Gyorsan
megettük a fagyinkat aztán bevetettük magunkat a sok babacucc közé. Mindent
alaposan átnéztem. Egy-egy apró kis ruhadarab előtt percekig álldogáltam.
Annyira kicsik. Diana már két éves és elszoktam már az ennyire apró dolgoktól.
A kiságyak között is megláttam álmaim kiságyát is. Rózsaszín baldachinos, és
gyönyörűen ki van faragva a fa. Vettem egy fehér kisrugdalódzót és egy fehér
kiscipőt is. Az idő gyorsan repült. Még vettünk anyának néhány merészebb
ruhadarabot, aztán hazafelé vettük az irányt.
- Csak készülj az estére. A többit én elintézem – szállok ki anya kocsijából mikor már hazaértünk.
- Rendben, de vigyázz magatokra, jó?
- Vigyázok. Szia – adok két puszit és még figyelem, ahogy elhajt, aztán kezdetét veszi a készülődés. Épp hívnám Olgát, mikor csörög a telefonom. Alexis az.
- Szia, húgi, mi újság? – köszönök bele a telefonba és a srácok szobájába sétálok, hogy néhány cuccot összepakoljak nekik.
- Valami nem stimmel apa és Kate között. Tennünk kell valamit – hangja kétségbe estett.
- Tudom, beszéltem anyával. Neked csak az a dolgod, hogy este fogd a nagyit és Diana-t és lépjetek re otthonról. Menjetek el egy szállodába és csak holnap este menjetek haza.
- Mire készülsz? – hangja gyanakvó és mosolyognom kell.
- Összehozom a szüleinket. Vagyis részemről letudtam annyival hogy vettünk anyának néhány szexi cuccot, és kiürítem nekik a házat éjjelre, a többi anya dolga.
- Rendben, mehetünk hozzátok?
- Sajnálom, de most nem. Nálunk is kiürítem a házat éjjelre.
- teljesen világos. Baba projekt?
- az – mosolyodok el szélesen. Végülis ez is a baba projekt része. Elköszönünk és leteszem a telefont. A beszélgetés alatt sikeresen összeszedtem az ikrek dolgait és már le is viszem a nappaliba. Hogy hívjam fel Olgát. Fogalmam sincs most hányadán állunk. Az óta az este óta hívott ugyan, de nem beszéltük meg mi is van most. Rendőr vagyok, hát akkor ez is menni fog. Tárcsázok, és a túloldaon már fel is veszik a telefont.
- Tessék Grant lakás – ismerem fel Agatha hangját.
- Jó napot Agatha, Liv vagyok, Olgát keresem.
- Azonnal hívom - pár perc néma csend, aztán már bele is szól férjem anyja.
- Szerbusz Liv, miben segíthetek? – hangja kedves.
- valóban segítségre van szükségem. Meg akarom lepni Jasont. Vállalnád az ikreket? Aztán holnap értük mennénk.
- Nagyon szívesen. De akkor holnap ebédre gyertek – nem tudom eldönteni hányadán állunk.
- Akkor, ha hazajönnek, Tyler viszi őket, mi pedig megyünk értük és ott ebédelünk. Köszönöm.
- Szívesen. Várlak titeket. Szia.
- Szia.
Na, ez is el van rendezve. Simán letegeztem Olgát, de nem úgy tűnt mit, akit zavar. Fogalmam sincs mi ütött belém. A vásárolt holmikkal együtt a szobába sétálok. A hálóinget és a hozzá való fehérnemű szettet biztonságosan elrejtettem a fürdőbe, hogy Jason véletlenül se találja meg, a babacuccokat pedig egy ajándéktasakba tettem az ultrahangos képpel együtt.
-Ok, már csak a vacsora van hátra – magyarázok magamnak és a konyhába sétálok. Mandulás narancsos csirkét csinálok. Tudom, hogy Jason szereti. Szerencsémre van itthon minden, így már neki is állhatok. Éppen előveszem a frigóból a csirkét mikor nyílik az ajtó és Molly lép be rajta az ikrekkel együtt.
- Mami – szaladnak oda és átölelik a lábam.
- Sziasztok, milyen napotok volt? – kérdezem tőlük egy puszi kíséretében és leveszem róluk a vékony kis kabátot.
- Nagyon jó, rendőröset játszottunk – magyarázza Joshep.
- Oha – eresztek meg egy újabb mosolyt – mit szólnátok, ha a nagyi vigyázna rátok ma éjjel? Holnap pedig apuval értetek megyünk.
- Muszáj? – kérdezi elhúzott szájjal Lory. Leguggolok hozzá és megsimogatom az arcát.
- Szeretnék apunak egy meglepetést csinálni. ÉS a nagyinak már hiányoztok.
Azt hiszem meggyőztem őket. Gyorsan elköszöntem tőlük, Odaadtam a sofőrnek a táskájukat, haza küldtem molyt is és újra csend telepedett a házra. Már teljes erőmmel a vacsorára tudok figyelni. Mire a sütőbe tudom tenni már szürkület van. Ránézek az órára és rémülten vezsem észre, hogy már mennyi idő. Nemsokára hazaér a férjem. Gyorsan a fürdőbe rohanok és lezuhanyozok, aztán pedig megállok a szekrény előtt. Mit vegyek fel? Megakad a szemem egy rózsaszín koktélruhán, amit még az első vásárlásunk alkalmával Alexis és anya erőszakoskodott rám. Azóta sem volt rajtam. Most pont megfelelő lesz. Egy darabig úgysem fogom tudni felvenni. Belebújok és már vissza is sietek a konyhába. Megterítem az asztalt, rósza, pezsgő – szigorúan alkoholmentes – és minden ami romantikus tud lenni, Az asztal sarkára teszem a kistáskát, elé egy vázát amibe virágot tettem, így nem lesz túl feltűnő és igyekszem, hogy csak a vacsi után nézze meg a tartalmát. A csirke éppen megsült. Kirakom az asztal közepére. Lekapcsolom a lámpát és meggyújtom a két gyertyát. az ajtó nyílik. Gyorsan a dolgozó szoba ajtajába állok. Ő nem lát, de én látom a reakcióját. Csodálkozik és mosolyogva nézi a megterített asztalt. A táskáját csak a kanapéra dobja.
- tetszik? – lépek elő rejtekemből.
- Gyönyörű – odasétálok hozzá és ő átkarol – és te is gyönyörű vagy.
Megcsókolom, és már alig várom, hogy elmondhassam neki, ismét apa lesz. Leülünk és neki állunk a vacsorának.
- Minek köszönhetem ez? És hol vannak a srácok? – néz rám kíváncsian.
- JÓ kezekben, és vacsora után meg tudod majd.
Bele törődik és folytatjuk a vacsorát. Nem tudom letörölni a vigyort az arcomról. Úgy érzem, ha nem lenne a fülem, biztosan körbevigyorognám a fejem. Ez neki is feltűnik, de nem kérdez rá. A vacsora végével elérakom a táskát.
- MI ez? – kérdezi, de nem válaszolok, helyette még szélesebb lesz a mosolyom. Lassan nyitja ki, és egyesével kivesz mindent. Egy rugdalódzót, cipőt és végül a képet. Csak nézi a képet és a többi cuccot. Könnyes lesz a szemem és még mindig csak szélesen mosolygok. Arcán hihetetlenség tükröződik egy pillanatra aztán ő is elmosolyodik.
- Ez… Ez az, amire gondolok? – kérdezi és hallom a hangján, hogy elérzékenyült. Csak bólin tok neki, ő pedig már ott is terem előttem, Felhúz, magához ölel és megcsókol.
- Apa leszek – kiáltja el magát hangosan, nekem pedig nevetnem kell – a legboldogabb férfi vagyok a világon. Nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek – suttogom és már meg is csókol. Hosszan és lágyan. Talán sosem éreztem még ilyen boldogságot. Persze az első terhességemnél is örültem, de ez valahogy már más. Most már biztos vagyok benne, hogy ő meg is születik. Ellép mellőlem és megfogja a rugdalódzót és már oda is tartja a még lapos hasamhoz.
- Tökéletes. Ebben fogjuk hazahozni a kórházból – magyaráz lelkesen.
- Honnan tudod, hogy jó lesz neki? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Ő az én lányom és biztosan jó lesz neki.
- Lány? – meglepődök, a legtöbb férfi egyből azt mondaná, hogy fia lesz.
- Persze hogy lány, olyan gyönyörű, mint az anyukája – simít, végig az arcomon én pedig teljesen elolvadok tőle. Úgy érzem, mindjárt szétfolyok. Már most túlérzelgős vagyok. Vajon a terhességtől van? Felkap és az emelet felé indul velem. Óvatosan tesz le az ágyra, mintha valami porcelán baba lennék, aztán megcsókol. Nagyon szenvedélyesen. Érzem, ahogyan a testem lángra gyúl és eluralkodik rajtam a vágy. Pillanatok alatt szabadít meg a ruháimtól és én is őt. Nem tudok tovább gondolkodni, még az sem jut eszembe, hogy nem így terveztem. Óvatosan fölém gördül és együtt haladunk a gyönyör felé.
Pihegve fekszem a karjaiban. Ő pedig egy gyengéd csókot lehel a fejem búbjára.
- Egyedül voltál orvosnál? – kérdezi meg miután már mind a kettőnknek visszaállt a normális légzése.
- Nem, anya elkísért. Aztán elintéztem, hogy csak ketten legyünk – nézek fel rá és elveszek a gyönyörű szemeiben.
- Hová vitted őket? Apádékhoz?
- nem Olgához – rám néz és meglepődik, én pedig elszomorodom egy kicsit és eszembe jutnak apáék. Remélem, ma éjjel helyre tudják hozni a dolgokat kettejük között. Elfordítom a szeme és oldalra fordulok. A keze átcsúszik a derekamon a hasamig.
- Mi a baj, - kérdezi és állát a vállamra teszi.
- Anya és apa. Elhidegültek egymástól. Ma vettünk anyának néhány cuccot. Elpateroltam otthonról a húgaimat is. Kicsit félek, hogy nem tudják helyrehozni a dolgokat – sóhajtok egy nagyot – Ők egymásnak vannak teremtve. Ugye mi nem járunk így a pici születése után?
- Helyre fogják hozni, ez biztos. És sosem szűnök meg szeretni téged. Még akkor, sem ha 15 gyerek vesz minket körül és vagy 100 kiló leszel – mosolyodik el és én is elnevetem magam.
- Na azt már nem Jason Grant – még mindig nevetek a megjegyzésén, de tudom hogy így hogy elviccelte is komolyan gondolja.
- Gyere ide – mondta szeretettel és magához húzott jó szorosan. Fejemet úgy, mint máskor is, a mellkasára fektettem és hamarosan elnyomott az álom jótékony hatása is.
Hajnalban egy újabb rosszullétre ébredtem. Éppen csak kiugrottam az ágyból és elértem a WC-ig. Azt hiszem, a kicsi nem szereti a narancsos csirkét.
- Jól vagy? – lép be a fürdőbe férjem, de még bólintani sem tudok. A rekeszizmom már fáj a sok hányástól. Mikor abbamarad, megtörlöm az arcom a törölközőbe amit Jason adott és leroskadok a padlóra. Jason fel akar emelni, épp, mint tegnap este, de leintettem. Fogat akarok mosni. A mosdóhoz lépek, de a térdeim megcsuklanak egy pillanatra. Szerencsére közel van és megtart, amíg végzek, aztán visszavisz az ágyunkba. Hanyatt fekszem, ő pedig a tenyerét a hasamra simítja. Hozzábújok és a rosszulléttől kimerülve újra elalszok.
- Csak készülj az estére. A többit én elintézem – szállok ki anya kocsijából mikor már hazaértünk.
- Rendben, de vigyázz magatokra, jó?
- Vigyázok. Szia – adok két puszit és még figyelem, ahogy elhajt, aztán kezdetét veszi a készülődés. Épp hívnám Olgát, mikor csörög a telefonom. Alexis az.
- Szia, húgi, mi újság? – köszönök bele a telefonba és a srácok szobájába sétálok, hogy néhány cuccot összepakoljak nekik.
- Valami nem stimmel apa és Kate között. Tennünk kell valamit – hangja kétségbe estett.
- Tudom, beszéltem anyával. Neked csak az a dolgod, hogy este fogd a nagyit és Diana-t és lépjetek re otthonról. Menjetek el egy szállodába és csak holnap este menjetek haza.
- Mire készülsz? – hangja gyanakvó és mosolyognom kell.
- Összehozom a szüleinket. Vagyis részemről letudtam annyival hogy vettünk anyának néhány szexi cuccot, és kiürítem nekik a házat éjjelre, a többi anya dolga.
- Rendben, mehetünk hozzátok?
- Sajnálom, de most nem. Nálunk is kiürítem a házat éjjelre.
- teljesen világos. Baba projekt?
- az – mosolyodok el szélesen. Végülis ez is a baba projekt része. Elköszönünk és leteszem a telefont. A beszélgetés alatt sikeresen összeszedtem az ikrek dolgait és már le is viszem a nappaliba. Hogy hívjam fel Olgát. Fogalmam sincs most hányadán állunk. Az óta az este óta hívott ugyan, de nem beszéltük meg mi is van most. Rendőr vagyok, hát akkor ez is menni fog. Tárcsázok, és a túloldaon már fel is veszik a telefont.
- Tessék Grant lakás – ismerem fel Agatha hangját.
- Jó napot Agatha, Liv vagyok, Olgát keresem.
- Azonnal hívom - pár perc néma csend, aztán már bele is szól férjem anyja.
- Szerbusz Liv, miben segíthetek? – hangja kedves.
- valóban segítségre van szükségem. Meg akarom lepni Jasont. Vállalnád az ikreket? Aztán holnap értük mennénk.
- Nagyon szívesen. De akkor holnap ebédre gyertek – nem tudom eldönteni hányadán állunk.
- Akkor, ha hazajönnek, Tyler viszi őket, mi pedig megyünk értük és ott ebédelünk. Köszönöm.
- Szívesen. Várlak titeket. Szia.
- Szia.
Na, ez is el van rendezve. Simán letegeztem Olgát, de nem úgy tűnt mit, akit zavar. Fogalmam sincs mi ütött belém. A vásárolt holmikkal együtt a szobába sétálok. A hálóinget és a hozzá való fehérnemű szettet biztonságosan elrejtettem a fürdőbe, hogy Jason véletlenül se találja meg, a babacuccokat pedig egy ajándéktasakba tettem az ultrahangos képpel együtt.
-Ok, már csak a vacsora van hátra – magyarázok magamnak és a konyhába sétálok. Mandulás narancsos csirkét csinálok. Tudom, hogy Jason szereti. Szerencsémre van itthon minden, így már neki is állhatok. Éppen előveszem a frigóból a csirkét mikor nyílik az ajtó és Molly lép be rajta az ikrekkel együtt.
- Mami – szaladnak oda és átölelik a lábam.
- Sziasztok, milyen napotok volt? – kérdezem tőlük egy puszi kíséretében és leveszem róluk a vékony kis kabátot.
- Nagyon jó, rendőröset játszottunk – magyarázza Joshep.
- Oha – eresztek meg egy újabb mosolyt – mit szólnátok, ha a nagyi vigyázna rátok ma éjjel? Holnap pedig apuval értetek megyünk.
- Muszáj? – kérdezi elhúzott szájjal Lory. Leguggolok hozzá és megsimogatom az arcát.
- Szeretnék apunak egy meglepetést csinálni. ÉS a nagyinak már hiányoztok.
Azt hiszem meggyőztem őket. Gyorsan elköszöntem tőlük, Odaadtam a sofőrnek a táskájukat, haza küldtem molyt is és újra csend telepedett a házra. Már teljes erőmmel a vacsorára tudok figyelni. Mire a sütőbe tudom tenni már szürkület van. Ránézek az órára és rémülten vezsem észre, hogy már mennyi idő. Nemsokára hazaér a férjem. Gyorsan a fürdőbe rohanok és lezuhanyozok, aztán pedig megállok a szekrény előtt. Mit vegyek fel? Megakad a szemem egy rózsaszín koktélruhán, amit még az első vásárlásunk alkalmával Alexis és anya erőszakoskodott rám. Azóta sem volt rajtam. Most pont megfelelő lesz. Egy darabig úgysem fogom tudni felvenni. Belebújok és már vissza is sietek a konyhába. Megterítem az asztalt, rósza, pezsgő – szigorúan alkoholmentes – és minden ami romantikus tud lenni, Az asztal sarkára teszem a kistáskát, elé egy vázát amibe virágot tettem, így nem lesz túl feltűnő és igyekszem, hogy csak a vacsi után nézze meg a tartalmát. A csirke éppen megsült. Kirakom az asztal közepére. Lekapcsolom a lámpát és meggyújtom a két gyertyát. az ajtó nyílik. Gyorsan a dolgozó szoba ajtajába állok. Ő nem lát, de én látom a reakcióját. Csodálkozik és mosolyogva nézi a megterített asztalt. A táskáját csak a kanapéra dobja.
- tetszik? – lépek elő rejtekemből.
- Gyönyörű – odasétálok hozzá és ő átkarol – és te is gyönyörű vagy.
Megcsókolom, és már alig várom, hogy elmondhassam neki, ismét apa lesz. Leülünk és neki állunk a vacsorának.
- Minek köszönhetem ez? És hol vannak a srácok? – néz rám kíváncsian.
- JÓ kezekben, és vacsora után meg tudod majd.
Bele törődik és folytatjuk a vacsorát. Nem tudom letörölni a vigyort az arcomról. Úgy érzem, ha nem lenne a fülem, biztosan körbevigyorognám a fejem. Ez neki is feltűnik, de nem kérdez rá. A vacsora végével elérakom a táskát.
- MI ez? – kérdezi, de nem válaszolok, helyette még szélesebb lesz a mosolyom. Lassan nyitja ki, és egyesével kivesz mindent. Egy rugdalódzót, cipőt és végül a képet. Csak nézi a képet és a többi cuccot. Könnyes lesz a szemem és még mindig csak szélesen mosolygok. Arcán hihetetlenség tükröződik egy pillanatra aztán ő is elmosolyodik.
- Ez… Ez az, amire gondolok? – kérdezi és hallom a hangján, hogy elérzékenyült. Csak bólin tok neki, ő pedig már ott is terem előttem, Felhúz, magához ölel és megcsókol.
- Apa leszek – kiáltja el magát hangosan, nekem pedig nevetnem kell – a legboldogabb férfi vagyok a világon. Nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek – suttogom és már meg is csókol. Hosszan és lágyan. Talán sosem éreztem még ilyen boldogságot. Persze az első terhességemnél is örültem, de ez valahogy már más. Most már biztos vagyok benne, hogy ő meg is születik. Ellép mellőlem és megfogja a rugdalódzót és már oda is tartja a még lapos hasamhoz.
- Tökéletes. Ebben fogjuk hazahozni a kórházból – magyaráz lelkesen.
- Honnan tudod, hogy jó lesz neki? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Ő az én lányom és biztosan jó lesz neki.
- Lány? – meglepődök, a legtöbb férfi egyből azt mondaná, hogy fia lesz.
- Persze hogy lány, olyan gyönyörű, mint az anyukája – simít, végig az arcomon én pedig teljesen elolvadok tőle. Úgy érzem, mindjárt szétfolyok. Már most túlérzelgős vagyok. Vajon a terhességtől van? Felkap és az emelet felé indul velem. Óvatosan tesz le az ágyra, mintha valami porcelán baba lennék, aztán megcsókol. Nagyon szenvedélyesen. Érzem, ahogyan a testem lángra gyúl és eluralkodik rajtam a vágy. Pillanatok alatt szabadít meg a ruháimtól és én is őt. Nem tudok tovább gondolkodni, még az sem jut eszembe, hogy nem így terveztem. Óvatosan fölém gördül és együtt haladunk a gyönyör felé.
Pihegve fekszem a karjaiban. Ő pedig egy gyengéd csókot lehel a fejem búbjára.
- Egyedül voltál orvosnál? – kérdezi meg miután már mind a kettőnknek visszaállt a normális légzése.
- Nem, anya elkísért. Aztán elintéztem, hogy csak ketten legyünk – nézek fel rá és elveszek a gyönyörű szemeiben.
- Hová vitted őket? Apádékhoz?
- nem Olgához – rám néz és meglepődik, én pedig elszomorodom egy kicsit és eszembe jutnak apáék. Remélem, ma éjjel helyre tudják hozni a dolgokat kettejük között. Elfordítom a szeme és oldalra fordulok. A keze átcsúszik a derekamon a hasamig.
- Mi a baj, - kérdezi és állát a vállamra teszi.
- Anya és apa. Elhidegültek egymástól. Ma vettünk anyának néhány cuccot. Elpateroltam otthonról a húgaimat is. Kicsit félek, hogy nem tudják helyrehozni a dolgokat – sóhajtok egy nagyot – Ők egymásnak vannak teremtve. Ugye mi nem járunk így a pici születése után?
- Helyre fogják hozni, ez biztos. És sosem szűnök meg szeretni téged. Még akkor, sem ha 15 gyerek vesz minket körül és vagy 100 kiló leszel – mosolyodik el és én is elnevetem magam.
- Na azt már nem Jason Grant – még mindig nevetek a megjegyzésén, de tudom hogy így hogy elviccelte is komolyan gondolja.
- Gyere ide – mondta szeretettel és magához húzott jó szorosan. Fejemet úgy, mint máskor is, a mellkasára fektettem és hamarosan elnyomott az álom jótékony hatása is.
Hajnalban egy újabb rosszullétre ébredtem. Éppen csak kiugrottam az ágyból és elértem a WC-ig. Azt hiszem, a kicsi nem szereti a narancsos csirkét.
- Jól vagy? – lép be a fürdőbe férjem, de még bólintani sem tudok. A rekeszizmom már fáj a sok hányástól. Mikor abbamarad, megtörlöm az arcom a törölközőbe amit Jason adott és leroskadok a padlóra. Jason fel akar emelni, épp, mint tegnap este, de leintettem. Fogat akarok mosni. A mosdóhoz lépek, de a térdeim megcsuklanak egy pillanatra. Szerencsére közel van és megtart, amíg végzek, aztán visszavisz az ágyunkba. Hanyatt fekszem, ő pedig a tenyerét a hasamra simítja. Hozzábújok és a rosszulléttől kimerülve újra elalszok.
Pár órával később Jason simogatására
ébredek.
- Jó reggelt édesem. Lassan
indulnunk kell. Jobban vagy? – néz rám aggódva és egy apró csókot is kapok.
- Már jobban, de ezek a
rosszullétek kikészítenek – mosolygok és kimászok az ágyból, hogy valami
elviselhető öltözéket vegyek fel.
- Csinálok reggelit – sétálna ki
az ajtón, de utána kiáltok.
- Hagyd, egy falat sem megy le a
torkomon – rosszallóan néz rám és már tudom, ezt nem úszom meg ennyivel.
- Enned kell.
- Jason, alig pár órája hánytam
ki mindent, amit tegnap este ettem. Még mindig hányingerem van és nagyon nincs
kedvem újra hányni. Viszek egy almát és majd megeszem útközben – nem
veszekszem, csak egy cseppet vagyok erélyesebb, így felfogja, hogy ne tuszkolja
belém a kaját. Mindketten felöltözünk, és már úton is vagyunk. Kezemben az
alma, amit megígértem, hogy útközben megeszek, de csak nézegetem. A tudat, hogy
ennem kell, már attól rosszul vagyok. Most már értem anyát. Lassan a számhoz
emelem, és beleharapok. Alig tudom lenyelni.
- Azért ne edd meg, hogy engem
megnyugtass. Nem akarom, hogy az miatt legyél rosszul – megsimítja a combomat
és hálás mosolyt küldök felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése