A kádban ülök és az esti bulira készülök. A víz felszínén,
csodálatosan úszkálnak a habok. Színesek és egyszerűen csodálatosak. A színek
gyorsan váltogatják egymást a buborékok felszínén. Furcsa, hogy az egész, csak
az agyamban van. A fény, különböző frekvenciákon megy a szemembe, és az agyam
összerak egy színes képet. A francba, miért kell nekem állandóan mindent
kielemeznem? Zörgést hallok az ajtó elől.
- Christine, te vagy az? – kérdezem a lakótársamat, abban a reményben, hogy ő áll odakint, nem pedig egy elmebeteg gyilkos.
- Igen Katherine, én vagyok. Mivel csak egy fürdőszoba van, én kiszorultam.
- Nem is hallottam, hogy megjöttél.
- Nemsoká már itt sem vagyok- ezt nem igazán értem.
- Igen, mindjárt kész vagyok, és indulhatunk.
- Oh Katie! Teljesen kiment a fejemből a buli. Ne haragudj. Will elhívott vacsorázni. Mostanában nem értem rá, és úgy gondoltuk, hogy egy kis időt el kell töltenünk egymással – ez rám is igaz, a rohadt életbe. Most megölnélek, ha halandó lennél. Inkább Will-t ölném meg, ha halandó lenne. Tombolni tudnék.
- Nagyon haragszol? – kérdezi lágy, gyengéd hangon. Nem tudom mit vár.
- Szórakozz jól! – jelentem ki merev, érzelemmentes hangon.
- Sajnálom – mondja és hallom, ahogy összepakol és elhagyja a lakást. Ez már így megy egy ideje. Mióta új ügyvédi állást kapott, és teljes munkaidőben dolgozik, alig látom. Pedig már elég régóta élünk együtt. Kimászom a kádból és magamra csavarok egy törölközőt. A hajamat is megtörlöm és felveszem a fehérneműt. Én elmegyek bulizni. A rengetek munka után, igenis megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Felöltözöm, és a legszexibb ruhát veszem fel, amit a szekrényemben csak találok.
Egy fehér, hátul kivágott rövid ruha mellett döntök. Egy hozzá illő cipőt is találok. Még elvégzem az utolsó simításokat a sminkemen és teljesen készen állok, egy vad éjszakára. A kulcsokat és a telefonomat egy krémszínű táskába rakom és már teljesen kész is vagyok. Kilépek az ajtón és beülök a kocsimba. Az egyik kedvenc Klubomhoz megyek, ami a Fangtasia névre hallgat. Imádok itt bulizni. Mindenki annyira jó hangulatban van és tényleg jó a buli. Az is igaz, hogy ritkán járok ide egyedül. Nagyon haragszom Christinere. Már megint lepattintott. Az elmúlt 250 év alatt, nem sokszor fordult ilyen elő, csak az elmúlt három-négy hónapban. Ennyire elvakította a szerelem, és a munka, hogy én már a hanyagolható kategóriába kerültem? Mind egy, most nem akarok ezzel foglalkozni. Egy jó buli lehetőségét látom, egy olyan klubban, ahol majdnem mindenki hozzám hasonló. Az emberek is be szoktak nézni. Mióta elfogadták, hogy a vámpírok is az emberekkel egyenjogúak legyen. A kis ostobák, már félelem nélkül, szinte haveri szinten beszélnek velünk. Pedig nem hiszem, hogy ennek így kéne lennie. Christine nagy emberbarát, de én nem vagyok az. Ők csak a táplálékunk ként szolgálnak. Hiszen, ez így van, amióta világ a világ. Az ókor virágzó társadalmáért, a vámpírok tettek meg mindent. Aztán, az emberek kételkedni kezdtek és néhányan rájöttek a titkunkra. Elkezdtek üldözni és a föld alá szorítani minket. És mi lett a következménye? Persze, hogy a sötét középkor. Az emberek nem tudnak helyesen gondolkodni. A legnagyobb részt, az egyén tölti ki és meg sem próbálnak egymásért tenni. Ezért fognak ők kihalni, mi pedig egyszer, visszavesszük az irányítást a földön. De hagyjuk a világuralmi terveket. Én csak egy mezei vámpír vagyok. Közel sem vagyok az idős vámpírok szintjéhez, pláne nem az ősiekhez. Még senki sem látta őket, ezért kétségbe vonható a létezésük is.
Nagy levegőt veszek és megpróbálom kiüríteni a fejemet. A klubban már hangosan dübörög a zene és sokan vannak, mind a táncparketten, mind a bárnál. Először is, iszom valamit, majd egy táncolok egyet, végül megbűvölök egy embert és kényem, kedvem szerint szórakozom vele.
- Egy vodkát kérek! – utasítom a pincért. A bár tulajdonosa vámpír, szóval nem tudom, hogy lehetett annyi esze, hogy halandót vett fel a pult mögé. Egy perc alatt bizonyítani tudom, hogy ez hiba volt. Megkapom a poharat és a kezemmel magam felé rántom, a nyakkendőjénél fogva.
- Ki fogod fizetni ezt az italt helyettem, és még két másikat – erősen tartom a szemkontaktust, és mikor meggyőződtem róla, hogy teljesen az elméjébe hatoltam, kiadom az utasítást, ő pedig bólogat és teszi, amit mondok. Egy kis gonosz vigyorra húzódik a szám, majd felhörpintem az italom. A táncoló tömegbe megyek és elvegyülök a táncoló tömegben és a fantasztikusan dübörgő zene ritmusára kezdek táncolni.
- Christine, te vagy az? – kérdezem a lakótársamat, abban a reményben, hogy ő áll odakint, nem pedig egy elmebeteg gyilkos.
- Igen Katherine, én vagyok. Mivel csak egy fürdőszoba van, én kiszorultam.
- Nem is hallottam, hogy megjöttél.
- Nemsoká már itt sem vagyok- ezt nem igazán értem.
- Igen, mindjárt kész vagyok, és indulhatunk.
- Oh Katie! Teljesen kiment a fejemből a buli. Ne haragudj. Will elhívott vacsorázni. Mostanában nem értem rá, és úgy gondoltuk, hogy egy kis időt el kell töltenünk egymással – ez rám is igaz, a rohadt életbe. Most megölnélek, ha halandó lennél. Inkább Will-t ölném meg, ha halandó lenne. Tombolni tudnék.
- Nagyon haragszol? – kérdezi lágy, gyengéd hangon. Nem tudom mit vár.
- Szórakozz jól! – jelentem ki merev, érzelemmentes hangon.
- Sajnálom – mondja és hallom, ahogy összepakol és elhagyja a lakást. Ez már így megy egy ideje. Mióta új ügyvédi állást kapott, és teljes munkaidőben dolgozik, alig látom. Pedig már elég régóta élünk együtt. Kimászom a kádból és magamra csavarok egy törölközőt. A hajamat is megtörlöm és felveszem a fehérneműt. Én elmegyek bulizni. A rengetek munka után, igenis megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Felöltözöm, és a legszexibb ruhát veszem fel, amit a szekrényemben csak találok.
Egy fehér, hátul kivágott rövid ruha mellett döntök. Egy hozzá illő cipőt is találok. Még elvégzem az utolsó simításokat a sminkemen és teljesen készen állok, egy vad éjszakára. A kulcsokat és a telefonomat egy krémszínű táskába rakom és már teljesen kész is vagyok. Kilépek az ajtón és beülök a kocsimba. Az egyik kedvenc Klubomhoz megyek, ami a Fangtasia névre hallgat. Imádok itt bulizni. Mindenki annyira jó hangulatban van és tényleg jó a buli. Az is igaz, hogy ritkán járok ide egyedül. Nagyon haragszom Christinere. Már megint lepattintott. Az elmúlt 250 év alatt, nem sokszor fordult ilyen elő, csak az elmúlt három-négy hónapban. Ennyire elvakította a szerelem, és a munka, hogy én már a hanyagolható kategóriába kerültem? Mind egy, most nem akarok ezzel foglalkozni. Egy jó buli lehetőségét látom, egy olyan klubban, ahol majdnem mindenki hozzám hasonló. Az emberek is be szoktak nézni. Mióta elfogadták, hogy a vámpírok is az emberekkel egyenjogúak legyen. A kis ostobák, már félelem nélkül, szinte haveri szinten beszélnek velünk. Pedig nem hiszem, hogy ennek így kéne lennie. Christine nagy emberbarát, de én nem vagyok az. Ők csak a táplálékunk ként szolgálnak. Hiszen, ez így van, amióta világ a világ. Az ókor virágzó társadalmáért, a vámpírok tettek meg mindent. Aztán, az emberek kételkedni kezdtek és néhányan rájöttek a titkunkra. Elkezdtek üldözni és a föld alá szorítani minket. És mi lett a következménye? Persze, hogy a sötét középkor. Az emberek nem tudnak helyesen gondolkodni. A legnagyobb részt, az egyén tölti ki és meg sem próbálnak egymásért tenni. Ezért fognak ők kihalni, mi pedig egyszer, visszavesszük az irányítást a földön. De hagyjuk a világuralmi terveket. Én csak egy mezei vámpír vagyok. Közel sem vagyok az idős vámpírok szintjéhez, pláne nem az ősiekhez. Még senki sem látta őket, ezért kétségbe vonható a létezésük is.
Nagy levegőt veszek és megpróbálom kiüríteni a fejemet. A klubban már hangosan dübörög a zene és sokan vannak, mind a táncparketten, mind a bárnál. Először is, iszom valamit, majd egy táncolok egyet, végül megbűvölök egy embert és kényem, kedvem szerint szórakozom vele.
- Egy vodkát kérek! – utasítom a pincért. A bár tulajdonosa vámpír, szóval nem tudom, hogy lehetett annyi esze, hogy halandót vett fel a pult mögé. Egy perc alatt bizonyítani tudom, hogy ez hiba volt. Megkapom a poharat és a kezemmel magam felé rántom, a nyakkendőjénél fogva.
- Ki fogod fizetni ezt az italt helyettem, és még két másikat – erősen tartom a szemkontaktust, és mikor meggyőződtem róla, hogy teljesen az elméjébe hatoltam, kiadom az utasítást, ő pedig bólogat és teszi, amit mondok. Egy kis gonosz vigyorra húzódik a szám, majd felhörpintem az italom. A táncoló tömegbe megyek és elvegyülök a táncoló tömegben és a fantasztikusan dübörgő zene ritmusára kezdek táncolni.
Christine:
- Jól laktál? – kérdezi Will. A kanapén fekszünk, és valami
film megy a tv-ben. Nem igen tudok ide koncentrálni, tudom, hogy Katie
haragszik rám és ez rányomja a bélyegét a hangulatomra is.
- Történt valami?
- Katherine – csak ennyit mondtam és ő már ismerte az egészet, ami otthon történt. Kaptam egy csókot is, de nem tudtam átadni magam az érzésnek. Talán haza kéne mennem.
- Maradj még – suttogja a fülembe. Csak sóhajtok és szembe fordulok vele.
- Will Katherine-t 270 éve ismerem már és nekem ő épp annyira fontos, mint te, de…
- Tudom. Majd megbékél.
- 20 év után? – csak suttogtam, de tudom, hogy hallotta. Nincs is értelme suttogásnak, de nem számít. Felállok és fürdőbe sétálok. Alig pár órája fürödtem le ugyan, de most jól esik beállni a víz alá. Vajon Katie jól szórakozik? Biztosan. Vártam, hogy Will utánam jön, de egyedül kellett befejeznem a tusolást. Az ágy szélére ültem és vártam.
- Merre jártál? – kérdeztem mikor belépett a szobába.
- Tessék – egy csokor rózsát nyújtott felém. Vörösek. Fogalmam sincs honnan szedte, de nem is érdekel. Ez olyan édes tőle.
- Nagyon szépek – szagoltam meg őket. Kivette a kezemből és a szekrényre tette, aztán vissza is tért hozzám. Fölém hajol és megcsókol. Egyik kezével a combomra támaszkodik, másikkal pedig végigsimít rajtuk és ennyi már bőven elég ahhoz, hogy mind a ketten elveszítsük a fejünket. A vékony pántú combközépig érő hálóingem villámgyorsan szakad le rólam és az alatta lévő fehérnemű is. Én sem kímélem Will ruháit. Majd vesz másikat. Fél kézzel ragad meg és dob feljebb az ágyon. Villámgyorsan van újra felettem és csókjai olyan szinten bolondítanak meg, mint még soha. Egész éjjel vadul szeretkeztünk, amit persze Will ágyneműje és az éjjeliszekrényen lévő állólámpa bánt. Az ágynemű teljesen szétszakadt alattunk, a lámpa pedig ripityára tört. Az éjjel semmit sem aludtunk, de nem is érzem magam fáradtnak. Még jó, hogy pár napot kibírok alvás nélkül. Lassan vezetek haza a vörös Corvettemmel. A házunk jó nagy Katie-vel. Elég pénzünk gyűlt össze, hogy azt vegyünk, amit csak akarunk. Ahogy benyitok a lakásba, Katherine elhagyott magas sarkúját pillantom meg. Tehát itthon van. A szobája felé megyek és meg sem gondolva, hogy talán kopognom kellene, benyitok hozzá. Az ágyon alszik, mellette pedig egy férfi. Ember férfi. Harapás nyom látszik a nyakán. Ivott belőle.
Katherine:
- Történt valami?
- Katherine – csak ennyit mondtam és ő már ismerte az egészet, ami otthon történt. Kaptam egy csókot is, de nem tudtam átadni magam az érzésnek. Talán haza kéne mennem.
- Maradj még – suttogja a fülembe. Csak sóhajtok és szembe fordulok vele.
- Will Katherine-t 270 éve ismerem már és nekem ő épp annyira fontos, mint te, de…
- Tudom. Majd megbékél.
- 20 év után? – csak suttogtam, de tudom, hogy hallotta. Nincs is értelme suttogásnak, de nem számít. Felállok és fürdőbe sétálok. Alig pár órája fürödtem le ugyan, de most jól esik beállni a víz alá. Vajon Katie jól szórakozik? Biztosan. Vártam, hogy Will utánam jön, de egyedül kellett befejeznem a tusolást. Az ágy szélére ültem és vártam.
- Merre jártál? – kérdeztem mikor belépett a szobába.
- Tessék – egy csokor rózsát nyújtott felém. Vörösek. Fogalmam sincs honnan szedte, de nem is érdekel. Ez olyan édes tőle.
- Nagyon szépek – szagoltam meg őket. Kivette a kezemből és a szekrényre tette, aztán vissza is tért hozzám. Fölém hajol és megcsókol. Egyik kezével a combomra támaszkodik, másikkal pedig végigsimít rajtuk és ennyi már bőven elég ahhoz, hogy mind a ketten elveszítsük a fejünket. A vékony pántú combközépig érő hálóingem villámgyorsan szakad le rólam és az alatta lévő fehérnemű is. Én sem kímélem Will ruháit. Majd vesz másikat. Fél kézzel ragad meg és dob feljebb az ágyon. Villámgyorsan van újra felettem és csókjai olyan szinten bolondítanak meg, mint még soha. Egész éjjel vadul szeretkeztünk, amit persze Will ágyneműje és az éjjeliszekrényen lévő állólámpa bánt. Az ágynemű teljesen szétszakadt alattunk, a lámpa pedig ripityára tört. Az éjjel semmit sem aludtunk, de nem is érzem magam fáradtnak. Még jó, hogy pár napot kibírok alvás nélkül. Lassan vezetek haza a vörös Corvettemmel. A házunk jó nagy Katie-vel. Elég pénzünk gyűlt össze, hogy azt vegyünk, amit csak akarunk. Ahogy benyitok a lakásba, Katherine elhagyott magas sarkúját pillantom meg. Tehát itthon van. A szobája felé megyek és meg sem gondolva, hogy talán kopognom kellene, benyitok hozzá. Az ágyon alszik, mellette pedig egy férfi. Ember férfi. Harapás nyom látszik a nyakán. Ivott belőle.
Katherine:
Lassan nyitom ki a szemem. Felemelem a fejem és az ajtóban
Christine-t pillantom meg. Én pucér vagyok, és a mellettem fekvő vacsorám is
az. Meg kell hagyni, hogy tud teljesíteni. Nem sok pasi hagy nyomot az
emlékeimben, de ő… Talán még visszatérek hozzá. Nem keltem fel. Csak kimászom
mellőle. Még mindig az ajtóban áll.
- Jó reggelt! – köszönök cinikusan.
- Ittál belőle.
- Jól szórakoztál az éjjel? Én nagyon. Igaz, hogy nem tudom a nevét, de nem is érdekel. Finom volt – megnyalom a szám szélét. Tudom, hogy ez nagyon bosszantja. Tudom, hogy ki nem állhatja, ha nyilvánosan, a szeme előtt eszem egy élőből. Az ismeretlen férfi tántorog ki a szobámból.
- Hol vagyok? ÉS mit keresek itt? – közelebb lépek hozzá és mélyen a szemébe nézek. Látom, ahogy a pupillája kitágul, majd összeszűkül. Ebből tudom, hogy behatoltam az elméjébe.
- Ide figyelj szépfiú. Menj szépen haza. Ha két napig nem hívlak, felejts el. Sosem haraptalak meg, csak szexeltünk egy jót. Ja és köszönöm. Elég kielégítő voltál. Most menj szépen.
- Megyek. Várom, hogy hívj. Szia – szinte robot hangon beszél. Mikor már biztos, hogy a megigézés hatásos és tartós, elszakítom a tekintetünket. Összeszedi a cuccát és már itt sincs.
- Mond csak, mit művelsz? – persze egyszerűbb rögtön nekem esni, mint megbeszélni a dolgot. Hát ha így játszunk, legyen így.
- Én nem szólok bele, hogy te mivel múlatod az idődet. Te miért is teszed? – felhúzott szemöldökkel nézek rá. Nem fogom tűrni, hogy kioktasson.
- Miért csinálod ezt? Megmondtam, hogy nem szeretem, ha emberekből iszol.
- Én pedig megmondtam, hogy nem szeretem, ha Will-el vagy. Te betartottad, amit mondtam? Hát nem úgy néz ki. Nem tudom, nekem miért kéne. Akkor kezdj el aggódni, ha újra kikapcsolom az érzéseimet.
- Ilyet még viccből se mondj. Nem fogom hagyni, hogy megtörténjen az, ami 1788-ban. Nem hagyom, hogy egy kegyetlen mészárossá válj.
- Nekem nincs kedvem koloncként a hátamon cipelni a tíz éves pasidat. Még mindig nehezen megy neki az önkontroll? Gondolom. Veled nem tud gyakorolni, hiszen állandóan zacsiból eteted – egy gonosz vigyort hátrahagyva vonulok be a fürdőbe.
- Jó reggelt! – köszönök cinikusan.
- Ittál belőle.
- Jól szórakoztál az éjjel? Én nagyon. Igaz, hogy nem tudom a nevét, de nem is érdekel. Finom volt – megnyalom a szám szélét. Tudom, hogy ez nagyon bosszantja. Tudom, hogy ki nem állhatja, ha nyilvánosan, a szeme előtt eszem egy élőből. Az ismeretlen férfi tántorog ki a szobámból.
- Hol vagyok? ÉS mit keresek itt? – közelebb lépek hozzá és mélyen a szemébe nézek. Látom, ahogy a pupillája kitágul, majd összeszűkül. Ebből tudom, hogy behatoltam az elméjébe.
- Ide figyelj szépfiú. Menj szépen haza. Ha két napig nem hívlak, felejts el. Sosem haraptalak meg, csak szexeltünk egy jót. Ja és köszönöm. Elég kielégítő voltál. Most menj szépen.
- Megyek. Várom, hogy hívj. Szia – szinte robot hangon beszél. Mikor már biztos, hogy a megigézés hatásos és tartós, elszakítom a tekintetünket. Összeszedi a cuccát és már itt sincs.
- Mond csak, mit művelsz? – persze egyszerűbb rögtön nekem esni, mint megbeszélni a dolgot. Hát ha így játszunk, legyen így.
- Én nem szólok bele, hogy te mivel múlatod az idődet. Te miért is teszed? – felhúzott szemöldökkel nézek rá. Nem fogom tűrni, hogy kioktasson.
- Miért csinálod ezt? Megmondtam, hogy nem szeretem, ha emberekből iszol.
- Én pedig megmondtam, hogy nem szeretem, ha Will-el vagy. Te betartottad, amit mondtam? Hát nem úgy néz ki. Nem tudom, nekem miért kéne. Akkor kezdj el aggódni, ha újra kikapcsolom az érzéseimet.
- Ilyet még viccből se mondj. Nem fogom hagyni, hogy megtörténjen az, ami 1788-ban. Nem hagyom, hogy egy kegyetlen mészárossá válj.
- Nekem nincs kedvem koloncként a hátamon cipelni a tíz éves pasidat. Még mindig nehezen megy neki az önkontroll? Gondolom. Veled nem tud gyakorolni, hiszen állandóan zacsiból eteted – egy gonosz vigyort hátrahagyva vonulok be a fürdőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése