Egy új élet 5.rész

Még 10 nap... :D Nagyon várom... :D Nagyon itgulok... :D <3 ALWAYS Csak veled. <3

Jessica magas sarkúban tipegve jön közelebb, és ugrik Jason nyakába, és ügyet sem vetve rám. Látom, hogy Jason próbálja magáról levakarni a nőt, de nem igazán megy neki. Fogom magam, és közelebb lépek.
- Bocsánat. – szólalok meg szerényen.
- Áh Édes elhoztad az új dadát? – ez a nő már most az agyamra megy, de uralkodnom kell magamon.
- Nem Jessica. – Jason nagy nehezen levakarja a nyakáról a nőt. – Ő a barátnőm Liv.
- Áh Olivia. – még sosem hallottam a nevemet ilyen gúnyos hangsúllyal. Jasonnek, csak egyszer kellett elmondanom, hogy ne hívjon Oliviának, és érdekes módon, ő megértette. Közelebb lépek szerelmemhez, és a fülébe súgok.
- Ha még egyszer, valaki azt mondja, hogy Olivia, akkor kiverem a balhét. – két kezével megfogja a vállamat, és megcsókol. Ebben a csókban benne van minden. Nem érdekli, hogy ki látja, és ki nem. Mikor szétválunk, akkor a szemembe néz.
- Nyugodj meg. Nem lehet semmi baj. Csak mi ketten leszünk. Ne érdekeljen, hogy ki van itt, mert csak mi vagyunk egymásnak, és a gyerekek. Oké? – a szeme olyan nyugtatólag hat rám, hogy nem bírok ellenkezni. Bólintok, és kiveszem a csomagokat a csomagtartóból. Látom, hogy Jason az anyjához, és a szőkéhez megy. Nem hallom őket, de pár pillanat múlva, a szőke hívja a gyerekeke, és ők vonakodva, de odamennek. Egyedül maradok a csomagokkal. Szörnyen rosszul érzem magam. Most veszem észre, hogy mennyire izzadok, és hogy a kezem is remeg.
- A francba. – suttogom magam elé. Ennek nem lesz jó vége. A táskámban kezdek kutatni, de a lábaim elgyengülnek, és már csak azt hallom, hogy Jason a nevemet kiálltja, és hozzámér a nagy sötétség. Mikor magamhoz térek, egy nagy szobában vagyok, egy hatalmas ágyban. Egyedül. Felülök, és érzem, hogy egy csöppet jobban vagyok. A fejem még kóvájog. Megpróbálok felállni, de a lábaim nem nagyon bírják, ezért megvárom, amíg a szobában, csak 4 fal lesz. Hallom, hogy lassan, óvatosan nyílik az ajtó.
- Szia. – köszönök neki.
- Nem szabadna felkelned. Az orvos azt mondta, hogy pihenned kell. Én azt sem értettem, hogy mi történt. - látom a szemén, hogy most tényleg nagyon megijedt.
- Ez csak egy roham volt. – nyugodtan kell maradnom.
- Ez nem volt semmi. Már telefonáltam Kate-éknek. – felkapom a fejem.
- Ugye nem jönnek ide.
- Nem, de fel kell hívod őket. Mi a történt? Mitől lettél rosszul? – kérdezi. Tud a betegségemről, de még nem látott rohamot. Hát nem lehetett egyszerű.
- Ilyen egy roham Jason. Túlságosan felizgattam magam. Ne haragudj, hogy megijesztettelek. Túl sok volt ez így egyszerre. – nagylevegőt veszek, és ő átölel. Annyira nyugtató az ölelése. Csak szorít magához.
- Hívd fel Kate-et, mert nagyon aggódik. – én csak bólintok, és a telefonomért nyúlok. Kikeresem Kate számát, és megnyomom a hívás gombot. Kicsöng.
- Castle. – szól bele az ismerős hang.
- Szia anya, én vagyok. – a hangom eléggé nyúzottnak hangzik.
- Te jó ég Liv. Jól vagy? Odamenjek? Hogy tudnák segíteni? – hallom a hangján, hogy nagyon ideges.
- Anya nyugodj meg, már jól vagyok. Szedem a gyógyszert, de olyan gyorsan jött a roham, hogy a másikat nem volt időm bevenni. De már jól vagyok. Azzal tudsz segíteni, ha most megnyugtatod apát is, és adsz egy puszit helyettem Diana-nak. Oké? – egy kis ideig éma csend van.
- Rendben. – sóhajt egyet. – És milyen a nyaralás. – most én hallgatok, és ezt ő is észreveszi.
- Itt van Jessica. Nah meg a kedves Olga. – suttogok, mert van egy olyan sejtésem, hogy Jason a közelben van.
- Hé kicsim. Ne hagyd, hogy elrontsák a nyaralásodat, a szerelmeddel, és a két gyönyörű gyermekkel. Tudom, hogy a kitartásod páratlan, és a szíved hatalmas. Csak mindig maradj nyugodt, és ne húzd fel magad. – hallom, hogy a vonal másik végén anya mosolyog.

- Köszönöm. – suttogom, és elköszönünk. Leteszem a telefont, és kifelé sétálok. A ház a tengerpart mellett van. Átöltözöm. Felveszek egy lenge pólót, és egy rövidnadrágot. Fogok egy jó könyvet, természetesen az új Nikki Heat-es könyvet, és kiülök a verandára. Lehuppanok a hintaágyra, kipárnázom a fejem alatt, és magam elé emelem a könyvet. Még mindig fáradt vagyok, és lecsukom a szeme. Nem alszom, csak pihenek. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy apró csókok halmozzák el a nyakam, és lefelé halad. Nem nyitom ki a szeme, csak élvezem a pillanatot. Mikor egy kéz megérinti a pólómat, és felfelé kezdi húzni, összerezzenek, és elkapom a kezet. A száj eltűnik a hasamról, és akaratlanul is kifolyik egy könnycsepp a szememből. Eszembe jut a múlt heti ebéd Olgáéknál, eszembe jut a harc, és eszembe jut az is, hogy miket mondott. Már nem bírom a sírást visszatartani. A könnyeim csorogni kezdenek.
- Mi a baj édesem? – kérdezi mélyen szerelmes, és nagyon megnyugtató hangon. Átkarolom a nyakát, és közelebb húzom magamhoz.
- Annyira szeretnék egy…gyereket… tőled. – zokogásban török ki. Megállíthatatlan zokogásban. – Boldoggá akarlak tenni.
- Ssss ne sírj, én nagyon boldog vagyok. Így is. Érted? – szorosabbra fonom az ölelésem, és ő mellé fekszik a hintaágyra. Még szerencse, hogy jó nagy ez az ágy. Csak fekszünk, és ő is ölel engem, és én is ölelem őt.
- Khm. Baby. – felnézek a hang tulajdonosára, és nagy levegőt kell vennem ahhoz, hogy ne legyek ismét rosszul. Az idegeim kiakadnak attól a hidrogén szőke hajától, és a kényszer vigyorától. A fogát és a tökéletes arisztokrata külsejét, meg ne is említsem. Jason sajnálkozóan feláll mellőlem, és szembefordul Jessica-val.
- Mit akarsz Jessica. – szólal meg kicsit mogorván szerelmem. – És ne hívj többé baby-nek.
- Csak szólni akartam, hogy a gyerekek ma velem alszanak. – Jason csak nyel egy nagyot, és rám tekint. Becsukja a szemét, és pár másodpercre visszatartja a levegőt. Lassan engedi ki, és újra felnéz Jessica-ra.
- Rendben. – morogja.
- Akkor átküldöm őket elköszönni. – visítja, és elmegy. Pár perc múlva, a kicsik szaladnak fel a verandára, és szorosan hozzám, és az apjukhoz bújnak. Nem nagyon értjük a dolgot. Lory közelebb hajol, és a fülembe súg.
- Nem akarok anyával aludni. Inkább veled szeretnék aludni. – Jason rám néz, és úgy gondolom, hogy Joshep is valami hasonlót mondhatott az apjának. Jason magához húzza mend a két gyreket, és a fülükbe suttog. Nem hallom, hogy mit mond, de úgy néz ki, hogy megnyugodtak tőle. Kapunk egy-egy puszit, majd visszasétálnak a másik házba.
- Menjünk be. – szerelmem megfogja a kezem, és segít felállni.
- Ohh. – megmarkolom a karját, és ő megtart. Megszédültem, de az ő erős karja mindig megtart.
- Jól vagy?
- Igen, csak megszédültem, de már jól vagyok. – adom az egyszerű választ. Bemegyünk, és ő készít valami vacsorát.
- Te nem eszel? – kérdezem tőle, mikor észreveszem, hogy az emelet felé tart.
- Nem vagyok éhes. – adja az egyszerűválaszt. – én csak mosolygok, és bólintok egyet. Folytatom a vacsorát, és közben elmerülök a gondolataimban. Az ránt vissza a valóságba, hogy a villám kopog az üres tányéron. Feleszmélek, és elrakom a koszos tányért a mosogatóba. Felmegyek az emeletre, és benyitok a hálóba, és hallom, hogy a fürdőbe folyik a víz. Benyitok, és megpillantom Jason-t, amint a fürdőkád szélén ül.
- Ez gyönyörű. – alig találok szavakat.
- Megérdemled édesem. Te mindent megérdemelsz. – odalépek, és hosszasan, és szenvedélyesen csókolom.

Minden ruha lekerül rólunk és én hagyom, hogy kényeztessen a nagy kádban. Órákkal később szállunk csak ki, mikor a víz már teljesen hideg körülöttünk. Késő este van, de nem tudok elaludni. Vagy inkább nem merek elaludni. Félek a rémálomtól, nem akarom, hogy elő jöjjön. Tudom, hogy még Jason sem alszik, csak jólesően bámulunk a semmibe mindketten.

- Mit mondtál nekik? – kérdeztem a verandás jelenetre célozva.

- Lefizettem őket – hallom a hangján, hogy mosolyog és már hozzá is teszi – Azt mondtam nekik, holnap elmegyünk a csúszdaparkba.

Ez az a hely ahová én nem fogok velük menni.

- Jó csel. Én, itthon megvárlak titeket – a kisvillany felkapcsolódik, ő pedig rám néz.

- Mind a négyen megyünk a csúszdaparkba.

- Jason tudod, hogy… Az csak egy dolog, hogy a nálatok a medencébe most már hajlandó vagyok belemenni, de nem biztos, hogy hajlandó vagyok egy egész strand előtt bikiniben flangálni, hogy mindenki a hasamon lévő sebhelyet bámulja – észre sem veszem, hogy levegő nélkül darálom végig a mondatomat.

- Ugyan már édesem, létezik a bikinin kívül másmilyen fürdőruha.

- Ezt most komolyan mondod? Úgy nézzek ki, mint egy vén csoroszlya? – emelem meg a szemöldököm, ő pedig elneveti magát. Látszat duzzogással fordítok neki hátat, de ő átkarol.

- Hé, csoroszlyám, van olyan fürdőruha, ami nem bikini, de nem öregasszonyos. Nézünk egyet, és ha esetleg mégsem tetszik, akkor neked nem kell fürdened. Felveszed a bikinid és a strandkendőd és figyelsz minket a medence mellől. Rendben?

- Rendben – be kellett látnom, hogy igaza van, de már nem gondolkodtam a másnapról többet, elnyomott az álom.