Az álca 3. rész

Tudom hova megy. Beszállok az autóba, és a játszótér felé megyek. Nem sokat kell autóznom, és már ott is vagyok. Nem látom Rick-et sehol. Tudom, hogy ide fog jönni, ezért leülök a hintába, és várok. Nem tudom, hogy mióta ülök itt. Egyszer csak Rick leül mellém. Nem beszélgetünk, csak hallgatunk. A csendet ő töri meg.

- Minden az én hibám. – suttogja. – Én tehetek az egészről. Ha nem megyek el, hogy dedikáljak egy hülye könyvet, valami hülye rajongómnak, akkor Lizzie még most is velünk lenne. – a szemem megtelik könnyel. Felállok, és a lába elé guggolok, és a kezeimet a térdére teszem.
- Rick édesem. – szólok hozzá halk, nyugodt hangon. – Nem a te hibád volt. Ez akkor is megtörtént volna, ha te is ott vagy. Nem hibáztatlak Rick…érted? Én nem hibáztatlak. Szeretlek. Oké? Túl fogjuk élni. – megfogja a kezem, és felhúz a földről. A karjait körém fonja, és megcsókol. Érzem, hogy egy könnycsepp hagyja el a szemét, és az én szemem is nedves lesz a könnytől. Ő szorosan megölel, és a fülembe suttog.
- Köszönöm. – hallom, ahogy nagy levegőt vesz, és kifújja. Egy halvány megkönnyebbülés hallatszik a hangjában.
- Mindig Rick. Mindig. – a válasz természetesen jön, és én tényleg nem hibáztatom. Ki tudja, hogy az a pszichopata mióta figyelte Lizzie-t. Ha Rick is ott lett volna, akkor lehet, hogy most ő sem élne. Nem tudnék ezzel egyedül megbirkózni. Még így is nehezen tudom feldolgozni, hogy a kislányom többé nem jön vissza. Nem ölelhetem magamhoz, nem hallom tőle, hogy szeretlek anya. Nem takarhatom be, és nem adhatok neki jó éjt puszit esténként. A zokogás újra ki akar törni, de most erősnek kell lennem. Rick-ért. Kibontakozunk az ölelésből, és visszaindulunk a kapitányságra. Az út csendben telik. Az jut eszembe, hogy látom-e még valaha, azt a kisfiús mosolyt szerelmem arcán. Azt, amibe régen beleszerettem. Visszaértünk a kapitányságra, és felmegyünk a második emeletre. Cortez még mindig magyaráz, és a többiek hallgatják. Esposito vesz észre elsőként minket, és rögtön faképnél hagyja Cortezt, és odasiet hozzánk.
- Minden rendben? – fordul Espo Rick felé.
- Persze. Remélem nem tört el az orra. – mondja sajnálkozva Rick, de nem igazán bánja azt a behúzok neki dolgot.
- Nem. Nem tört el. – látom szerelmem arcán a letörtséget. Megfogom a kezét, és közelebb lépünk.

- Idefigyeljen Cortez, van magának családja? – nézek rá keményen.

- Nincs – kijelentése flegma és még mindig fennhéjázó.  

- Akkor viszont fogalma sincs, hogy mit élünk át. Akár mi akár a többi család – dühös vagyok, de nem kiabálok. Hogy mondhatja valakire, hogy rossz apa, mikor fogalma sincs milyen dolog apának lenni. Arrébb sétálunk és halkan Esponak és Ryannek intézem szavaimat.

- Szóljatok, ha tudtok valamit. Ott akarok lenni, mikor lecsukják.

Beszállunk a liftbe, és mindketten tudjuk, hogy most Laniehez kell mennünk. Ki kell kérnünk a lányunk testét és meg kell szerveznünk a temetését. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni a lányom temetését. A lift leér velünk, és mielőtt bemegyünk az ajtón nagy levegőt kell vennem, hogy feltörni készülő könnyeimet vissza tudjam tartani. Rick kezét a derekamra csúsztatja és együtt lépünk be. Lizzie teste már nincs a hideg fém asztalon, de tudom, hogy valamelyik hűtött szekrényben fekszik. Körülnézek, de nem tudok megszólalni. Nem hiszem, hogy ezek után, bármikor is képes leszek nyugodtan bejönni ide. Mindig a lányom fog eszembe jutni.

- Kate, Rick – bólint felénk Lanie, de szinte meg sem hallom. Tudom, hogy hozzám szól, de képtelen vagyok válaszolni, így barátnőm a férjem felé fordul.

- KI akarjátok kérni?

- Igen Lanie. Kérlek add ki őt, had temessük el – hallom, hogy Rick torkát is a sírás fojtogatja.

Észre sem vettem, hogy Lanie megírta a kiadási papírt, csak mikor már Rick megfogta a kezem.

- Gyere, menjünk.
- Nem vagyok benne biztos, hogy végig tudom csinálni – már a kocsiban ülünk, és Rick tudja, mire gondolok. Nincs erőm megszervezni a lányom temetését.

- Haza viszlek Emmához, én pedig elintézek mindent.

- Nem! – válaszom olyan hírtelenre sikeredett, hogy még én is meglepődtem.

- Ma még semmit nem ettél, és Emmának is szüksége van ránk.

- Nem vagyok éhes, és veled akarok lenni, ott kell lennem nekem is.

Az út további része csendben telt. Szinte egész délután autóztunk és intézkedtünk. Nem kívánom senkinek, hogy ezt végig kelljen csinálnia. Mikor hazaértünk Alexis-ék még mindig ott voltak. Colin a szobába játszott Emmával, míg Alexis a fotóalbumot nézegette.

- Sziasztok – nézett fel egy pillanatra a képekből. Arca könnyáztatott volt.
- Elintéztünk mindent. Holnapután lesz a temetés – ült le mellénk Rick és némán néztük az albumot. Lexi most tartott ott, mikor Lizzievel voltam terhes. Újra összeszorult a szívem és némán könnyezni kezdtem. Aztán az első képek a kislányomról, még a kórházban készültek. Ott volt az összes szülinapos kép, a csalási nyaralások. Mikor már Emma is megvolt és ketten bolondoztak. Vagy mikor Rick is velük játszott. Képtele vagyok tovább nézni a képeket. A tudat, hogy nemrég még itt volt velünk, most meg már a temetését szerveztük meg, elviselhetetlen.
- Megnézem Emmát – pattantam fel és az emelet felé sétáltam.

- Ez most kék lesz. A tesóm kedvenc színe – magyarázott a kislányom Colinnak. Azt hiszem, valamit színeznek.

- Sziasztok – lépek be a szobába egy halvány mosollyal.

- Szia mami – ugrott fel Emma és már a lábamat ölelte. Lehajoltam és könnyed mozdulattal felemeltem. Ő átkarolta a nyakamat. Olyan jó érezni a szuszogását.

- Mami. Mi van, ha elfelejtem, hogy néz ki Lizzie? – néz rám szomorúan. Elgondolkodok, mit válaszoljak, közben pedig Colin is magunkra hagy minket. Leülök vele az ágyra és az ölembe ültetem.

- Nem fogod elfelejteni őt. Akit nagyon szeretünk, sosem feledjük el – magyarázom halkan, és ő némán figyel.

- Honnan tudod?

- Csukd be a szemed. Látod a tesódat?

- Látom – bólogat csukott szemmel aztán újra rám néz.

- De mi van, ha már nem emlékszem rá – kicsi pofiján könnyek kezdenek végigperegni.
- Sosem fogod őt elfelejteni, mert itt van, itt őrzöd az emlékét – teszem kezemet a szíve fölé – Csak rá kell gondolnod és máris eszedbe fog jutni.

- Jó – szólal meg megnyugodva- Apa?

- Lent van – még megölel, és már fut is lefelé. Nem szeretem, ha futkározik a lépcsőn, de most nem szólok rá. Felállok, és a másik gyerekszobába sétálok. A falak itt már nem rózsaszínek, hanem levendula lila színben pompáznak. Egy-egy játék még megtalálható a polcon. A falakon bekeretezett fotók. Van rólam és Rickről, van Lizzieről és van Emmáról. Ott lóg még Alexis és Colin képe is. Az oklevelek, amiket a jó tanulmányáért kapott, a polcon álltak sorba. Leültem az ágyra és csak néztem magam elé.