Egy új élet 7.rész

Csak veled... :D <3 még 4 nap... :D kibírhatatlan, de már nem sok... :D

Gyorsan kimászok az ágyból, és kinyitom a szekrényt. Még szerencse, hogy hoztam alkalomhoz illő ruhát. Egy fehér, pántnélküli koktélruhát hoztam, a hozzá illő cipővel. Egy fekete övet rakok a derekamra, és laza masnira kötöm. Mikor felöltöztem, lágyan kisminkelem magam. Mikor kész vagyok, elindulok lefelé a lépcsőn. Jason a lépcső alján áll, és éppen hátat fordít nekem. Elegánsan van felöltözve. Mikor Lory meglát, felemeli a kicsi kezét, és rám mutat. Jason megfordul, és úgy látom, hogy elfelejtett levegőt venni.

- Gyönyörű vagy. Nagyon…elegáns. – ennyit bír kinyögni.

- Hát igen. Ha összefutnánk bármelyik rokonoddal is, akkor nem akarom, hogy azt higgyék, hogy egy szakadt, farmeros rendőr vagyok. – csipkelődök kicsit, és látom, hogy észreveszi, hogy jobb kedvem van.
- Nyugodj meg, én a szakadt, farmaros énedet is szeretem, és sosem tagadnám le. Tőlem aztán, rövidnadrágba, és pólóba is jöhetnél. – mosolyog rám, és nyújtja a kezét, hogy karoljak bele. Én megfogom a karját, és elindulunk. Az út nagyjából fél óra, amit autóval teszünk meg. Egy csodálatos étterem elé érünk, és Jason leparkolja a kocsit. Nem engedi meg senkinek, hogy vezesse a kocsiját. Még én sem ültem a volán mögött, de egyszer kipróbálom, hogy rátudom-e venni, hogy megengedje. Kiszállunk az autóból, és bemegyünk a L’noire francia étterembe. Jason már jóval előbb foglalt asztalt, mivel ide szinte lehetetlen bejutni. Egy ablak melletti asztalt kapunk. A pincér az asztalunkhoz kísér minket, és kapunk egy-egy étlapot. Ez a hely, valami fantasztikus. A kicsik leülnek, és Jason kihúzza nekem a széket, és segít leülni. Észreveszem, hogy nem is az étlapot nézi, hanem engem bámul.
- Mit nézel? – kérdezem tőle, és ő lassan leengedi az étlapot, és most már ténylegesen vizslatni kezd.
- Olyan gyönyörű vagy Liv. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit is érzek irántad. Elbűvöltél. – szóhoz sem jutok. Még sosem mondta ki ezeket a szavakat így. Belső istennőm, most diadalmas táncot jár. Tényleg meghódítottam, ezt a „tökéletes” férfit. Még mindig annyira hihetetlen, hogy engem választott, és hogy az ikrek is ilyen könnyen elfogadtak. Elpirulok, és az étlapra meredek. A pincér közeledik felénk, és a rendelésünkre kíváncsi. Mindenki rendel magának, és nem kel sokat várni a vacsorára. Megvacsorázunk, és még egy kicsit ülünk az étteremben, és beszélgetünk.
- Liv! – szólal meg Lory. – Szeretek. – átöleli a karom, és rám néz azokkal a hatalmas, gyönyörű szemeivel.
- Én is szeretlek kicsim. – adok választ, és közben Jason leint egy pincért, és fizet. A csodálatos vacsora után az autó felé megyünk. Itt a magfelelő pillanat. Most kell kipróbálnom a vonzerőm hatalmát.
- Vezethetek? – kérdezem komolyan, és látom rajta, hogy meglepődik. Először köpni, nyelni nem tud, de aztán megtalálja a hangját.
- Nem! – jön az egyszerű válasz, és már be is szállt az autóba. Én is beülök, és elindulunk. Az út nem túl hosszú, de annál inkább csendes. Nem nagyon szólunk egymáshoz, csak a kicsik duruzsolnak a hátsó ülésen. Bekanyarodunk a ház parkolójába, és bemegyünk. Az ikrek elmennek fürdeni, én pedig a hálószobába megyek. Jason a nappaliban marad. Nem tudom, hogy mit csinál, jelenleg nem is nagyon érdekel. Kicsit megsértett azzal, hogy nem engedte, hogy vezessek. Hirtelen kivágom a szekrényajtót, hogy ruhát váltsak, és ekkor egy doboz vág majdnem fejbe. Lehajolok, és felveszem. Kinyitom, és látom, hogy képek vannak benne. Kiveszem az egyiket.

Ez Jessica, mikor az ikreket várta. Ez a kép, valahol itt készülhetett. Szép nő, és itt még boldognak is látszik. Vajon miért váltak el? Mi vetett véget a kapcsolatuknak? Hogy tudott magára hagyni két ilyen csodálatos gyermeket.
A következő képen elmosolyodom. Az ikrek vannak a képen, és alig néhány hónaposak. Annyira tündériek. A mosoly egyszer csak egy apró könnycseppre változik.

Lory szemei teljesen az apjáé, és Joshep mosolya is. A képet a szívemhez szorítom, és egy újabb könnycsepp cikázik végig az arcomon. A dobozban vannak még képek, de nem nézegetem meg mindegyiket. Találok egy képet Jasonről is, és azt el is rakom. Ez egy tökéletes kép róla. Hallom, hogy nyitódik az ajtó, és látom, hogy Jason lép be.
- Mit csinálsz? – kérdezi lágy hangon.
- Csak találtam néhány képet. – válaszolok egyszerűen. – Neki megengedted?
- Mit? – kérdez vissza értetlenül.
- Hogy vezesse a kocsidat.
- Jajj Liv kicsim. Ez… - próbál védekezni, de tudom mi a válasz.
- Szóval igen… - hátat fordítok és lemegyek a lépcsőn. Leülök a medence melletti hintaágyra és csak bámulom a medencében lévő vizet, amin visszatükröződik a holdfény. Talán még mindig érez valamit a volt felesége iránt? Hagyom, hogy a könnycseppek a sötétben végigfolynak az arcomon. Látom, a szemem sarkából, hogy Jason megjelenik és némán leül mellém.

- Liv – suttogja a sötétbe és magához húz. Nem állok ellen, de nem is ölelem vissza.

- Szereted még Jessicát? – nézek rá és azt hiszem észrevette a könnyeimet. Letörli az arcomról és olyan csókot kapok, hogy teljesen megbizonyosodok róla, hogy engem szeret.
- Az egyetlen nő, akibe szerelmes vagyok, az te vagy Olivia Cavanaugh – nézett a szemembe mélyen és tényleg elhittem neki, még mielőtt közbeszólhatnék volna, hogy ne hívjon Oliviának, már folytatja is – Jessica vezethette a kocsimat, nem ezt, de vezethette. Egy alkalommal részeg volt és elment itthonról a srácokkal. Balesetük volt, áthajtott a másik sávba. Lory csak könnyebben sérült, de a kocsi arra az oldalra borult, ahol Joshep ült és a csatja nem volt rendesen becsatolva. Két hétig lebegett élet és halál között. Majdnem megölte a fiúnkat. Akkor megfogadtam soha senki nem vezetheti az autómat – döbbenten hallgatom, amit mond és megszólalni sem tudok. Átölelem és fejem a vállára hajtom.

- Ne haragudj. Nem tudtam.

- Semmi baj. DE soha ne kételkedj abban, hogy szeretlek-e! – magyarázta egy cseppnyi szigorral és én úgy éreztem magam, mint akit megszidtak, mert valami rosszat tett.

- Ezért váltatok el? – kérdeztem meg azt, amire igazán kíváncsi voltam, de még sosem beszéltünk róla.

- Megcsalt, aztán lelépett a pasival, akinek több pénze volt nekem és itt hagyta a gyerekeket. Sokáig nem is látogatta őket, nem véletlenül van az, hogy szinte egyáltalán nem kötődnek hozzá.

Csak hozzábújtam jó szorosan és végig simítottam az arcán, éreztetve hogy én itt vagyok. Lágyan megcsókoltam és elsuttogtam egy szeretleket, aztán a szobába indultam. Mire a fürdőből kijöttem már ő is ott volt. Bebújtunk az ágyba, és úgy, mint általában mindig, ha együtt alszunk, a mellkasára hajtom a fejem és úgy ér el minket álomország.

Másnap reggel csörömpölésre riadunk fel mind a ketten. Lentről a konyhából jön. Mind a ketten kiugrunk az ágyból és a konyha felé száguldunk. A látvány meglepő és először egyikünk sem tud megszólalni. Lory és Joshep a konyhában állnak, a serpenyő a földön és valami ragacsos massza, azt hiszem palacsintához hasonló izé van szétfolyva egy másik tálból. Ők még pizsamában és rajtuk is bőven van a tésztából. Nem tudom, hogy elnevessem magam, vagy inkább maradjon meg a rezzenéstelen arcom. Jason-re nézek, látom, hogy szigorú akar lenni, de aztán kitör belőle a nevetés. Most már én is elnevetem magam és a két ijedt gyerek is megkönnyebbül.

- MI csak palacsintát akartunk csinálni – szólalt meg Joshep és Lory folytatta.

- Láttuk, ahogy apa csinálta és meg akartunk lepni titeket.

- Hát az sikerült – szólalt meg az apjuk és még mindig kacagott – jobb lesz, ha megfürödtök, mars felfelé. Jason a srácok után indul, hogy megbizonyosodjék, tényleg fürdenek-e én pedig neki látok a konyha rendbe rakásának. Azt hiszem ebből a ragacsos izéből nem igazán lett volna palacsinta. Talán jobb is hogy a földön kötött ki.

Pár órával később már a medence mellett szórakoztunk. A kicsik egy- egy úszógumi társaságával a medencében bolondoztak, én a nyugágyon feküdtem, ezúttal bikinibe és a hasam előtt a strandkendőmmel, Jason pedig a grillsütőn éppen az ebédet csinálta. A salátát már megcsináltuk, így csak a hús maradt. Hol szerelmemet, hol pedig a két gyereket figyelem. Boldognak éreztem magam, egészen addig, míg eszembe nem jutott a szomszéd házban lévő három ember.

- Anya! Jössz fürdeni? – kiabál a medencéből Lory, én pedig körülnézek, hol van Jessica, de ő most nincs itt. Értetlenül nézek Jason-re, aki ugyan úgy meg van lepődve, mint én, aztán visszanéztem a gyerekekre.

- Anyád most nincs itt – szólal meg Jason bizonytalanul és mind a ketten a reakciót figyeljük a kislány arcán.

- De én neki szóltam – mutat felém – Azt akarom, hogy Liv legyen az anyukám.

- Én is – bólogat hevesen Joshep én pedig elfelejtek levegőt venni. Anyának hívott, és… És ez olyan… Kifelé másznak a medencéből és már mellettem is vannak. Mindkettőjüket megölelem, és túlságosan el vagyok érzékenyülve. Jason is csak mosolyogva néz minket és szájával a szeretlek, szót formázza.