Egy új élet 16.rész

Kinézek a repülőgép ablakán, és a látvány magával ragad.
- Ez gyönyörű. – suttogom magam elé, de Jason is meghallotta.
- Csak neked. – elmosolyodom, és a szigetet nézem, ahogy elrepülünk felette. Pár perccel később, már le is szálltunk a repülőtéren. 

- Most hova megyünk? – kérdezem Jasont, és ő csak huncutul vigyorok. Kimegyünk a repülőtér épületéből, és meglátom Jason tűzpiros autóját a bejárat előtt. A szám is tátva marad.
- Te ide hozattad a kocsit? – ámulok még mindig.
- Így legalább nem kell küszködni a bérléssel. Ez így kényelmesebb, és én megtehetem. – ez a mondat. Mert ő megteheti. Beszállok az autóba, és elindulunk fogalmam sincs, hogy hova megyünk, de elhagyjuk a belvárost. A sziget északi vége felé tartunk. Az út nagyon hosszú, de mi minden percét élvezzük. Jason lehúzta az autó tetejét.
- Imádom, mikor a szél belekap a hajadba. – na ilyet sem mondott még nekem senki. Belekap a hajamba a szél? Az milyen lehet? Mert én csak azt érzem, ahogy 300-al száguldunk, és a felemet is elviszi a menetszél. Csak egy mosolyt küldök a férjem felé, és a sebváltóról leveszi a kezét, majd a combomra rakja.
- A feleségem vagy. – ezt most úgy mondja, mintha valami fenyegetésnek szánná. Ugyan azt a furcsa csillogást látom a szemében. Olyan vadul néz, hogy mindjárt elevenen felfal. Lassan a cél felé közeledünk, de megállunk előtte.
- Most bekötöm a szemed. – szólal meg, mikor leállítja az autót. A szemeim kikerekednek.
- Jason. Kérlek. Azt sem tudom, hogy eddig merre mentünk. És nem szándékozom elmenekülni sem. – egy ideig mered tekintettel néz rám, majd kitör belőle a nevetés. Most rajtam nevet? Most tényleg kinevet engem? – Te most kinevetsz engem?
A hangom sértődöttre változik, de igazából nem gondolom komolyan. Látom, hogy elérem a hatást, mert abba hagyja, majd a tekintete ijedtre változik.
- Sajnálom kicsim. Ne haragudj, kérlek. Bocsáss meg. – én még mindig sértődött fejet vágok, de kezdek elmosolyodni.
- Valamit adnod kell cserébe, hogy kiengesztelj. – a mosoly most már eluralkodik az arcomon, és a mutató ujjamat az alsó ajkamhoz emelem, és végighúzom rajta az ujjamat. Csábítóan beleharapok, és látom Jason-ön, hogy veszi alapot. Közelebb hajol, és szenvedélyesen megcsókol.
- Azért akartam bekötni a szemed, hogy meglepődj. Sosem gondoltam, hogy megakarsz szökni. – mosolyodik el a csók után. – Kérlek, had kössem be a szemed. 

Egy bólintással engedélyt adok, és egy puha selyemkendő kerül a szemem elé. Nem látok semmit, és ez most egy cseppet sem zavar. Észre veszem, hogy az autó lassít, majd megáll. Kiszállunk az autóból, és Jason természetesen segít, hogy ne bukjam orra. Érzem, hogy a kendőn lévő csomóval kezd babrálni. Mikor lehullik a szememről a puha anyag, elfelejtek levegőt venni. Erre a helyre, tényleg illik a lélegzetelállító szó.

 Minden csupa ragyogás, és hihetetlenül gyönyörű minden. Az egész helyet, fehér homokkő borítja, és egy hatalmas szálloda áll a középpontban. Nem bírok megszólalni. Jasonre nézek, és látom a szemében azt az önelégült boldogságot. Ez a tipikus: Na sikerült ismét lenyűgöznöm mosolya. Nem szólok semmit, csak a nyakába ugrom, és szenvedéllyel csókolom. A szállodába megyünk, és megállunk a recepciónál. 

- Jó napot. Miben segíthetek? – szólal meg a fiatal férfi, aki a pult mögött ál.
- Jason Grant vagyok, és foglaltam szobát. – a recepciós elkezd nézelődni a számítógépen, és még gépel is valamit.
- Áh igen. Mr. Grant. A nászutas lakosztályt előkészítettük. A 4. emeleten van a szobájuk. Itt vannak a kulcsok, és a csomagjaikat maguk után visszük. Jó időtöltést kívánok. – a fiatal férfi átnyújtja a szobakulcsot, és mi elindulunk a lift felé. Beszállunk, és legnagyobb bánatunkra, nem vagyunk egyedül. Jason megnyomja a 4-es gombot, és az ajtó már csukódik is. Nem sokat állunk a liftben. Az ajtó újra nyílik, és mi kiszállunk. Egy fiatal szőke nő áll a szobánk előtt. Az emeleten ez az egyetlen szoba.
- Jó napot Mr. Grant. A szobájuk készen áll, és a csomagjaik is bent vannak. – közli a szőkeség, és egy csábos pillantást vet Jasonre. Én közelebb vonom magamhoz, és megcsókolom, mire a cicababa sértődötten elmegy.
- Ha nem csókoltál volna meg, akkor sem fordultam volna utána. – közli velem Jason, és én egy csöppet elszégyellem magam.
- Egy életen át, csak magamnak akarlak. Érted? – a huncut csillogás ott van a szemében, ismét.
- Csukd be a szemed. – kicsit kételkedve nézek rá, de ekkor az ujjaival lecsukja a szemem. Hirtelen az ölébe kap, és átvisz a küszöbön. A lábával becsukja az ajtót, és belecsókol a nyakamba, majd talpra állít.
- Nyisd ki. – suttogja a nyakamba, és átkarolja a derekamat. Lassan felemelem a pilláimat, és a látványtól egy lépést hátrálok, és véletlen eltaposom Jason lábát. 

- Sajnálom. – fordulok felé bocsánatkérő tekintettel. Ő megölel. A tekintetem visszavándorol a hatalmas ágyra. – Jason ez…ez gyönyörű. Hihetetlen. 

Hirtelen megfordulok, és magamhoz ölelem. – Köszönöm. – suttogom halkan, és ő ismét az ölébe kap, és az ágyra tesz. A testem a rózsaszirmokon landol.
- Szeretlek Mrs. Grant. – jelenti ki, és megcsókol.
- Én is szeretlek Mr. Grant. – és folytatom a csókot. Szorosan ölelem magamhoz Jasont. Érezni akarom minden porcikáját. Sokáig szeretjük egymást, majd mikor mind a ketten elérünk a csúcsra, Jason legurul rólam, és kifújjuk magunkat.
- Fel kéne hívnom anyáékat. – jelentem ki még mindig levegő után kapkodva. Jason bólogat, és pedig a telefonom után kutatok, de nem találom. Biztos a táskámban van. Magamra csavarom a takarót, és kimászom az ágyból. Megtalálom a táskám, és benne a telefonom. Anyát kezdem hívni. Kicsöng.
- Castle. – szól bele, és ez mindig mosolyt csal az arcomra.
- Szia anya. Én vagyok az Liv. – szólok bele, és hallom a hatalmas örömet a hangjában.
- Most értetek oda? – hűha. Lebuktunk.
- Igazából nem. Mi csak…
- Nyugi szívem. Házasok vagytok. Már nem tartozik rám a magán életed. Ha ti előbb felavattátok az ágyat, akkor az csak rátok tartozik. – a lélegzetem is elakad. Honnan tud ilyeneket?
- De anya…Csak szólni akartam, hogy épségben ide értünk. – próbálom terelni a dolgot, és úgy látszik, hogy sikerül is.
- Rendben kicsim. Örülök, hogy hívtál. Érezzétek jól magatokat. Szeretlek szia. – én is elköszönök, és leteszem a telefont, majd visszabújok a férjem mellé az ágyba. A mellkasára hajtom a fejem. Nem alszunk, de nem is beszélgetünk. Élvezzük egymás szívdobogásának hangját.
- Nagyon boldog vagyok. – mondja, és egy apró csókot ad a fejemre.
- Én is az vagyok. Minden olyan csodálatos. – felfelé fordítom a fejem, és ő megcsókol.
- Ez örökké így fog maradni. – én csak mosolygok, és úgy döntök, hogy visszaveszem a ruháimat…