Egy új élet 3.rész

Köszönöm Krisz... Veled, Csak is veled. ALWAYS... <3 :D

- Anya kérlek – szólal meg mellettem párom és keze még mindig a hátamon van.

- Na de Jason, hogy mutathatna példát egy ilyen nő az unokáimnak?

- Milyen nő anya! – szólal fel dühösen Jason én pedig meg se tudok szólalni, csak állok ott dermedten.

- Vedd már észre, hogy a pénzedért van veled! Különben is ez egy rosszéletű nőcske. Fogadok, hogy neked nem mondta el azt, amit mi tudunk – áll fel Frank a kanapéról és a felesége mellé sétál.

- Ugye nem mondod, hogy őt is lenyomoztátok! – Jason most már teljesen kiabál és már én sem hagyom szó nélkül.

- Elnézést Mrs. Grant, de én is itt vagyok és magának semmi köze a múltamhoz, ahhoz meg pláne nincs, hogy kinek mit mondok el belőle – kitört belőlem a zsaru, és tudom, hogy arcom rezzenéstelen.

- Igenis van közöm hozzá! Nem engedem, hogy az unokáim közelébe egy drogos kurva legyen! – azt hiszem most szakadt el a cérna.
- Milyen jogon nevez drogos kurvának?

- Jason, hagyod, hogy ez a nő így beszéljen velem? Jason azonnal menj vissza a feleségedhez – sipítozott tovább Olga, de én már nem bírom hallgatni.

- Én ezt nem bírom tovább hallgatni – sarkon fordulok és kifelé sétálok.

- Liv! Hova mész – kiabál utánam Jason.

- El innen! – kiáltok vissza, és ahogy még kilépek az ajtón hallom, hogy Jason rákiált az anyjára, hogy hányszor akarja még tönkretenni az életét. Futásnak eredek, és fogalmam sincs, merre megyek csak minél messzebb innen. Lenyomozták a múltamat. Ezt nem hiszem el. Jason mondta, hogy már régebben is megtették, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tudnak gyűlölni. Talán még sincs jó helyem Jason mellett. Ők arisztokraták én pedig csak egy egyszerű rendőrnyomozó vagyok. Néhány könnycsepp indul meg az arcomon és csak most veszem észre, hogy fogalmam sincs merre vagyok. Ezt a környéket nem ismerem.
Csak sétálok, és már teljesen eltévedtem. Nem tudom merre megyek. Séta közben, meglátok egy kis parkot. Nem olyan nagy, mint otthon a Sentral Park. Sokkal kisebb, és nincs annyi ember sem. Fogom magam, és a park felé sétálok, majd leülök egy padra. A táskám nálam van, és a telefonom magállás nélkül csöng. Nem veszem fel, mert tudom, hogy Jason az. Kell egy kis idő, hogy átgondoljak mindent. Leülök a padra, és néhány percig a ruhámmal szenvedek. Szeretek így öltözködni, és mióta Jasonnel vagyok, egyre többször bújok ki a rendőr stílusú ruhákból, de most valahogy nagyon kényelmetlenül érzem magam. Legszívesebben leszaggatnám magamról ezt a ruhát, és elsírnám magam. De nem teszem. Megigazítom a ruhám, és az arcomat a kezembe temetem. Lehet, hogy azon a másfél évvel ezelőtti pillanatban kellett volna nemet mondani? Lehet, hogy a múltam tényleg nem fogja engedni, hogy boldog legyek? Egy apró könnycsepp folyik végig az arcomon. Egy édesen simító kezet érzek a hátamon. Fel sem emelem a fejem, mert az ő érintését, mindig felismerem. Mellém ül, és átölel.

- Sajnálom. Ez az egész az én hibám. Nem kellett volna, hogy elhozzalak ide. – suttogja a fülembe, majd lassan az állam alá nyúl, és felemeli a fejem. A könnyáztatta szemembe néz, és látom, hogy mennyire szeret. Lassan közelebb hajol, és megcsókol. Nem hagyhatom magam. Nem veszíthetem őt el. Harcolni fogok, és mindent megteszek azért, hogy velem maradjon.
- Tudom, hogy azt mondtad, nem maradunk ebédre, de én szeretnék. – suttogom, mikor szétválunk a csókból. Meglepetten néz rám.
- Miért?
- Mert nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy bármi közénk álljon. Én egy gyilkossági nyomozó vagyok, és nem hagyom, hogy bárki megalázzon. – a szemébe nézek, és látom, hogy észreveszi, mennyire elszánt vagyok. Csak bólint, és az autója felé indulunk. Útközben, még felhívja a szüleit, hogy mégis ott ebédelnénk. Persze hallom, hogy nem örülnek neki, de engem ez most legkevésbé sem érdekel. Az út csöndesen telik, én a gondolataimba merülök. A lelkel, egy gladiátor erejével bír, csak elő kell csalogatnom. Igaz, hogy nincs fegyver a kezemben, semmilyen értelemben sem, de pajzs az van nálam. A pajzs a szerelem, amit Jason iránt érzek. Az fogja elhárítani az ütéseket. Lassan megérkezünk. A lelkem, egy felvértezett gladiátorként áll az arénában, és várja, hogy belépjenek az oroszlánok. Kiszállunk a kocsiból, és befelé megyünk a házba. Belső gladiátorom már nagyon ideges, és valamennyire fél is. Már küzdött oroszlánnal, de ilyennel még nem volt dolga.
- Áh hát visszajöttetek. – szólal meg gúnyosan Olga. Az oroszlán az arénába lépett. Nem hajtom le a fejem, még csak nem is fordítom el. Tartom a szemkontaktust az ellenéggel, és próbálom megtörni.
- Igen. Ha nem bánja, akkor itt ebédelnénk. – szólalok meg a legudvariasabb hangon, amitől kicsit fennakad a szeme. Aztán látom, hogy kezdi érteni a játékom lényegét. Elindulunk, és leülünk egy hatalmas étkezőasztalhoz. Agatha tálal, és Olga belelendül a játékba. Az oroszlán támad, a belső gladiátorom, egyre idegesebb lesz, de uralja a helyzetet.
- Szóval Olivia. – útálom, ha Oliviának szólítanak. Egyedül Kate teheti meg. – A maffiánál voltál igaz?
- Igaz. - Belső gladiátorom hárít. Az oroszlán kezd bevadulni. – Az a múltam része.
- Jason kisfiam. Tudtad, hogy Olivia sokkal gyakorlottabb a szexuális kapcsolatok terén, mint te? – oké ha harc, hát legyen harc. Még mindig hárítok, de most támadásba lendülök.
- Igen tudja. Nem tud Jasonnek olyat mondani, amit ne tudna. Mindent elmondtam magamról, és a múltamról. Ő így is szeret. – látom, hogy az ütés célba ért. Letaglózta a hír, hogy nem tud ellenem felhasználni semmit abból, amit a magánnyomozója kiderített.
- Áh értem. – szólal meg ismét. Pár perc néma csend után, a nő ismét megszólal.
- Olivia! Gondoltál már a gyerekvállalásra? – ez telitalálat volt. Az oroszlán nekem ugrott, és meg is mart. A belső gladiátorom a földön fekszik, és nem bír magához térni. Arról is tud, hogy nem lehet gyerekem? Ez a nő maga az ördög. A hős gladiátor, már kezd feltápászkodni a földről, és lassan harcra készen áll. Észreveszem, hogy Jason keze ismét a combomat simogatja. Puha, meleg kezének érintése megnyugtat valamilyen szinten.
- Igen gondoltam rá, de egy súlyos baleset folytán, nem szülhetek gyermeket. Pedig az lenne a legnagyobb dolog az életemben, ha megajándékozhatnám Jasont egy közös gyermekkel. – a hősöm szépen hárított. Ismét elemében van, és kész folytatni a küzdelmet.
- Csak az hiányozna. – motyogja az orra alatt, de szerencse, hogy jó a fülem. Nem szólok semmit, mert tudom, hogy Jason is hallotta. Az idő telik, és újra néma csend telepszik ránk. Olga megakar izzasztani a kínos csenddel, de elfelejti, hogy az a szakmám, hogy én izzasszak meg másokat. A feszültség fokozódik, és a csend egyre kínosabb lesz. Már a desszertnél járunk, és Olga újra megszólal.
- Szóval gyilkossági nyomozó vagy. – kezd bele, és érzem, hogy újra védekező pozícióba kell állítanom belső gladiátoromat.

- Igen. – válaszolom határozottan.
- Egy ilyen elfoglalt nyomozónak, nem nagyon van ideje párkapcsolatra. Eltudom képzelni, hogy mennyi időt töltötök együtt.
- Ez nem akadály anya. – szólal meg Jason előttem. Úgy néz ki, hogy beszáll a játékba. – Liv rengeteg időt tölt velem, és a srácokkal, és ők is ugyan annyira szeretik, mint én. – kedvesemre mosolygok, és az asztal alatt megfogom a kezét.
- Áh Kisfiam. Képzel, apáddal megbeszéltük, hogy elutazunk Hamptonba. A gyönyörű tengerparti házba, ahol összeházasodtatok Jessica-val. – azt hiszem időt kérek. Most az előző feleségével akar feldühíteni, ezek szerint kifogyott a munícióból. Győzelemre állok, de nem fogom elkiabálni.
- Édes megmutatnád merre van a mosdó? – fordulok szerelmem felé, és ő feláll, majd az ebédlőajtóhoz kísér, de Olgáék még mindig látnak minket, és mi is őket.
- Itt felmész a lépcsőn, és balra. – mutatja Jason, majd magához húz, és megcsókol. – Ravasz vagy. Ez tetszik. Ügyesen játszol Liv. Ne aggódj, nem lesz baj. Én így is, úgy is szeretlek.
Elindulok fel a lépcsőn, és megtalálom a fürdőszobát. Megmosom az arcom, és megigazítom a sminkemet. Mikor visszafelé indulok, meglátok egy nagy könyvtárat. Belépek, és egy döbbentő dolgon akad meg a szemem. Mindenütt Richard Castle könyvek. Apa összes könyve megvan nekik. Már tudok fegyvert adni erős gladiátorom kezébe. Egy önelégült vigyor ül ki az arcomra, de gyorsan levakarom, és visszamegyek az ebédlőbe.
- Frank! – szólok szerelmem apukájához. – Szereti ön a Richard Castle könyveket? – úgy érzem, hogy Frank-et könnyebb lesz megtörni, mint a drága feleségét.
- Igen. Teljesen odavagyok a Castle könyvekért. Zseniális az író, és nagyszerű könyvei vannak. Miért kérdezi? – érdeklődik, és úgy érzem, hogy a két oroszlán közül, az egyik már a tenyeremből eszik.
- Én is nagyon szeretem a Rick Castle könyveket. Főleg a Nikki Heat-esek a kedvenceim.
- Igen azok fantasztikusak. – látom, hogy nagyon tetszik neki, hogy nagy rajongó vagyok. Mit tenne, ha megtudná, hogy a híres író az apám. Viszont ez egy aduász lehet, szóval ezt az információt, még megtartom magamnak.
- Olivia! Kérdezhetek valamit? – szól közbe Olga. Én csak bólintok, és rezzenéstelen arccal figyelek.
- Miért vetette el régen a kisbabáját? – kezd betelni a pohár. – Ha olyan fantasztikus nyomozó, akkor mért nem kerítette még kézre az anyja gyilkosát? – hirtelen felugrok, és olyat vágok ököllel az asztalra, hogy utána a fájdalom belehasít, és hirtelen elzsibbad. Én nem veszek tudomást a fájdalomról, csak meredtem bámulok Olga szemébe.
- Nézze asszonyom. Szeretem a fiát, és bármilyen nehéz is elfogadni, ő is szeret engem. Nem tehet semmit. Szeretjük egymást, és ezen semmilyen mocskos próbálkozással nem fog tudni változtatni. Nekem nincs szükségem pénzre, mert a családom elég pénzes. Tudja az apám író. Elég híres író. – látom, hogy értetlenül néz, mert ő úgy tudja, hogy anyám, és apám is meghalt. – Richard Castle. Az apám Richard Castle.
Az arca falfehér, és sápadt lesz. Az aduászom ütött. Az oroszlán a földön van, és a gladiátoromat ünneplik az arénában. Már Jason is mellettem áll, és a keze a derekamra csúszik.
- Livnek igaza van. Semmi, és senki nem tud közénk állni. – felegyenesedem, és Jason mellé állok, majd elindulunk az ajtó felé. Még egy pillanatra visszafordulok.
- Köszönöm a finom ebédet. Fantasztikus volt. – egy önelégült mosoly villan fel a szám sarkában, és megfogom Jason kezét, és elbúcsúzunk a gyerekektől. Pár perc múlva, már a kocsiba ülünk, és visszafelé megyünk New York-ba.