- Igen, csak felkavarodott a gyomrom. Jól vagyok. – mély levegőt veszek és felállok. Megtörlöm a számat és iszom egy pohár vizet. Visszamegyek a konyhába.
- A francba. – lekapom a serpenyőt a gázról. A kukába öntöm azt égett tojásokat. A kislányom kitolja a széket és feláll az asztaltól, majd hozzám jön. Átfogja a nyakam és megölel.
- Semmi baj mami. Már nem is vagyok éhes. – suttogja a fülembe és én csak szorosabban ölelem.
- Ne haragudj kicsim. A mami csinál neked másik reggelit. Oké? – a kis tipegőm helyeslően bólogat. Felültetem a tálalópultra és nekiállok valami tisztességes reggelinek. A reggeli készítést a telefonom csörgése szakítja félbe. Azonnal felveszem, de csalódás ér.
- Castle. – szólok bele.
- Szia. Esposito vagyok. – mély, csalódással teli levegőt veszek.
- Mi újság Espo?
- Találtunk valamit Cortez-ről. Ezt érdemes lenne megnézned. – hallom Javier hangján, hogy izgatott.
- Rendben. Egy óra múlva ott vagyok. – leteszem a telefont és Emma elé rakom a reggelit. Ő rám mosolyog és én ezt viszonzom. Adok a fejére egy puszit, majd a szobába megyek, hogy egy nyomozóhoz méltó ruhát vegyek fel. Felöltözöm, és Rick is kijön a fürdőből. Egy szál törölköző van a derekára csavarva. Ugyanolyan szexi, mint mikor először láttam egy szál törölközőben. Közelebb jön és a derekamnál fogva magához húz.
- Be kell mennem az őrsre. – suttogom a nyakába. Nagy, mély levegőt vesz, majd elmormog egy „jól van”t. – Sajnálom. Emma odalent reggelizik. Egyél te is.
Elengedem és felkapom a cipőmet. Lemegyek az emeletről és még odalépek a kislányomhoz, hogy adjak neki egy puszit. Megpuszilom a kis buksiját és utána Rickhez megyek. Lehajolok és keretbe fogom az arcát. Lassan, finoman csókolom.
- Nem vagy egyedül. Ugye tudod? – suttogja, mikor ajkaink szétválnak. Behunyom a szemem és egy pillanatra elképzelem, hogy megint együtt vagyunk. Hogy vége ennek a rémálomnak. Lizzie velünk van és semmi baja. Egy könnycsepp csúszik ki a szememből, de azonnal le is törlöm. Nem engedhetem, hogy a kislányom sírni lásson. Felegyenesedem és elindulok az ajtó felé. A kocsimmal megyek az őrsre. Az út alig fél óra. Mostanában egyre többször élvezem az egyedüllétet. A gondolataim nem hagynak nyugodni. Van egy megérzésem, de nem válhat valóra. Most nem. Nem lehetek terhes. Túl sok minden történik most. A lányom veszélyben van. Túl ideges vagyok, ahhoz, hogy megtudjak tartani egy babát. Nem lehet. Ne most. A kocsival a kapitányság parkolójába állok. Kinyitom az ajtót, kiszállok, majd bezárom az autót. A lifttel a másodikra megyek. Nyílik a lift ajtaja és látom, hogy Cortez kiabál az embereimmel. Odasietek és megpróbálom kitalálni, hogy mi történt. Nem értem, hogy Gates miért nem lép közbe.
- Mi történt? – a hangom tekintélyt sugárzó és parancsoló. Igazi főnökös hanglejtésem van.
- Az emberei utánam kutakodnak. Ki adta ezt parancsba. – hogy az a… Most lebuktunk. Bemárthatnám Gates-t, de nem teszem. Inkább elviszem a balhét.
- Én voltam. – közlöm és látom, amint a kapitány tátott szájjal áll az irodája ajtajában.
- Mi folyik itt? – kérdezi és nagy sebességgel elhajtja az embereket.
- A maga tökéletes nyomozója, akinek annyi esze sincs, mint egy fagyott galambnak, parancsba adta az embereinek, hogy utánam kutassanak. Tegnap még ő esett nekem, hogy nem végzem a munkám. Most láthatja, hogy ő az akadálya annak, hogy még nem találtuk meg a gyilkost. – szólni akarnák, de a telefonom csörögni kezd.
- Castle. – szólok bele ingerülten.
- Anya. – te jó ég Lizzie az.
- Lizzie. Kislányom. Hol vagy? – a zokogástól nem értem mit mond. – Lizzie nyugodj meg. Kérlek. Elmegyek érted. Csak mond meg, hogy hol vagy.
- Egy kis faluban. Az erdő mellett. Nagyon félek anya kérlek, siess. Meg fog találni. Meg fog ölni. – már nem zokog annyira, de még mindig sír.
- Rendben. Azonnal ott vagyok. Maradj ahol vagy.
- Oké. – megvárom a választ és utána rögtön bontom a vonalat. Nagy levegőt veszek.
- Lizzie volt az. Érte kell mennünk. – Espo és Ryan azonnal ugrik és már rajtuk is van a mellény. Cortez eltűnt, de ez érdekel most a legkevésbé. A kapitány bólint és már a liftben vagyunk. Két kocsival megyünk. A fiúk Javi kocsijával, én pedig az enyémmel. Felkapom a telefont és a jól ismert számot tárcsázom.
- Castle. – szól bele a férjem a telefonba.
- Rick én vagyok. – a hangom izgatott és remegő.
- Mi történt kicsim?
- Megvan Lizzie. Most megyünk érte. Öt perc múlva a lakás előtt vagyok. Siess. – leteszem a telefont és a megígértek szerint öt perc múlva a lakásunk előtt állok, de Rick már kint van.
Beszáll a kocsiba és én azonnal a gázra taposok. Pár perc múlva utolérjük a fiúkat.
- Hová vitted Emmát? – kérdezem.
- Megkértem Murphiéket, hogy vigyázzanak rá. – ez a válasz kicsit megnyugtat. Legalább Emma biztonságban van.
Másfél órát kellett autóznunk és mikor a faluba érünk, egy telefonfülkénél meglátom Cortez autóját. Satuféket nyomok és már ki is pattanok a kocsiból. Cortez a jármű mellett áll, az ajtó nyitva, de nem látom a lányom.
- Hol a lányom – kérdezi dühösen Rick.
- Itt vagyok – Lizzie kiszáll a kocsiból és felénk szalad.
- Kicsikém – sírva guggolok le és ölelném magamhoz, de a sok sérülés, ami rajta van, megakadályoz benne. Szinte semmi nincs rajta, egy póló és egy bugyi. Hogy lehet valaki ilyen ostoba, hogy megtalál egy lányt és még csak rá sem terít valamit. Rick pillanatok alatt bújik ki a kabátjából és már rá is adja Lizzie-re. Óvatosan, de magamhoz ölelem. Rick is leguggol hozzánk és ő is meg akarja ölelni, de Lizzie elhúzódik tőle. A karjaimba bújik és a fejét is elfordítja. Nem tudom mi ez, de nem engedi, hogy Rick hozzá érjen.
- Vigyél innen anya – sírja a vállamba.
- Megyünk kicsim – Óvatosan megemelem, hisz mezítláb van, és hátra ülök vele az ülésre. Nem érdekelnek a többiek. Azért van ott Espo és Ryan, hogy kihallgassák Cortez-t.
Látom a visszapillantóban Rick tekintetében, hogy aggódik és, hogy rosszul esik neki Lizzie távolságtartó viselkedése. Rick feljebb csavarja a fűtést a kocsiban. Érzem a lányomon, hogy remeg. Nem tudom eldönteni, hogy azért mert át van fagyva, vagy, mert fél.
- Emma? - kérdezi tőlem és meglepődök. Könny szökik a szemembe. Ki tudja min ment keresztül és mégis, a húga felöl érdeklődik.
- Legyél jól és láthatod. Rendben? – Simítok végig az arcán, de nagyon vigyázok. Szinte mindenhol sérülés van rajta. A csuklói, a bokái, a kezei, lábai, arca, és még amit a ruha takar. Csak reménykedni tudok, hogy nem… Bele sem merek gondolni. Nem szól, csak fogja a kezem. Egyikünk sem faggatja. Előbb lássa az orvos, aztán beszélgetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése