Egy új élet 15.rész

ALWAYS... :D Sosem tennék olyat. Mindig veled, sose nélküled... :D XD

A vacsora után, anya feláll, és megkocogtatja a poharat.
- Egy kis figyelmet kérnék. El szeretném mondani az első köszöntőt. Mikor Liv a családba került, nem volt könnyű dolga. Liv egész életében, elég sokat szenvedett. Mikor megismerte Jasont, újra gyúlt a fény a szemében, amit ezelőtt, csak ritka alkalmakkor láttam, most viszont minden nap, minden egyes percében látom. Tudom, hogy Jason nagyon boldoggá teszi a lányomat, és azt is tudom, hogy nagyszerű anyja lesz az ikreknek. Emeljük most poharunkat az ifjú párra, és a boldog jövőjükre. – meghatnak anya szavai. Felállok, és megölelem.
- Köszönöm. – suttogom, miközben megölelem.
- Mindig. – suttogja vissza, és egy puszit kapok a homlokomra. Visszaülök a helyemre, és érzem, hogy Jason keze, a combomon vándorol felfelé. Hirtelen odakapok, és megállítom a kezét, mielőtt valami olyasmi történne, ami igen kínos lenne mindkettőnknek. Markolom a kezét, és közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgok.
- Ezt sajnos estére kell halasztanunk. – mosolygok a mondat közepébe, és egy hosszú hitvesi csókot adok neki.
- Ez tényleg sajnálatos. – mormolja a csókba.

A násznép elkezd táncolni, így van egy kis időnk, hogy kettesben sétáljunk egyet a birtokon. Nagyon szeretek a birtokon sétálni. Hatalmas, és még mindig van olyan része, amit nem láttam. De úgy vélem, hogy most már lesz elég időm bejárni vele az egészet. Elindulunk a sátor kijárata felé, de anya megállít minket.
- Csinálhatnék rólatok pár képet? – úgy kérdezi, mintha valami rosszat mondott volna. Kicsit összehúzom a szemöldököm.
- Hát persze. – adom az egyszerű választ. És látom, hogy mekkora mosoly terül el az arcán. Mindig boldoggá tesz, ha látom mosolyogni. Kifelé indulunk a sátorból. Nem tudom, hogy hova megyünk. Jason vezet. Úgy ismeri a birtokot, mint a tenyerét. A bejárat közelébe érünk, egy hatalmas fűzfához. Jasonnel a fa alá állunk, és ő megölel engem, miközben anya lefényképez. Csinál néhány képet, mikor hirtelen az arcom megmerevedik, és a levegő bennakad.
- Liv… Kicsim… Liv. – hallom, hogy anya szólongat, de nem bírok válaszolni, csak meredek a távolba.
- Itt vannak. – végül kinyögöm, és mindketten a kapu felé fordulnak. Olgáék jönnek éppen befelé, és én kezdem visszanyerni a lélekjelenlétemet. Látom, hogy felénk közelednek. Hárman állunk egymás mellett. Egyik kezemmel Jasont fogom, a másik kezemet, pedig óvatosa, és láthatatlanul anya tenyerébe csúsztatom. Most szükségem van mindkettejükre.
- Áh. Hát itt vagy Jason. – hallom, ahogy belekezd a rikácsolásba. Mikor közelebb érnek, végigmér anyán,  majd rám néz.
- Hát elvetted azt a… Nem is tudom minek nevezzem ezt a kurvát. – érzem, hogy anya neki akar menni, de mivel fogom a kezét, csak erősítek a szorításon, és ő nem mozdul.
- Anya, ők itt Jason szülei. – találom meg halkan a hangomat.
- Áh. Szóval ő az új anyád. Akkor már mindent értek. Nem csodálom, hogy az előző meghalt. Ilyen gyerek mellett, én is öngyilkos lettem volna. – most szakad el nálam a cérna, de most anya akadályozza meg, hogy valami hülyeséget tegyek. Elengedi a kezem, és közelebb lép Olgához.
- Na Idefigyeljen. Látja ezt? – valahonnan a semmiből anya előhúzza a szolgálati fegyverét, és Olga orra alá tartja. – Ez a fegyverem.
- És ezt látja? – ugyanarról a helyről előkerül egy bilincs is. – Ez pedig egy bilincs. Én pedig New York legjobb gyilkossági nyomozója vagyok. Egy perc alatt börtönbe dughatom magát. Megértette?
- És mi lenne a vád? – rikácsolja Olga. Anya a kihallgatóban sem viseli el a feleselést, nemhogy az életben. Apát is mindig lekiabálja, ha visszaszól.
- Óóó. Azt könnyű megoldani. Mondjuk Rágalmazás? Megfelel? Vagy inkább egy rendőr ellen elkövetett bűntett, amellyel az életét sodorta veszélybe? Választhat. Gondolom ismeri a jogait. Jogában áll hallgatni, szóval kussoljon. – Olga szólni akar, de inkább nem teszi. Anya nagyon meggyőző tud lenni. Nem hiába ő a legjobb. Még mindig dermedten állok, és az arcom falfehér. Anya megfordul, és azonnal elém lép.
- Liv kicsim. Nézz rám. – felemeli a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Az arcom hideg, és fehér. – Liv. Figyelj ide. Lélegezz. Liv, vegyél levegőt. Kérlek. Ne hagyd, hogy ezt elrontsák. Jason az anyja után rohan, de most meg is értem. És különben sem szeretném, hogy a legboldogabb napon az életemben így lásson. Hirtelen észhez kapok, és egy hatalmas levegőt veszek. A lendület anya karjába vet.
- Sss semmi baj. Ez az lélegezz. Már minden rendben. – a hangja megnyugtat, és most már elhiszem, hogy vége van…
 - Itt vagyok szívem – jelent meg újra Jason és átvett anyától. – Most már minden rendben lesz. Itt vagyok.

Idő kellett mire megnyugodtam, és egy rövidebb séta után vissza is mentünk a vendégek közé. Hála anyának és Jason-nek már megnyugodtam, és nem hagyom, hogy bárki tönkretegye a napomat. Le se tudok ülni, apa már rögtön felkér táncolni, és Jason sem marad táncpartner nélkül. Felkapja Diana-t és vele táncol, aztán pedig Lory-val és Joshep is kitúrja apát. Rengeteg mindenkivel kellett táncolnom, és szinte már teljesen kimerültem mikor Végre a férjemmel is táncolhattam. Férjemmel. Olyan furcsa, de olyan jó kimondani.

- A férjem vagy – jelentem ki mosolyogva, miközben szorosan hozzábújok és lágyan ringatózunk a zenére.

- Remélem boldog vagy – suttogja a fülembe és egy apró csókot lop.

- Nagyon boldog.

Most kezdem érezni a sok tánc hatását. A lábam is fáj és egy kicsit már szédülök.

- Jason, nem ülhetnénk le? Nagyon elfáradtam – szólalok meg, ő pedig kézen fogva a székeinkhez vezet. Alig ülünk le máris Lory jelenik meg kézen fogva, a kisebbik húgommal.

- Ide akart jönni hozzád – szólal meg a kis szöszke.

- Odi – nyújtja felém a kezeit, én pedig gyorsan az ölembe kapom. Jutalmam egy gyöngyöző kacagás lett. Látom, hogy a férjem elmélyülten néz, és tudom, mire gondol. Bárcsak a közös gyerekünket dajkálhatnám.

- Hol hagytad a bátyádat – ülteti Jason az ölébe Lory-t.

- Kate nénivel táncol – jelenti ki nemes egyszerűséggel és egy nagyot ásít. A táncparkett felé nézek és valóban Joshep táncol, de már nem anyával hanem Lexivel. Végülis, nem lehet elég korán kezdeni. Anya már apához bújva táncol. Annyira szeretem őket ilyenkor figyelni. Csak úgy süt róluk a szerelem és ez mindig új erővel tölt el. Apa, rettentő módon vigyáz anyára és túlságosan is félti. Ebből néha túl nagy viták kavarodnak, hisz anya is egy makacs ember, de utána annál jobb látni, hogy újra kibékültek.

Hajnalban még mindig sok vendég volt. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire elhúzódik. Most már egy elegáns koktélruhára cseréltem a menyasszonyi ruhámat. A bőröndöm odafent a szobámba tárva nyitva és még semmi nincs elpakolva, épp úgy, mint Jason-nek, pedig lassan indulnunk kell a reptérre. Az ikrek és Diana már az igazak álmát alusszák miután a kezeinkben elaludtak, felvittük őket a szobákba.

- Ha nem pakolunk össze, lekéssük a repülőt – jött oda mellém Jason, miközben Martha nagyival beszélgettem.

- Menjetek csak aranyom. Én keresek valami jó fogást – és már hátat is fordított nekünk. Hiába a nagyi nem fog megváltozni. Felmentünk a szobába és gyors sebességgel kezdtünk neki a pakolásnak. Pontosabban lassan haladtunk, mert ha Jason-ön múlt volna, szinte semmi ruhát nem pakolunk. Jason levitte a bőröndöket, én pedig a gyerek szobák felé indultam. Nézem, ahogyan Joshep mélyen szuszog. Egy puszit adok a feje búbjára és megigazítom a takarót. Két hétig nem látom őket. Azt hiszem nagyon fognak hiányozni. Átsétálok Lory szobájába, ahol Diana is alszik a hordozható mobil ágyban. Ott is mindkét lánytól ’elköszönök’ és csak nézem őket a félhomályban, ahogy alszanak. Két kéz fonódik a derekamra, és egy csók landol a nyakamon.

- Lassan indulnunk kell.

- Hiányozni fognak – suttogom vissza, közben pedig becsukom magunk mögött az ajtót.

- Nekem is, de ez a két hét csak a mienk. És minden egyes percét élvezni akarom.

- Szeretlek Jason – csókolom meg a lépcső alján észre sem véve, hogy a többiek már az ajtóban állnak.

- Én is szeretlek.

Gyorsan elköszöntünk anyáéktól, a nagyitól, Lexi-től és Jamestől és a feleségétől is aztán már úton is voltunk a reptér felé. Taylor udvariasan elköszönt tőlünk és mi már is a terminál felé indultunk. Itt vált csak világossá számomra, hova is megyünk nászútra.

- Barbadossra megyünk? – nézek rá meglepetten.

- Bizony, és nagyon klassz lesz.

A repülőút alatt végig aludtunk. Kimerített az esküvő mindkettőnket. Csak arra ébredtünk fel, mikor a hangosbemondóban megkértek minket kapcsoljuk be az öveket.

Egy új élet 14.rész

Veled mindig könnyebb. Nagyon szeretlek.. :D Sosem akarlak elveszíteni, és tudom, hogy ez sosem fog bekövetkezni... K&R ALWAYS

- Szia kicsim. – köszön Jason, és éppen készül belépni az ajtón.
- Neee.. nee. – ugrik az ajtó elé anya, és Alexis egyszerre. – Nem láthatod a mennyasszonyt az esküvő előtti nap.
- Mi? Én nem bírom ki nélküle egy egész éjszakán át. – annyira aranyos. Valamit tennem kell. Látom anya arcán a mosolyt. Gyorsan levarázsolom a magamról a ruhát, és magamra kapok egy lenge pólót. Az ajtó felé indulok.
- Liv. Tudod, hogy ez nem szerencsés. – szól utánam anya.
- Nem érdekel, és csak egy csók lesz ígérem. – remélem, hogy csak egy csók lesz. Kinyitom az ajtót, és a nyakába ugrom. Szenvedélyesen csókolom. Anyáék alig tudnak levakarni Jasonről.
- Liv kicsim gyere. – ajkaink még mindig összeérnek. – Gyere. Liv…Liv… - anya megrántja a derekam, és ajkaink elszakadnak egymástól. A lányok a derekamnál fogva rángatnak vissza a szobába, és becsukják az ajtót…
Meg várom, még anya elalszik mellettem, aztán olyan halkan osonok ki, hogy szinte még magamat sem hallom. Óvatosan nyitom ki Jason szobájának ajtaját és csukom is be magam után. Már alszik. Takarója a derekáig le van csúszva. Nyelek egy nagyot és beleharapok a fülébe. Pillanatok alatt tér magához és nagy szemekkel néz rám.

- Nem tudják, hogy itt vagy igaz? – kérdezi suttogva.

- Pofa be és inkább csókolj – adom ki az utasítást és ő mosolyogva teszi, amit mondtam.  Tutira balhé lesz, ha anya megtudja, de most az érdekel a legkevésbé. Élvezem Jason minden egyes érintését, csókját. Lábaimmal fordítok egyet magunkon. Végigcsókolom az ajkaitól kezdve az egész testét. Kezünk szenvedélyes táncot lejt a másik a testén. Most ő fordít rajtunk egyet és a túl nagy lendülettől legurulunk az ágyról. Egy pillanatra megszakítja a csókot, hogy megnézze minden rendben van-e, de máris a tarkójánál fogva húzom vissza és újabb csókcsatába kezdünk. Lassan teljesen elvesztem az eszem és már nem akarok mást csak érezni őt. Körmeim a hátba mélyesztem, mikor megérzem őt, elfelejtve, hogy körmeimet megnövesztettem az esküvő miatt. Hol lassan, hol szenvedélyesen mozgunk az ősi ritmusra és egyszerre érjük el gyönyör legfelső csúcsát. Jason pihegve fordul le mellém és szorosan magához húz.

- Szeretlek – suttogja és hallom, hogy a szívverése milyen gyors.

- Én is szeretlek.

- Nem kéne vissza menned? – simít ki egy tincset az arcomból

- Nem – vágom rá azonnal – már nagykislány vagyok.

- Azt már tudom – mondja kaján vigyorral az arcán. Fejemet a mellkasára rakom, mint minden egyes éjjel és már alszunk is. Reggel az ajtó hírtelen csapódására riadunk fel.

- Arról volt szó, hogy külön kell aludnotok – morog Kate és olyan gyorsan rántja le rólunk a takarót, hogy reagálni sem tudok, és nem tudom visszarántani a takarót. Anya Ijedten dobja vissza a takarót és gyorsan fordít hátat.

- Szóval ezt nem kellett volna. Bocsánat. Öltözz ifjú hölgy, és majd az esküvőn találkoztok.

Visszavettem, a pólót, amiben éjjel átjöttem és anya után indulok.

- Ezt el ne mond apádnak – mosolyodik el.

Gyorsan beállok a zuhany alá és megpróbálok kicsit ellazulni. Ideges vagyok, és nem alaptalanul. Jason szülei nem jeleztek vissza, hogy jönnek-e vagy sem. Már épp a hajamat szárítom, mikor anya bekiabál, hogy már megérkezett a fodrász. Gyorsan magamra kaptam a köntösömet és már a fodrász előtt ülök. A próbafrizura már lement egy hete, így nem tart neki sokáig, pusztán az, hogy minden egyes hajtincset külön kellett rögzíteni. Ha nem volt a hajamban 150 csat, mire kész lett, akkor egy sem. Szinte mindenki bent van már szobában, persze csak a nők és a leányok. Martha Lexinek segít, Lanie Diana-nak és Lory-nak, anya pedig nekem segít belebújni a ruhába.

Olivia ruhája                                                                                    

 Alexis ruhája

                                                        Lory ruhája

                                                                              

Diana ruhája

Jason öltönye

Rick öltönye




















Lassan készek leszünk és az időpont is rettentően közelít. Kopognak és apa lép be az ajtón.

- Oh, kicsim – érzékenyül el, mikor meglát, és máris magához ölel – Annyira gyönyörű vagy.
- Köszönöm apa – mosolyodok el.

- Anyád nagyon boldog lenne, ha láthatna – szólal meg mögülem Kate és most jött el az a pillanat, hogy néhány könnycsepp is kibuggyanik a szememből. Még jó, hogy a sminkem vízálló. Körülnézek a szobába lévőkön. Mindenki ott van, aki számít nekem.

- Indulnunk kell – lép oda apa és mindenki előre megy. Lesétálunk az udvarra és megállunk a fehér széksorok végén. Kate előre megy és elfoglalja, a helyét ott ahol a tanúnak kell. Minden kétségem elszáll mikor a rövid út végén megláttam Jasont, fekete öltönyében elegánsan és fülig érő mosollyal. Diana indul először, aztán Lory és utána Alexis, aztán felcsendül a nászinduló. Nagy levegőt veszek és apával az oldalamon elindulunk. Mindenki engem néz, és életemben először érzem úgy, hogy nincs nálam boldogabb ember a világon.

- Vigyázz rá – suttogja apa Jason-nek én pedig két puszit kapok és megölel. Megfogom szerelmem kezét és teljesen kizárom a külvilágot. Az anyakönyvezető szavait szinte alig hallom.

- Jason Grant elfogadod-e felségedül az itt megjelent Olivia Cavanaugh-t hűséges társa leszel-e jóban, rosszban, betegségben, egészségben, szegénységben, gazdagságban, míg a halál el nem választ?

- Igen – mondta ki Jason jól hallhatóan és mosolyom széles lett, aztán pedig felém fordul az anyakönyvezető.

- Olivia Cavanaugh, elfogadod-e férjedül az itt megjelent Jason Grant-et, hűséges társa leszel-e jóban, rosszban, betegségben, egészségben, szegénységben, gazdagságban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- Húzzátok fel a gyűrűt – előbb Jason, aztán pedig én húztuk a másik ujjára a gyűrűt. Aláírtuk a nagykönyvet és immár az új nevemet, Olivia Grant-et írtam bele.

- Megcsókolhatja a feleségét – mondta az anyakönyvezető és szerelmem nem tétlenkedett tovább. Magához húzott és olyan szenvedéllyel csókolt meg, mint még soha. Mindenki eltűnt körülöttünk és csak a csókra koncentráltunk. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. A tapsvihar, az éljenzés és a rengeteg rizs, amit ránk szórtak térített vissza minket a valóságba. Csak kár, hogy feleslegesen szórják. Mindenki odajött gratulálni, és puszit adni. A fotós rengeteg képet készített rólunk, csoportosat és olyanokat, amiken csak ketten vagyunk. Lassan a végére ér a sor, mi pedig átsétálunk a hatalmas sátor alá a megterített asztalokhoz.

A vacsora után, anya feláll, és megkocogtatja a poharat.
- Egy kis figyelmet kérnék. El szeretném mondani az első köszöntőt. Mikor Liv a családba került, nem volt könnyű dolga. Liv egész életében, elég sokat szenvedett. Mikor megismerte Jasont, újra gyúlt a fény a szemében, amit ezelőtt, csak ritka alkalmakkor láttam, most viszont minden nap, minden egyes percében látom. Tudom, hogy Jason nagyon boldoggá teszi a lányomat, és azt is tudom, hogy nagyszerű anyja lesz az ikreknek. Emeljük most poharunkat az ifjú párra, és a boldog jövőjükre. – meghatnak anya szavai. Felállok, és megölelem.
- Köszönöm. – suttogom, miközben megölelem.
- Mindig. – suttogja vissza, és egy puszit kapok a homlokomra. Visszaülök a helyemre, és érzem, hogy Jason keze, a combomon vándorol felfelé. Hirtelen odakapok, és megállítom a kezét, mielőtt valami olyasmi történne, ami igen kínos lenne mindkettőnknek. Markolom a kezét, és közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgok.
- Ezt sajnos estére kell halasztanunk. – mosolygok a mondat közepébe, és egy hosszú hitvesi csókot adok neki.
- Ez tényleg sajnálatos. – mormolja a csókba. 

Egy új élet 13.rész

Nélküled nem menne... :) ALWAYS

- Mi a frászfene folyik itt? – jelenik meg egy Jason-höz hasonló férfi a lépcső tetején – szevasz bratyó – dobog le a lépcsőn és megöleli Jason-t. Szóval ő az öccse, mesélt már róla, de még nem találkoztunk. James is ügyvéd, de még Jason csak válóperes addig az öccse bármit elvállal. Még mindig a kanapén ülök és onnan figyelem a történteket. Most Olga is csendbe van.

- James, had mutassam be a menyasszonyomat Olivia Cavanaugh-t. Augusztus elején feleségül veszem – mutat rám és kézen fogva felállít maga mellé. Meglepetésemre leendő sógorom egyből megölel.

- Örülök, hogy megismerhetem azt a nőt, aki elrabolta a bátyám szívét – elmosolyodok és egy percre jól érzem magam. Addig, amíg Olga újra meg nem szólal.

- Ő nem a bátyád többet! Elveszi ezt a drogos kurvát, az előbb is valami drogos rohama volt – sipítozott és egyre közelebb jött felém. Hátrálni kezdtem. Rendőrként és a múltamban is szembenéztem félelmetes helyzettel erre most megijedek egy ostoba öregasszonytól. James az anyjához lép, megragadja a karját, így megállásra kényszerítve.

- Hagyd abba anya – normális hangsúlyba beszél.

- Dehogy hagyom. Tudod te ki ez a nő? MI már kiderítettük apáddal! Szajha volt a maffiánál és ráadásul drogos is. Rendőrnek mondja magát és Jason pénzére pályázik! – Olga tovább kiabál.

- Hányszor teszitek még tönkre a fiatok életét! Az eszetekbe sem jut, miért van az, hogy az én feleségemet nem is ismeritek? Vagy, hogy Jason szereti a menyasszonyát. Felnőtt ember, és ha tényleg az lenne még mindig, amit állítasz, tudom, hogy nem engedné a keresztgyerekeim közelébe – most már James is kiabál. Mindenki kiabál. Én viszont meg sem tudok szólalni.

- Szóval melléjük állsz? Ez a hála, hogy felneveltünk?

- ÉN ezt nem bírom – nyögöm ki halkan, de senki sem figyel rám – Elég legyen már! – ordítok, és kifelé indulok, de csak a lépcső aljáig jutok. A mellkasom újra szorítani kezd. A táskámból, amit felkaptam előkotorom a gyógyszereimet, de a kezem annyira remeg, hogy majdnem az egész tartalma a földre borul. Jason is ideér és rémülten veszi észre, az újabb rohamot. Felkapja a dobozt, amiben még van néhány szem gyógyszer és a számba teszi. Hiába nyelem le, most már lassabban hat, mint előtte. Jason magához ölel, és a fülembe suttog. Idő kell, de érzem, hogy a szívverésem már nyugszik egy kicsit. Néhány könnycsepp buggyan ki a szememből, és nem bírom tovább tartani. James felveszi a dobozt és elolvassa mire való. Látom, hogy rájött mi a bajom. Az arcomat Jason mellkasába fúrom és rendezni próbálom a légzésemet.

- Mért nem mondtad, hogy szívbeteg? – kérdezi halkan, de Jason nem válaszol, csak óvatosan felállít és átkarol. Úgy érzem, a lábaim ezúttal nem bírnak el.

- Menjünk haza, mielőtt a családom tönkretesz – a kocsi felé sétálunk és az öccse ajtót nyit, hogy könnyebben be tudjak szállni.

- Hívj, ha kell valami, rám számíthatsz – szól még oda James Jason-nek, aki közben az övemet kapcsolja be.

- Kösz, öcskös. Kell majd egy tanú – mondja, és már indít is. – Jól vagy? Beviszlek a kórházba.

- Nem kell, csak vigyél haza, kérlek. És hívd fel kérlek apát, hogy szükségem van új gyógyszerre – érzem, hogy az autó teljesen elringat és az újabb rohamtól még mindig szédülök. Nagyon ritkán van egymás után két rohamom és az utóbbi időben egyébként is sok van, hála Jason családjának. Legközelebb mikor magamhoz térek, már anya ül az ágy mellett. Körbenézek és látom, hogy Jason hálószobájában vagyunk.

- Anya – hangom ijesztően vékony – Hol van Jason – általában ilyenkor mindig mellettem van.

- Apáddal elmentek az orvosodhoz, hogy gyógyszert írassanak. Nem engedi, hogy továbbra is apád fizesse. Nem akart egyedül hagyni, így én itt maradtam. Jobban vagy? – simít végig az arcomon, én pedig megengedek egy gyenge mosolyt. Apró kopogás hallatszik az ajtón és Joshep nyit be.

- Jól vagy már mami? – kuporodik mellém, én megölelem, anyának pedig nagyra nyílnak a szemei. Még nem volt alkalmam elmondani, hogy az ikrek maminak hívnak.

- Persze, hogy jól vagyok kicsim. Lory?

- Alexissel és Diana-val – válaszol anya és nagyon elmélyedve figyeli, ahogy a kisfiú ölel.

- Menj és játssz te is – szólok finoman Joshep-nek és már szalad is kifelé.

- Nem mondtad – anya mosolya teljesen szívből jön. Imádom, mikor mosolyog.

- Még nem volt alkalmam – mosolyodok el – Csak miattuk, és mert annyira szeretem Jason-t bírom még. Már rég leléptem volna.

- Emlékszem, mikor te szólítottál először anyának. Fantasztikus érzés volt. – még mindig az, az édes mosoly van az arcán. Én is mosolygok, és felülök, hogy átöleljem.

- Az esküvő egy hosszú procedúra lesz, nem ájulhatok el minden lépésnél. – lehajtom a fejem, és anya mellkasának hajtom. Ez mindig segít.
- Kicsim. Akarsz róla beszélni? – igazából nem szeretnék, de tudom, hogy ő nem Jason, és ő megért. Persze Jason is megért a maga módján, de mégsem mondhatom el a teljes véleményemet az anyjáról, mert az… mondjuk ki, hogy elég csúnya. Én csak bólintok, majd belekezdek a történetbe.
- Jason anyja drogos kurvának hívott. – látom, hogy anya szeme fennakad. – Én úgy mentem oda, hogy nem leszek ideges. Nem szóltam egy szót sem. Érted? Direkt nem szólaltam meg. Nem akartam vitát okozni. Állandóan felemlegeti a múltamat, pedig én azt már magam mögött hagytam. Vagyis próbálkozom vele. Nem tudom megmondani Jasonnek, hogy az anyja életveszélyt jelent számomra. Nem mondhatom meg neki, hogy ha még egyszer látom az anyját, akkor elvisz a szívroham, és ez nem irónia, hanem ez komoly. – egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Anya magához szorít.
- Kicsim. Beszélj vele. Muszáj ezt megbeszélnetek. – én csak rázom a fejem.
- Nem anya. Hát nem érted? Én nem leszek olyan, mint az anyja. Én nem fogok a családja ellen beszélni. Inkább eltűröm, de nem süllyedek le a szintjükre.
- Ez az én nyomozó lányom. Ne add fel. Nemsokára férjhez mész, életed szerelméhez. Liv. Ezt senki sem akadályozhatja meg. 

Elgondolkodok, és csak azt veszem észre, hogy nyílik az ajtó. Most veszem csak észre, hogy be se volt csukva rendesen. Jason lép be, és van egy olyan érzésem, hogy mindent halott. Lesütöm a szemem. Anya megpuszilja a fejem tetejét és magunkra hagy.

- Mennyit hallottál? – kérdezem könnyekkel küszködve. A másik oldalamra fordulok, mert most nem tudok a szemébe nézni.

- Pont eleget – kezét a vállamra teszi, és úgy fojtatja. – El kellett volna mondanod.

Semmit nem tudok kivenni a hangjából. Nincs benne vád, nincs benne harag.

- Mit? Legyek olyan, mint a szüleid? Akkor sem volt még ennyi rohamom mikor belecsöppentem apa életébe, pedig sötét idők voltak. A gyógyszer egyre nehezebben hat és a rohamok is rosszabbak és utána tovább tart helyre rázódni – hangom alig hallható. Megfogja mindkét vállamat és megfordít.

- Nem foglak többet odavinni. És biztos vagyok benne, hogy az esküvőre nem fognak jönni. De ha jönnek, sem engedem a közeledbe. Ezt megígérem. Nem hagyom, hogy bántsanak. Szeretlek. És ne csinálj még egyszer ilyet. Mindig, mindent elmondhatsz.

- Én is szeretlek – súgom a könnyeimmel küszködve, ő pedig lecsókolja az arcomról őket. Nem tudom, miért olyan nehéz elhinnem, hogy tényleg szeret. Olyan jó a karjaiban lenni. Kopognak, de mi nem rebbenünk szét, csak figyeljük, ki jön be.

- Gyertek vacsorázni – jelent meg apa az ajtóban. Gyorsan rendbe szedem magam, aztán már lefelé is tartunk. Mindenki az asztalnál ül.

- úgy gondoltam főzők valami vacsorát. Remélem nem bánod – néz anya Jason-re, ő pedig megnyugtatja, hogy nagyon örül neki, hogy együtt vacsorázhatunk. Diana ezúttal az én ölembe ül és megpróbálom megakadályozni, hogy teljesen beletúrjon a tányéromba.
A vacsora gyorsan eltelik, és anyáék haza felé indulnak. Gyorsan ágyba dugjuk a kicsiket, és mi is elmegyünk aludni. A napok gyorsan eltelnek, és már hetek lesznek belőlük. Az esküvő már itt van a nyakunkban.

Egy új élet 12.rész

:D Mindig csak veled. :D Sose mással... :D Örökké... :D

- De hisz az mindjárt itt van – lepődik meg anya, amit meg is értek.

- Azt akarom, hogy minél előbb mondhassam azt, hogy a feleségem – néz rám és már el is pirulok. Hozzászoktam a bókjaihoz, de nem mások előtt.

- De szükségem van a segítségetekre. Abban már megegyeztünk, hogy itt lesz, így a hely le van tudva.

- Persze, hogy segítünk – ölel meg Alexis és egy jót nevetünk.

- Anya, szeretném, ha te lennél a tanúm – nézek rá és várom a választ, és meg is kapom, néhány könnycsepp kíséretében és egy hatalmas öleléssel.

- Persze, hogy leszek a tanúd kicsim – simogatja meg az arcom.

- És azt szeretném, ha Alexis, Diana és Lory lenne a koszorúslányom – magyarázom lelkesen.

Még beszélgettünk egy kicsit, szervezgettünk, aztán anyáék haza indultak.

- Sok minden vár még ránk – nyúlok el a kanapén és belegondolok, hogy mennyi mindent kell még leszervezni. A vacsorát, tortát, italszállítás, díszítés, ruhák, meghívók. Azt hiszem, rendesen ki leszünk, merülve mire az oltárhoz tudunk állni majd. Mellém ül, és nagyon vizslat. Valamit mondani akar és tudom, hogy nem fog nekem tetszeni.

- El kéne mondanunk anyáméknak is – jelenti ki és megfogja a kezemet.

- Menj, de én itthon maradok a srácokkal – jelentem ki és befelé fordulok a kanapé háttámlájához, így háttal maradva Jason-nek.

- Kicsim.  Tudod, hogy ezt muszáj – simítja meg a vállam és most már felé fordulok.

- Tönkre fogják tenni Jason. Mindent tönkre fognak tenni a szüleid addig nem fognak nyugodni, amíg én le nem lépek – nem akartam kiabálni, de mire végigmondtam a hangomat már megemeltem. Rögtön észre is vettem és már lesütöttem a szemem. Felpattantam a kanapéról és kifelé bámultam a nagy ablakon. Kezét a derekamra csúsztatta és megfordított. Fejemet megemelte, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Ez az, amit soha nem engedek meg. Szeretlek, és nem fognak tudni szétszedni minket, de muszáj tudniuk az esküvőről. Csak odamegyünk és elmondjuk. Aztán már nem érdekel, ha nem jönnek majd el. Életünk legszebb napját nem teszik tönkre – mondta, aztán pedig megcsókolt és magához húzott. Be kell látnom, hogy igaza van. Mindketten átöltöztünk és egyhangúan úgy döntöttünk, hogy a gyerekeknek nem kell majd hallaniuk az esetleges vitát. Mivel a dada szabadságon van még egy hétig, és ma a sofőr is kimenős, így anya vállalta a felvigyázást. Odavittük őket, mi pedig már úton is voltunk. Nem beszélgettünk, mind a ketten idegesek voltunk. Akkor leszek majd nyugodt, ha már hazaérünk és Jason karjaiban lehetek újra. Észre sem vettem, hogy már odaértünk. Jason befordult a nagy ház elé és leállította a kocsit. Most már még idegesebb vagyok. Kinyitja nekem az ajtót és kézen fogva befelé indulunk. Az ajtó elé érünk, és mind a ketten próbálunk annyira megnyugodni, amennyire csak lehet. Jason egyre jobban szorítja a kezem, de nem bánom. A szorítása elvonja a figyelmem az idegességről. Egy ideig. Belépünk a hatalmas házba, és rögtön Agatha-val találjuk szembe magunkat.
- Jó napot Agatha. – köszön Jason, és én csak bólintok.
- Jó napot fiatalúr. Kisasszony. – ő is felém bólint, majd tovább sétálunk. Kezdek nagyon ideges lenni, de el kell nyomnom, mert ha most elkezdek tüneteket produkálni, még azt is rám fogják, hogy egy rossz drogos vagyok. Lassan a nappali felé sétálunk, és mielőtt belépnénk, Jason szembefordít magával.
- Jól vagy? – kérdezi mikor rám néz.
- Jól leszek, ha gyorsan túl esünk rajta. – válaszolom röviden. Belépünk a nappaliba, és Olga egy gyönyörű szemforgatással kezd.
- Ő mit keres itt. – int felém a szemével, és gúnyos hangon szól.
- Azért jöttünk, mert mondanunk kell valamit. – a kezemből már kiszállt a vér. A levegőt is visszatartom.
- Összeházasodunk. – böki ki Jason, és azt hiszem, hogy Olga mindjárt agyvérzést kap.
- Hogy mi? Jason ezt nem teheted. Elrontod az életed. Ez a nő nem tud boldoggá tenni. – most inkább nem szólalok meg. Nyelek egy ideig.
- Anya. Kérlek. Ne beszélj így a menyasszonyomról. – látom, hogy próbál ellenkezni, de nem megy. Az anyja csak azért is folytatja. Inkább nem szólalok meg, mert még azt tenném, mint Jassica-val.
- Idehallgass Jason. Ha elveszed ezt a prostit, akkor azt sosem bocsátom meg neked. Nem vehetsz feleségül egy olyan nőt, aki az alvilágban dolgozott, és pénzért adta el a testét. – megemeli a hangját. – Még jó, hogy elvetette az a fattyút, mert akkor most az is a nyakadba szakadna. – kezd elszakadni a cérna, és most én szorítom erősebben a kelleténél Jason kezét.
- Nézz rá fiam. Úgy néz ki, mint egy drogos kurva. – a francba. A tüneteim már látszanak. Jason rám néz, és látom az ijedtséget a tekintetében.
- Liv kicsim. – szól hozzám. Én csak nézek rá. Már nem bírok megszólalni. Nem akarok sírni, de egy könnycsepp szalad végig az arcomon. Nem tudom, hogy miért történik mindez. Jason gyorsan a kanapára ültet, és a táskámban kezd el kotorászni. Mozgásképtelennek érzem magam.
- Most nézz rá kisfiam. Már elvonási tünetektől is szenved. Mi lesz, ha bedrogozza a gyerekeket is? Vagy ha az ő hibájából meghalnak? – hallom, ahogy rikácsol, és közben Jason ledugja a gyógyszert a torkomon.
- Hallgass már el! – üvölt fel Jason, és még sosem láttam ennyire agresszívnak. Szinte már én is félek tőle. Szerencsére a gyógyszerem gyorsan hat, így már jobban is vagyok.
- Figyelj rám anya. Szeretem Liv-et, és ezen semmiféle rágalmazással, és szidalmazással nem fogsz tudni változtatni. Vagy fogadj el minket együtt, vagy felejts el. – már nem üvölt, de még felemeli a hangját. Olga gondolkodik egy kicsit, majd látom rajta, hogy határozott.
- Ég veled fiam. – a válaszon megdöbbenek, ahogy Jason is. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan utálhat valaki annyira, hogy kitagadja a saját fiát…

Egy új élet 11.rész

ALWAYS :D

- Ez gyönyörű. – szólal meg áhítatos hangon. Még sosem láttam ilyennek. Látom, hogy a saját kezére néz, és ott is megpillantja a gyűrűt, amit apától kapott bő másfél éve.
Felemelem a tekintetét, és a szemébe nézek.

- Sosem foglak elhagyni. Annyi mindent köszönhetek neked. Sosem fogom tudni meghálálni. Nagyon szeretlek. – suttogom, és a nyakába borulok, és ő is szorosan ölel, majd érzem, hogy könnyek folynak végig az arcán. A vacsora nemsokára kész is van, és mind asztalhoz ülünk. Vacsora után, mi elköszönünk, és hazafelé indulunk. Mire hazaérünk a kicsik már alszanak, és Taylor is nagyon fáradt.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk Taylor. – veregeti meg Jason az izmos férfi hátát.
- Semmiség uram. Van még valamire szüksége, vagy elmehetek aludni? – kérdezi Taylor. Mindig meglep az udvariassága.
- Nem Taylor, köszönöm. – adja a rövid választ Jason.
- Elmegyek fürödni. – szólok oda Jasonnek, és ő csak bólint. Felmegyek a lépcsőn, és a fürdő felé veszem az irányt. Megnyitom a csapot, és hagyom, hogy a nagy kád megteljen jó forró, habos vízzel. Leveszem a ruhámat, és belefekszem a kádba. Nyakig. Ez a kád, még két embernek is túl nagy. Becsukom a szemem, és próbálom kiüríteni a gondolataimat. Nem akarok Jessicára gondolni, sem Olgáékra, sem a többi nehéz körülményre. Nemsokára férjhez megyek, és ez mosolyt csal az arcomra. Hirtelen azt veszem észre, hogy a kádban a víz elkezd mozogni. Majd egy kar simít végig a hasamon.
- Azt mondtam, hogy fürödni szeretnék. – a hangom lágy. A szemem még mindig csukva van.
- Igen, de nem kötötted ki, hogy egyedül. – kihallom a pimasz mosolyt a hangjából. Megfordulok, és a fejemet a mellkasára hajtom. A kezeivel átkulcsolja a hasam, és az arcát a nyakamba temeti.
- Boldog vagy? – suttogja. Ez egy buta kérdés.
- Persze, hogy az vagyok. Nem is lehetnék boldogabb. – válaszolom, majd egy csókot kapok a nyakamra. Hátrafordítom a fejem, ameddig csak tudom, és adok egy csókot szerelmem ajkára.
- Én kiszállok. – jelentem ki, és már ki is pattantam a kádból. Jason elkapja a kezem, és nem szólal meg. Nem tudom, hogy mire vár. Lassan beszédre nyitja a száját, és végre megszólal.
- Szeretlek. – suttogja. Úgy néz rám, mint aki mindjárt felfal a szemével. Hihetetlen vágy ég a szemében, és tudom, hogy engem akar. Nem tudok megszólalni. Elmosolyodom, és magamra terítem a törölközőt. A hálószoba felé megyek, és magamra húzok egy bugyit, és egy jó bő pólót. Megjelenik az ajtóban és csak egy törölköző van a derekára csavarva. A vízcseppek végigperegnek kidolgozott felsőtestén. Szívdöglesztő látvány, de még mindig nem moccanok.

- Ez az én Liv-em – suttogja alig halhatóan és egyre közelebb jön. Kezét egyből a combomra rakja, és felfelé csúszik a tenyere.

- Ezt… hogy… érted? – mondatom és légzésem is akadozik. Nagyon jól tudja, hol kell megérintenie, hogy teljesen eluralkodjon rajtam a vágy.

- Nagyon szexi vagy mikor bő póló van rajtad – suttogja és a következő pillanatban már is egy szenvedélyes csókkal zárja le beszélgetésünket. Szenvedélyesek és hevesek vagyunk mindketten. Hagyom, hogy ő legyen az uralkodó fél. Gyors ritmust diktál, és csakhamar elborít minket a mámoros érzés.

- Megígértem, hogy behajtom – mosolyodik el és még mindig gyorsan szedi a levegőt. Csak egy apró csókot adok és elmosolyodok, mikor eszembe jut, hogy mit mondott a tengerparton. Óvatosan megérintem az arcán lévő piros foltot, amit apu hagyott.

- Fáj?

- Nem. Érted megérte – ad egy csókot a homlokomra és még jobban magához húz, aztán az álom mindkettőnket utolért.

Reggel a telefonom kitartó sivítozására tértem magamhoz. Nagy nehezen elértem a telefonom.

- Cavanaugh – szólok bele álmosan.

- Elvesz? – Alexis szó szerint belesikított a telefonba.
- Alexis, tudod te hány óra van? – szólalok meg, miután abbahagyja a sikítozást. Rá sem ismerek, még ilyet sose csinált. Jason mozgolódni kezd mellettem, aztán átkarolja a derekamat és a hátamnak fekteti a fejét. Valószínűleg már vissza is aludt.

- Én már fent vagyok. Szóval, hallani akarok mindent – kíváncsiskodik izgatottan.

- Mindent? – mosolygok a készülékbe és a húgom már javít is.

- Na jó, mindent azért nem. Nála vagy?

- Igen, és itt alszik mellettem – szólalok meg és Jason már álmosan helyesbít is.

- Tévedés, már nem alszok.

- Bocs, már nem alszik. Szóval Lexi, tengerpart, naplemente, gyűrű, fél térdre ereszkedés, mosoly, könny és egy igen. Megfelel?

- Liv, most mért vagy ilyen? – kérdezi meglepetten.

- Alexis, álmos vagyok. Tudod mit, ha hazajössz, elmesélek mindent, aztán segíthetsz ruhát keresni, meg ilyenek – engesztelem ki és rájövök, hogy mennyire kibírhatatlan tudok lenni álmosan.

- Rendben. Bocs a korai ébresztés miatt.

- Semmi baj Lexi. Szeretlek, szia – köszönök el.

- Én is szeretlek, szia – és már bontottuk is a vonalat. Álmosan zuhantam vissza az előbbi helyemre. Nagyjából, tíz percet pihenek, mert Lory ront be a szobába sikítozva.
- Lory… Lory kicsim mi a baj? – szólalok meg, mert Jason beszédképtelen állapotban van.
- Rosszat álmodtam. – annyira aranyos. Közénk fektetem, és a fejét a szívemhez szorítom. Megpróbálom visszaaltatni. Nagy nehezen sikerül is. Nagyjából, egy óra múlva Joshep ront be a szobába, és nagyon megijedek. Erre Jason is felijed.
- Édesem jól vagy? – én csak bólintok, és a kezemet a mellkasomhoz szorítom.
- Mi a baj kisfiam? – kérdezi Jason.
- Lory áruló. – mind a ketten értetlenül nézünk az ajtóban álló kis lurkóra.
- Miért? – teszem fel én elsőnek a kérdést.
- Mert kiterveltük, hogy veled alszunk, és úgy volt, hogy Lory jön először, és majd jelez nekem. De nem így volt. Én elvesztegettem egy csomó időt. Én is veled akarok aludni. – mind a ketten a két kis huncut gyereket vizslatjuk.
- Lory. Igaz ez? Nem is álmodtál rosszat? – a kislány csak bólogat, és elszégyelli magát. Hirtelen átkarolja a nyakam. Joshep is felugrik az ágyra. – Én csak a mamival akartam aludni. – zokogja a nyakamba Lory, és úgy érzem, hogy megszakad a szívem…

- Gyerünk rosszcsontok, mars, felöltözni. Anyátokkal mindjárt megyünk – szólalt meg Jason én pedig a meglepődöttségtől szinte megszólalni sem tudok. Most elsősőr mondta ezt és olyan… Könnycseppek buggyannak ki a szememből és Jason nem érti miért.

- Minden rendben? – ölel át és magához húz.

- Persze, csak amit mondtál… Tudod sosem gondoltam volna, hogy valaha boldog lehetek. És ott vannak anyáék, itt vagy nekem te és a gyerekek, és ez fantasztikus érzés, tudni, hogy igazi családod van – vallok színt, ő pedig szeretett teljesen megcsókol. 

- Jobb, ha megyünk, mielőtt palacsinta masszás lesz a konyha – terelem el a témát, és már öltözök is. Nem tudok róla, hogy ma készülnénk valahova, így lazára veszem. Egy snassz farmert veszek fel és egy egyszerű felsőt. A hajamat is csak lófarokba kötöm, és mire leérek a konyhába Jason már a gyerekeknek ad reggelit és a tea is kész. Hát igen, szép lassan rászoktattam mindenkit a teára. Kivéve apát.

- Mehetünk játszani? – kérdezik kórusban. ÉN az apjukra nézek, ő pedig bólint, és már el is rohannak.

- KI kéne tűzni az időpontot – szólal meg Jason és nekem egy pillanatra megáll, a kezem miközben lepakolom az asztalt – Gyere ide – int felém és az ölébe húz.

- Miért érzem úgy, hogy nem sokáig leszek a menyasszonyod? – kérdezem mosolyogva és szemben ülök vele az ölébe. Átkarolom a nyakát és figyelem, amit mond.

- Azt akarom, hogy minél előbb feleségül vehesselek. Mit szólnál augusztus 5.-éhez?

- Augusztus 5? – lepődök meg – Jason, az kevesebb, mint két hónap.

- Ugyan kicsim, menni fog. Tarthatnánk itt, hisz elég nagy az udvar, így a hely máris le van tudva. és még egy hétig szabadságon vagyunk. És én is segítek és a családod is – magyarázza és én nem értem miért van az, hogy nem tudok neki ellenállni.

- Akkor augusztus 5 – mosolyodok el és éppen megcsókolni készülöm, mikor megszólal a csengő. Sóhajtok egyet és lemászok szerelmem öléből. Látom, hogy még túl kényelmesen ül, így inkább én nyitok ajtót. Meglepődök, mikor Anya, Alexis és nagyobbik húgom kezében a kisebbik húgom. 

- Liv – ugrik a nyakamba Lexi miután letette Diana-t én pedig boldogan ölelem magamhoz.

- Odi – csimpaszkodik a lábamra Diana. Ma túl sokan tolonganak értem. Őt is megölelem, aztán anyát is. A nappaliba sétálunk, és a kanapéra ülünk. Jason is csatlakozik hozzánk, Diana pedig körülöttünk játszik a szőnyegen.

- Van már dátumotok? – kérdezi meg Lexi.

- Augusztus 5 – jelentem ki nemes egyszerűséggel, miközben kezembe veszem a játék babát, amit a kis tökmagom felém nyújt.

- Diana – szalad le Lory a lépcsőn – feljöhet játszani? – néz ránk és már kézen is fogja a kicsit és a lépcső felé totyognak. 

Egy új élet 10.rész

Veled mindig jobb. <3 Úgy érzem, csak a halál választ el minket.. :D SZERETLEK ALWAYS :D <3

A repülőút viszonylag nyugodtan telik. Lory ül mellettem, míg Joshep az apja mellett. Az út nem tart sokáig, talán egy órás. Mikor leszálltunk, az autó már ott áll, és Taylor kinyitja nekem, és a gyerekeknek az ajtót. Nem értem, ha Jason annyira szeret vezetni, akkor miért tart sofőrt. Ha rákérdeznék, akkor biztos az lenne a válasz, hogy: Mert megtehetem. Taylor, egyenesen Jason lakására visz. Megakarok szólalni, hogy én haza akarok menni, de ekkor a kezemre nézek, és rájövök, hogy már ez az otthonom. Taylor leparkol az autóval, és én segítek az ikreknek kiszállni.

 A csodálatos kőlépcsőn kísérem felfelé a kicsiket, amíg Taylor és Jason kiveszik a sok holmit a kocsiból. Belépünk a lakás előterébe, és a kicsik már szaladnak is a szobájukba. Én csak levetem magam a kanapéra, és becsukom a szemem. A gondolataimba mélyedek. Vajon milyen lesz férjhez menni? Boldog leszek? Hiszen már most is az vagyok. El kéne mondani anyáéknak. A gondolataimat, apró csókok zavarják meg, amit Jason ad nekem. Nem nyitom ki a szemem, csak élvezem a csodás pillanatot. 

- Hol vannak a kicsik? – kérdezi Jason, és lassan kinyitom a szemem.
- A szobájukban. – adom a halk választ.
- Elmehetnénk Kate-ékhez. – meglep az ötlet. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar elmondjuk nekik.
- És mi lesz a kicsikkel?
- Majd megkérem Taylort, hogy vigyázzon rájuk. – felhúzom a szemöldököm.
- Nem tudtam, hogy Taylor bébicsőszködik. – mosolygok rá huncutul, és ő csak vállat von, majd szenvedélyesen megcsókol.
- Megbeszélem vele. – mondja, majd eltűnik. Felmegyek a szobába, majd kinyitom a szekrényt, hogy átöltözzem.

 Egy farmert, és egy szürke toppot veszek ki a szekrényből. Egy háromnegyedes ujjú halványrózsaszín blézert veszek hozzá. Hallom, ahogy Jason jön felfelé a lépcsőn. Benyit a szobába, és elmosolyodik.
- Nagyon rákaptál az elegáns öltözködésre. Nem kell ezt tenned, ha nem akarod. Én úgy is szeretlek, ahogy vagy. – a szavai meghatnak, de most tényleg jól érzem így magam, és szívesen öltözködöm így.
- Mehetünk? – kérdezi, és én becsukom a szekrény ajtaját. Megfogom a kezét, és lefelé megyünk a lépcsőn. Beszállunk az autóba, és természetesen Jason vezet. Az út nem tart sokáig, és közben jót beszélgetünk. Jason elmondja, hogy hogyan szándékozza megkérni a kezemet apától. Tetszik az ötlete. Lassan megérkezünk, és mielőtt kiszállnánk, nagy levegőt veszünk, és egy hosszú, szenvedélyes csókot váltunk. Nagy bánatunkra a csókot meg kell szakítanunk, mert nem kapunk levegőt, és mert el kell mondanunk anyáéknak, hogy összeházasodunk. Kiszállunk a kocsiból, és Jason, mint mindig, most is kinyitja nekem az ajtót. Bemegyünk a hatalmas épületbe, és beszállunk a liftbe. A tenyeremet lassan Jason tenyerébe csúsztatom, és összefonom az ujjainkat. A lift megáll, és kinyílik az ajtó. Mély levegőt veszek, és kilépünk. Nem értem, hogy miért vagyok ennyire ideges, hiszen anyáék szeretik Jasont, és szeretnek engem is. Az ajtó elé állunk, és kopogunk. Hirtelen valami hangos puffanás, és aztán csend. Pár pillanat múlva, anya nyitja ki az ajtót, kezében a húgommal, aki a fejét fogja.
- Sziasztok. – látom rajta, hogy nagyon meglepődött. – Hát ti? Nem úgy volt, hogy csak egy hét múlva jöttök? 

- De igen. – adom a rövid választ. 

- Úgy volt, de valami fontosat kell megbeszélnem Rick-el. – jelenti ki Jason, mire apa is megjelenik.
- Kicsim. – jön oda hozzám széttárt karokkal, és azzal az édes vigyorral. Jasonre emeli a tekintetét. – Miről lenne szó?
- Megbeszélhetnénk a dolgozószobában? – kérdezi Jason, és apa a dolgozó felé int, és előre engedi Jasont, majd ő is utána megy. Mi pedig hárman maradunk a nappaliban.
- Odi. – nyújtja felém a kezét Diana, és én átveszem anyától.
- Szia prücsök. – szorítom magamhoz. Az egyik kezem a hátán van, a másikkal tartom. Az a kezem van a hátán, amelyiken a gyűrű is van. Észreveszem, hogy anya szemei kikerekednek.
- Megkérte a kezed? – suttogja, és látom rajta, hogy nem bírja levakarni az arcáról a vigyort. Nagyon örül. Én csak bólintok, és ő megölel.
- Most kér meg apától. – suttogom. Tekintetemmel a dolgozószoba felé intek. Hirtelen valami hatalmas csattanás hallatszik a dolgozó felől, és én megijedek. Leteszem Diana-t a földre, és anyával együtt a dolgozó felé sietünk. Benyitok, és látom, hogy Jason a földön fekszik, apa pedig az asztal mögött áll, és az öklét masszírozza.
- Mi a fenét csináltok? – tör ki belőlem a döbbenet, és Jasonhöz sietek, hogy felsegítsem. Anya is értetlenül néz apára.
- Mi ez az egész? – szólal meg végül ő is.

- El akarja venni a lányomat. – tör ki apából a dolog.
- Ezért még nem kell megütni. – anya felemeli a hangját, és apa mellé sétál.
- De én nem akarom, hogy elmenjen. – hajtja le a fejét apa. Nagyon meghat, amit mond, de ez akkor sem ok arra, hogy megüsse a vőlegényemet. Segítek Jasonnek talpra állni, és utána apa mellé sétálok, majd szorosan megölelem. Ő is ölel.
- Sokáig nem akartál befogadni a családba, most viszont nem akarsz elengedni. Megértelek apa, de szeretem Jasont, és a felesége akarok lenni. Végre esélyt kaptam rá, hogy boldog legyek. Lehet normális családom, és normális életem. Ne aggódj, titeket sem felejtelek el. Ugyanúgy foglak szeretni, mint eddig. A szeretet nem fogy el, mert mindig annyi van belőle, amennyi kell. – apa most még szorosabban ölel, és azt hiszem, hogy egy könnycseppet is megenged magának. Elenged, és kezet nyújt Jasonnek. Jason kicsit félve, de ő is odanyújtja, és megfogják egymás kezét.
- Sajnálom, hogy megütöttelek. Kicsit túlreagáltam. Örülök, hogy boldoggá teszed a lányomat. Neked adom őt, de nagyon vigyázz rá. Én sokáig nem vigyázhattam, és ezt már végtelenszer megbántam. – Jason közelebb megy, és ő is megöleli apát.
- Köszönöm Rick. – mondja, és utána mellém lép, és engem is megölel.
- Itt maradtok vacsorára? – kérdezi anya hatalmas mosollyal. Én Jasonre nézek, aki bólint. Anyával együtt kimegyünk a konyhába, és nekilátunk a vacsora elkészítéséhez. A fiúk a nappaliban ülnek, és Diana-val játszanak. Betesszük a lasagne-t a sütőbe, és anya hirtelen elkapja a kezem. A gyűrűmet csodálja.

Egy új élet 9.rész

Köszönöm neked ezt az egy hetet... :D Csodálatos volt, ahogy te is az vagy.. :D ALWAYS... :D Csak veled... :D

- Tudsz a mai rohamomról igaz? – kérdezem olyan hangsúlyban, hogy nem fog tudni hazudni. 

- Na jó, Jason felhívott, hogy lenyelted a gyógyszert de aztán el is ájultál. Azt akarta, hogy hívjon-e orvost vagy elég, ha ágyba fektet – vallott színt anya.

- Jól vagyok. Tényleg. A parton ülök és figyelem, ahogy Jason a vízben bolondozik a gyerekekkel. Nem kell idejönni, uralom a helyzetet, de tényleg.

- Rendben kicsim. Most mennem kell. A húgod épp most bukott orra, és fogalmam sincs apád hova tűnt. Szia, szívem, puszillak – köszön el anya, én is elmormolok egy sziát, aztán tekintetemet újra visszafordítom a víz felé. Lehet, hogy meg kéne sértődnöm, de nem tudok. Tudom, hogy megijesztettem Jasont, és örülök, hogy nem vitt be egyből a kórházba és csak anyát hívta. A nap lemenőben van, és csodálatosan aranysárgára festi az egész tájat. Jason kiparancsolja a gyerekeket, és nekiállnak Homokvárat építeni, Ő pedig elindul felém. Nagyjából megtörölközik és mellém ül. Valami nem stimmel. Tengerpart, naplemente. Zsaru ösztönöm életre kel. Jason arca túl komoly. Felülök rendesen, ő még kotor a cuccai között, aztán egy kék bársonydobozt húzott elő, és fél térdre ereszkedik. Oh, oh.

- Olivia – szólal meg egy nagy sóhaj után és még az sem zavar, hogy Oliviának hív – Hosszú idő óta, te vagy a legjobb dolog, ami történt velem. Fény lettél az éjszakámban. Új értelmet adtál az életemnek. Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? És a gyermekeim anyja? – édes Istenem. Meg se tudok szólalni. A könnyek csak némán peregnek végig az arcomon. A tekintetem vándorol, hol Jasont, hol a gyűrűt, hol pedig a gyerekeket figyelem, akik már nem a várat építik, hanem tiszte távolságból bennünket figyelnek némán. nem adhatok neki közös gyereket, mégis akar. Egy életre. Eszembe jut Jessica és hogy ő mindent tönkre tehet még, aztán a következő pillanatban kétségem már el is száll. Tudom, mit akarok és az Jason. ÉS senki, de senki nem fog megállítani.

- Igen – suttogom a könnyeim között és máris az ujjamra húzza a csodálatos gyűrűt, aztán pedig szenvedélyesen megcsókol, és én úgy csókolok vissza, mintha az életem ezen a csókon múlna.

- Jupy – kiabáltak a gyerekek ugrándozva és már felénk is szaladtak. 

- Szeretlek – suttogom, még mielőtt elér minket a két kis mosolygombóc és ő szorosan magához ölel.

- Most már akkor mindig velünk fogsz lakni? – kérdezi Lory miközben arrébb löki az apját és befészkeli magát az ölünkbe Joshep mellé. Jason-re nézek. Egészen eddig hidegen elzárkóztam attól a dologtól, hogy összeköltözünk. De a véleményem megváltozott és ezt ennek a kis csillogó karikának köszönhetem az ujjamon.

- Igen. Mindig – mosolyodok el és Joshep akkora erővel ugrik a nyakamba, hogy hátraborulok. Még jó, hogy a homok puha és így nem is ütöm meg magam.

- Óvatosan fiatalúr. Na, menjünk haza, már vacsoraidő van – adja ki az utasítást és máris szedelőzködni kezdünk, és elindulunk hazafele. Az utat már sötétben tesszük, meg és nagyon szorítom Jason kezét. Nem szeretek sötétben már kint lenni.

- Aludhatok a mamival? – kérdezi meg Lory vacsora közben, Jason-nak pedig nagyra nyílik a szeme.

- Nem – jön az egyszerű, de határozott válasz. Lory sóhajt egyet és tovább vacsorázik, de a bátya nem hagyja annyiban a témát.

- És én?

- Te sem Joshep – némán figyelem a harcot a mellettem lévő fekhelyért és jót mosolygok, természetesen magamban.

- Ez nem igazság! TE miért aludhatsz a mamival és mi miért nem? – Joshep nem hagyja annyiban a témát.

- Azért fiam, mert én vagyok apu és apunak a mami mellett a helye. Világos? Fejezd be a vacsorát és nyomás fürdeni.

Halkan kuncogtam, aztán vacsora után, míg a kicsik fürödtek gyorsan elmosom a szennyest. Épp az utolsó edényt töröltem szárazra mikor Jason karjai fonódtak a derekamra.

- Veled aludni, hm. Már csak az hiányzott volna. Ma csak az enyém vagy – suttogja, a nyakamba miközben csókjaival halmozza el. Hangja egy árnyalatnyit mélyebb. Megfogja a kezem és felfelé húz. Útközben bepillantok a gyerek szobákba és látom, hogy már mind a ketten alszanak. Jason a fürdő felé húz. Együtt zuhanyoztunk le, aztán egy szenvedélyes együttléttel pecsételtük meg az eljegyzésünket.

- Mi lenne, ha hazamennénk? – szólalt meg, miközben azt hallgattam, hogy szívverése hogyan csillapodik vissza a normális ütembe. Én pont erre gondoltam. Nincs kedvem egyelőre összefutni Jessicával és anyáéknak sem telefonon szándékozom elmondani, hogy férjhez megyek.

- Rendben. Már én is gondoltam rá – simítok végig az izmos felsőtesten és feljebb csúszok egy csókért.

- Reggel indulhatnánk is – simít végig az arcomon és keze újra izgató táncot lejt a testemen.

Valamikor hajnalban aludtunk el, mikor már világosodott. Sokat nem járhattunk álomországban. Korán reggel a srácok már keltettek is minket. Volt is kavarodás, hisz egyikünkön sem volt semmi a takarón kívül. Azt hiszem, rá kell szoknunk a felöltözésre, mielőtt elalszunk. Elmagyaráztuk a srácoknak, hogy hazamegyünk és egész jól fogadták. Mindketten arra számítottunk, hogy nehéz lesz őket meggyőzni. Jason elintézte a repülőjegyeket én pedig összeraktam mindannyiunk bőröndjét.

- Egy óra múlva itt a taxi – jött be a szobába, mikor épp az én bőröndömet zártam le.

- Rendben. Már csak fel kell öltöznöm.

Gyorsan fel is öltöztem, átnéztem még mindent, hogy nem hagyunk-e itt valamit. Mire teljesen készen vagyunk már meg is érkezik a taxi. Jason kihordja a bőröndöket, a sofőr udvariasan segít neki, én pedig kézen fogom a srácokat és miután bezárom az ajtót, a kocsihoz sétálunk.

- Hova? Hova? – jelenik meg Olga. Már csak az hiányzik, hogy észrevegyék a gyűrűmet.

- Üljetek be a kocsiba – szól ránk Jason, vitát nem tűrő hangon. Előreengedem a kicsiket és én is beszállok melléjük. Az ablak nem hangszigetelt de Jason valami olyasmit mond, hogy az én családom a kocsiban ül. Beül ő is már útban is vagyunk a reptérre. Nem szól semmit, én pedig nem faggatom.

Egy új élet 8. rész

A pillanatot azonban egy sipító hang zavarja meg.

- Ne merjétek anyának hívni azt az ostoba libát – sipította Jessica és szemei szikrákat szórtak. A két gyerek ijedten bújt be a nyugágyam mögé.

- Jessica ne csinál jelenetet a gyerekek előtt – Jason vészesen nyugodt és még én sem mondanám magam idegesnek.

- Menjetek be rendben? – szólok halkan a gyerekeknek, mire ők adnak nekem egy puszit és gyorsan be is szaladnak.

- Jelenetet? Nem hagyom, hogy ez a szutyok elvegye a gyerekeimet. Azt meg pláne nem, hogy te is az övé legyél baby – a mondat végére hangja mézes mázas lett és még Jason-re is rámozdult. Felállok és dühösen közeledek feléje, de addigra Jason taszít egyet rajta.

- Ide figyelj, a gyerekeidet már régen ellökted magadtól. Csak villogni szeretsz velük, de egyébként nem is érdekelnek, ne csodálkozz, hogy Liv-et szeretik anyjukként. És hányszor mondjam még, hogy ne hívj baby-nek – látom Jason-ön, hogy rettentő dühös, de nem kiabál.

- Hogy néz már ki? – mutat a hasam felé a szöszi, és az arcára undor ül ki – Ha nem feküdt volna össze fűvel-fával, nem kellett volna megölnie a kölykét! – visítja felém, és nekem most durrant el az agyam. Neki estem Jessicának és egy irdatlan nagy pofon után, amitől felszakadt a szája, a medencébe löktem.

- Még nem tudod, kivel kezdtél – sziszegtem neki, sarkon fordultam és pár lépés után újra megálltam. A düh elhatalmasodott rajtam és teljesen elfelejtettem, hogy nem is szabadna idegesnek lennem. Érzem a szorító fájdalmat és levegőt is alig kapok. Sietősebbre veszem a lépteim, hogy ezúttal elérjem a gyógyszerem és ne adjam meg azt az örömöt a szöszinek, hogy újra előtte esek össze. Azonban még a teraszajtó előtt térdre esek. A fájdalom, a remegés és a légszomj most már olyan méretű, hogy nem tudok tovább menni. Jason egy pillanat alatt ott terem és már csak azt érzem, hogy felfelé fut velem a lépcsőm. Még van annyi erőm, hogy a gyógyszert, amit a számba tett, le tudjam nyelni, aztán átadom magam a sötétségnek.
Nem sokkal később a szobában, a nagy ágyon ébredek. Körülnézek, és ekkor látom, hogy Jason ott fekszik mellettem. Már alszik. Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő. Megmozdulok, és ő is rögtön felébred.
- Hogy érzed magad? – kérdezi álmosan.
- Jobban vagyok. – mondom halkan. – Sajnálom, ami történt. Én…
- Igazad volt. – szakít félbe. – Megértem, hogy felpofoztad, és abban a pillanatban, nagyon is büszke voltam az én szakadt, farmeros nyomozómra.  – csak mosolygok, és visszahajtom a fejemet a párnára. Jason közelebb csúszik, és átfogja a derekamat.
- Hol vannak a gyerekek? – kérdezem, és már hallom is, hogy nyikordul az ajtó, és Lory dugja be először a kis fejét.
- Jól vagy mami? – újra az a szó. Szóval nem álmodtam. Tényleg anyának hívott ő is, és Joshep is. A két kis csöppség, felmászik az ágyra, és Jason, és közém furakodnak. Lory átfogja a nyakamat, és a kis fejét, a mellkasomra hajtja.
- Nagyon megijesztettél. – suttogja Joshep, és Lory átveszi a szót. – Szeretlek.
Jason közelebb hajol, és megcsókol.
- Mihez van kedvetek? – kérdezi, mikor szétválunk a csókból.
- Lemehetnénk a tengerpartra. – tanácsolja Joshep. Jason szemei felcsillannak. . Fogalmam sincs, mire véljem a csillanást, de annyira nem foglalkoztat, hogy rákérdezzek.

- De most nem vesztek rá, hogy fürödjek – mosolygok rájuk és a gyerekek máris boldogan szaladnak összeszedni néhány játékot. – Had tusoljak le, hogy észhez térjek – fordulok Jason felé és mielőtt a fürdő felé indulok, kapok még egy apró csókot. Most gyorsan tusolok, minél előbb indulhassunk, de a langyos víz így is észhez térít. Ahhoz képest, hogy már délután van és lassan naplemente még mindig nagyon meleg van, így egy lenge ruha mellett döntök.

- Mehetünk – jelenek mega nappaliban és mindegyik gyerek egy-egy, na végre morgást hallat. Csak nevetek rajta és kezemet Jason tenyerébe csúsztatom. Ujjaink összekulcsolódnak és már indulunk is. A part nincs messze, csak 15 perc séta és annyit mindannyian kibírunk.

- bemehetünk a vízbe? – kérdezi Joshep és hol rám, hol pedig az apjára néz.

- Csak térdig. Mindjárt megyek és fürdünk – adja ki az utasítást és leteríti a homokba a plédet, amit hoztunk. Ledobom a papucsomat és leülök, kezemet pedig a hátam mögé teszem, és úgy támasztom meg magam. Jason még vet egy pillantást az ikrek felé, hogy biztosan csak térdig mennek-e a vízbe, de szerencsére szófogadó gyerekek, aztán pedig felém közelít és egy szenvedélyes csókot kapok. Kezeim már kicsúsznak mögülem, és hogy ne essek olyan nagyon Jason kezei megtartanak és finoman engednek le a plédre.

- Ezt miért kaptam – mosolyodtam el és szája még mindig nagyon közel volt az enyémhez.

- Mert megérdemled, és mert nagyon szeretlek – az utolsó szót szinte már a számba suttogta és újra megcsókolt. Kezei a combomra vándoroltak és finoman felfelé kezdte húzni a szoknyámat. Még mielőtt elvesztenénk a fejünket, elkapom a kezét és megszakítom a csókot.

-  Jason – nyögök fel, mert közben anyakamat csókolja – ne felejts el, hogy a parton vagyunk és 5 méteres körzetben vannak a gyerekeid.

- Igazad van, de ezt még behajtom – mosolyodik el és kapok egy újabb csókot, ami valami hideg hatására hírtelen félbe szakad. Gyorsan ugrunk szét és a gyerekek nevetve álnak mellettünk. Lelocsoltak vízzel.

- Meddig romantikáztok még? Azt mondtad jössz fürdeni? – kérdezte Joshep és nekem nevetnem kellett. 

- Na, megálljatok csibészek – pattant fel Jason és már mind a hárman a víz felé szaladtak kacagva. Én szintén nevetve néztem őket kényelmes fekhelyemről. Megállnak a vízben egy kicsit és sutyorogni kezdenek. Örülnék, ha tudnék szájról olvasni, de jelenleg csak azt látom, hogy a kicsik hevesen bólogatnak és mosolyognak, nekem pedig csörögni kezd a telefonom. A kijelzőn az anya felirat áll, és neki kivételt teszek, nem nyomom ki a telefont, hanem felveszem.

- Szia – szólok bele.

- Sia Odi – hallom meg kishúgom édes hangját és szám máris fülig ér. – Iánzso.

- Te is hiányzol tücsök. Anya is ott van?

- Iden – mondja és hallom, ahogy anya utána szól, hogy ne szaladjon, mert elesik.

- Szia, kicsim- szól bele most már anya – Minden rendben? Hogy érzed magad?

- Jól vagyok anya, nem kell aggódni. Leszámítva, hogy Jason szülei és az exfelesége a szomszéd házban éppen akkor nyaralnak, mint mi. Jessica megkeseríti az életem. Mikor lehetek már végre felhőtlenül boldog anya?

- Oh Liv. Ne hagyd hogy elrontsa a boldogságod. Jason téged szeret, és tudom, hogy nem fog elengedni – magyarázza anya és tudom, hogy igaza van.

-  Ne menjünk mi is Hamptonba? – szól bele apa is a telefonba.

- Isten ments apa. És ne hallgatózz.

- Biztos, hogy nem kellünk oda? – ez most már megint anya és csak most jövök rá, hogy többet tud, mit elmond.