön a fürdőből. Egy szál törölköző van a derekára csavarva. Ugyanolyan szexi, mint mikor először láttam egy szál törölközőben. Közelebb jön és a derekamnál fogva magához húz.
- Be kell mennem az őrsre. – suttogom a nyakába. Nagy, mély levegőt vesz, majd elmormog egy „jól van”t. – Sajnálom. Emma odalent reggelizik. Egyél te is.
Elengedem és felkapom a cipőmet. Lemegyek az emeletről és még odalépek a kislányomhoz, hogy adjak neki egy puszit. Megpuszilom a kis buksiját és utána Rickhez megyek. Lehajolok és keretbe fogom az arcát. Lassan, finoman csókolom.
- Nem vagy egyedül. Ugye tudod? – suttogja, mikor ajkaink szétválnak. Behunyom a szemem és egy pillanatra elképzelem, hogy megint együtt vagyunk. Hogy vége ennek a rémálomnak. Lizzie velünk van és semmi baja. Egy könnycsepp csúszik ki a szememből, de azonnal le is törlöm. Nem engedhetem, hogy a kislányom sírni lásson. Felegyenesedem és elindulok az ajtó felé. A kocsimmal megyek az őrsre. Az út alig fél óra. Mostanában egyre többször élvezem az egyedüllétet. A gondolataim nem hagynak nyugodni. Van egy megérzésem, de nem válhat valóra. Most nem. Nem lehetek terhes. Túl sok minden történik most. A lányom veszélyben van. Túl ideges vagyok, ahhoz, hogy megtudjak tartani egy babát. Nem lehet. Ne most. A kocsival a kapitányság parkolójába állok. Kinyitom az ajtót, kiszállok, majd bezárom az autót. A lifttel a másodikra megyek. Nyílik a lift ajtaja és látom, hogy Cortez kiabál az embereimmel. Odasietek és megpróbálom kitalálni, hogy mi történt. Nem értem, hogy Gates miért nem lép közbe. 
- Mi történt? – a hangom tekintélyt sugárzó és parancsoló. Igazi főnökös hanglejtésem van.
- Az emberei utánam kutakodnak. Ki adta ezt parancsba. – hogy az a… Most lebuktunk. Bemárthatnám Gates-t, de nem teszem. Inkább elviszem a balhét.
- Én voltam. – közlöm és látom, amint a kapitány tátott szájjal áll az irodája ajtajában.
- Mi folyik itt? – kérdezi és nagy sebességgel elhajtja az embereket.
- A maga tökéletes nyomozója, akinek annyi esze sincs, mint egy fagyott galambnak, parancsba adta az embereinek, hogy utánam kutassanak. Tegnap még ő esett nekem, hogy nem végzem a munkám. Most láthatja, hogy ő az akadálya annak, hogy még nem találtuk meg a gyilkost. – szólni akarnák, de a telefonom csörögni kezd.
- Castle. – szólok bele ingerülten.
- Anya. – te jó ég Lizzie az. 
- Lizzie. Kislányom. Hol vagy? – a zokogástól nem értem mit mond. – Lizzie nyugodj meg. Kérlek. Elmegyek érted. Csak mond meg, hogy hol vagy.
- Egy kis faluban. Az erdő mellett. Nagyon félek anya kérlek, siess. Meg fog találni. Meg fog ölni. – már nem zokog annyira, de még mindig sír.
- Rendben. Azonnal ott vagyok. Maradj ahol vagy.
- Oké. – megvárom a választ és utána rögtön bontom a vonalat. Nagy levegőt veszek.
- Lizzie volt az. Érte kell mennünk. – Espo és Ryan azonnal ugrik és már rajtuk is van a mellény. Cortez eltűnt, de ez érdekel most a legkevésbé. A kapitány bólint és már a liftben vagyunk. Két kocsival megyünk. A fiúk Javi kocsijával, én pedig az enyémmel. Felkapom a telefont és a jól ismert számot tárcsázom.
- Castle. – szól bele a férjem a telefonba.
- Rick én vagyok. – a hangom izgatott és remegő.
- Mi történt kicsim?
- Megvan Lizzie. Most megyünk érte. Öt perc múlva a lakás előtt vagyok. Siess. – leteszem a telefont és a megígértek szerint öt perc múlva a lakásunk előtt állok, de Rick már kint van.
Beszáll a kocsiba és én azonnal a gázra taposok. Pár perc múlva utolérjük a fiúkat.
- Hová vitted Emmát? – kérdezem.
- Megkértem Murphiéket, hogy vigyázzanak rá. – ez a válasz kicsit megnyugtat. Legalább Emma biztonságban van.                                                                                                                                                 
Másfél órát kellett autóznunk és mikor a faluba érünk, egy telefonfülkénél meglátom Cortez autóját. Satuféket nyomok és már ki is pattanok a kocsiból. Cortez a jármű mellett áll, az ajtó nyitva, de nem látom a lányom.
- Hol a lányom – kérdezi dühösen Rick.
- Itt vagyok – Lizzie kiszáll a kocsiból és felénk szalad.
- Kicsikém – sírva guggolok le és ölelném magamhoz, de a sok sérülés, ami rajta van, megakadályoz benne. Szinte semmi nincs rajta, egy póló és egy bugyi. Hogy lehet valaki ilyen ostoba, hogy megtalál egy lányt és még csak rá sem terít valamit. Rick pillanatok alatt bújik ki a kabátjából és már rá is adja Lizzie-re.  Óvatosan, de magamhoz ölelem. Rick is leguggol hozzánk és ő is meg akarja ölelni, de Lizzie elhúzódik tőle. A karjaimba bújik és a fejét is elfordítja. Nem tudom mi ez, de nem engedi, hogy Rick hozzá érjen.
- Vigyél innen anya – sírja a vállamba.
- Megyünk kicsim – Óvatosan megemelem, hisz mezítláb van, és hátra ülök vele az ülésre. Nem érdekelnek a többiek. Azért van ott Espo és Ryan, hogy kihallgassák Cortez-t.
Látom a visszapillantóban Rick tekintetében, hogy aggódik és, hogy rosszul esik neki Lizzie távolságtartó viselkedése. Rick feljebb csavarja a fűtést a kocsiban. Érzem a lányomon, hogy remeg. Nem tudom eldönteni, hogy azért mert át van fagyva, vagy, mert fél.
- Emma? - kérdezi tőlem és meglepődök. Könny szökik a szemembe. Ki tudja min ment keresztül és mégis, a húga felöl érdeklődik.
- Legyél jól és láthatod. Rendben? – Simítok végig az arcán, de nagyon vigyázok. Szinte mindenhol sérülés van rajta. A csuklói, a bokái, a kezei, lábai, arca, és még amit a ruha takar. Csak reménykedni tudok, hogy nem… Bele sem merek gondolni. Nem szól, csak fogja a kezem. Egyikünk sem faggatja. Előbb lássa az orvos, aztán beszélgetünk. 

Az álca 7.rész

- Holnap este már átköthetik. Két hét múlva pedig jöjjenek vissza varratszedésre. Jó lenne, ha vízbe kesztyűvel nyúlna, nem ázhat fel a seb.
- Rendben, vigyázunk – válaszol helyettem Rick – Viszontlátásra.
- Haza akarok menni – szólalok meg a hosszú hallgatás után.
- Menjünk – homlokon puszil, és hazafelé vesszük az irányt. Ismét csendben vagyunk. A kezeim fájnak. Hazaérünk, és a kanapéra ülök. Csak nézek magam elé. Nem tudok megszólalni. Nem megy.
- Meg fogják találni. Biztos vagyok benne – ölel magához a férjem és én zokogni kezdek, megállíthatatlanul. Hosszú percek telnek el, mire a könnyeim elapadnak.
- Most mit mondjak Emmának? – nézek tanácstalanul Rickre.

- Jobb lesz, ha egyelőre semmit sem mondunk neki. Egyedül hagyhatlak egy kicsit? Elmegyek Emmáért Lanie-hez.
- Persze minden rendben lesz. Vigyázz magatokra.
Figyelem, ahogy kilép az ajtón. Képtelen vagyok bármit is csinálni. A kezem is fáj és az érzelmek teljesen megbénítanak. A telefonom csörgése térít magamhoz. A hívó ismeretlen.
- Castle – szólok bele a jól ismert módon.

- Mi a francot képzelt arról, hogy belekontárkodik a nyomozásomba! – ordít bele egy hang és pillanatok alatt leesik, hogy Cortez a hívó.

Szó nélkül teszem le a telefont. Dühít ez a mitugrász semmirekellő nyomozó. Csak állandóan fontoskodik, de semmit sem halad. Felpattanok, bezárom az ajtót, fogok egy taxit az utcán és máris a kapitányság felé tartok. A taxis a jelvényem felmutatása után a rövidebb úton megy. Nem szoktam a jelvényemet bevetni hétköznapi esetekben, de most nagyon dühös vagyok Cortezre. Fizetek a taxisnak és máris befelé rohanok. Amint az asztalokhoz érek, az FBI-os újra nekem esik.
- Maga normális? Belekontárkodott az ügyembe! – ordít velem a férfi.
- Ide figyeljen Cortez! Átadtam magának a nyomozást szó nélkül, mégsem haladt vele semmit! – most már magamból kikelve.
- Akkor sem tűröm el, hogy önkéntes akciókat szervezzen! – kiabált még mindig.
- Ide figyeljen maga idióta segfej! Ez még mindig a mi őrsünk és közünk van az ügyhöz, úgyhogy szálljon le a… - nem tudom befejezni a mondatot, mert egy vékony hang megállít.
- Mami ne kiabálj – néz rám a lányom.
- Emma maradj ki ebből! – kiálltok rá dühösen. Ijedten néz rám, szája sírásra görbül és máris apja lábai mögé szalad. Istenem mit tettem! Soha egyetlen egyszer sem kiabáltam rá a lányaimra. A düh egyszerűen elhatalmasodott rajtam. Dermedten állok a kapitányság közepén és figyelem, ahogy Rick a pityergő lányunk elé guggol és mond neki valamit.  Emma csak bólogat, az apja pedig letörli a kis arcáról a könnycseppeket. A lányom most utál és fél tőlem. Mit tettem? A mosdó felé sétálok, de Rick megállít.
- Hova mész? – nem vádaskodik, inkább féltést hallok.
- Rákiabáltam Rick. Soha, egyetlen egyszer sem kiabáltam egyikükkel sem. A lányom most utál és fél tőlem – a hangom remeg a visszatartott könnyektől.
- Nem utál. Az anyja vagy – magához húz és szorosan ölel magához. Valaki megrántja a felsőm. Lenézek és Emma áll mellettem.
- Apa azt mondta nem haragszol rám, csak egy kicsit ideges vagy – néz rám őszinte tekintettel – Hiányzik Lizzie igaz? Nekem is.
- Ne haragudj a mamira kicsim. Nagyon, nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek mami – öleli át a nyakamat olyan szorosan, hogy szinte megfolyt.
- Menjünk inkább haza – szólal meg Rick. Nem engedem el a kislányom, inkább, úgy ahogy van, felemelem, még akkor is, ha a tenyereim őrjítő módon fájnak, és kifelé sétálunk. Most hátra ülök Emma mellé, és nem hagyom, hogy azt higgye, rá haragudtam. Nagyon mar a bűntudat.
- Játszassz velem mami? – néz rám a kislányom és némán utána megyek.
- A maminak most pihennie kell tündérkém, de megígérem, hogy holnap kimegyünk a parkba és játszunk egy nagyot. – Rick leveszi az ellentmondás terhét a vállamról. A fürdőszoba felé megyek és becsukom az ajtót. Kinyitom a csapot és hagyom, hogy a víz megtöltse a kádat. Leveszem a ruhámat és a nagyalakos tükör elé állok. Teljesen meztelen vagyok. Csak nézem magam a tükörben. Sokat fogytam az elmúlt hetek alatt. A sok idegeskedés és a gyász, nem segíti elő az egészséges életmódot. A szemem sötét. Megváltozott. Eddig zöld volt, és csillogó. Most viszont… Hirtelen egy kéz csúszik át a derekamon és a hasamon landol.
- Jesszus… Hogy jöttél be? – nagyon megijedek, pedig tudom, hogy nincs itthon más rajtunk kívül.
- Az ajtón. – lehunyom a szemem és egy halvány mosoly tűnik fel az arcomon. Rick az egyetlen ember, aki minden helyzetben megtud nevettetni. Szembe fordulok vele és a kezemet a nyaka köré fonom. Az arcomat a nyakába temetem. Érzem, hogy a könnyeim a pólóját nedvesítik.
- Gyere. Fürödjünk. – suttogja és ő is levetkőzik. Bemászunk a kádba és csendben fekszünk egymás mellett. Nem beszélgetünk. A habos víz teljesen ellepi a testünket. Mélyeket lélegzünk. Megfordulok és megcsókolom a férjemet. El akarok veszni az ölelésében.
- Megtaláljuk. Ígérem. – suttog a fülembe és egy könnycsepp csúszik ki a szememből.
- Tudom…- nem futja többre. Kiszállunk a kádból és a hálószoba felé megyünk. Bebújunk az ágyba és egymás ölelésében alszunk el.
Reggel már korán fent vagyok. Rick még alszik. Este később aludt el, mint én. A könnyeim elringattak, de arról fogalmam sincs, hogy ő mikor merült álomba. Egy bögre kávét veszek magamhoz és leülök az ebédlő asztalhoz. Egyedül vagyok. Ez most jó érzés. Tisztáznom kell a gondolataimat. Két kis talpacska dübörög le a lépcsőn, és a nyugalmam darabokra törik. Még mielőtt leérne belekortyolok a kávémba. Vagyis kortyolnák, ha az illatától nem kapna el a hányinger. Gyorsan leteszem a bögrét, minél messzebb magamtól és megpróbálom megnyugtatni felkavarodott gyomromat. A kis tipegőm is odaér hozzám és az ölembe veti magát.
- Szia angyalom. Jól aludtál? – kérdezem a kis tipegőmet és ő bólogat. Szerencsére, már nyoma sincs a tegnapi dolognak. Teljesen nyugodt és ez engem is megnyugtat a helyzethez képest.
- Éhes vagyok. – szólal meg Emma. Felállok és a konyhába sétálok.
- Mit kérsz reggelire? – kérdezem a kislányomat és ő csak megrántja a vállát. – Tojásrántotta jó lesz?
- Remek. – válaszol Rick, mikor lefelé jön a lépcsőn. Kiveszek egy serpenyőt a szekrényből és a gázra teszem. Beleütök három tojást. Rick jön a hátam mögé és átölel. Az új parfümje van rajta. Én vettem neki az évfordulónkra. Akkor még jobb illata volt. Te jó ég. Ez szörnyen büdös. Hánynom kell tőle. Kibontom magam Rick öleléséből és a mosdó felé szaladok. A WC fölé térdelek és kiadom magamból a tegnapi vacsorát. Nem értem. Biztos a sok izgalom tette.