Egy új élet 2.rész

Köszönöm Krisz. Mindent. <3 :D

Lágyan csókol meg, és keze finoman csúszik végig az oldalamon. Ajkai a nyakamra vándorolnak, és beleremegek, mikor a lágy pontot csókolja a fülem mögött. Finoman az ágyra fektet, és tovább csókol. Lehúzom róla a felsőt és a következő csókunk már szenvedélyesebb az előzőnél. Megérzem a tenyerét a hasamon és abban a pillanatban, megszakítja a csókot. Tudom, mit szeretne, és nem akadályozom meg. Elmosolyodok, és most először hagyom, hogy lehúzza rólam a felsőmet. Végig csókolja a hosszú sebhelyet a hasamon és ez az a pont, ahol elvesztem a fejem. Vadul csókolom, és közben pedig fordítok magunkon egyet. Megszabadítom az összes ruhájától. Kezeimmel és ajkaimmal bejárom a teste minden négyzet cm-ét, de nem hagyja, hogy az irányítás az én kezemben maradjon. Most ő fordít rajtunk és visszakerülök az előző helyemre. Megszabadít a maradék ruhától, ami rajtam van és átadom magam neki. Hol lágyan, hol vadul szeretjük egymást.

Fogalmam sincs mennyi idő telt már el, de Jason mellkasán fekszem, és lassan elalszom. Anyuék még mindig nincsenek itthon. Már majdnem leragadnak a szemeim, mikor Diana sírására pillanatok alatt éber leszek. Kimászok az ágyból, belebújok fehérneműbe és Jason ingjében. Sietős léptekkel a gyerekszoba felé tartok. Diana már nem szokott éjjelente felsírni. Fogalmam sincs, mi lehet a baj. Felkapcsolom a villanyt és a kiságyhoz lépek. Már ül az ágyban, kis kezeit pedig felém nyújtja.

- Mi a baj tökmag? – emelem ki, és magamhoz ölelem. Kicsi teste csak úgy rázkódik a zokogástól. Remélem, csak rosszat álmodott és nem pedig valami baj van.

- Semmi baj kicsim. Csss… - nyugtatom és miközben fel, s alá sétálok vele a szobában, folyamatosan simogatom a hátát. Percek telnek el, de a sírás végre alábbhagy. Most már csak meg kell várnom, még visszaalszik.

- Minden rendben? – jelenik meg Jason az ajtóban egy szál boxerben.

- Úgy néz ki csak egy rossz álom. Lassan újra elalszik – mosolyodok rá, és újra azt a tekintetét látom, ami csak akkor jön elő, mikor Diana-val vagyok vagy épp a gyerekeivel. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem lehet közös gyerekünk. Érzem, hogy a húgom egyre nehezebb lesz a kezembe, és már a feje is a vállamon nyugszik. Óvatosan visszateszem az ágyába, és gondosan betakarom. Egy kéz simul a csípőmre, és én hozzábújok az izmos mellkashoz. Pár percig még nézzük, hogy megbizonyosodjunk róla alszik-e már. De a sírás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

- Feküdjünk vissza, fogalmam sincs, mikor jönnek haza – suttogom Jason felé, és mielőtt kiindulunk a szobából, még egy pici puszit adok a húgom pofijára. Visszasétálunk a szobámba, de ezúttal az ajtót nem csukjuk be, csak behajtjuk. Így hallani fogom, ha ismét valami baj lenne. Visszateszem a fejem párom mellkasára és pillanatok alatt nyom el az álom.

Reggel mikor magamhoz térek, már csukva az ajtóm. Gondolom, mikor hazajöttek, anya becsukta. Diana-val sem volt több gond az éjjel. Felnézek, és Jason szemei néznek rám.

- Jó reggelt – simít ki egy tincset az arcomból, és egy csókot kapok.

- Köszönöm a tegnap estét – simítok végig az álmosságtól még kicsit gyűrött arcán.

- Nem kell köszönnöd. Megérdemelted. A világ összes kincsét megérdemelnéd – mosolyog rám, és egy újabb csókot kapok. Egy gyors lendülettel felettem van, és szája már a nyakamon kalandozik.

- Jason – sóhajtok egy nagyot és megpróbálok kimászni alóla. Szomorúan néz rám, és majd megszakad a szívem. Kimászok mellőle, és öltözni kezdek.

- Gyerünk nagyfiú, öltözz, aztán menjünk haza – dobom oda az ingét, és tudom, mi következik, elnevetem magam, és gyorsan kimenekülök a szobámból. Mielőtt lemegyek a konyhába, még benézek a húgom és apuék szobájába, de már üres.

A konyha felé indulok. Mindenki lent van, és reggeliznek. Közelebb sétálok, és magamhoz veszek egy pirítóst.
- Jó reggelt kicsim. – köszön nekem anya.
- Jó reggelt. – köszönök vissza, és érzem, hogy egy erős kar csúszik a derekamra.
- Indulnunk kéne. – suttogja a fülembe. Megfordulok, és egy rövid csókot adok szerelmemnek. Összepakolom a holmim, és az ajtó felé indulunk.
- Ezt itt hagytátok. – mutat fel egy borítékot anya, és látom, hogy Jason szeme tágra nyílik. 
- Oh igen… Majdnem elfelejtettem. – Jason odasétál anyához, és kiveszi a kezéből a borítékot. Belerakja a kabátja zsebébe, majd köszönés után, szépen elindulunk. Külön autóval megyünk. Mielőtt haza mennék, még be kell ugranom az őrsre. Lekanyarodok, de tudom, hogy Jason a lakásomra megy. Megérkezem az őrsre.
- Sziasztok. – köszönök a fiúknak.
- Szia. Mit keresel itt? – kérdezi Espo.
- Bejöttem, mert elmaradtam a papírmunka végével. – adom az egyszerű választ. Az asztalomhoz megyek, és leülök.  Gyors sebességgel vetem bele magam a jelentésbe. Minél gyorsabban befejezem, annál gyorsabban lehetek Jason-nel. Tényleg nem kell sok idő, kicsivel több, mint fél óra alatt végzek is, és már a lakásom felé száguldok. Nem tévedtem, Jason tényleg a lakásomban volt.

- Rendben anya, még ebéd előtt odaérünk, de mi nem eszünk ott – figyelem, ahogy a kanapén fekszik és telefonál. Nagyon remélem, hogy engem nem akar elvinni az anyjáékhoz. Nagyon nincs kedvem most találkozni velük.

- Szia – köszönök, miután lerakja a telefont, és odahajolok egy csók erejéig.

- Szia, röviden vázolom a helyzetet. Lory-t és Joshep-et lepasszoltam anyáméknak. Ma szépen elvisszük őket és holnap délelőttig csak kettesben lehetünk – húz magához a derekamnál fogva. A dolog második fele tetszik, de az, hogy elmenjek a szüleihez, valahogy nem jön be.

- És nekem is mennem kell? – nézek szenvedő tekintettel és már most félek, mert tudom, a válasz igen lesz.

- Ne aggódj, csak lepasszoljuk a srácokat és már jövünk is. De most jó lenne indulni, a dada már összerakta a cuccaikat és még haza kell mennünk a gyerekekért – ad egy csókot hogy megnyugodjak és magához húz. Ez a szülős bemutatás, valahogy nem az én műfajom. Még jó, hogy nálunk ez elmaradt, mert apuék már ismerték őt.

- Rendben, engedd, hogy valami szalonképeset vegyek fel, mégis csak az arisztokrata szüleidhez megyünk.

- Jó, de nekem így is csinos vagy – vigyorodik el és a fenekemre csap mikor felállok. Gyorsan a szekrényemnél termek és valami használható göncöt keresek. Jason mesélt már a szüleiről és túlságosan is tartok tőlük. Felkapok egy pánt nélküli mini ruhát, amit még Alexis tuszkolt rám egy vásárlókörúton, de most pont jól jön. Mellrésznél neon sárga, onnantól lefelé pedig fekete. Fekete magas sarkút veszek hozzá, még néhány cuccot dobok be egy nagyobb táskába, hogy a hétvégén ne kelljen hazajönni, aztán indulhatunk is.  Bár viszonylag sok cuccom van Jason-nél és fordítva is így van.

- Kész vagyok, mehetünk – lépek ki a szobából sóhajtva. Rámosolyodik és megfogja a kezemet. Jason mindent elmesélt a szüleiről és pont ezért nincs kedvem találkozni velük. Beülünk az autóba és a házához megyünk, ahol az ikrek már várnak minket.
- Muszáj a nagyihoz menni? – néz ránk Lory miután megérkezünk, és éppen az apja próbálja rávenni, hogy neki most az a jó, hogy ha a nagyihoz megy.

- Gyerünk Lory a testvéred már a kocsiban van. És örülnék, ha szót fogadnál nagyanyádnak – emeli be a kocsiba a kislányt és én is visszaülök, majd indulunk. Rettentően ideges vagyok és ezt ő is érzi, vezetés közben a keze többször is a combomra vándorol. Tudom, hogy most már ő is ideges, mert én ideges vagyok. Annyi mindenen mentem keresztül és egy szülői találkozás miatt vagyok ideges? Kész vicc, de mi van, ha ez miatt veszítem el Jasont? Abba belehalnék. Egy órányi autózás után megérkezünk. Nagy levegőt veszek és kicsatolom az övemet. Jason máris ott van és kinyitja az ajtót, úgy, mint mindig, aztán mindketten kinyitjuk a kocsi hátsó ajtaját. Lory az apja kezét, Joshep pedig az én kezemet fogja. A ház hatalmas és csodaszép. A verandán egy idősödő hölgy jelenik meg. Biztos vagyok benne, hogy ő csak egy szolgáló.

- Jó napot Agatha – öleli meg Jason – Anyámék?

- Jó napot fiatalúr, bent vannak a nappaliban. Maga biztosan Jason barátnője, örülök, hogy megismerhetem – ölel magához a kedves hölgy és elveszi tőlünk a kicsik csomagjait.

- Minden rendben lesz – húz magához egy apró csókra és beszippantom parfümjének illatát, ami mindig segít megnyugodni egy kicsit. Besétálunk a nappaliba és levegő nem is lehetne hidegebb.

- Anya, apa – köszön Jason és a gyerekek is egy-egy puszival köszöntik nagyszüleiket. Azt hittem, hogy lesz legalább valami üdvrivalgás, mint amilyet én is szoktam kapni, de elmaradt. A gyerekek is meredten állnak és csak annyit beszélnek, amit kell. Rájuk sem ismerek.

- Anya, apa, had mutassam be a barátnőmet Olivia Cavanaugh. Liv, ők itt a szüleim, Olga és Frank – mutat be minket Jason.

- Örülök, hogy megismerhetem önöket – nyújtom feléjük a kezemet, de egyik sem nyújtja viszont, hát leteszem. Érdekesen méregetnek, közben pedig érzem, hogy Jason keze a hátamra csúszik.

- Lory, Joshep, menjetek fel a szobátokba – szólal meg Olga és a gyerekek elnézést kértek és kimentek, aztán pedig visszafordult felénk. – Nincs ínyemre, amit látok fiam – hangja sipítozó és hideg. Semmi érzelem, pontosabban utálat van benne bőven.