jh

jh

2013. március 2., szombat

Bizonytalan jövő 1.rész

Sokat gondolkodtam rajta, hogy megosszam-e ezt a történetet, de úgy döntöttem, hogy közszemlére teszem. Remélem tetszeni fog. :D Hagyjatok nyomot a Blogom Chatejében.. :D


Lesétálok a lépcsőn és a konyhába megyek. Még nagyon korán van. Felrakok egy kávét, hogy mire apa felébred, addigra kész legyen. A kávé már fől a fürdőbe megyek. Nem tudom, hogy apa mikor jött haza, csak azt tudom, hogy már nagyon későn volt. Abban sem vagyok biztos, hogy józan volt. Bemegyek a fürdőbe és megnyitom a kádcsapot. A meleg víz gőzöl és én ledobom a hálóingemet. Belelépek a kádba és elfekszem benne. A forró víz átmossa a testem. Nyugtatónak találom. Még fürödnék egy darabig, de tudom, hogy nem tehetem. törődnöm kell apával és még suli előtt be kell mennem az őrsre. Kiszállok a kádból és megtörölközöm. Felöltözöm és visszamegyek a konyhába. Furcsának tartom, hogy apa még nem ébredt fel. A szobája felé megyek és halkan benyitok. Mikor az ajtót kinyitom megdöbbenek.
- Mi a franc? – döbbenek meg. Egy idegen nő fekszik apám mellett. Apa és a szöszi is felugrik a sikító hangomra.
- Kicsim ez nem… ez nem az aminek látszik. – irtó dühös vagyok. Hogy tehette?
- Gyerünk. Kifelé. – utasítom a nőt és felkapom a ruháit, majd az ajtó felé mutatok. – Induljon.
A nő kikászálódik az ágyból és elém áll. Nem érti a dolgot.
- Induljon el, vagy nem állok jót magamért. – karba fonja a kezét és nem mozdul. Nagyon dühös leszek.
- Te nekem nem parancsolsz. – mondja és nekem elpattan az agyam. Megfogom a szőke haját és az ajtóhoz rángatom. Kinyitom az ajtót és kilököm rajta, majd hozzávágom a ruháit.
- Meg ne lássam még egyszer az apám közelébe. Nem viccelek. – rácsapom az ajtót és megfordulok. Apa ott áll mögöttem.
- Hatalmasat csalódtam benned. Ahogy anya is, ha itt lenne. Most mennem kell. A kávéd ott van a pulton. Remélem, mire hazaérek, erősen elgondolkodsz azon, hogy mit tettél. – nem hagyom szóhoz jutni. Felkapom a táskám és kifelé megyek az ajtón. Becsapom magam mögött. Nem bírok elindulni. A lelkem összetört. Hogy tehetett ilyet? Anya csak nem rég ment el. Annyira hiányzik. Nagy levegőt veszek és elindulok az őrsre. Beszállok a kocsimba, vagyis anya kocsijába. Az őrsre megyek. Nem kapcsolom be a rádiót, csak hallgatom az autó hangját. Még anya tanított vezetni. Sok mindenre ő tanított meg. Például, hogy hogyan kell kiszúrni a hazugságot, vagy hogyan bírjak beszédre egy embert anélkül, hogy tudna róla. Fantasztikus dolgokat tanultam tőle. Körülötte forgott a világom. Ő volt a nap az egemen. Ő volt az, aki bevilágította a sötét napokat. A gondolataimat és a könnyeimet az szakítja meg, hogy leparkolom az autót a kapitányság garázsában. Belenézek a visszapillantó tükörbe és megtörlöm az arcomat. Nem mutathatom gyengének magam. Rendbe rakom magam és megigazítom a sminkemet. Nagy levegőt veszek és kiszállok az autóból. bezárom és felmegyek, hogy beszéljek Espositoékkal. A lift a másodikra visz, de csalódnom kell, mert Ryan-ék még nincsenek bent. Anya asztalához megyek, vagyis már az enyémhez. Még nem vagyok nyomozó, mert még tanulok, de megbeszéltem Gates kapitánnyal, hogy addig nem vesz fel senkit anya helyére, ameddig be nem fejezem az iskolát. Leülök a barna fotelba. Fél órát várok, mikor végre kinyílik a lift és Javi-ék lépnek ki. Látom, hogy felém közelednek.
- Szia. – köszön Kevin.
- Sziasztok. – köszönök vissza.
- Mit csinálsz itt? Miért ülsz még mindig ebben a kényelmetlen fotelben? Ott a jó kis bőrszék. – mondja Esposito és én lehajtom a fejem.
- Nem tudom megtenni. Az, az ő helye volt és én nem érdemlem meg, hogy ott üljek. Még nem. – Espo megértően bólint. Már utolsó éves vagyok a főiskolán. Nyomozó leszek, akár csak anya. Tudom, hogy sohasem lehetek olyan jó, mint ő. Felemelem a fejem és látom, hogy apa közeledik. Rápillantok az órámra és látom, hogy pont dél van.
- Elvihetlek ebédelni? – kérdezi bűnbánó hangon. Egy pillanatig elgondolkodom rajta, hogy mit is tegyek. Bólintok és felkapom a kabátomat. 
- Most lelépek fiúk. Sietek vissza. Hívjatok, ha van valami. – közlöm a fiúkkal és apa után megyek.
- Már egészen olyan vagy, mint egy főnök. Annyira hasonlítasz anyádra. – jaj ne…Csak ezt ne. Legszívesebben zokogó rohamban törnék ki. Miért teszi ezt velem? Mindig felemlegeti anyát, mintha ettől jobb lenne. Én viszont nem fogom őt elfelejteni.
- Csak próbálom kiérdemelni, hogy megkapjam az állást. Igaz, hogy megegyeztünk Gates-el, de ezt nem vehetem készpénznek. – egy közeli kis étterembe megyünk. Leülünk és rendelünk valamit. Az első 10 perc iszonyatosan kínos csöndben telik.
- Sajnálom. – mondja apa és lehajtja a fejét. – Én tényleg szörnyen sajnálom.
- Nem értelek. Azt mondtad, hogy anya volt életed szerelme. Nem értem, hogy, hogy tehetted ezt vele. Ő sosem tenné ezt veled. – érzem, hogy düh van a hangomban.
- 5 éve, hogy anyád meghalt Melanie. Ha visszaforgathatnám az időt, esküszöm megtenném, de nem tehetem. – a szemem könnybe lábadt. A telefonom csörgése szakítja meg a beszélgetést, jobban mondva monológot.
- Beckett. – szólok bele. Anya nevét viselem. Nem tudom, hogy miért döntöttek így, de én anya nevét kaptam. – Rendben…Máris ott vagyok… Oké… Sietek…- leteszem a telefont és apára nézek.
- Nézd. Én nem haragszom. Tudnod kell, hogy szeretlek és, ha tovább akarsz lépni, akkor… én… az is… elfogadom. – alig bírom kinyögni normálisan, mit is akarok. Kapok a homlokomra egy puszit és már sietek is. Gyorsan a helyszínre megyek és a fiúk már ott várnak.
- Szia Laine. – köszönök Laine-nek és bólintok a fiúk felé.
- Szia kislány. – ez a megszólítás megmaradt Laine-nél. Behunyom a szemem, lehajtom a fejem és megnyalom kiszáradt ajkaimat.
- Ne haragudj. Sajnálom… Csak annyira hasonlítasz…- felemelem a kezem, mielőtt kimondaná, hogy anyádra.
- Mit tudunk? – terelem el a témát és a tekintetemmel jelzem mindenkinek, hogy nem akarok erről többet hallani.
- Az áldozat neve Bill Mendez. A külvárosban lakik. A Gray Enterprises Holding-nál dolgozik. Mást nem tudunk. – Espo tájékoztat, majd visszamegy kihallgatni a szomszédokat.
- A halál oka? – nézek Laine-re.
- Két lőtt seb a mellkason. Elsőre azt mondanám, hogy az a halál oka, de van itt egy csúnya ütés a tarkóján. Azt sem tartanám kizártnak, hogy az okozta a halált. – bólintok és Ryan-re nézek. Útálom, hogy nincs társam. Így a fiúkat kell mindig rángatnom.
- Fiúk! – szólok nekik és mind a ketten odajönnek. – Ti menjetek vissza az őrsre és nézzetek után az áldozat múltjának és hívjátok fel a hozzátartozókat. Én elmegyek a Gray Enterprises Holding-hoz. – a fiúk bólintanak és én beszállok a kocsimba és a város legnagyobb cégéhez megyek. A hatalmas épület elé érve megállítom a kocsim és egy percig csak bámulom a hatalmas épületet. Kinyitom az ajtót és bemegyek. A hatalmas előtérbe a recepciós pulthoz megyek.
- Jó napot. Melanie Beckett gyilkossági nyomozó vagyok. Christian Gray-t keresem. – a szőke megnézi a gépet és összeráncolja a szemöldökét. Nem tudom, hogy mit kell nézni a számítógépen. Mind egy én ilyenekhez nem értek, szóval inkább csendben várok.
- Mr. Gray jelenleg nagyon elfoglalt. – a fenébe. Mit ér, hogy kimondhatom, hogy gyilkossági nyomozó vagyok, ha nincs hozzá jelvényem, ami nyomatékosítja a dolgot. Nem érdekel. Anya jelvénye mindig nálam van, de nem élhetek vissza vele, hiszen akkor én kerülök bajba.
- Nekem azonnal beszélnem kell Mr. Gray-el. – a hangom felemelem. Nem várom meg a válaszát, csak simán elindulok a lift felé. A szőke nem tud mit tenni, csak gyorsan a telefon után nyúl és gondolom hívja a következő emeletet. Felérek a lifttel és az emeleten olyan Deja vu érzésem van. Ugyan az a kinézet és ugyan az a szőke recepciós. Vagyis nem ugyanaz, de ugyan olyan szőke és kimért.
- Haladéktalanul beszélnem kell Mr. Gray-el. – most már kemény vagyok. Nem engedem, hogy újra lerázzanak.
- Mr. Gray nem…
- Nézze. Mr. Gray vagy beszél velem, vagy bíróság elé rángatom a céget egy gyilkossági ügy akadályozásáért. – megemelem a hangom. A szöszi zavartan néz rám. A keze remeg. Mintha nem is tőlem, vagy a fenyegetésemtől félne, hanem a főnökétől. Ennyire gonosz lenne a nagy Christian Gray? Sokat hallottam már róla. Biztos egy 50 éves ember, aki nagy szigorral irányítja a birodalmát. Nyílik az ajtó és egy fiatal, nagyjából velem egykorú férfi lép ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése