. Az éjszakám a félelmek
ellenére nyugodt volt, és rémálmoktól mentes. A nap sugaraira ébredtem és
persze arra, hogy szerelmem engem vizslat.
- Jó reggelt – kapok egy csókot
a nyakamra, én pedig csak elmosolyodok. Fel kéne öltözni, a srácok nem fognak
az anyjuknál reggelizni, mindjárt haza jönnek. Nagy nehezen kimászok az ágyból
és a fürdőbe sétálok. Fogalmam sincs, mit vegyek fel. Rendbe szedem magam,
közben pedig már el is döntöm, hogy egy lenge ruhát veszek fel, ami strandra
pont megfelelő lesz. mire a konyhába sétálok, és felteszek egy teát, az ajtó
már csapódik is ki.
- Apa! Liv! – szaladnak be a
gyerekek és Lory máris a lábamat öleli. Megsimogatom a fejét és még csak most
kapok észbe hogy az anyjuk is az ajtóban áll.
- De szép vagy. Én is ilyen
ruhát szeretnék, szerinted kapok apától – csacsog nekem a kislány és nem
törődve Jessica-val leguggolok hozzá.
- Mit szólsz hozzá, ha ketten
oldjuk meg ezt a ruha dolgot?
- Juhé! – öleli át a nyakam és a
fülembe suttogja, hogy éhes, Joshep pedig már a konyhaasztalnál ül.
- Gyerünk kezet mosni, aztán
reggelizünk – adtam ki az utasítást és ők szófogadóan engedelmeskedtek. –
Segíthetek valamit Jessica? – fordulok az ajtóban ácsorgó nő felé, akinek
szemei láthatólag szikrákat szórnak.
- Nem parancsolhatsz a
gyerekeimnek – sipította és Jason ekkor jelent meg a lépcső alján. Odasétált
hozzám magához húzott és megcsókolt, majd a volt feleségéhez fordult.
- A gyerekek most velünk jöttek
nyaralni. Ha velük akarsz lenni, akkor majd láthatási időben oda viszed őket,
ahova akarod. Ez volt az utolsó éjjel a két hétben, hogy nálad aludtak – nem
mondta tovább, mert visszajöttek a gyerekek. Megfogták a kezemet és úgy mentünk
be a konyhába. Mielőtt eléjük tettem volna a bögrét még ránéztem a szöszire,
vajon, hogy fogadja, hogy ennyire jól kijövök a gyerekeivel? A reggeli jó
hangulatban telt, de Joshep túlságosan is csendben volt, és ez az apjának is
feltűnt. Reggeli után összepakoltuk a strandra való cuccokat és máris úton
voltunk. A csúszdapark majdnem másfél órás autóútra volt. A park mellett
valóban volt egy fürdőruha üzlet. Kételkedve mentem be. Elmondtam az eladónak,
hogy milyen fürdőruhát is szerettem volna, ő pedig az úgynevezett trikinikhez
vezetett. Viszonylag hamar akadtam rá a nekem megfelelőnek. Természetesen
fehérneművel fel is próbálhattam és megnyugodva láttam, hogy eltakarja a
hasamon lévő sebhelyet. Gyorsan visszaöltöztem és már ki is fizettem. Jól néz
ki, és azt akarom, hogy Jason is meglepődjön, mikor kimegyek majd a strandon az
öltözőből.
- Na? – kérdezte meg izgatottan
mikor kimentem az üzletből. Meglóbáltam előtte a nejlont, amiből persze ő
semmit sem tudott kivenni.
-
Majd meglátod – mosolyodtam el és megfogtam Lory kezét. Jason kifizette a
belépőket és mi lányok a női öltöző a fiúk pedig a férfiöltöző felé vették az
irányt. Előtte azonban megbeszéltük hol találkozunk. Az öltözőben gyorsan
megkerestem a szekrényünket. Előbb átöltöztettem Lory-t aztán én is belebújtam
a fürdőrucimba, a felesleges cuccokat a szekrénybe zártuk és már csak az maradt
nálunk, ami szükséges. Karúszó, úszógumi Lory-nak és a kicsi kézitáskám, aztán
elindultunk a megbeszélt hely felé. Természetesen a fiúk már ott voltam. ÉS
ahogy sejtettem, Jason-nek tényleg leesett az álla. És a fura az volt, hogy én
sem feszengtem, mert tudtam, hogy a sebhelyem nem látszik.
- Gyönyörű vagy. – suttogja, miközben a nagy csúszda felé tartunk. Mikor odaérünk, a szám is tátva marad. Ez hatalmas.
- Biztos, hogy mi ezen akarunk lecsúszni? – kérdezem Jason-t, aki biztatóan átkarolja a derekam.
- Hogy van az, hogy egy menekülő fegyveres gyilkost elkapsz, de egy csúszdára már nem mersz felülni?
- Ne gúnyolódj velem. – veszem kicsit szigorúbbra a hangom, és ő magához húz, és megcsókol.
- Ne aggódj, fogom a kezed. – mormolja, és megmarkolja a kezem, és a csúszda lépcsője felé megyünk. Felsétálunk a lépcsőn, és leülünk a csúszdára. Jason mögém ül, és átkarolja a derekam. – Ne aggódj, nem engedlek el.
A szám mosolyra húzódik, és Jason meglök minket, és már száguldunk is lefelé a csúszdán. Nagy levegőt veszek, és hirtelen a vízbe csobbanunk. Közvetlen utánunk csúsznak Lory-ék is. A sok fürdés után, egy kicsit kimegyünk, és eszünk valamit. Mivel a gyerekek nem reggeliztek, előveszek két szendvicsit nekik, amit még reggel készítettem, és a kezükbe adom.
- Mindjárt jövök. – Jason felugrik mellőlem, és pár pillanatra eltűnik. Kicsit furcsállom a dolgot, de nem kérdezek semmit. Körülnézek, de senki ismerőset nem látok. Visszafordulok a gyerekekhez, és előveszek magamnak is egy szendvicset.
- Mehetünk fürdeni? – kérdezi Joshep, mikor végzett a szendvicsével.
- Igen, de mindig maradjatok látótávolságon belül. – adom ki az utasítást, úgy, mintha az őrsön lennék. Utána csak mosolygom egy jót rajta. Viszont az aggaszt, hogy Jason miért marad el ilyen sokáig. Nem tudom, hogy hol lehet. Meg kéne keresnem. Felállok, és körülnézek. Jó megfigyelő lévén, arra számítok, hogy meglátom valahol. De nem így van. Sehol sem látom. Elindulok az öltözők felé, hátha arra van. Bemegyek, és mikor elérem az öltözők előterét, egy ismerős sipító hang üti meg a fülem. Tudom, hogy a hang tulajdonosa Jessica. Nem hiszem el, hogy itt is ránk talált.
- Esküszöm Jason, ha együtt maradsz ezzel a szakadt nővel, akkor elperlem tőled a gyerekeket. És tudod, hogy megnyerem a pert, ha a bíró elé terjesztem a nőcskéd múltját. – a szívembe a szavak úgy hatolnak, mint egy nagy kés. A lézésem nehéz lesz, és a sírás kerülget.
- Jessica, ezt nem teheted. Én szeretem Liv-et. – hallom, hogy ellenkezik, de a szörnyeteg nem enged.
- Gyönyörű vagy. – suttogja, miközben a nagy csúszda felé tartunk. Mikor odaérünk, a szám is tátva marad. Ez hatalmas.
- Biztos, hogy mi ezen akarunk lecsúszni? – kérdezem Jason-t, aki biztatóan átkarolja a derekam.
- Hogy van az, hogy egy menekülő fegyveres gyilkost elkapsz, de egy csúszdára már nem mersz felülni?
- Ne gúnyolódj velem. – veszem kicsit szigorúbbra a hangom, és ő magához húz, és megcsókol.
- Ne aggódj, fogom a kezed. – mormolja, és megmarkolja a kezem, és a csúszda lépcsője felé megyünk. Felsétálunk a lépcsőn, és leülünk a csúszdára. Jason mögém ül, és átkarolja a derekam. – Ne aggódj, nem engedlek el.
A szám mosolyra húzódik, és Jason meglök minket, és már száguldunk is lefelé a csúszdán. Nagy levegőt veszek, és hirtelen a vízbe csobbanunk. Közvetlen utánunk csúsznak Lory-ék is. A sok fürdés után, egy kicsit kimegyünk, és eszünk valamit. Mivel a gyerekek nem reggeliztek, előveszek két szendvicsit nekik, amit még reggel készítettem, és a kezükbe adom.
- Mindjárt jövök. – Jason felugrik mellőlem, és pár pillanatra eltűnik. Kicsit furcsállom a dolgot, de nem kérdezek semmit. Körülnézek, de senki ismerőset nem látok. Visszafordulok a gyerekekhez, és előveszek magamnak is egy szendvicset.
- Mehetünk fürdeni? – kérdezi Joshep, mikor végzett a szendvicsével.
- Igen, de mindig maradjatok látótávolságon belül. – adom ki az utasítást, úgy, mintha az őrsön lennék. Utána csak mosolygom egy jót rajta. Viszont az aggaszt, hogy Jason miért marad el ilyen sokáig. Nem tudom, hogy hol lehet. Meg kéne keresnem. Felállok, és körülnézek. Jó megfigyelő lévén, arra számítok, hogy meglátom valahol. De nem így van. Sehol sem látom. Elindulok az öltözők felé, hátha arra van. Bemegyek, és mikor elérem az öltözők előterét, egy ismerős sipító hang üti meg a fülem. Tudom, hogy a hang tulajdonosa Jessica. Nem hiszem el, hogy itt is ránk talált.
- Esküszöm Jason, ha együtt maradsz ezzel a szakadt nővel, akkor elperlem tőled a gyerekeket. És tudod, hogy megnyerem a pert, ha a bíró elé terjesztem a nőcskéd múltját. – a szívembe a szavak úgy hatolnak, mint egy nagy kés. A lézésem nehéz lesz, és a sírás kerülget.
- Jessica, ezt nem teheted. Én szeretem Liv-et. – hallom, hogy ellenkezik, de a szörnyeteg nem enged.
- Én figyelmeztettelek. Vagy ő, vagy
a gyerekek. Választhatsz. – néma zokogásba kezdek, és látom, hogy Jessica
távozik az öltözőből. Az ajtó mellé simulok, így szerencsére nem vesz észre. A
könnyeim ismét patakokban folynak. Ellököm magam a faltól, és hirtelen Jasonnel
találom szemben magam. Csak bámulunk egymásra, és egyikünk sem szól semmit.
Közelebb lép, és megölel. A néma zokogásom felerősödik, de hangot, még mindig
nem adok ki.
- Sss ezt is megoldjuk. Ígérem. – a fejemet a mellkasába fúrom.
- Tudod, hogy nem. Te is nagyon jól tudod, ha Jessica a bíró elé viszi a múltam, akkor elveszik a gyerekeket. Ügyvéd vagy Jason. Ezt te nagyon is jól tudod. – nem tudom kimondani, hogy vége. Megszakad a szívem, de a gyerekeknek szükségük van az apjukra. Nem választhat engem.
- Ne gondolkozzunk ilyenen. Csak fenyegetőzik. Oké? Nem fogja megtenni. Majd én gondoskodom róla. Rendben? – a hangja mély, és megnyugtató. Csak bólintani tudok, és ő letörli a könnyeimet. – Hol az a mosoly, amibe beleszerettem? Kérlek, ne légy szomorú. Nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy akár téged, akár a gyerekeket elvegyék tőlem. Megértetted? Nem adom meg magam harc nélkül.
- Csak, ne csinálj hülyeséget. – nézek a szemébe, és megfogom a kezét.
- Ne aggódj. Nem lesz baj. Nem kell nálam helyszínelned. – nagy levegőt veszek, és elkapom a karját, majd megállítom.
- Jason, soha többet ne mondj ilyet. Belehalnék, ha elveszítenélek. Érted? Ha nem akarsz nekem fájdalmat okozni, akkor nem csinálsz hülyeséget. – a hangom utasító, és szigorú. Még én is megijedek magamtól, és látom, hogy most megértette, mit is akarok mondani. Magához szorít, és elindulunk vissza a gyerekekhez. Mikor visszaértünk, elmosolyodtunk. Az ikrek éppen kártyáztak.
- Játszotok velünk? – fordul az apja felé Lory. Jason csak bólint, és leülünk a kicsik mellé. Egész nap a strandon voltunk, de Jessica feltűnése után, már nem voltam olyan felhőtlenül jókedvű, de próbáltam úgy tenni, mintha az lennék. Délután összecsomagoltunk, és elindultunk hazafelé. Az út nagyon csendesen telt. A kicsik elaludtak, és én csak az ablakon bámultam kifelé. Egy újabb könnycsepp csúszott végig az arcomon. Szerencsére Jason nem látta. Gyorsan letörlöm, és folytatom a semmibe bámulást. Jason keze a combomra csúszik, de nekem nincs erőm ránézni. Csak nézek ki az ablakon, és a kezemet az övére teszem. A másfél órás út után, végre megérkezünk. A kicsiket óvatosan vesszük ki az autóból, nehogy felébredjenek. Felvisszük őket a szobába, majd az ágyra fektetjük őket. Jason mindkettő fejére ad egy apró puszit, és én is ugyanígy teszek. Kilépünk a szobából, és egy hatalmas levegőt veszek.
- Sss ezt is megoldjuk. Ígérem. – a fejemet a mellkasába fúrom.
- Tudod, hogy nem. Te is nagyon jól tudod, ha Jessica a bíró elé viszi a múltam, akkor elveszik a gyerekeket. Ügyvéd vagy Jason. Ezt te nagyon is jól tudod. – nem tudom kimondani, hogy vége. Megszakad a szívem, de a gyerekeknek szükségük van az apjukra. Nem választhat engem.
- Ne gondolkozzunk ilyenen. Csak fenyegetőzik. Oké? Nem fogja megtenni. Majd én gondoskodom róla. Rendben? – a hangja mély, és megnyugtató. Csak bólintani tudok, és ő letörli a könnyeimet. – Hol az a mosoly, amibe beleszerettem? Kérlek, ne légy szomorú. Nagyon szeretlek, és nem hagyom, hogy akár téged, akár a gyerekeket elvegyék tőlem. Megértetted? Nem adom meg magam harc nélkül.
- Csak, ne csinálj hülyeséget. – nézek a szemébe, és megfogom a kezét.
- Ne aggódj. Nem lesz baj. Nem kell nálam helyszínelned. – nagy levegőt veszek, és elkapom a karját, majd megállítom.
- Jason, soha többet ne mondj ilyet. Belehalnék, ha elveszítenélek. Érted? Ha nem akarsz nekem fájdalmat okozni, akkor nem csinálsz hülyeséget. – a hangom utasító, és szigorú. Még én is megijedek magamtól, és látom, hogy most megértette, mit is akarok mondani. Magához szorít, és elindulunk vissza a gyerekekhez. Mikor visszaértünk, elmosolyodtunk. Az ikrek éppen kártyáztak.
- Játszotok velünk? – fordul az apja felé Lory. Jason csak bólint, és leülünk a kicsik mellé. Egész nap a strandon voltunk, de Jessica feltűnése után, már nem voltam olyan felhőtlenül jókedvű, de próbáltam úgy tenni, mintha az lennék. Délután összecsomagoltunk, és elindultunk hazafelé. Az út nagyon csendesen telt. A kicsik elaludtak, és én csak az ablakon bámultam kifelé. Egy újabb könnycsepp csúszott végig az arcomon. Szerencsére Jason nem látta. Gyorsan letörlöm, és folytatom a semmibe bámulást. Jason keze a combomra csúszik, de nekem nincs erőm ránézni. Csak nézek ki az ablakon, és a kezemet az övére teszem. A másfél órás út után, végre megérkezünk. A kicsiket óvatosan vesszük ki az autóból, nehogy felébredjenek. Felvisszük őket a szobába, majd az ágyra fektetjük őket. Jason mindkettő fejére ad egy apró puszit, és én is ugyanígy teszek. Kilépünk a szobából, és egy hatalmas levegőt veszek.
- Mi a baj? – kérdezi Jason, és én
meg sem tudok szólalni.
- Félek. – suttogom, és hirtelen hátat fordítok, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Nem lesz baj. Nézz rám. Kérlek, nézz rám Liv. – már ő is suttog, és megfogja a vállam, és megfordít. – Nem szeretném, ha Jessica miatt sírnál. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Ezen semmi sem fog változtatni.
Bólintok, és megcsókolom. Ő a karjaiba kap, és a hálószobába visz. Lassan letesz az ágyra, és mellém fekszik. Simogatja a fejem, amíg el nem alszom. Csak keveset tudok aludni, mert az orromat megcsapja Jason csodálatos illata.
- Liv… Liv… Édesem ébredj. – hallom, ahogy szólongat, de nem bírom kinyitni a szemem. A suttogás abbamarad, és érzem, hogy apró csókok halmozzák el a nyakam, majd a szám. Provokálás képpen, még mindig nem nyitom ki a szemem. Az apró csókok is abba maradnak. Érzem, hogy bebújik mellém a takaró alá, és hosszú, szenvedélyes csókot ad. A kezemmel átkarolom a nyakát, és most már kinyitom a szemem.
- Örülök, hogy felébredtél. – kimászik a takaró alól, és elmosolyodik.
- Várj. Most képes vagy így itt hagyni? – ő csak mosolyog, és kapok egy utolsó puszit a homlokomra.
- Elviszlek titeket vacsorázni. – jelenti ki. – Siess öltözz fel. A gyerekek mindjárt kész vannak.
- Hová megyünk? – kérdezem tőle, hogy tudjam, milyen ruhát vegyek fel.
- Egy nagyon jó helyre. – ettől féltem. Mikor Jason
azt mondja, hogy elvisz egy „nagyon jó” helyre, akkor az kaviárt, és drága bort
jelent.
- Félek. – suttogom, és hirtelen hátat fordítok, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Nem lesz baj. Nézz rám. Kérlek, nézz rám Liv. – már ő is suttog, és megfogja a vállam, és megfordít. – Nem szeretném, ha Jessica miatt sírnál. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Ezen semmi sem fog változtatni.
Bólintok, és megcsókolom. Ő a karjaiba kap, és a hálószobába visz. Lassan letesz az ágyra, és mellém fekszik. Simogatja a fejem, amíg el nem alszom. Csak keveset tudok aludni, mert az orromat megcsapja Jason csodálatos illata.
- Liv… Liv… Édesem ébredj. – hallom, ahogy szólongat, de nem bírom kinyitni a szemem. A suttogás abbamarad, és érzem, hogy apró csókok halmozzák el a nyakam, majd a szám. Provokálás képpen, még mindig nem nyitom ki a szemem. Az apró csókok is abba maradnak. Érzem, hogy bebújik mellém a takaró alá, és hosszú, szenvedélyes csókot ad. A kezemmel átkarolom a nyakát, és most már kinyitom a szemem.
- Örülök, hogy felébredtél. – kimászik a takaró alól, és elmosolyodik.
- Várj. Most képes vagy így itt hagyni? – ő csak mosolyog, és kapok egy utolsó puszit a homlokomra.
- Elviszlek titeket vacsorázni. – jelenti ki. – Siess öltözz fel. A gyerekek mindjárt kész vannak.
- Hová megyünk? – kérdezem tőle, hogy tudjam, milyen ruhát vegyek fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése