Egy új élet 7.rész

Csak veled... :D <3 még 4 nap... :D kibírhatatlan, de már nem sok... :D

Gyorsan kimászok az ágyból, és kinyitom a szekrényt. Még szerencse, hogy hoztam alkalomhoz illő ruhát. Egy fehér, pántnélküli koktélruhát hoztam, a hozzá illő cipővel. Egy fekete övet rakok a derekamra, és laza masnira kötöm. Mikor felöltöztem, lágyan kisminkelem magam. Mikor kész vagyok, elindulok lefelé a lépcsőn. Jason a lépcső alján áll, és éppen hátat fordít nekem. Elegánsan van felöltözve. Mikor Lory meglát, felemeli a kicsi kezét, és rám mutat. Jason megfordul, és úgy látom, hogy elfelejtett levegőt venni.

- Gyönyörű vagy. Nagyon…elegáns. – ennyit bír kinyögni.

- Hát igen. Ha összefutnánk bármelyik rokonoddal is, akkor nem akarom, hogy azt higgyék, hogy egy szakadt, farmeros rendőr vagyok. – csipkelődök kicsit, és látom, hogy észreveszi, hogy jobb kedvem van.
- Nyugodj meg, én a szakadt, farmaros énedet is szeretem, és sosem tagadnám le. Tőlem aztán, rövidnadrágba, és pólóba is jöhetnél. – mosolyog rám, és nyújtja a kezét, hogy karoljak bele. Én megfogom a karját, és elindulunk. Az út nagyjából fél óra, amit autóval teszünk meg. Egy csodálatos étterem elé érünk, és Jason leparkolja a kocsit. Nem engedi meg senkinek, hogy vezesse a kocsiját. Még én sem ültem a volán mögött, de egyszer kipróbálom, hogy rátudom-e venni, hogy megengedje. Kiszállunk az autóból, és bemegyünk a L’noire francia étterembe. Jason már jóval előbb foglalt asztalt, mivel ide szinte lehetetlen bejutni. Egy ablak melletti asztalt kapunk. A pincér az asztalunkhoz kísér minket, és kapunk egy-egy étlapot. Ez a hely, valami fantasztikus. A kicsik leülnek, és Jason kihúzza nekem a széket, és segít leülni. Észreveszem, hogy nem is az étlapot nézi, hanem engem bámul.
- Mit nézel? – kérdezem tőle, és ő lassan leengedi az étlapot, és most már ténylegesen vizslatni kezd.
- Olyan gyönyörű vagy Liv. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit is érzek irántad. Elbűvöltél. – szóhoz sem jutok. Még sosem mondta ki ezeket a szavakat így. Belső istennőm, most diadalmas táncot jár. Tényleg meghódítottam, ezt a „tökéletes” férfit. Még mindig annyira hihetetlen, hogy engem választott, és hogy az ikrek is ilyen könnyen elfogadtak. Elpirulok, és az étlapra meredek. A pincér közeledik felénk, és a rendelésünkre kíváncsi. Mindenki rendel magának, és nem kel sokat várni a vacsorára. Megvacsorázunk, és még egy kicsit ülünk az étteremben, és beszélgetünk.
- Liv! – szólal meg Lory. – Szeretek. – átöleli a karom, és rám néz azokkal a hatalmas, gyönyörű szemeivel.
- Én is szeretlek kicsim. – adok választ, és közben Jason leint egy pincért, és fizet. A csodálatos vacsora után az autó felé megyünk. Itt a magfelelő pillanat. Most kell kipróbálnom a vonzerőm hatalmát.
- Vezethetek? – kérdezem komolyan, és látom rajta, hogy meglepődik. Először köpni, nyelni nem tud, de aztán megtalálja a hangját.
- Nem! – jön az egyszerű válasz, és már be is szállt az autóba. Én is beülök, és elindulunk. Az út nem túl hosszú, de annál inkább csendes. Nem nagyon szólunk egymáshoz, csak a kicsik duruzsolnak a hátsó ülésen. Bekanyarodunk a ház parkolójába, és bemegyünk. Az ikrek elmennek fürdeni, én pedig a hálószobába megyek. Jason a nappaliban marad. Nem tudom, hogy mit csinál, jelenleg nem is nagyon érdekel. Kicsit megsértett azzal, hogy nem engedte, hogy vezessek. Hirtelen kivágom a szekrényajtót, hogy ruhát váltsak, és ekkor egy doboz vág majdnem fejbe. Lehajolok, és felveszem. Kinyitom, és látom, hogy képek vannak benne. Kiveszem az egyiket.

Ez Jessica, mikor az ikreket várta. Ez a kép, valahol itt készülhetett. Szép nő, és itt még boldognak is látszik. Vajon miért váltak el? Mi vetett véget a kapcsolatuknak? Hogy tudott magára hagyni két ilyen csodálatos gyermeket.
A következő képen elmosolyodom. Az ikrek vannak a képen, és alig néhány hónaposak. Annyira tündériek. A mosoly egyszer csak egy apró könnycseppre változik.

Lory szemei teljesen az apjáé, és Joshep mosolya is. A képet a szívemhez szorítom, és egy újabb könnycsepp cikázik végig az arcomon. A dobozban vannak még képek, de nem nézegetem meg mindegyiket. Találok egy képet Jasonről is, és azt el is rakom. Ez egy tökéletes kép róla. Hallom, hogy nyitódik az ajtó, és látom, hogy Jason lép be.
- Mit csinálsz? – kérdezi lágy hangon.
- Csak találtam néhány képet. – válaszolok egyszerűen. – Neki megengedted?
- Mit? – kérdez vissza értetlenül.
- Hogy vezesse a kocsidat.
- Jajj Liv kicsim. Ez… - próbál védekezni, de tudom mi a válasz.
- Szóval igen… - hátat fordítok és lemegyek a lépcsőn. Leülök a medence melletti hintaágyra és csak bámulom a medencében lévő vizet, amin visszatükröződik a holdfény. Talán még mindig érez valamit a volt felesége iránt? Hagyom, hogy a könnycseppek a sötétben végigfolynak az arcomon. Látom, a szemem sarkából, hogy Jason megjelenik és némán leül mellém.

- Liv – suttogja a sötétbe és magához húz. Nem állok ellen, de nem is ölelem vissza.

- Szereted még Jessicát? – nézek rá és azt hiszem észrevette a könnyeimet. Letörli az arcomról és olyan csókot kapok, hogy teljesen megbizonyosodok róla, hogy engem szeret.
- Az egyetlen nő, akibe szerelmes vagyok, az te vagy Olivia Cavanaugh – nézett a szemembe mélyen és tényleg elhittem neki, még mielőtt közbeszólhatnék volna, hogy ne hívjon Oliviának, már folytatja is – Jessica vezethette a kocsimat, nem ezt, de vezethette. Egy alkalommal részeg volt és elment itthonról a srácokkal. Balesetük volt, áthajtott a másik sávba. Lory csak könnyebben sérült, de a kocsi arra az oldalra borult, ahol Joshep ült és a csatja nem volt rendesen becsatolva. Két hétig lebegett élet és halál között. Majdnem megölte a fiúnkat. Akkor megfogadtam soha senki nem vezetheti az autómat – döbbenten hallgatom, amit mond és megszólalni sem tudok. Átölelem és fejem a vállára hajtom.

- Ne haragudj. Nem tudtam.

- Semmi baj. DE soha ne kételkedj abban, hogy szeretlek-e! – magyarázta egy cseppnyi szigorral és én úgy éreztem magam, mint akit megszidtak, mert valami rosszat tett.

- Ezért váltatok el? – kérdeztem meg azt, amire igazán kíváncsi voltam, de még sosem beszéltünk róla.

- Megcsalt, aztán lelépett a pasival, akinek több pénze volt nekem és itt hagyta a gyerekeket. Sokáig nem is látogatta őket, nem véletlenül van az, hogy szinte egyáltalán nem kötődnek hozzá.

Csak hozzábújtam jó szorosan és végig simítottam az arcán, éreztetve hogy én itt vagyok. Lágyan megcsókoltam és elsuttogtam egy szeretleket, aztán a szobába indultam. Mire a fürdőből kijöttem már ő is ott volt. Bebújtunk az ágyba, és úgy, mint általában mindig, ha együtt alszunk, a mellkasára hajtom a fejem és úgy ér el minket álomország.

Másnap reggel csörömpölésre riadunk fel mind a ketten. Lentről a konyhából jön. Mind a ketten kiugrunk az ágyból és a konyha felé száguldunk. A látvány meglepő és először egyikünk sem tud megszólalni. Lory és Joshep a konyhában állnak, a serpenyő a földön és valami ragacsos massza, azt hiszem palacsintához hasonló izé van szétfolyva egy másik tálból. Ők még pizsamában és rajtuk is bőven van a tésztából. Nem tudom, hogy elnevessem magam, vagy inkább maradjon meg a rezzenéstelen arcom. Jason-re nézek, látom, hogy szigorú akar lenni, de aztán kitör belőle a nevetés. Most már én is elnevetem magam és a két ijedt gyerek is megkönnyebbül.

- MI csak palacsintát akartunk csinálni – szólalt meg Joshep és Lory folytatta.

- Láttuk, ahogy apa csinálta és meg akartunk lepni titeket.

- Hát az sikerült – szólalt meg az apjuk és még mindig kacagott – jobb lesz, ha megfürödtök, mars felfelé. Jason a srácok után indul, hogy megbizonyosodjék, tényleg fürdenek-e én pedig neki látok a konyha rendbe rakásának. Azt hiszem ebből a ragacsos izéből nem igazán lett volna palacsinta. Talán jobb is hogy a földön kötött ki.

Pár órával később már a medence mellett szórakoztunk. A kicsik egy- egy úszógumi társaságával a medencében bolondoztak, én a nyugágyon feküdtem, ezúttal bikinibe és a hasam előtt a strandkendőmmel, Jason pedig a grillsütőn éppen az ebédet csinálta. A salátát már megcsináltuk, így csak a hús maradt. Hol szerelmemet, hol pedig a két gyereket figyelem. Boldognak éreztem magam, egészen addig, míg eszembe nem jutott a szomszéd házban lévő három ember.

- Anya! Jössz fürdeni? – kiabál a medencéből Lory, én pedig körülnézek, hol van Jessica, de ő most nincs itt. Értetlenül nézek Jason-re, aki ugyan úgy meg van lepődve, mint én, aztán visszanéztem a gyerekekre.

- Anyád most nincs itt – szólal meg Jason bizonytalanul és mind a ketten a reakciót figyeljük a kislány arcán.

- De én neki szóltam – mutat felém – Azt akarom, hogy Liv legyen az anyukám.

- Én is – bólogat hevesen Joshep én pedig elfelejtek levegőt venni. Anyának hívott, és… És ez olyan… Kifelé másznak a medencéből és már mellettem is vannak. Mindkettőjüket megölelem, és túlságosan el vagyok érzékenyülve. Jason is csak mosolyogva néz minket és szájával a szeretlek, szót formázza. 

Egy új élet 6.rész

Már csak 7 nap... Te jó ég... Egy örökké valóság. De már nem sokáig.. :D ALWAYS Csak veled. <3 Chris <3

. Az éjszakám a félelmek ellenére nyugodt volt, és rémálmoktól mentes. A nap sugaraira ébredtem és persze arra, hogy szerelmem engem vizslat.

- Jó reggelt – kapok egy csókot a nyakamra, én pedig csak elmosolyodok. Fel kéne öltözni, a srácok nem fognak az anyjuknál reggelizni, mindjárt haza jönnek. Nagy nehezen kimászok az ágyból és a fürdőbe sétálok. Fogalmam sincs, mit vegyek fel. Rendbe szedem magam, közben pedig már el is döntöm, hogy egy lenge ruhát veszek fel, ami strandra pont megfelelő lesz. mire a konyhába sétálok, és felteszek egy teát, az ajtó már csapódik is ki.

- Apa! Liv! – szaladnak be a gyerekek és Lory máris a lábamat öleli. Megsimogatom a fejét és még csak most kapok észbe hogy az anyjuk is az ajtóban áll.

- De szép vagy. Én is ilyen ruhát szeretnék, szerinted kapok apától – csacsog nekem a kislány és nem törődve Jessica-val leguggolok hozzá.

- Mit szólsz hozzá, ha ketten oldjuk meg ezt a ruha dolgot?

- Juhé! – öleli át a nyakam és a fülembe suttogja, hogy éhes, Joshep pedig már a konyhaasztalnál ül.

- Gyerünk kezet mosni, aztán reggelizünk – adtam ki az utasítást és ők szófogadóan engedelmeskedtek. – Segíthetek valamit Jessica? – fordulok az ajtóban ácsorgó nő felé, akinek szemei láthatólag szikrákat szórnak.

- Nem parancsolhatsz a gyerekeimnek – sipította és Jason ekkor jelent meg a lépcső alján. Odasétált hozzám magához húzott és megcsókolt, majd a volt feleségéhez fordult.

- A gyerekek most velünk jöttek nyaralni. Ha velük akarsz lenni, akkor majd láthatási időben oda viszed őket, ahova akarod. Ez volt az utolsó éjjel a két hétben, hogy nálad aludtak – nem mondta tovább, mert visszajöttek a gyerekek. Megfogták a kezemet és úgy mentünk be a konyhába. Mielőtt eléjük tettem volna a bögrét még ránéztem a szöszire, vajon, hogy fogadja, hogy ennyire jól kijövök a gyerekeivel? A reggeli jó hangulatban telt, de Joshep túlságosan is csendben volt, és ez az apjának is feltűnt. Reggeli után összepakoltuk a strandra való cuccokat és máris úton voltunk. A csúszdapark majdnem másfél órás autóútra volt. A park mellett valóban volt egy fürdőruha üzlet. Kételkedve mentem be. Elmondtam az eladónak, hogy milyen fürdőruhát is szerettem volna, ő pedig az úgynevezett trikinikhez vezetett. Viszonylag hamar akadtam rá a nekem megfelelőnek. Természetesen fehérneművel fel is próbálhattam és megnyugodva láttam, hogy eltakarja a hasamon lévő sebhelyet. Gyorsan visszaöltöztem és már ki is fizettem. Jól néz ki, és azt akarom, hogy Jason is meglepődjön, mikor kimegyek majd a strandon az öltözőből.

- Na? – kérdezte meg izgatottan mikor kimentem az üzletből. Meglóbáltam előtte a nejlont, amiből persze ő semmit sem tudott kivenni.

- Majd meglátod – mosolyodtam el és megfogtam Lory kezét. Jason kifizette a belépőket és mi lányok a női öltöző a fiúk pedig a férfiöltöző felé vették az irányt. Előtte azonban megbeszéltük hol találkozunk. Az öltözőben gyorsan megkerestem a szekrényünket. Előbb átöltöztettem Lory-t aztán én is belebújtam a fürdőrucimba, a felesleges cuccokat a szekrénybe zártuk és már csak az maradt nálunk, ami szükséges. Karúszó, úszógumi Lory-nak és a kicsi kézitáskám, aztán elindultunk a megbeszélt hely felé. Természetesen a fiúk már ott voltam. ÉS ahogy sejtettem, Jason-nek tényleg leesett az álla. És a fura az volt, hogy én sem feszengtem, mert tudtam, hogy a sebhelyem nem látszik.
- Gyönyörű vagy. – suttogja, miközben a nagy csúszda felé tartunk. Mikor odaérünk, a szám is tátva marad. Ez hatalmas.
- Biztos, hogy mi ezen akarunk lecsúszni? – kérdezem Jason-t, aki biztatóan átkarolja a derekam.
- Hogy van az, hogy egy menekülő fegyveres gyilkost elkapsz, de egy csúszdára már nem mersz felülni?
- Ne gúnyolódj velem. – veszem kicsit szigorúbbra a hangom, és ő magához húz, és megcsókol.
- Ne aggódj, fogom a kezed. – mormolja, és megmarkolja a kezem, és a csúszda lépcsője felé megyünk. Felsétálunk a lépcsőn, és leülünk a csúszdára. Jason mögém ül, és átkarolja a derekam. – Ne aggódj, nem engedlek el.
A szám mosolyra húzódik, és Jason meglök minket, és már száguldunk is lefelé a csúszdán. Nagy levegőt veszek, és hirtelen a vízbe csobbanunk. Közvetlen utánunk csúsznak Lory-ék is. A sok fürdés után, egy kicsit kimegyünk, és eszünk valamit. Mivel a gyerekek nem reggeliztek, előveszek két szendvicsit nekik, amit még reggel készítettem, és a kezükbe adom.
- Mindjárt jövök. – Jason felugrik mellőlem, és pár pillanatra eltűnik. Kicsit furcsállom a dolgot, de nem kérdezek semmit. Körülnézek, de senki ismerőset nem látok. Visszafordulok a gyerekekhez, és előveszek magamnak is egy szendvicset.
- Mehetünk fürdeni? – kérdezi Joshep, mikor végzett a szendvicsével.
- Igen, de mindig maradjatok látótávolságon belül. – adom ki az utasítást, úgy, mintha az őrsön lennék. Utána csak mosolygom egy jót rajta. Viszont az aggaszt, hogy Jason miért marad el ilyen sokáig. Nem tudom, hogy hol lehet. Meg kéne keresnem. Felállok, és körülnézek. Jó megfigyelő lévén, arra számítok, hogy meglátom valahol. De nem így van. Sehol sem látom. Elindulok az öltözők felé, hátha arra van. Bemegyek, és mikor elérem az öltözők előterét, egy ismerős sipító hang üti meg a fülem. Tudom, hogy a hang tulajdonosa Jessica. Nem hiszem el, hogy itt is ránk talált.
- Esküszöm Jason, ha együtt maradsz ezzel a szakadt nővel, akkor elperlem tőled a gyerekeket. És tudod, hogy megnyerem a pert, ha a bíró elé terjesztem a nőcskéd múltját. – a szívembe a szavak úgy hatolnak, mint egy nagy kés. A lézésem nehéz lesz, és a sírás kerülget.
- Jessica, ezt nem teheted. Én szeretem Liv-et. – hallom, hogy ellenkezik, de a szörnyeteg nem enged.

- Én figyelmeztettelek. Vagy ő, vagy a gyerekek. Választhatsz. – néma zokogásba kezdek, és látom, hogy Jessica távozik az öltözőből. Az ajtó mellé simulok, így szerencsére nem vesz észre. A könnyeim ismét patakokban folynak. Ellököm magam a faltól, és hirtelen Jasonnel találom szemben magam. Csak bámulunk egymásra, és egyikünk sem szól semmit. Közelebb lép, és megölel. A néma zokogásom felerősödik, de hangot, még mindig nem adok ki.
- Sss ezt is megoldjuk. Ígérem. – a fejemet a mellkasába fúrom.
- Tudod, hogy nem. Te is nagyon jól tudod, ha Jessica a bíró elé viszi a múltam, akkor elveszik a gyerekeket. Ügyvéd vagy Jason. Ezt te nagyon is jól tudod. – nem tudom kimondani, hogy vége. Megszakad a szívem, de a gyerekeknek szükségük van az apjukra. Nem választhat engem.
- Ne gondolkozzunk ilyenen. Csak fenyegetőzik. Oké? Nem fogja megtenni. Majd én gondoskodom róla. Rendben? – a hangja mély, és megnyugtató. Csak bólintani tudok, és ő letörli a könnyeimet. – Hol az a mosoly, amibe beleszerettem? Kérlek, ne légy szomorú. Nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy akár téged, akár a gyerekeket elvegyék tőlem. Megértetted? Nem adom meg magam harc nélkül.
- Csak, ne csinálj hülyeséget. – nézek a szemébe, és megfogom a kezét.
- Ne aggódj. Nem lesz baj. Nem kell nálam helyszínelned. – nagy levegőt veszek, és elkapom a karját, majd megállítom.
- Jason, soha többet ne mondj ilyet. Belehalnék, ha elveszítenélek. Érted? Ha nem akarsz nekem fájdalmat okozni, akkor nem csinálsz hülyeséget. – a hangom utasító, és szigorú. Még én is megijedek magamtól, és látom, hogy most megértette, mit is akarok mondani. Magához szorít, és elindulunk vissza a gyerekekhez. Mikor visszaértünk, elmosolyodtunk. Az ikrek éppen kártyáztak.
- Játszotok velünk? – fordul az apja felé Lory. Jason csak bólint, és leülünk a kicsik mellé. Egész nap a strandon voltunk, de Jessica feltűnése után, már nem voltam olyan felhőtlenül jókedvű, de próbáltam úgy tenni, mintha az lennék. Délután összecsomagoltunk, és elindultunk hazafelé. Az út nagyon csendesen telt. A kicsik elaludtak, és én csak az ablakon bámultam kifelé. Egy újabb könnycsepp csúszott végig az arcomon. Szerencsére Jason nem látta. Gyorsan letörlöm, és folytatom a semmibe bámulást. Jason keze a combomra csúszik, de nekem nincs erőm ránézni. Csak nézek ki az ablakon, és a kezemet az övére teszem. A másfél órás út után, végre megérkezünk. A kicsiket óvatosan vesszük ki az autóból, nehogy felébredjenek. Felvisszük őket a szobába, majd az ágyra fektetjük őket. Jason mindkettő fejére ad egy apró puszit, és én is ugyanígy teszek. Kilépünk a szobából, és egy hatalmas levegőt veszek.

- Mi a baj? – kérdezi Jason, és én meg sem tudok szólalni.
- Félek. – suttogom, és hirtelen hátat fordítok, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Nem lesz baj. Nézz rám. Kérlek, nézz rám Liv. – már ő is suttog, és megfogja a vállam, és megfordít. – Nem szeretném, ha Jessica miatt sírnál. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Ezen semmi sem fog változtatni.
Bólintok, és megcsókolom. Ő a karjaiba kap, és a hálószobába visz. Lassan letesz az ágyra, és mellém fekszik. Simogatja a fejem, amíg el nem alszom. Csak keveset tudok aludni, mert az orromat megcsapja Jason csodálatos illata.
- Liv… Liv… Édesem ébredj. – hallom, ahogy szólongat, de nem bírom kinyitni a szemem. A suttogás abbamarad, és érzem, hogy apró csókok halmozzák el a nyakam, majd a szám. Provokálás képpen, még mindig nem nyitom ki a szemem. Az apró csókok is abba maradnak. Érzem, hogy bebújik mellém a takaró alá, és hosszú, szenvedélyes csókot ad. A kezemmel átkarolom a nyakát, és most már kinyitom a szemem.
- Örülök, hogy felébredtél. – kimászik a takaró alól, és elmosolyodik.
- Várj. Most képes vagy így itt hagyni? – ő csak mosolyog, és kapok egy utolsó puszit a homlokomra.
- Elviszlek titeket vacsorázni. – jelenti ki. – Siess öltözz fel. A gyerekek mindjárt kész vannak.
- Hová megyünk? – kérdezem tőle, hogy tudjam, milyen ruhát vegyek fel.

- Egy nagyon jó helyre. – ettől féltem. Mikor Jason azt mondja, hogy elvisz egy „nagyon jó” helyre, akkor az kaviárt, és drága bort jelent.

Egy új élet 5.rész

Még 10 nap... :D Nagyon várom... :D Nagyon itgulok... :D <3 ALWAYS Csak veled. <3

Jessica magas sarkúban tipegve jön közelebb, és ugrik Jason nyakába, és ügyet sem vetve rám. Látom, hogy Jason próbálja magáról levakarni a nőt, de nem igazán megy neki. Fogom magam, és közelebb lépek.
- Bocsánat. – szólalok meg szerényen.
- Áh Édes elhoztad az új dadát? – ez a nő már most az agyamra megy, de uralkodnom kell magamon.
- Nem Jessica. – Jason nagy nehezen levakarja a nyakáról a nőt. – Ő a barátnőm Liv.
- Áh Olivia. – még sosem hallottam a nevemet ilyen gúnyos hangsúllyal. Jasonnek, csak egyszer kellett elmondanom, hogy ne hívjon Oliviának, és érdekes módon, ő megértette. Közelebb lépek szerelmemhez, és a fülébe súgok.
- Ha még egyszer, valaki azt mondja, hogy Olivia, akkor kiverem a balhét. – két kezével megfogja a vállamat, és megcsókol. Ebben a csókban benne van minden. Nem érdekli, hogy ki látja, és ki nem. Mikor szétválunk, akkor a szemembe néz.
- Nyugodj meg. Nem lehet semmi baj. Csak mi ketten leszünk. Ne érdekeljen, hogy ki van itt, mert csak mi vagyunk egymásnak, és a gyerekek. Oké? – a szeme olyan nyugtatólag hat rám, hogy nem bírok ellenkezni. Bólintok, és kiveszem a csomagokat a csomagtartóból. Látom, hogy Jason az anyjához, és a szőkéhez megy. Nem hallom őket, de pár pillanat múlva, a szőke hívja a gyerekeke, és ők vonakodva, de odamennek. Egyedül maradok a csomagokkal. Szörnyen rosszul érzem magam. Most veszem észre, hogy mennyire izzadok, és hogy a kezem is remeg.
- A francba. – suttogom magam elé. Ennek nem lesz jó vége. A táskámban kezdek kutatni, de a lábaim elgyengülnek, és már csak azt hallom, hogy Jason a nevemet kiálltja, és hozzámér a nagy sötétség. Mikor magamhoz térek, egy nagy szobában vagyok, egy hatalmas ágyban. Egyedül. Felülök, és érzem, hogy egy csöppet jobban vagyok. A fejem még kóvájog. Megpróbálok felállni, de a lábaim nem nagyon bírják, ezért megvárom, amíg a szobában, csak 4 fal lesz. Hallom, hogy lassan, óvatosan nyílik az ajtó.
- Szia. – köszönök neki.
- Nem szabadna felkelned. Az orvos azt mondta, hogy pihenned kell. Én azt sem értettem, hogy mi történt. - látom a szemén, hogy most tényleg nagyon megijedt.
- Ez csak egy roham volt. – nyugodtan kell maradnom.
- Ez nem volt semmi. Már telefonáltam Kate-éknek. – felkapom a fejem.
- Ugye nem jönnek ide.
- Nem, de fel kell hívod őket. Mi a történt? Mitől lettél rosszul? – kérdezi. Tud a betegségemről, de még nem látott rohamot. Hát nem lehetett egyszerű.
- Ilyen egy roham Jason. Túlságosan felizgattam magam. Ne haragudj, hogy megijesztettelek. Túl sok volt ez így egyszerre. – nagylevegőt veszek, és ő átölel. Annyira nyugtató az ölelése. Csak szorít magához.
- Hívd fel Kate-et, mert nagyon aggódik. – én csak bólintok, és a telefonomért nyúlok. Kikeresem Kate számát, és megnyomom a hívás gombot. Kicsöng.
- Castle. – szól bele az ismerős hang.
- Szia anya, én vagyok. – a hangom eléggé nyúzottnak hangzik.
- Te jó ég Liv. Jól vagy? Odamenjek? Hogy tudnák segíteni? – hallom a hangján, hogy nagyon ideges.
- Anya nyugodj meg, már jól vagyok. Szedem a gyógyszert, de olyan gyorsan jött a roham, hogy a másikat nem volt időm bevenni. De már jól vagyok. Azzal tudsz segíteni, ha most megnyugtatod apát is, és adsz egy puszit helyettem Diana-nak. Oké? – egy kis ideig éma csend van.
- Rendben. – sóhajt egyet. – És milyen a nyaralás. – most én hallgatok, és ezt ő is észreveszi.
- Itt van Jessica. Nah meg a kedves Olga. – suttogok, mert van egy olyan sejtésem, hogy Jason a közelben van.
- Hé kicsim. Ne hagyd, hogy elrontsák a nyaralásodat, a szerelmeddel, és a két gyönyörű gyermekkel. Tudom, hogy a kitartásod páratlan, és a szíved hatalmas. Csak mindig maradj nyugodt, és ne húzd fel magad. – hallom, hogy a vonal másik végén anya mosolyog.

- Köszönöm. – suttogom, és elköszönünk. Leteszem a telefont, és kifelé sétálok. A ház a tengerpart mellett van. Átöltözöm. Felveszek egy lenge pólót, és egy rövidnadrágot. Fogok egy jó könyvet, természetesen az új Nikki Heat-es könyvet, és kiülök a verandára. Lehuppanok a hintaágyra, kipárnázom a fejem alatt, és magam elé emelem a könyvet. Még mindig fáradt vagyok, és lecsukom a szeme. Nem alszom, csak pihenek. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy apró csókok halmozzák el a nyakam, és lefelé halad. Nem nyitom ki a szeme, csak élvezem a pillanatot. Mikor egy kéz megérinti a pólómat, és felfelé kezdi húzni, összerezzenek, és elkapom a kezet. A száj eltűnik a hasamról, és akaratlanul is kifolyik egy könnycsepp a szememből. Eszembe jut a múlt heti ebéd Olgáéknál, eszembe jut a harc, és eszembe jut az is, hogy miket mondott. Már nem bírom a sírást visszatartani. A könnyeim csorogni kezdenek.
- Mi a baj édesem? – kérdezi mélyen szerelmes, és nagyon megnyugtató hangon. Átkarolom a nyakát, és közelebb húzom magamhoz.
- Annyira szeretnék egy…gyereket… tőled. – zokogásban török ki. Megállíthatatlan zokogásban. – Boldoggá akarlak tenni.
- Ssss ne sírj, én nagyon boldog vagyok. Így is. Érted? – szorosabbra fonom az ölelésem, és ő mellé fekszik a hintaágyra. Még szerencse, hogy jó nagy ez az ágy. Csak fekszünk, és ő is ölel engem, és én is ölelem őt.
- Khm. Baby. – felnézek a hang tulajdonosára, és nagy levegőt kell vennem ahhoz, hogy ne legyek ismét rosszul. Az idegeim kiakadnak attól a hidrogén szőke hajától, és a kényszer vigyorától. A fogát és a tökéletes arisztokrata külsejét, meg ne is említsem. Jason sajnálkozóan feláll mellőlem, és szembefordul Jessica-val.
- Mit akarsz Jessica. – szólal meg kicsit mogorván szerelmem. – És ne hívj többé baby-nek.
- Csak szólni akartam, hogy a gyerekek ma velem alszanak. – Jason csak nyel egy nagyot, és rám tekint. Becsukja a szemét, és pár másodpercre visszatartja a levegőt. Lassan engedi ki, és újra felnéz Jessica-ra.
- Rendben. – morogja.
- Akkor átküldöm őket elköszönni. – visítja, és elmegy. Pár perc múlva, a kicsik szaladnak fel a verandára, és szorosan hozzám, és az apjukhoz bújnak. Nem nagyon értjük a dolgot. Lory közelebb hajol, és a fülembe súg.
- Nem akarok anyával aludni. Inkább veled szeretnék aludni. – Jason rám néz, és úgy gondolom, hogy Joshep is valami hasonlót mondhatott az apjának. Jason magához húzza mend a két gyreket, és a fülükbe suttog. Nem hallom, hogy mit mond, de úgy néz ki, hogy megnyugodtak tőle. Kapunk egy-egy puszit, majd visszasétálnak a másik házba.
- Menjünk be. – szerelmem megfogja a kezem, és segít felállni.
- Ohh. – megmarkolom a karját, és ő megtart. Megszédültem, de az ő erős karja mindig megtart.
- Jól vagy?
- Igen, csak megszédültem, de már jól vagyok. – adom az egyszerű választ. Bemegyünk, és ő készít valami vacsorát.
- Te nem eszel? – kérdezem tőle, mikor észreveszem, hogy az emelet felé tart.
- Nem vagyok éhes. – adja az egyszerűválaszt. – én csak mosolygok, és bólintok egyet. Folytatom a vacsorát, és közben elmerülök a gondolataimban. Az ránt vissza a valóságba, hogy a villám kopog az üres tányéron. Feleszmélek, és elrakom a koszos tányért a mosogatóba. Felmegyek az emeletre, és benyitok a hálóba, és hallom, hogy a fürdőbe folyik a víz. Benyitok, és megpillantom Jason-t, amint a fürdőkád szélén ül.
- Ez gyönyörű. – alig találok szavakat.
- Megérdemled édesem. Te mindent megérdemelsz. – odalépek, és hosszasan, és szenvedélyesen csókolom.

Minden ruha lekerül rólunk és én hagyom, hogy kényeztessen a nagy kádban. Órákkal később szállunk csak ki, mikor a víz már teljesen hideg körülöttünk. Késő este van, de nem tudok elaludni. Vagy inkább nem merek elaludni. Félek a rémálomtól, nem akarom, hogy elő jöjjön. Tudom, hogy még Jason sem alszik, csak jólesően bámulunk a semmibe mindketten.

- Mit mondtál nekik? – kérdeztem a verandás jelenetre célozva.

- Lefizettem őket – hallom a hangján, hogy mosolyog és már hozzá is teszi – Azt mondtam nekik, holnap elmegyünk a csúszdaparkba.

Ez az a hely ahová én nem fogok velük menni.

- Jó csel. Én, itthon megvárlak titeket – a kisvillany felkapcsolódik, ő pedig rám néz.

- Mind a négyen megyünk a csúszdaparkba.

- Jason tudod, hogy… Az csak egy dolog, hogy a nálatok a medencébe most már hajlandó vagyok belemenni, de nem biztos, hogy hajlandó vagyok egy egész strand előtt bikiniben flangálni, hogy mindenki a hasamon lévő sebhelyet bámulja – észre sem veszem, hogy levegő nélkül darálom végig a mondatomat.

- Ugyan már édesem, létezik a bikinin kívül másmilyen fürdőruha.

- Ezt most komolyan mondod? Úgy nézzek ki, mint egy vén csoroszlya? – emelem meg a szemöldököm, ő pedig elneveti magát. Látszat duzzogással fordítok neki hátat, de ő átkarol.

- Hé, csoroszlyám, van olyan fürdőruha, ami nem bikini, de nem öregasszonyos. Nézünk egyet, és ha esetleg mégsem tetszik, akkor neked nem kell fürdened. Felveszed a bikinid és a strandkendőd és figyelsz minket a medence mellől. Rendben?

- Rendben – be kellett látnom, hogy igaza van, de már nem gondolkodtam a másnapról többet, elnyomott az álom.

Egy új élet 4.rész

<3 Krisz <3 már csak 12 nap. Mindennél jobban várom. IMÁDLAK. :D

- Ugye tudod, hogy szeretlek? – szakítja meg a csendet Jason. Kifelé bámulok az ablakon és úgy érzem én nyertem, de közben nem értem, miért csinálja ezt egy szülő a gyerekével.

- Tudom – mosolygok rá és már vissza is fordítom a fejem az ablak felé. Az út némán telik, hagyja, hogy a történteket feldolgozzam magamban. Gyűlölöm, ha valaki engem hibáztat, azért mert nem lehetett elfogni anya gyilkosát. Épp elég volt az életem fele mikor magamat hibáztattam. Szinte észre sem vettem, hogy már megérkeztünk.

- Édesem – ér a vállamhoz Jason és én egy kicsit összerezzenek. Túlságosan elmerültem a gondolataimban – megérkeztünk.

Kikaptam a táskámat a kocsiból, összekulcsoltam ujjaimat az övéivel és befelé indultunk a házába. Majdnem egy egész nap a mienk. Csak kettesben. A szekrény előtt állok és bedobálom azt a pár ruhát, amit magammal hoztam. Rengeteg cuccom van már itt, de mégsem érzem azt, hogy össze kéne költöznünk. Épp egy pólót hajtok be, mikor hátulról átkarol, és a nyakamba csókol.

- Nem akarom, hogy rosszkedvű legyél. El akarom űzni a nehéz gondolataidat. Látni akarom azt a lányt, akibe beleszerettem – suttogja a nyakamba és hangja olyan érzéki, hogy tőlem csak egy jóleső sóhajra futja. Megfordulok a karjaiban és megcsókolom, aztán a hatalmas franciaágyhoz húzom és hagyom, hogy kiűzze fejemből az összes gondolatot. Órákkal később a hasam korgására térek magamhoz.

- Éhes vagy? – mosolygott rám és kaptam egy apró puszit a homlokomra.

- Igen – ásítok egy hatalmasat és figyelem, ahogy a telefonja felé sétál és kínait rendel mindkettőnknek, közben pedig megállapítom, hogy bizony nagyon is jó feneke van.

Értelmetlen volt a délután hátralévő részére felöltözni. Miután megjött a kajánk és mindketten jól is laktunk tovább romantikáztunk. Mindketten a hatalmas a kádban ültünk, hátamat a mellkasának döntöttem és csak most jutott eszembe a boríték.

- Jason, mi volt a borítékban? – fordítok annyit a fejemen, hogy lássam az arcát.

- Majd kinyitod, ha kiszálltunk innen.

- Ez így nem igazság! Tudni akarom, mi van benne – vettem egy kicsit nyafogósra, de már tudom is mivel fogom tudni kiszedni belőle a titkot.

- Nem fogod tudni kiszedni belőlem – mosolyodik el.

- Biztos vagy benne? – hangom mélyült egy kicsit és olyannyira csábítóra sikeredett, hogy majdnem elnevettem magam, mikor Jason egy nagyot nyelt. Arcom továbbra is rezzenéstelen maradt, fordultam egyet, így szembe kerültem vele és most adok hálát istennek, vagy inkább a boltosoknak hogy létezik ilyen nagy kád. Lábaimat az oldalához szorítom, és annyira közel csúszok hozzá, hogy már közelebb nem is lehetne. Még egy hatalmasat nyel és tudom, perceken belül elveszti a fejét. Tekintete ködös lesz, és már hajol is felém, hogy megcsókoljon.

- Még mindig nem mondod el? – vigyorgok gonoszul és közben már hátrafelé csúszok. Tudom, hogy most ezzel kínzom a legjobban, de nem számolok vele, hogy ellentámadásba kezd. Kiugrok a kádból és úgy, ahogy vagyok, vizesen futni kezdek egy menedék felé, de fogalmam sincs merre, közben pedig megállíthatatlanul nevetek, mert ő meg üldöz. A lábam megcsúszik, én pedig egy hatalmasat esek hanyatt a hálószobában lévő szőnyegre. Még szerencse hogy nagyon puha.

- Jól vagy? – hajol fölém ijedten, én pedig elnevetem magam – szóval jól vagy.

Meg sem tudok szólalni és már le is csap ajkaimra. Őrült szenvedéllyel csókol és nekem sem kell sok, hogy már ne tudjak józanul gondolkodni, de tudni akarom a boríték tartalmát, így hát eltolom magamtól.

- Jason… - sóhajtok egy nagyot – Tudni akarom a boríték a tartalmát.

- Na, jó – támaszkodik a könyökére mellettem és én pedig elmosolyodok. Nyertem! – Repülőjegyek voltak Hamptonba. A jövő hétre szólnak egy kis családi nyaralás a gyerekekkel együtt.

- Jason ez nagyszerű – mosolyodok el és megcsókolom. Imádok a gyerekeivel lenni és ezt ős is tudja. Ami pedig ennél is jobb, Lory és Joshep is szeretnek velem lenni. Felhúzott a szőnyegről és visszamentünk az ágyba. Fogalmam sincs, hogy mikor aludtunk el, de tudom, hogy már késő volt. Hála Olgának aznap este újra előjöttek a rémálmaim, jól megijesztették Jasont. Sikítva és zokogva ébredtem fel. Órákig sírtam mire vissza tudott altatni.

- Szerintem adjunk neki csokit – ébredek fel a suttogásra.

- Joshep Grant mondtam már, hogy hagyd Liv-et aludni – félig nyitom csak ki a szemem és látom, hogy kedvesem kifelé viszi a fiát a szobából.

- Szia – ülök fel az ágyban és nagyot ásítok. Az órára nézek és elkerekednek a szemeim. Már fél 12, akkor azért vannak itthon a gyerekek.

- Jól vagy – ölel magához szorosan – Nagyon megijesztettél édesem.

Még mindig ölel, és a hátamat simogatja. Tudom, hogy tényleg megijedt. Jason még sosem volt tanúja a rémálmaimnak, ez eddig anya kiváltsága volt.

- Ne haragudj – néztem a szemébe és megjelent egy kósza könnycsepp.

- Semmi baj. Meséltél már róluk, de nem gondoltam rá, hogy ilyen rossz. Tudhattam volna, hogy anyám annyira felzaklatott, hogy előjönnek.

- Ez az, amire nem tudunk felkészülni Jason – végigsimítom az arcát és mielőtt adhatnék neki egy jó reggelt, csókot, már ki is csapódik a szoba ajtaja.

- Hoztunk csokit, hogy ne szomorkodj. Rossz álomra csoki az orvosság – kiabálták egyszerre az ikrek és már fent is voltak az ágyon. Feljebb rántottam a takarót, hisz még fehérnemű sincs rajtam.

- Arról volt szó, hogy ti a szobátokba játszotok és miután Liv rendbe szedte magát, oda adhatjátok a csokit – néz rájuk az apjuk szigorúan és nekem majdnem megszakad a szívem a bűnbánó szemeiket látva, de Jason-nek igaza van, mi lett volna, ha rosszkor nyitnak be. Felkapja a két csemetéjét és mindhárman kimennek a szobából. Megadva nekem a lehetőséget, hogy felöltözhessek. Gyorsan keresek valami ruhát a szekrénybe, aztán pedig emberi kinézetet varázsolok magamnak. Fél óra múlva már a konyhába sétálok lefelé. Jason főz, hisz a dada hétvégente szabadnapos és most én sem keltem fel időben, hogy főzzek. Lory az asztalnál rajzol.

- Most már megeszed a csokit? – néz rám azokkal a gyönyörű tengerkék szemeivel, amik teljesen olyanok, mint az apjáé.

- Persze – veszem el tőle a csokit és ketten folytattuk a rajzolást. Kis idő múlva Joshep is csatlakozott hozzánk.

- Mi lenne, ha összeraknátok, egy kupacba mit szeretnétek vinni Hamptonba én pedig később elrakom a táskába – szólalt meg ebéd után Jason, a két gyerek pedig már ujjongva szaladt fel a lépcsőn.

- Mikor hoztad őket haza? – kérdezem meg, miközben a koszos edényeket bepakolom a mosogatógépbe.

- Nem mentem el értük, nem mertelek egyedül hagyni. Anyámék sofőrje hozta őket haza – hát nem édes? Az ölébe ülök és megcsókol. Sosem szerettem még ennyire senkit. És belehalnék, ha elveszíteném őt.

- Menjünk, mielőtt a fél házat elcsomagolnák – néz az emelet felé és máris a gyerekszobába indulunk. Az egész délután pakolással telt. Előbb elpakoltuk az ikrek holmiit és rájöttem Jason nem is tévedett olyan sokat. Majdnem az egész szobát becsomagolták volna, ha az apjuk hagyja. Elpakoltuk Jason cuccait is, aztán az enyémeket is, ami meglehetősen nehéz eset volt. Volt amit Jason-től pakoltam, volt, amit otthonról. És hatalmas mázlim van, hogy a főnököm egy munkamániás nőszemély, még vasárnap is az irodában volt és a szabadságomat is elengedte. Arra számítottam, hogy legalább kötözködni fog, hogy két hétre nem engedhet el, vagy ilyesmi, de simán belement. Ez a nap is gyorsan elrepült és már csak azt vettem észre, hogy a srácok szobáiból jövünk kifelé és mi is lefekszünk. Hulla fáradt voltam, annak ellenére, hogy majdnem délig aludtam. Fejemet Jason mellkasára fektettem és úgy ért utol álomország.

- Megyünk nyaralni! Megyünk nyaralni! – rontottak be a kicsik reggel és már csak azt vettem észre, hogy az ágyon ugrálnak. Jason a fejére húzta a takarót és morgott valamit. Imádom mikor reggel morcos, ha nem magától ébred. Olyankor olyan édes. Csendre intem a kicsiket, finoman lehúzom a fejéről a takarót és beleharapok a fülcimpájába.

- Hűűű! Te boszorka – kap ijedten a füléhez, belőlünk pedig kitör a nevetés.

- Mars öltözni, nemsoká indulni kell – adja ki az utasítást Jason, mire az ikrek már ki is rohantak a szobából. Én is másznék kifelé, de elkapja derekamat és visszahúz.

- Ha lenne időnk, ezt most megbosszulnám – suttogja és olyan csókot ad, ami azt ígéri, meg is teszi, amit mond. Mindketten felöltözünk addigra a gyerekek már teljesen készen voltak. Reggelizni sem voltak hajlandóak, azonnal a reptérre kellett mennünk. Jó is volt, hogy időben indultunk, ugyanis dugóba keveredtünk, így majdhogynem késésben is voltunk. Gyorsan becsekkoltunk és máris szaladnunk kellett a géphez. Mivel a gépen három ülés van egymás mellett, így Lory ült mellettem, Joshep pedig az apja mellett. A kétórás repülőút gyorsan eltelt. Gyorsan taxit fogtunk és a ház felé hajtottunk. Két nyugodt hét munka nélkül, és mindenki gonosz, rosszindulatú megjegyzései nélkül. Gondolataimat azonban máris átszúrta egy képzeletbeli kés, mikor kiszálltunk a taxiból. Jason éppen kifizette a taxit, miközben egy túlságosan is ismerős női, visítozó hangot hallottam meg. Hátat fordítottam és Nem kis meglepetésemre Olgát és párom ex-feleségét pillantottam meg. 

Egy új élet 3.rész

Köszönöm Krisz... Veled, Csak is veled. ALWAYS... <3 :D

- Anya kérlek – szólal meg mellettem párom és keze még mindig a hátamon van.

- Na de Jason, hogy mutathatna példát egy ilyen nő az unokáimnak?

- Milyen nő anya! – szólal fel dühösen Jason én pedig meg se tudok szólalni, csak állok ott dermedten.

- Vedd már észre, hogy a pénzedért van veled! Különben is ez egy rosszéletű nőcske. Fogadok, hogy neked nem mondta el azt, amit mi tudunk – áll fel Frank a kanapéról és a felesége mellé sétál.

- Ugye nem mondod, hogy őt is lenyomoztátok! – Jason most már teljesen kiabál és már én sem hagyom szó nélkül.

- Elnézést Mrs. Grant, de én is itt vagyok és magának semmi köze a múltamhoz, ahhoz meg pláne nincs, hogy kinek mit mondok el belőle – kitört belőlem a zsaru, és tudom, hogy arcom rezzenéstelen.

- Igenis van közöm hozzá! Nem engedem, hogy az unokáim közelébe egy drogos kurva legyen! – azt hiszem most szakadt el a cérna.
- Milyen jogon nevez drogos kurvának?

- Jason, hagyod, hogy ez a nő így beszéljen velem? Jason azonnal menj vissza a feleségedhez – sipítozott tovább Olga, de én már nem bírom hallgatni.

- Én ezt nem bírom tovább hallgatni – sarkon fordulok és kifelé sétálok.

- Liv! Hova mész – kiabál utánam Jason.

- El innen! – kiáltok vissza, és ahogy még kilépek az ajtón hallom, hogy Jason rákiált az anyjára, hogy hányszor akarja még tönkretenni az életét. Futásnak eredek, és fogalmam sincs, merre megyek csak minél messzebb innen. Lenyomozták a múltamat. Ezt nem hiszem el. Jason mondta, hogy már régebben is megtették, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tudnak gyűlölni. Talán még sincs jó helyem Jason mellett. Ők arisztokraták én pedig csak egy egyszerű rendőrnyomozó vagyok. Néhány könnycsepp indul meg az arcomon és csak most veszem észre, hogy fogalmam sincs merre vagyok. Ezt a környéket nem ismerem.
Csak sétálok, és már teljesen eltévedtem. Nem tudom merre megyek. Séta közben, meglátok egy kis parkot. Nem olyan nagy, mint otthon a Sentral Park. Sokkal kisebb, és nincs annyi ember sem. Fogom magam, és a park felé sétálok, majd leülök egy padra. A táskám nálam van, és a telefonom magállás nélkül csöng. Nem veszem fel, mert tudom, hogy Jason az. Kell egy kis idő, hogy átgondoljak mindent. Leülök a padra, és néhány percig a ruhámmal szenvedek. Szeretek így öltözködni, és mióta Jasonnel vagyok, egyre többször bújok ki a rendőr stílusú ruhákból, de most valahogy nagyon kényelmetlenül érzem magam. Legszívesebben leszaggatnám magamról ezt a ruhát, és elsírnám magam. De nem teszem. Megigazítom a ruhám, és az arcomat a kezembe temetem. Lehet, hogy azon a másfél évvel ezelőtti pillanatban kellett volna nemet mondani? Lehet, hogy a múltam tényleg nem fogja engedni, hogy boldog legyek? Egy apró könnycsepp folyik végig az arcomon. Egy édesen simító kezet érzek a hátamon. Fel sem emelem a fejem, mert az ő érintését, mindig felismerem. Mellém ül, és átölel.

- Sajnálom. Ez az egész az én hibám. Nem kellett volna, hogy elhozzalak ide. – suttogja a fülembe, majd lassan az állam alá nyúl, és felemeli a fejem. A könnyáztatta szemembe néz, és látom, hogy mennyire szeret. Lassan közelebb hajol, és megcsókol. Nem hagyhatom magam. Nem veszíthetem őt el. Harcolni fogok, és mindent megteszek azért, hogy velem maradjon.
- Tudom, hogy azt mondtad, nem maradunk ebédre, de én szeretnék. – suttogom, mikor szétválunk a csókból. Meglepetten néz rám.
- Miért?
- Mert nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy bármi közénk álljon. Én egy gyilkossági nyomozó vagyok, és nem hagyom, hogy bárki megalázzon. – a szemébe nézek, és látom, hogy észreveszi, mennyire elszánt vagyok. Csak bólint, és az autója felé indulunk. Útközben, még felhívja a szüleit, hogy mégis ott ebédelnénk. Persze hallom, hogy nem örülnek neki, de engem ez most legkevésbé sem érdekel. Az út csöndesen telik, én a gondolataimba merülök. A lelkel, egy gladiátor erejével bír, csak elő kell csalogatnom. Igaz, hogy nincs fegyver a kezemben, semmilyen értelemben sem, de pajzs az van nálam. A pajzs a szerelem, amit Jason iránt érzek. Az fogja elhárítani az ütéseket. Lassan megérkezünk. A lelkem, egy felvértezett gladiátorként áll az arénában, és várja, hogy belépjenek az oroszlánok. Kiszállunk a kocsiból, és befelé megyünk a házba. Belső gladiátorom már nagyon ideges, és valamennyire fél is. Már küzdött oroszlánnal, de ilyennel még nem volt dolga.
- Áh hát visszajöttetek. – szólal meg gúnyosan Olga. Az oroszlán az arénába lépett. Nem hajtom le a fejem, még csak nem is fordítom el. Tartom a szemkontaktust az ellenéggel, és próbálom megtörni.
- Igen. Ha nem bánja, akkor itt ebédelnénk. – szólalok meg a legudvariasabb hangon, amitől kicsit fennakad a szeme. Aztán látom, hogy kezdi érteni a játékom lényegét. Elindulunk, és leülünk egy hatalmas étkezőasztalhoz. Agatha tálal, és Olga belelendül a játékba. Az oroszlán támad, a belső gladiátorom, egyre idegesebb lesz, de uralja a helyzetet.
- Szóval Olivia. – útálom, ha Oliviának szólítanak. Egyedül Kate teheti meg. – A maffiánál voltál igaz?
- Igaz. - Belső gladiátorom hárít. Az oroszlán kezd bevadulni. – Az a múltam része.
- Jason kisfiam. Tudtad, hogy Olivia sokkal gyakorlottabb a szexuális kapcsolatok terén, mint te? – oké ha harc, hát legyen harc. Még mindig hárítok, de most támadásba lendülök.
- Igen tudja. Nem tud Jasonnek olyat mondani, amit ne tudna. Mindent elmondtam magamról, és a múltamról. Ő így is szeret. – látom, hogy az ütés célba ért. Letaglózta a hír, hogy nem tud ellenem felhasználni semmit abból, amit a magánnyomozója kiderített.
- Áh értem. – szólal meg ismét. Pár perc néma csend után, a nő ismét megszólal.
- Olivia! Gondoltál már a gyerekvállalásra? – ez telitalálat volt. Az oroszlán nekem ugrott, és meg is mart. A belső gladiátorom a földön fekszik, és nem bír magához térni. Arról is tud, hogy nem lehet gyerekem? Ez a nő maga az ördög. A hős gladiátor, már kezd feltápászkodni a földről, és lassan harcra készen áll. Észreveszem, hogy Jason keze ismét a combomat simogatja. Puha, meleg kezének érintése megnyugtat valamilyen szinten.
- Igen gondoltam rá, de egy súlyos baleset folytán, nem szülhetek gyermeket. Pedig az lenne a legnagyobb dolog az életemben, ha megajándékozhatnám Jasont egy közös gyermekkel. – a hősöm szépen hárított. Ismét elemében van, és kész folytatni a küzdelmet.
- Csak az hiányozna. – motyogja az orra alatt, de szerencse, hogy jó a fülem. Nem szólok semmit, mert tudom, hogy Jason is hallotta. Az idő telik, és újra néma csend telepszik ránk. Olga megakar izzasztani a kínos csenddel, de elfelejti, hogy az a szakmám, hogy én izzasszak meg másokat. A feszültség fokozódik, és a csend egyre kínosabb lesz. Már a desszertnél járunk, és Olga újra megszólal.
- Szóval gyilkossági nyomozó vagy. – kezd bele, és érzem, hogy újra védekező pozícióba kell állítanom belső gladiátoromat.

- Igen. – válaszolom határozottan.
- Egy ilyen elfoglalt nyomozónak, nem nagyon van ideje párkapcsolatra. Eltudom képzelni, hogy mennyi időt töltötök együtt.
- Ez nem akadály anya. – szólal meg Jason előttem. Úgy néz ki, hogy beszáll a játékba. – Liv rengeteg időt tölt velem, és a srácokkal, és ők is ugyan annyira szeretik, mint én. – kedvesemre mosolygok, és az asztal alatt megfogom a kezét.
- Áh Kisfiam. Képzel, apáddal megbeszéltük, hogy elutazunk Hamptonba. A gyönyörű tengerparti házba, ahol összeházasodtatok Jessica-val. – azt hiszem időt kérek. Most az előző feleségével akar feldühíteni, ezek szerint kifogyott a munícióból. Győzelemre állok, de nem fogom elkiabálni.
- Édes megmutatnád merre van a mosdó? – fordulok szerelmem felé, és ő feláll, majd az ebédlőajtóhoz kísér, de Olgáék még mindig látnak minket, és mi is őket.
- Itt felmész a lépcsőn, és balra. – mutatja Jason, majd magához húz, és megcsókol. – Ravasz vagy. Ez tetszik. Ügyesen játszol Liv. Ne aggódj, nem lesz baj. Én így is, úgy is szeretlek.
Elindulok fel a lépcsőn, és megtalálom a fürdőszobát. Megmosom az arcom, és megigazítom a sminkemet. Mikor visszafelé indulok, meglátok egy nagy könyvtárat. Belépek, és egy döbbentő dolgon akad meg a szemem. Mindenütt Richard Castle könyvek. Apa összes könyve megvan nekik. Már tudok fegyvert adni erős gladiátorom kezébe. Egy önelégült vigyor ül ki az arcomra, de gyorsan levakarom, és visszamegyek az ebédlőbe.
- Frank! – szólok szerelmem apukájához. – Szereti ön a Richard Castle könyveket? – úgy érzem, hogy Frank-et könnyebb lesz megtörni, mint a drága feleségét.
- Igen. Teljesen odavagyok a Castle könyvekért. Zseniális az író, és nagyszerű könyvei vannak. Miért kérdezi? – érdeklődik, és úgy érzem, hogy a két oroszlán közül, az egyik már a tenyeremből eszik.
- Én is nagyon szeretem a Rick Castle könyveket. Főleg a Nikki Heat-esek a kedvenceim.
- Igen azok fantasztikusak. – látom, hogy nagyon tetszik neki, hogy nagy rajongó vagyok. Mit tenne, ha megtudná, hogy a híres író az apám. Viszont ez egy aduász lehet, szóval ezt az információt, még megtartom magamnak.
- Olivia! Kérdezhetek valamit? – szól közbe Olga. Én csak bólintok, és rezzenéstelen arccal figyelek.
- Miért vetette el régen a kisbabáját? – kezd betelni a pohár. – Ha olyan fantasztikus nyomozó, akkor mért nem kerítette még kézre az anyja gyilkosát? – hirtelen felugrok, és olyat vágok ököllel az asztalra, hogy utána a fájdalom belehasít, és hirtelen elzsibbad. Én nem veszek tudomást a fájdalomról, csak meredtem bámulok Olga szemébe.
- Nézze asszonyom. Szeretem a fiát, és bármilyen nehéz is elfogadni, ő is szeret engem. Nem tehet semmit. Szeretjük egymást, és ezen semmilyen mocskos próbálkozással nem fog tudni változtatni. Nekem nincs szükségem pénzre, mert a családom elég pénzes. Tudja az apám író. Elég híres író. – látom, hogy értetlenül néz, mert ő úgy tudja, hogy anyám, és apám is meghalt. – Richard Castle. Az apám Richard Castle.
Az arca falfehér, és sápadt lesz. Az aduászom ütött. Az oroszlán a földön van, és a gladiátoromat ünneplik az arénában. Már Jason is mellettem áll, és a keze a derekamra csúszik.
- Livnek igaza van. Semmi, és senki nem tud közénk állni. – felegyenesedem, és Jason mellé állok, majd elindulunk az ajtó felé. Még egy pillanatra visszafordulok.
- Köszönöm a finom ebédet. Fantasztikus volt. – egy önelégült mosoly villan fel a szám sarkában, és megfogom Jason kezét, és elbúcsúzunk a gyerekektől. Pár perc múlva, már a kocsiba ülünk, és visszafelé megyünk New York-ba.

Egy új élet 2.rész

Köszönöm Krisz. Mindent. <3 :D

Lágyan csókol meg, és keze finoman csúszik végig az oldalamon. Ajkai a nyakamra vándorolnak, és beleremegek, mikor a lágy pontot csókolja a fülem mögött. Finoman az ágyra fektet, és tovább csókol. Lehúzom róla a felsőt és a következő csókunk már szenvedélyesebb az előzőnél. Megérzem a tenyerét a hasamon és abban a pillanatban, megszakítja a csókot. Tudom, mit szeretne, és nem akadályozom meg. Elmosolyodok, és most először hagyom, hogy lehúzza rólam a felsőmet. Végig csókolja a hosszú sebhelyet a hasamon és ez az a pont, ahol elvesztem a fejem. Vadul csókolom, és közben pedig fordítok magunkon egyet. Megszabadítom az összes ruhájától. Kezeimmel és ajkaimmal bejárom a teste minden négyzet cm-ét, de nem hagyja, hogy az irányítás az én kezemben maradjon. Most ő fordít rajtunk és visszakerülök az előző helyemre. Megszabadít a maradék ruhától, ami rajtam van és átadom magam neki. Hol lágyan, hol vadul szeretjük egymást.

Fogalmam sincs mennyi idő telt már el, de Jason mellkasán fekszem, és lassan elalszom. Anyuék még mindig nincsenek itthon. Már majdnem leragadnak a szemeim, mikor Diana sírására pillanatok alatt éber leszek. Kimászok az ágyból, belebújok fehérneműbe és Jason ingjében. Sietős léptekkel a gyerekszoba felé tartok. Diana már nem szokott éjjelente felsírni. Fogalmam sincs, mi lehet a baj. Felkapcsolom a villanyt és a kiságyhoz lépek. Már ül az ágyban, kis kezeit pedig felém nyújtja.

- Mi a baj tökmag? – emelem ki, és magamhoz ölelem. Kicsi teste csak úgy rázkódik a zokogástól. Remélem, csak rosszat álmodott és nem pedig valami baj van.

- Semmi baj kicsim. Csss… - nyugtatom és miközben fel, s alá sétálok vele a szobában, folyamatosan simogatom a hátát. Percek telnek el, de a sírás végre alábbhagy. Most már csak meg kell várnom, még visszaalszik.

- Minden rendben? – jelenik meg Jason az ajtóban egy szál boxerben.

- Úgy néz ki csak egy rossz álom. Lassan újra elalszik – mosolyodok rá, és újra azt a tekintetét látom, ami csak akkor jön elő, mikor Diana-val vagyok vagy épp a gyerekeivel. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem lehet közös gyerekünk. Érzem, hogy a húgom egyre nehezebb lesz a kezembe, és már a feje is a vállamon nyugszik. Óvatosan visszateszem az ágyába, és gondosan betakarom. Egy kéz simul a csípőmre, és én hozzábújok az izmos mellkashoz. Pár percig még nézzük, hogy megbizonyosodjunk róla alszik-e már. De a sírás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

- Feküdjünk vissza, fogalmam sincs, mikor jönnek haza – suttogom Jason felé, és mielőtt kiindulunk a szobából, még egy pici puszit adok a húgom pofijára. Visszasétálunk a szobámba, de ezúttal az ajtót nem csukjuk be, csak behajtjuk. Így hallani fogom, ha ismét valami baj lenne. Visszateszem a fejem párom mellkasára és pillanatok alatt nyom el az álom.

Reggel mikor magamhoz térek, már csukva az ajtóm. Gondolom, mikor hazajöttek, anya becsukta. Diana-val sem volt több gond az éjjel. Felnézek, és Jason szemei néznek rám.

- Jó reggelt – simít ki egy tincset az arcomból, és egy csókot kapok.

- Köszönöm a tegnap estét – simítok végig az álmosságtól még kicsit gyűrött arcán.

- Nem kell köszönnöd. Megérdemelted. A világ összes kincsét megérdemelnéd – mosolyog rám, és egy újabb csókot kapok. Egy gyors lendülettel felettem van, és szája már a nyakamon kalandozik.

- Jason – sóhajtok egy nagyot és megpróbálok kimászni alóla. Szomorúan néz rám, és majd megszakad a szívem. Kimászok mellőle, és öltözni kezdek.

- Gyerünk nagyfiú, öltözz, aztán menjünk haza – dobom oda az ingét, és tudom, mi következik, elnevetem magam, és gyorsan kimenekülök a szobámból. Mielőtt lemegyek a konyhába, még benézek a húgom és apuék szobájába, de már üres.

A konyha felé indulok. Mindenki lent van, és reggeliznek. Közelebb sétálok, és magamhoz veszek egy pirítóst.
- Jó reggelt kicsim. – köszön nekem anya.
- Jó reggelt. – köszönök vissza, és érzem, hogy egy erős kar csúszik a derekamra.
- Indulnunk kéne. – suttogja a fülembe. Megfordulok, és egy rövid csókot adok szerelmemnek. Összepakolom a holmim, és az ajtó felé indulunk.
- Ezt itt hagytátok. – mutat fel egy borítékot anya, és látom, hogy Jason szeme tágra nyílik. 
- Oh igen… Majdnem elfelejtettem. – Jason odasétál anyához, és kiveszi a kezéből a borítékot. Belerakja a kabátja zsebébe, majd köszönés után, szépen elindulunk. Külön autóval megyünk. Mielőtt haza mennék, még be kell ugranom az őrsre. Lekanyarodok, de tudom, hogy Jason a lakásomra megy. Megérkezem az őrsre.
- Sziasztok. – köszönök a fiúknak.
- Szia. Mit keresel itt? – kérdezi Espo.
- Bejöttem, mert elmaradtam a papírmunka végével. – adom az egyszerű választ. Az asztalomhoz megyek, és leülök.  Gyors sebességgel vetem bele magam a jelentésbe. Minél gyorsabban befejezem, annál gyorsabban lehetek Jason-nel. Tényleg nem kell sok idő, kicsivel több, mint fél óra alatt végzek is, és már a lakásom felé száguldok. Nem tévedtem, Jason tényleg a lakásomban volt.

- Rendben anya, még ebéd előtt odaérünk, de mi nem eszünk ott – figyelem, ahogy a kanapén fekszik és telefonál. Nagyon remélem, hogy engem nem akar elvinni az anyjáékhoz. Nagyon nincs kedvem most találkozni velük.

- Szia – köszönök, miután lerakja a telefont, és odahajolok egy csók erejéig.

- Szia, röviden vázolom a helyzetet. Lory-t és Joshep-et lepasszoltam anyáméknak. Ma szépen elvisszük őket és holnap délelőttig csak kettesben lehetünk – húz magához a derekamnál fogva. A dolog második fele tetszik, de az, hogy elmenjek a szüleihez, valahogy nem jön be.

- És nekem is mennem kell? – nézek szenvedő tekintettel és már most félek, mert tudom, a válasz igen lesz.

- Ne aggódj, csak lepasszoljuk a srácokat és már jövünk is. De most jó lenne indulni, a dada már összerakta a cuccaikat és még haza kell mennünk a gyerekekért – ad egy csókot hogy megnyugodjak és magához húz. Ez a szülős bemutatás, valahogy nem az én műfajom. Még jó, hogy nálunk ez elmaradt, mert apuék már ismerték őt.

- Rendben, engedd, hogy valami szalonképeset vegyek fel, mégis csak az arisztokrata szüleidhez megyünk.

- Jó, de nekem így is csinos vagy – vigyorodik el és a fenekemre csap mikor felállok. Gyorsan a szekrényemnél termek és valami használható göncöt keresek. Jason mesélt már a szüleiről és túlságosan is tartok tőlük. Felkapok egy pánt nélküli mini ruhát, amit még Alexis tuszkolt rám egy vásárlókörúton, de most pont jól jön. Mellrésznél neon sárga, onnantól lefelé pedig fekete. Fekete magas sarkút veszek hozzá, még néhány cuccot dobok be egy nagyobb táskába, hogy a hétvégén ne kelljen hazajönni, aztán indulhatunk is.  Bár viszonylag sok cuccom van Jason-nél és fordítva is így van.

- Kész vagyok, mehetünk – lépek ki a szobából sóhajtva. Rámosolyodik és megfogja a kezemet. Jason mindent elmesélt a szüleiről és pont ezért nincs kedvem találkozni velük. Beülünk az autóba és a házához megyünk, ahol az ikrek már várnak minket.
- Muszáj a nagyihoz menni? – néz ránk Lory miután megérkezünk, és éppen az apja próbálja rávenni, hogy neki most az a jó, hogy ha a nagyihoz megy.

- Gyerünk Lory a testvéred már a kocsiban van. És örülnék, ha szót fogadnál nagyanyádnak – emeli be a kocsiba a kislányt és én is visszaülök, majd indulunk. Rettentően ideges vagyok és ezt ő is érzi, vezetés közben a keze többször is a combomra vándorol. Tudom, hogy most már ő is ideges, mert én ideges vagyok. Annyi mindenen mentem keresztül és egy szülői találkozás miatt vagyok ideges? Kész vicc, de mi van, ha ez miatt veszítem el Jasont? Abba belehalnék. Egy órányi autózás után megérkezünk. Nagy levegőt veszek és kicsatolom az övemet. Jason máris ott van és kinyitja az ajtót, úgy, mint mindig, aztán mindketten kinyitjuk a kocsi hátsó ajtaját. Lory az apja kezét, Joshep pedig az én kezemet fogja. A ház hatalmas és csodaszép. A verandán egy idősödő hölgy jelenik meg. Biztos vagyok benne, hogy ő csak egy szolgáló.

- Jó napot Agatha – öleli meg Jason – Anyámék?

- Jó napot fiatalúr, bent vannak a nappaliban. Maga biztosan Jason barátnője, örülök, hogy megismerhetem – ölel magához a kedves hölgy és elveszi tőlünk a kicsik csomagjait.

- Minden rendben lesz – húz magához egy apró csókra és beszippantom parfümjének illatát, ami mindig segít megnyugodni egy kicsit. Besétálunk a nappaliba és levegő nem is lehetne hidegebb.

- Anya, apa – köszön Jason és a gyerekek is egy-egy puszival köszöntik nagyszüleiket. Azt hittem, hogy lesz legalább valami üdvrivalgás, mint amilyet én is szoktam kapni, de elmaradt. A gyerekek is meredten állnak és csak annyit beszélnek, amit kell. Rájuk sem ismerek.

- Anya, apa, had mutassam be a barátnőmet Olivia Cavanaugh. Liv, ők itt a szüleim, Olga és Frank – mutat be minket Jason.

- Örülök, hogy megismerhetem önöket – nyújtom feléjük a kezemet, de egyik sem nyújtja viszont, hát leteszem. Érdekesen méregetnek, közben pedig érzem, hogy Jason keze a hátamra csúszik.

- Lory, Joshep, menjetek fel a szobátokba – szólal meg Olga és a gyerekek elnézést kértek és kimentek, aztán pedig visszafordult felénk. – Nincs ínyemre, amit látok fiam – hangja sipítozó és hideg. Semmi érzelem, pontosabban utálat van benne bőven. 

Egy új élet 1. rész

Köszönöm Krisz <3 Mindig... :D ALWAYS :D

Kilépek az ajtón, és irdatlan nagy sebességgel csapom be magam után. Érzem, hogy a fejem vörösödik a méregtől, miközben az asztalomhoz sétálok. Lecsapom a kezemben lévő aktát, és azzal a lendülettel leverem a bögrét, ami az asztal szélén áll.

- Mit ártott neked az a bögre? – kérdezi teljes vidámsággal Ryan.

- Mit izgat téged, hogy mit csinálok a bögrével! Ha akarok még egyet is földhöz vágok – ordítok rá és közben dühöngök. Azt hiszem mind a ketten meglepődnek rajtam.

- Mi lenne, ha nem dühöngenél? A fickó vallott, rács mögé fog kerülni. Felesleges csapkolódni – teszi Esposito a kezét a vállamra.

- Hallottad egyáltalán mit mondott? Meg tudtam volna fojtani! – dühöngök tovább, de a következő pillanatban már fenn is akad a szemem és abbamarad a kiabálásom. Kate áll tőlünk nem messze kezét pedig a húgom Diana fogja. Elég csak rájuk néznem és megnyugszom. A fiúk felé fordulok.

- Bocs srácok – eresztek meg egy bűnbánó mosolyt, de már hallom, ahogy Diana apró kis cipői felém kopognak. Lehajolok, és mikor odaér, felkapom és a levegőbe dobom. Jutalmam egy gyöngyöző kacagás.

- Sia Odi – öleli meg a nyakam, közben pedig már anya is odaér.

- Nehéz kihallgatás? – néz rám mosolyogva, és lemerném fogadni, hogy pillanatok alatt lepergett előtte, milyen is kihallgatni.

- Csak egy disznó volt, de úgy felhúzott.

- Láttuk – ül le az asztalom szélére, és mondaná tovább, de a húgom szavain fennakadnak a szemei.

- Ditnó! Ditnó! – kiabálta kacagva.

- Hoppá – nézek bűnbánóan, mindig el felejtem, hogy másfél évesen most van abban a korban, mikor mindent eltanul.

- Diana szívem, ilyet nem szabad mondani – magyarázok a húgomnak, aztán gyorsan anya felé fordulok – minek köszönhetem a látogatást?

- Inánostá – magyarázta Diana, és közben a hajából húzta kifelé a hajgumit. Leraktam az asztalra és visszakötöttem a két kis copfot, közben figyeltem Kate-re.

- A húgod jól mondja, hiányoztál, de a látogatásunkban volt egy kis hátsó szándék. Alexis csak holnap reggel jön haza. Kéne ma estére valaki, aki vigyáz Diana-ra. Sőt, már délutántól kéne. Jó lenne egy kicsit kettesbe lenni apátokkal, olyan régen tudtunk egy kicsit romantikázni – az utolsó mondatot halkabban mondja. Tudom, hogy ha a fiúk hallanák, akkor mindent bevetnének, hogy kicikizzék. Ránézek az asztalomon ülő tökmagra, és már tudom, nem fogok tudni nemet mondani. Ha Diana-t bevetik, bármire rá tudnak venni, és ez az, amit apa nagyon jól tud, és ki is használja. A kapcsolatom apával egészen jó lett. Persze hamarabb beszélek meg valamit anyuval. A Kate megszólítás mára már szinte majdnem teljesen elmaradt. 
- Tudod, hogy nem tudok nemet mondani a tökmagnak. Az a helyzet, hogy Jason hívott, és megígértem neki, hogy ma együtt vacsorázunk, de akkor lemondom. – mosolygok anyára, és végigsimítom Diana kis buksiját.
- Nyugodtan meghívhatod hozzánk Jason-t. Még megvan a régi szobád. Tudod ha…
- Anya…- megdöbbenek, már csak a gondolattól is. Csitítok a hangomon, és látom, hogy anya nagyon jót vigyorog rajtam. – Csak vacsorázni akartunk.
- Jól van. – még mindig nem tudja eltűntetni a huncut vigyort a képéről. – Mi elmegyünk egy étterembe.
- Rendben. – bólintok, és felültetem Diana-t az asztalomra, és hagyom, hogy a cuccaimmal játszon, amíg beszélgetünk.
- És? Mi újság van veled, és Jasonnel? – érdeklődik.

- Semmi különös. Jól megvagyunk. Szeretjük egymást. De…

- De? – néz rám faggatóan. Nem biztos, hogy ez az a hely, ahol ezt meg kell beszélnünk. De mégis belevágok.

- Nehéz így, hogy nem lakunk együtt, de még nem akarok összeköltözni. Igazából fogalmam sincs, hogy lenne jobb. Azt viszont tudom, hogy szeretem.

- Ki fog alakulni köztetek. Nem tudok okosabbat mondani, mert nekem már az elején az volt a vágyam hogy apáddal lehessek együtt.

- Mégis hagytad, hogy négy évig ostromoljon – vágok közbe, és gyorsan felkapja a táskáját, majd a húgomat is.

- Sajnálom kicsim, de most mennünk kell. Ha este hatra jössz, az jó? Fogalmam sincs, apád mit tervez – na, terelni azt jól tud, de nem firtatom tovább.

- Ott leszek. Sziasztok – köszönök el tőle, és már kifelé is indulnak. Azt hiszem akkor ma hamarabb, lelépek innen. A ma estém ugrik Jasonnel. De holnap már hétvége, akkor végre már mi is romantikázhatunk. Beülök a számítógép elé és nekilátok a jelentésnek. Muszáj megírnom, és semmit sem hagyhatok ki. Azt hiszem vaslady nem igazán, csíp. Talán, azért mert aput sem bírja? Fogalmam sincs. Minden esetre gyors gépelésemet egy SMS zavarja meg.

„Hiányzol. Estére lepasszoltam a srácokat. Csak a tied vagyok. 7-re érted megyek, szeretlek, csók: Jason˝

Lelombozódok, mikor elolvasom. Valószínűleg az egész estét megszervezte, nekem pedig át kell szerveznem most. Csak nézem a telefont. Visszaírjak, vagy inkább hívjam fel? Benyomom a válasz gombot, és már írok is.

„Ezer bocs és ígérem kárpótolni is foglak, de anya az imént robogott be, hogy vigyázzak Diana-ra. Tudod mióta megszületett, ritkán tudnak ketten lenni. 6-ra megyek anyáékhoz, ha gondolod, odajöhetsz. Én is szeretlek, csók˝

Na jó, nem érdekel tovább a jelentés. Felkapom a táskámat, elköszönök, és máris az autómba ülök. Egy bordó Nissan micra, amit Jason-től kaptam. Hiába mondtam neki, hogy felesleges és drága ajándék egy autó, de hajthatatlan volt. Túlságosan is utálta, hogy taxival járok. Hazafelé a rádiót hallgatom és hiába figyelem a telefonomat, se egy SMS se egy hívás. Remek, még vár rám holnap egy bocsánatkérés.

- Végre itthon – lépek be a lakásba és dobom le magam a kanapéra. Három óra van. Még van két és fél órám lazítani. Elnyúlok és bekapcsolom a tv-t. Semmi különös nincs benne, de jól esik csak úgy feküdni. Az utóbbi időben túl sok volt a gyilkosság és túl sokat kellett bent lennem. Remélem, egy kicsit nyugisabb idők jönnek. Észre sem veszem, hogy elnyom az álom, csak mikor már magamhoz térek és az óra fél 6-ot, mutat. Villámgyorsan zuhanyozok le, magamra kapok egy farmert és egy felsőt, és már úton is vagyok. Szerencsére nem kerülök dugóba, így időbe odaérek.

- Szia apa – lépek be, mikor apu ajtót nyit nekem.

- Szia kicsim. – apa mosolyogva lép oda hozzám, és megölel. Két kis láb hangos csattogását hallom, majd pár pillanat múlva, Diana már rajtam csimpaszkodik.
- Odi játsol velem? – felveszem a földről a kis drágát, és a szobába indulunk, hogy megnézzem Kate-et. Az ajtó, résnyire van nyitva. Belépek, és megpillantom Kate-et, egy gyönyörű vörös koktélruhában. Éppen a pánttal bajlódik.
- Szia. Segítsek? – lépek közelebb, és leteszem Diana-t az ágyra.
- Igen. Kérlek. – odamegyek, és segítek bekapcsolni a pántot.
- Tessék. Kész is.
- Köszönöm. – megfordul, és egy öleléssel köszönt. Én is megölelem. Kibontakozunk az ölelésből, és leülök Diana mellé.
- Sép vad anuci. – szólal meg, és mind a ketten felkacagunk.
- Köszönöm hercegnőm, de anyucinak menni kell, mert ha elkésünk, apuci begőzöl. – a nevetés csak fokozódott. Kate levitte Diana-t, és még gyorsan elérakta a vacsorát. Elköszöntek, és el is indultak az étterembe. Diana megette a vacsorát, és felmentünk a szobába, majd nekiláttam az esti mesének. Ezt a mesét általában apa szokta elmondani, de most rajtam a sor. Belekezdek a mesébe, és mire az 5. oldalhoz érek, csak azt veszem észre, hogy a kicsi már egyenletesen szuszog. Felállok, és betakarom. Az ajtóhoz sétálok, és felkapcsolom a kis éjjeli lámpát, és leoltom a nagyvillanyt. Egy percre megállok az ajtóban, és elmerengek. Annyira szeretném megajándékozni Jasont egy közös gyermekkel, de tudom, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Egy apró, láthatatlan könnycsepp buggyan ki a szememből. Egy halk, alig hallható neszre leszek figyelmes. Ilyenkor átkozom a pillanatot, hogy annyira rohantam, hogy nem volt időm magamra akasztani a szolgálati fegyveremet. Szerencsére tudom, hogy anya hol tartja a sajátját. Óvatosan beosonok a szobájukba, és az éjjeli szekrény, legfelső fiókjából, előveszem a fegyvert, majd magam elé szegezem. Lefelé megyek a lépcsőn, és valakit mozogni látok a konyhában. Előre szegezem a fegyverem, és lemegyek, hogy teljesen lássam.
- Ne mozdulj! – kiáltok fel. – Jason!?
- Szia szerelmem. – feltartott kezekkel fordul meg, és én közelebb lépek hozzá.
- Hogy jöttél be? Azt hittem, hogy…haragszol. – lesütöm a tekintetem, és ő közelebb jön.
- Ha te nem tudsz eljönni velem vacsorázni, akkor én jövök hozzád, és hozom a vacsorát. Sosem tudnék rád haragudni. Nagyon szeretlek. – magához húz, és szenvedélyesen megcsókol. Kihúzza nekem a széket, és én leülök. A vacsora csodálatos. Az asztal gyönyörűen van megterítve. Két szál gyertya van az asztal két oldalán. Egy kis tál eper az asztal közepén. Valamint, egy üveg bor. Jason is leül velem szemben, és nekilátunk a vacsorának. Jason spagettit hozott, és nagyon finom. Mikor végeztünk a vacsorával, elfogyasztjuk az epret is.
- Szeretlek. – súgja, majd felém nyújtja az epret. Én beleharapok.
- Én is szeretlek. – súgom vissza, és most rajtam a sor. Odanyújtom az epret, és ő is beleharap. – Mi van a borítékban?
- Ajándék. Még nem fogom elárulni, ugyanis szó esett valami kárpótlásról. – csábító tekintettel néz rám. Nem tudok ellenállni neki. Feláll az asztaltól, és megfogja a kezem. – Gyere.
Nem mondok semmit, csak szó nélkül követem. A szobám felé megyünk, és becsukjuk magunk mögött az ajtót…