Egy új élet 23.rész

Végleg enyész a sötétség, szívek lángja belobban, 
új kor hív, s a remény csillan a fény aranyán.

Ara Rauch

Mikor a legfeketébben terjeszkedik széjjel a sötétség, a fűszálak közül akkor tündökölnek elő a szentjánosbogarak és az ég boltozatán az örök csillagok.

Gárdonyi Géza

Dörömbölök szívetek kapuján
s egyszer a szívetekbe érkezem talán.

Hajnal Gábor

Boldog új évet kívánok nektek így előre is. Ma és holnap, hosszabb részekkel jelentkezem, mint eddig.. :D Én így kívánok kellemes ünnepeket és Boldog új Esztendőt... :D Jó olvasást :)

James a délután folyamán telefonált is. A tárgyalás két nap múlva esedékes. A szédülésem és az émelygésem természetesen nem múlt el. Jason mindenáron orvost akart hívni, de nagy nehezen meggyőztem róla, hogy pusztán az idegességtől van. És valóban, a két nap alatt attól rettegtem, hogy én leszek az oka, ami miatt elveszik szerelmemtől a gyerekeit. Alig ettem, és amit ettem sem maradt meg. Szinte egész éjjel nem aludtam. A fürdőben állok felöltözve, és igyekszem valami elfogadható kinézetet varázsolni a fejemnek. Lassan indulnunk kell. A srácokat már felöltöztettem és igyekeztünk elmagyarázni nekik mi fogja őket ott várni. Egyre jobban félek.

- Kész vagyok, mehetünk – lépek ki a fürdőből, felveszem a táskámat és mindannyian elindulunk.
Az autóban csak a gyerekek csicseregnek. Jason kezét a combomra teszi, és óvatosan simogatni kezd. Én hagyom magam. Megérkezünk a bíróság épületéhez, és kiszállunk az autóból. Bemegyünk az épületbe, ahol James már vár ránk. Közelebb megyünk, és a kicsik megölelik a keresztapjukat. Belépünk a tárgyaló terembe, és megpillantjuk Jessicát, és az ügyvédjét. A kezem remegni kezd, és sajnos ezt Jason is meglátja.
- Nyugodj meg. Kérlek, nem akarlak elveszíteni. Meg kell nyugodnod. – Jason hanga mély, és meleg. Egy cseppnyi aggodalom, és idegesség is van benne. A gyerekeket leültetjük az első sorba.
- Nem lesz baj, ne aggódj. Jól vagyok. – nyugtatom meg, de ebben még én sem vagyok biztos. Szörnyen ideges vagyok. Leülünk, és James előveszi a papírokat. A bíró belép.
- Álljanak fel. A nagytiszteletű Stevens bíró elnököl. – mi felállunk, majd az idős ősz hajú ember int, hogy foglaljunk helyet.
- Mr. És Mrs. Grant, kontra Jessica Andrews. Gyermek elhelyezési per. – kezd bele a bíró. – A vád kezd. – közli, és Jessica ügyvédje feláll, majd kisétál.
- A tanuk padjára szólítom Jessica Andrews. – Jessica önelégülten feláll, és a tanuk padjára sétál. Az ügyvéd folytatja. – Emelje fel a jobb kezét. Esküdjön meg, hogy az igazat, és csakis a színtiszta igazat vallja.
- Megesküszöm. – mondja azzal az idióta vigyorral, majd leül. Az ügyvéd folytatja.
- Mrs. Andrews. Igaz az, hogy ön a két kisgyermek, név szerint Lory, és Joshep Grant vérszerinti, biológiai anyja? 
- Igen igaz.
- Ön szerint, az, hogy Mrs. Grant a családba került, veszélyezteti a gyermekei életét? – ezt nem hiszem el. Összeszorítom a fogam a fogam, és csendben tűrök.
- Igen. Úgy gondolom, hogy Mrs. Grant komoly fenyegetést jelent a gyermekeim számára.
- Köszönöm. Nincs több kérdésem bíróúr. – az ügyvéd leül, és James áll fel.
- Mrs. Andrews. Ez itt egy jelentés egy balesetről, amit ön okozott. Ittas állapotban volt, és mindkét gyermeke a kocsiban ült. Az ütközés következtében a kisfia súlyos sérüléseket szenvedett. – Jessica bólintott. Látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolgok állása.
- Ön azért vált el a férjétől, mert megcsalta őt. Igaz ez?
- Tiltakozom. Nem tartozik a tárgyhoz. – ugrik fel a másik ügyvéd.
- Helyt adok. – szólal meg az öreg bíró, és James kicsit letört.
- Rendben. Mrs. Andrews. Honnan tud ön Mrs. Grant múltjáról? – kérdezi James, és Jessica szemei fennakadnak.
- Egy magán nyomozótól. – válaszol vonakodva Jessica.
- Szóval nem törvényes, és legfőképpen megbízható forrásból van tudomása a dologról. – James előnyben van. Úgy érzem, hogy talán sikerülhet. – Nincs több kérdésem bíróúr.
- Rendben. Ki a védelem következő tanúja? – kérdezi a bíró.
- A védelem tanúnak szólítja. Olivia Cavanaugh-t. – nagy levegőt veszek, és felállok a helyemről, majd a padhoz sétálok. 
- Emelje fel a jobb kezét. Esküszik, hogy az igazat, és csakis a színtiszta igazat vallja?
- Esküszöm. – nyögöm, és leülök.
- Mrs. Grant. Igaz az, hogy ön a maffiának dolgozott? – kérdezi James.
- Igen. Igaz. – jelentem ki nemes egyszerűséggel.
- Van még bármilyen kapcsolata ezekkel a szervezetekkel?
- Nem. Nagyon régóta nincs kapcsolatom velük. – próbálom megőrizni a nyugalmamat. Egyenesen Jason szemébe bámulok, és ez valahol legbelül megnyugtat.
- Nincs több kérdésem. – jelenti ki James, és leül. A másik ügyvéd feláll,és közelebb jön. Érzem, hogy szét fog cincálni.
- Mrs. Grant. Az előbb azt vallotta, hogy nem áll kapcsolatban a maffiával. – én bólintok. – És mi van Jeremy Hastings-el?

- Jeremyvel több mint két éve találkoztam utoljára. Szökésben van. Egy bankrablás, és gyilkossági kísérlet a vád ellene. – az ügyvéd bólint, és elfogadja a válaszomat, és nem beszélünk a témáról többet.
- Mrs. Grant. Ön szed bármiféle drogot, vagy kábítószert? – ez felháborító. Hogy gondolhat ilyeneket?
- Nem. Semmi ilyesfajta szerrel nem élek, és nem is éltem soha. – látom, hogy a válaszom nem tetszik neki, és megpróbál fogást találni rajtam, hátha drogosnak vallom magam.
- Mrs. Grant. Megtenné, hogy felemeli a kezét? – én csodálkozom, de megteszem.
- Látja bíróúr? A tanú keze remeg, és az arca falfehér. Verítékezik, és gyorsan kapkodja a levegőt. Ezek bizony az elvonási tünetek jelei. – kezdek bepöccenni.
- Nem vagyok drogos, csak beteg. Egy súlyos betegséggel küzdök, aminek a tünetei a remegés, fakó arc, nehéz légvétel, és gyakran ájulás. Legrosszabb esetben szívleállás. Ez az idegesség hatására következik be, és nem tudok uralkodni rajta. Most szörnyen ideges vagyok, mert úgy érzem, hogy veszélyben van a családom. Elakarják venni tőlem a két kis gyermeket, akit annyira szeretek. Eddig nem is mertem boldog családról álmodni, de most ez valóra vált. Jason, és a gyerekek a mindeneim, és sosem bántanám egyikkőjüket sem.
- Köszönöm. Nincs több kérdésem.  – kimászom a padból, és visszaülök a helyemre.
- A vád szólít tanút. – jelenti ki az öreg bíró.
- Tanúnak szólítom. Lorelay és Joshep Grantet. – a kicsik felállnak, és felmennek a tanúk padjához. Ők is elmondják az esküt, és leülnek.
- Meséljetek nekünk Oliviáról. – kéri az ügyvéd.
- Mi nagyon szeretjük a mamit. Sokat játszik velünk, és sokat szoktunk a parkba járni. – kezd bele Joshep.
- Ő mondta, hogy szólítsátok maminak? Mondta egyszer is, hogy nyugodtan mondhatjátok, hogy mami? – a kicsik bólogatnak.
- A mami sosem mondta, hogy hívjuk így. Én kezdtem így hívni, és utána már Joshep is így hívta. Mikor először mondtam Liv-nek, hogy mami, akkor sírva fakadt. – meséli Lory, és megint egy könnycsepp gyűlik a szememben.
- Liv bántott titeket egyszer is? – kérdezi az ügyvéd, és én legszívesebben felpofoznám.
- Nem a mami sosem tenne ilyet. Ő szeret minket, és mi is szeretjük őt. – a kicsik olyan őszinték, hogy egy könnycsepp csúszik ki a szememből, de szinte azonnal le is törlöm.
- Ha választhatnátok, akkor kivel szeretnétek élni? Anyukátokkal, vagy Oliviával?
- Ez könnyű. Oliviával, és apával. – feleli Joshep, és Lory is csak helyeslően bólogat.
- Nincs több kérdésem. – jelenti ki az ügyvéd.
- Nincs kérdésem bíróúr. – áll fel James, és utána vissza is ül.
 - Rendben. Az esküdtek visszavonulnak. Addig szünetet tartunk. – mindenki kivonul a teremből. Jason mellém áll, és megtart, mert látja, hogy szédülök.
- Nagyon jók az esélyeink. A kicsikkel, s Liv beszédével, szerintem meggyőztük az esküdteket. – James szavai megnyugtatnak. Látom, hogy Jessica közeledik, és inkább elmegyek. Meglátom anyát a folyosó végén, és oda megyek hozzá.
- Szia kicsim. Hogy bírod? – kérdezi.
- Egész jól. James szerint elég jók az esélyeink. Hogy-hogy itt vagy? – teszem fel a kérdést, ami igazából foglalkoztat.
- Csak tudni akarom, hogy mi lesz a vége. – rámosolygok, és átölelem.
- Az esküdtszék meghozta döntését. – kiabál egy fickó a terem ajtajából, és mindenki visszamegy. Elfoglaljuk a helyünket, és Jasonnel nagyon izgulunk. Úgy szorítjuk egymás kezét, mintha az életünk múlna rajta.
- Kérem az esküdteket, hogy mondják ki az ítéletet. – a bíró kérésére feláll, egy férfi, és egy borítékot nyit ki.

- Az esküdtszék a Grant kontra Andrews ügyben úgy határozott, hogy a gyerekeket, Mr. És Mrs. Grant felügyeletére bízza. – nem hiszek a fülemnek. Nyertünk. Ez hihetetlen. Rögtön Jason nyakába ugrok, és csak csókolom. Fél szemmel, látom, hogy Jessica közeledik felénk.
- Ezt a harcot most ti nyertétek. De a háborút én fogom. – a hangjában van valami nagyon ijesztő, és szörnyen fenyegető. Jason megfordul, és átkarolja a derekamat.
- Néz Jessica. Mind tudtuk, hogy a gyerekek velünk fognak maradni. Lory, és Joshep is imádják Liv-et, és ezen semmi sem változtathat. – Jason szörnyen magabiztos.
- Nem érzem jól magam. Kimegyek a mosdóba, és utána indulhatnánk is. – teszek egy javaslatot a férjemnek, és ő bólint. Kifelé indulok, és látom, hogy anya jön utánam.
- Gratulálok. – ölel meg.
- A mosdóba megyek. Elkísérsz? – kérdezem tőle könyörgő szemekkel. Ő bólint, és a mosdó felé indulunk. Én gyorsan beugrom egy fülkébe, és néhány percig hangtalanul guggolok a WC felett. Majd bekövetkezik az, amit úgy utálok. Rosszul vagyok, és azt hiszem, hogy tudom miért. Anya csendben hallgat. Kilépek a fülkéből, és a mosdókagylónak támaszkodom. Anya közelebb lép, és a hátamat kezdi simogatni.
- Minden rendben? – kérdezi aggódva.
- Igen. Azt hiszem, hogy újra terhes vagyok. – mondom közömbös hangon.
- Jason tud róla? – kérdezi kételkedve.
- Nem! – válaszolom határozottan. – Nem akarom elmondani egy ideig. Most nagyon vigyázni fogok. Nem veszíthetek el még egy babát. Jason annyira félt, hogy egy perc nyugtom sem lenne tőle. Csak akkor mondom el, ha már biztos, hogy megmarad. – mondom lágy hangon, és anya megölel. Boldognak látszik. Elenged, és visszaindulunk a hatalmas terem felé. Jason, és a gyerekek már kint várnak minket.
- Indulhatunk? – kérdezi, és megfogja a kezem. – Jól vagy?
- Igen. Mehetünk. Jól vagyok. – mondom, és anya úgy mosolyog, mint valami idióta. Megbököm a könyökömmel az oldalát, és hirtelen lehervad a mosolya. Kifelé megyünk a bíróság épületéből, és Olgával találjuk szembe magunkat.
- Szóval megnyertétek a gyerekeket. De azzal számolj Jason, ha a kurvád egyszer is bántja a gyerekeket, akkor rám ne számíts. – kezdi Olga, és látom, hogy Jason nagyon felhúzta magát. Már éppen nekiugranék, mikor egy kéz érinti a vállam.
- Áh. Mrs. Grant. Ugye találkozott már a két legjobb barátommal. – anya elővillantja a fegyverét, és a bilincsét. Olga felhúzza az orrát, és szó nélkül hátat fordítva elkullog.

Megfordulok, és megölelem anyát, majd egy köszönömöt suttogok a fülébe.
- Te tényleg egy őrangyal vagy. Óvsz engem mindentől. – suttogom még mindig.
- Mindig. – jön a természetes válasz. Kibontakozunk az ölelésből, és a kocsi felé indulunk. A kicsik beszállnak hátra. Jason megáll, és egy pillanatra elgondolkodik, majd rám néz.
- Akarsz vezetni? – kérdezi, és én nagyon meglepődöm. Ideges látom rajta. Nagyon jól esik nekem, hogy felajánlja, de én azt szeretném, hogy úgy ajánlja fel, hogy nem ideges miatta.
- Nem! vezess csak. – a hangom lágy, és szeretett teljes. Elmosolyodik, és beülünk az autóba…
- Cukrászda? – kérdezi Jason és már le is kanyarodik ahhoz a cukrászdához, ahová be szoktunk ülni.

- Igen! – ujjongtak a kicsik és nekem is tetszett az ötlet. Valamiért most süti kell. Vagyis tudom miért, de ők egyelőre nem tudhatják. Az biztos, ha a férjem nem emlegette volna a süteményt, biztosan nem kívántam volna meg. Ez így nem lesz jó, még mielőtt felfedhetném, a titkomat már olyan leszek, mint egy bálna. Elmosolyodok, mikor eszembe jut anya terhessége Diana-val és majdnem a hasamra teszem a kezem, de időben észhez kapok. Gyorsan kiszállunk a kocsiból és befelé sétálunk. A kicsik is vidámak és mi is boldogok vagyunk. Persze ők csak annyit fognak fel, hogy nem változik az életük. Még nem értik, mekkora is volt a tét és hogy a betegségem majdnem bezavart az egészbe.

- Kaphatok fagyit, sok tejszínnel? – kérdezi Joshep és érdekes módon, már tőlem kér engedélyt és nem az apjától. Ránézek Jason-re, aki alig láthatóan, de bólint egyet.

- Hát persze kicsim – válaszolok és közben Lory is jelzi, hogy ő is fagyit szeretne. Mi pedig maradtunk a sütinél. Nagyon jól elbolondoztunk és végre napok óta felhőtlenül éreztem magam. Nem kellett már semmi miatt aggódnom. A baba miatt sem stresszelek, mert az csak árt neki. Miután haza értünk én neki láttam a vacsorának, Jason pedig kiment játszani a kicsikkel. Hála a fagyinak a vacsorához alig nyúltak. Gyorsan lefektettük őket, aztán mi is ágyba bújtunk. Még sokáig beszélgettünk összebújva. Holnaptól minden visszazökken a rendes kerékvágásba. Az ikrek óvodába mennek, Jason és én pedig dolgozni. Meg fogom beszélni anyával is, hogy legyen újra az a felállás, mint pár hete. Övé a helyszín, enyém a papírmunka. Önként és dalolva vállalom a papírmunkát, sosem gondoltam volna. Gondolataim száz meg százfelé cikáztak, de most jól esett, s az álom is elnyomott.

Reggel sajnos késve ébredtem. A kicsiket már Molly elvitte és Jason is épp indulni készült. Persze engem senki sem keltett fel, de így legalább lemaradt a reggeli műsoromról és még mindig nem gyanakszik. Az őrsön anya meglepődött, hogy most én kérem az irodai melót és nem ő utasít rá, de örült neki, hogy kímélni akarom magunkat. Persze volt mit csinálni, bőven így éppen csak hazaértem vacsorára, és mint egy zsák, úgy zuhantam be az ágyba.
- Ma is el akarsz késni? – suttogta reggel a fülembe Jason. Elmosolyodtam és még nem nyitottam ki a szemem.

- Ha most velem maradsz, akkor igen – nyitom ki a szemeimet és átkarolom a nyakát. Szenvedélyes és egyben szerelmes csókot kapok, folytatása azonban elmarad, mert Lory ront be a szobába.

- Molly nem jön, mert beteg, most telefonált. Mami elviszel minket te? – olyan ártatlan kiskutya tekintettel néz rám, hogy nem tudok ellenállni.

- Hát persze. Gyerünk reggelizni – mászol ki az ágyból és kézen fogva a kislánnyal lemegyek a konyhába. Joshep már türelmesen az asztalnál ül, én pedig adok nekik reggelit, ezúttal müzlit, aztán pedig felszaladok öltözni.

- Ha most Molly elvitte volna őket maradhattunk volna – suttogja fent a szobánkban és máris a nyakamat csókolja.

- Jason – nyögök fel mikor az érzékeny pontot csókolta – a kicsik és én is elkések.

Nagy nehezen le tudtam rázni, persze egy pótoljuk este ígérettel. Gyorsan összeszedtem még a cuccom é az ikreket aztán már úton is voltunk. Kb. negyed órás autózás után letettem őket az oviban. Az óvónő nagy örült, hogy láthatott, pedig voltam már Molly-vall és Jason-nel is. Elköszöntem tőlük, aztán máris az őrs felé száguldottam. Épp egy kanyart vettem be, aztán egy hatalmas csattanás és már le is fejelem a kormányt. Nehezem mérem fel a körülöttem történteket, de biztos, hogy egy autó jött belém, aztán érzem, hogy valaki kihúz a kocsiból.