Az álca 10. rész

- Mami – néz rám könnyes arccal - Haza akarok menni. Ne kelljen itt maradnom.
- Beszélek az orvossal – áll fel Rick és kapok egy apró csókot: nem tudom mennyire jó ötlet-e ez Lizzie előtt, tekintettel arra, hogy mit élt át. Nem tudom, mennyi idő kell, hogy feldolgozza. Nem tudom, hogy magyarázom el Emmának,a dolgokat, de az lesz a könnyebbik eset azt hiszem. 
- Beszélgessünk egy kicsit jó? – ülök le mellé és bátorításként megfogom a kezét.
- Rendőrként? – félve kérdezi meg én pedig nemet intek. Itt most nem rendőr, hanem édesanya vagyok.
- Ha hazamegyünk, otthon mindenki… - nem tudom, hogy mondjam el neki. Már nem kislány, de mégsem olyan nagy, hogy egyszerűen közöljem vele, hogy otthon halottnak hiszik.
- Azt hiszik, halott vagyok igaz? Elvették a nyakláncom és a másik lányra rakta. Emma? – azzal, hogy témát vált, tudom, hogy azt jelzi, nem akar beszélni az ott történtekről. Ismerem. Pont olyan, mint én. Éppen úgy viselkedik, mint én. Nagyon remélem, nem akar rendőr lenni.
- Hiányzol neki. Nem érti, hogy miért vittek el az angyalok… - magyarázom, miközben az ajtó nyílik és Rick lép be a doktornővel együtt.
- Hallom haza szeretnél menni – szól kedvesen a lányomhoz, de ő nem válaszol. Csak bólint. A doktornő felénk fordul és néhány papírt és receptet nyújt át nekünk – a sebeit holnap már átköthetik és két nap múlva látni akarom kontrollon. Ez egy fájdalomcsillapító, ezt meg nem árt, ha beszerzik. Egy papírra mutat, amire egy nyugtató tea neve van felírva és alatta nagy betűkkel, „A RÉMÁLMOK ELLEN”
- Kint megvárlak titeket –lépett ki Rick én pedig segítettem visszavenni Lizzie-nek a zakót, amit ruha hiányában ráadtunk.
Csendes volt az út hazafelé. Egy pillanatra sem engedte el a kezemet és nem szólt semmit. Eszembe jut, hogy még fel sem hívtuk az otthoniakat. Otthon mindenki gyászolja őt, mi meg egyszer csak hazaállítunk vele. Csak attól félek, hogy Colin is ott van. Félni fog tőle.
- Kész vagy gyöngyöm? – kérdezi Rick már az ajtó előtt. Lizzie bólint. Az ajtó nyílik és minden szempár ránk szegeződik, ahogy belépünk a nappaliba. Colin és Emma nincsenek itt. Talán fent vannak.
- Lizzie – Alexis-nek csak suttogásra futja. Martah sikít egyet és azonnal elájul. Alexis már a húgát öleli olyan szorosan, ahogy tudja. A zajra Colin és Emma is lejönnek az emeltről.
- Lizzie!!! – kiálltja Emma és már is a nővére felé szalad. Tornádóként csapódik a nyakába és csak ölelik egymást. A könnyek végigfolynak az arcomon. Ahogy öleli egymást a két lányom. Megható.
- Azt mondták elvittek az angyalok. Tudtam, hogy nem igaz – magyarázta – Nem is voltál Jim nagypapival.
- Visszahoztak, mert vigyáznom kell rád Emma – olyan komolyan mondja, hogy nekem megint sírnom kell. Emma leveszi a kék nyakláncot a nyakából.
- A mami nekem adta, de ez a tied – nyújtotta Lizzie felé, de ő megrázta a fejét.
- Neked sokkal jobb áll – és visszatette Emma nyakába a láncot.
- Szia Lizzie – Colin közelebb lép és Lizzie azon nyomban megváltozik.
- Neee! – sikít, és már fut is. Vissza a lábamhoz. Nehezen emelem már fel, hisz már nem kicsi, de ezúttal megetetem.
- Gyere szívem. Menjünk fel – a lépcső felé megyünk otthagyva a többieket és megadva az esélyt, hogy ne nekem kelljen elmondani a családnak, hogy mi történt Lizzie-val. A kisebbi lányom folyamatosan körülöttünk lebzsel. Nem nyugszik addig, amíg meg nem engedem, hogy a nővérével fürödjön, pedig beszélgetni akartam Lizzie-vel. Nem egy ilyen után akartam, de kénytelen vagyok most megejteni, ezt a beszélgetést.
- Miért félsz Colnitól? Nem szereted már? Miért van rajtad annyi seb? És miért van bekötve a kezed? – Emma kérdései záporoznak, és Lizzie nem válaszol. Jobb lett volna, ha nem látja sebesen a nővérét.
- A nővéred elesett és megsérült. Fürödj meg és irány a szoba – finoman szóltam rá Emmára, lezárva ezzel a kérdezősködést. Rettentő nehezen tudtam rávenni a lányom, hogy feküdjön le. Lizzie-nek kellett olvasnia neki, aztán miután Emma elaludt, Lizzie szobájába sétáltunk.
- Beszélgessünk egy kicsit jó? –kérdezem komolyan és közben a hajkefe után nyúlok és fésülni kezdem hosszú haját – ami veled történt, normális esetben nem rossz dolog és nem fájdalmas. Majd ha nagy leszel, lesz majd egy fiú, akibe szerelmes leszel. Ha szeretsz valakivel lefekszetek egymással, amit szeretkezésnek hívnak és az nem olyan rossz mint amit veled tett az a férfi.
- Nem fogok senkivel sem szeretkezni – hangosan kiált fel és már magára is húzza a takarót, hogy épp csak a feje búbja látszik ki.
- Aludj jól kicsikém. Apával nagyon szeretünk – egy puszit nyomok a hajára és kimegyek a szobából. Könnyezve dőlök az ajtónak. Nem így kellett volna elmagyaráznom neki. Ennek nem kéne ilyen nehéznek lennie, ha nem bántották volna.
Holnap be kell mennem az őrsre. Van még papírmunka és sok mást is el kell intéznem. A hálószoba felé indulok. Azt hiszem, sok idő után, most végre aludni fogunk. Lassan nyitok be a szobába, és látom, hogy Rick már az ágyban fekszik. A szeme csukva van, de kétlem, hogy aludna. Gyorsan belebújok a pizsamámba, és mellé fekszem. Oldalra fordulok és leoltom a lámpát. Egy óvatos kéz csúszik át a derekamon.
- Szeretlek! Meg fogjuk oldani! Minden rendbe jön! – Rick hangja teljesen megnyugtat. Az anyám halála miatti bosszúmat, tizenhárom évig őrizgettem. De ezt nem fogom addig. Amint Lizzie helyrejön, teljes erőből azon fogok dolgozni, hogy elkapjam az a szemetet, aki tönkretette a lányomat.
- Én is szeretlek Rick. És nem fogom hagyni, hogy az a szemét, életfogytiglaninál kevesebbel megússza.

- Rendben, csak ígérd meg, hogy nem leszel a megszállottja – óvatosan bólintok. Nem fog az olyan sokáig tartani, hogy a megszállottja lehetnék. Nagy levegőt veszek, majd becsukom a szemem.