Egy új élet 1. rész

Köszönöm Krisz <3 Mindig... :D ALWAYS :D

Kilépek az ajtón, és irdatlan nagy sebességgel csapom be magam után. Érzem, hogy a fejem vörösödik a méregtől, miközben az asztalomhoz sétálok. Lecsapom a kezemben lévő aktát, és azzal a lendülettel leverem a bögrét, ami az asztal szélén áll.

- Mit ártott neked az a bögre? – kérdezi teljes vidámsággal Ryan.

- Mit izgat téged, hogy mit csinálok a bögrével! Ha akarok még egyet is földhöz vágok – ordítok rá és közben dühöngök. Azt hiszem mind a ketten meglepődnek rajtam.

- Mi lenne, ha nem dühöngenél? A fickó vallott, rács mögé fog kerülni. Felesleges csapkolódni – teszi Esposito a kezét a vállamra.

- Hallottad egyáltalán mit mondott? Meg tudtam volna fojtani! – dühöngök tovább, de a következő pillanatban már fenn is akad a szemem és abbamarad a kiabálásom. Kate áll tőlünk nem messze kezét pedig a húgom Diana fogja. Elég csak rájuk néznem és megnyugszom. A fiúk felé fordulok.

- Bocs srácok – eresztek meg egy bűnbánó mosolyt, de már hallom, ahogy Diana apró kis cipői felém kopognak. Lehajolok, és mikor odaér, felkapom és a levegőbe dobom. Jutalmam egy gyöngyöző kacagás.

- Sia Odi – öleli meg a nyakam, közben pedig már anya is odaér.

- Nehéz kihallgatás? – néz rám mosolyogva, és lemerném fogadni, hogy pillanatok alatt lepergett előtte, milyen is kihallgatni.

- Csak egy disznó volt, de úgy felhúzott.

- Láttuk – ül le az asztalom szélére, és mondaná tovább, de a húgom szavain fennakadnak a szemei.

- Ditnó! Ditnó! – kiabálta kacagva.

- Hoppá – nézek bűnbánóan, mindig el felejtem, hogy másfél évesen most van abban a korban, mikor mindent eltanul.

- Diana szívem, ilyet nem szabad mondani – magyarázok a húgomnak, aztán gyorsan anya felé fordulok – minek köszönhetem a látogatást?

- Inánostá – magyarázta Diana, és közben a hajából húzta kifelé a hajgumit. Leraktam az asztalra és visszakötöttem a két kis copfot, közben figyeltem Kate-re.

- A húgod jól mondja, hiányoztál, de a látogatásunkban volt egy kis hátsó szándék. Alexis csak holnap reggel jön haza. Kéne ma estére valaki, aki vigyáz Diana-ra. Sőt, már délutántól kéne. Jó lenne egy kicsit kettesbe lenni apátokkal, olyan régen tudtunk egy kicsit romantikázni – az utolsó mondatot halkabban mondja. Tudom, hogy ha a fiúk hallanák, akkor mindent bevetnének, hogy kicikizzék. Ránézek az asztalomon ülő tökmagra, és már tudom, nem fogok tudni nemet mondani. Ha Diana-t bevetik, bármire rá tudnak venni, és ez az, amit apa nagyon jól tud, és ki is használja. A kapcsolatom apával egészen jó lett. Persze hamarabb beszélek meg valamit anyuval. A Kate megszólítás mára már szinte majdnem teljesen elmaradt. 
- Tudod, hogy nem tudok nemet mondani a tökmagnak. Az a helyzet, hogy Jason hívott, és megígértem neki, hogy ma együtt vacsorázunk, de akkor lemondom. – mosolygok anyára, és végigsimítom Diana kis buksiját.
- Nyugodtan meghívhatod hozzánk Jason-t. Még megvan a régi szobád. Tudod ha…
- Anya…- megdöbbenek, már csak a gondolattól is. Csitítok a hangomon, és látom, hogy anya nagyon jót vigyorog rajtam. – Csak vacsorázni akartunk.
- Jól van. – még mindig nem tudja eltűntetni a huncut vigyort a képéről. – Mi elmegyünk egy étterembe.
- Rendben. – bólintok, és felültetem Diana-t az asztalomra, és hagyom, hogy a cuccaimmal játszon, amíg beszélgetünk.
- És? Mi újság van veled, és Jasonnel? – érdeklődik.

- Semmi különös. Jól megvagyunk. Szeretjük egymást. De…

- De? – néz rám faggatóan. Nem biztos, hogy ez az a hely, ahol ezt meg kell beszélnünk. De mégis belevágok.

- Nehéz így, hogy nem lakunk együtt, de még nem akarok összeköltözni. Igazából fogalmam sincs, hogy lenne jobb. Azt viszont tudom, hogy szeretem.

- Ki fog alakulni köztetek. Nem tudok okosabbat mondani, mert nekem már az elején az volt a vágyam hogy apáddal lehessek együtt.

- Mégis hagytad, hogy négy évig ostromoljon – vágok közbe, és gyorsan felkapja a táskáját, majd a húgomat is.

- Sajnálom kicsim, de most mennünk kell. Ha este hatra jössz, az jó? Fogalmam sincs, apád mit tervez – na, terelni azt jól tud, de nem firtatom tovább.

- Ott leszek. Sziasztok – köszönök el tőle, és már kifelé is indulnak. Azt hiszem akkor ma hamarabb, lelépek innen. A ma estém ugrik Jasonnel. De holnap már hétvége, akkor végre már mi is romantikázhatunk. Beülök a számítógép elé és nekilátok a jelentésnek. Muszáj megírnom, és semmit sem hagyhatok ki. Azt hiszem vaslady nem igazán, csíp. Talán, azért mert aput sem bírja? Fogalmam sincs. Minden esetre gyors gépelésemet egy SMS zavarja meg.

„Hiányzol. Estére lepasszoltam a srácokat. Csak a tied vagyok. 7-re érted megyek, szeretlek, csók: Jason˝

Lelombozódok, mikor elolvasom. Valószínűleg az egész estét megszervezte, nekem pedig át kell szerveznem most. Csak nézem a telefont. Visszaírjak, vagy inkább hívjam fel? Benyomom a válasz gombot, és már írok is.

„Ezer bocs és ígérem kárpótolni is foglak, de anya az imént robogott be, hogy vigyázzak Diana-ra. Tudod mióta megszületett, ritkán tudnak ketten lenni. 6-ra megyek anyáékhoz, ha gondolod, odajöhetsz. Én is szeretlek, csók˝

Na jó, nem érdekel tovább a jelentés. Felkapom a táskámat, elköszönök, és máris az autómba ülök. Egy bordó Nissan micra, amit Jason-től kaptam. Hiába mondtam neki, hogy felesleges és drága ajándék egy autó, de hajthatatlan volt. Túlságosan is utálta, hogy taxival járok. Hazafelé a rádiót hallgatom és hiába figyelem a telefonomat, se egy SMS se egy hívás. Remek, még vár rám holnap egy bocsánatkérés.

- Végre itthon – lépek be a lakásba és dobom le magam a kanapéra. Három óra van. Még van két és fél órám lazítani. Elnyúlok és bekapcsolom a tv-t. Semmi különös nincs benne, de jól esik csak úgy feküdni. Az utóbbi időben túl sok volt a gyilkosság és túl sokat kellett bent lennem. Remélem, egy kicsit nyugisabb idők jönnek. Észre sem veszem, hogy elnyom az álom, csak mikor már magamhoz térek és az óra fél 6-ot, mutat. Villámgyorsan zuhanyozok le, magamra kapok egy farmert és egy felsőt, és már úton is vagyok. Szerencsére nem kerülök dugóba, így időbe odaérek.

- Szia apa – lépek be, mikor apu ajtót nyit nekem.

- Szia kicsim. – apa mosolyogva lép oda hozzám, és megölel. Két kis láb hangos csattogását hallom, majd pár pillanat múlva, Diana már rajtam csimpaszkodik.
- Odi játsol velem? – felveszem a földről a kis drágát, és a szobába indulunk, hogy megnézzem Kate-et. Az ajtó, résnyire van nyitva. Belépek, és megpillantom Kate-et, egy gyönyörű vörös koktélruhában. Éppen a pánttal bajlódik.
- Szia. Segítsek? – lépek közelebb, és leteszem Diana-t az ágyra.
- Igen. Kérlek. – odamegyek, és segítek bekapcsolni a pántot.
- Tessék. Kész is.
- Köszönöm. – megfordul, és egy öleléssel köszönt. Én is megölelem. Kibontakozunk az ölelésből, és leülök Diana mellé.
- Sép vad anuci. – szólal meg, és mind a ketten felkacagunk.
- Köszönöm hercegnőm, de anyucinak menni kell, mert ha elkésünk, apuci begőzöl. – a nevetés csak fokozódott. Kate levitte Diana-t, és még gyorsan elérakta a vacsorát. Elköszöntek, és el is indultak az étterembe. Diana megette a vacsorát, és felmentünk a szobába, majd nekiláttam az esti mesének. Ezt a mesét általában apa szokta elmondani, de most rajtam a sor. Belekezdek a mesébe, és mire az 5. oldalhoz érek, csak azt veszem észre, hogy a kicsi már egyenletesen szuszog. Felállok, és betakarom. Az ajtóhoz sétálok, és felkapcsolom a kis éjjeli lámpát, és leoltom a nagyvillanyt. Egy percre megállok az ajtóban, és elmerengek. Annyira szeretném megajándékozni Jasont egy közös gyermekkel, de tudom, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Egy apró, láthatatlan könnycsepp buggyan ki a szememből. Egy halk, alig hallható neszre leszek figyelmes. Ilyenkor átkozom a pillanatot, hogy annyira rohantam, hogy nem volt időm magamra akasztani a szolgálati fegyveremet. Szerencsére tudom, hogy anya hol tartja a sajátját. Óvatosan beosonok a szobájukba, és az éjjeli szekrény, legfelső fiókjából, előveszem a fegyvert, majd magam elé szegezem. Lefelé megyek a lépcsőn, és valakit mozogni látok a konyhában. Előre szegezem a fegyverem, és lemegyek, hogy teljesen lássam.
- Ne mozdulj! – kiáltok fel. – Jason!?
- Szia szerelmem. – feltartott kezekkel fordul meg, és én közelebb lépek hozzá.
- Hogy jöttél be? Azt hittem, hogy…haragszol. – lesütöm a tekintetem, és ő közelebb jön.
- Ha te nem tudsz eljönni velem vacsorázni, akkor én jövök hozzád, és hozom a vacsorát. Sosem tudnék rád haragudni. Nagyon szeretlek. – magához húz, és szenvedélyesen megcsókol. Kihúzza nekem a széket, és én leülök. A vacsora csodálatos. Az asztal gyönyörűen van megterítve. Két szál gyertya van az asztal két oldalán. Egy kis tál eper az asztal közepén. Valamint, egy üveg bor. Jason is leül velem szemben, és nekilátunk a vacsorának. Jason spagettit hozott, és nagyon finom. Mikor végeztünk a vacsorával, elfogyasztjuk az epret is.
- Szeretlek. – súgja, majd felém nyújtja az epret. Én beleharapok.
- Én is szeretlek. – súgom vissza, és most rajtam a sor. Odanyújtom az epret, és ő is beleharap. – Mi van a borítékban?
- Ajándék. Még nem fogom elárulni, ugyanis szó esett valami kárpótlásról. – csábító tekintettel néz rám. Nem tudok ellenállni neki. Feláll az asztaltól, és megfogja a kezem. – Gyere.
Nem mondok semmit, csak szó nélkül követem. A szobám felé megyünk, és becsukjuk magunk mögött az ajtót…