Bizonytalan jövő 2.rész

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.(1Kor 12,30–13,13)

Emlékszel erre???? Csak neked.. :D (L) 

- Mi történik itt? – teszi fel a kérdést és a kis szöszi a végtelenségig elvörösödik.
- A…A hölgy… a rendőrségtől…v-van.
- Akkor mire vár még? Mondja le a következő megbeszélésemet. – adja utasításba a fiatal férfi. Nagyon vonzónak találom.
- De Mr. Gray a vezetőséggel lesz megbeszélése. – Mr. Gray? Te jó ég ő az a Mr. Gray? Nagyon… elragadó személyiség.
- Nincs de. Mondja le. Most segítek a rendőrségnek, akármiről is legyen szó. – azt hiszem, én is zavarban vagyok. Lemond miattam egy megbeszélést? Azt hiszem, hogy megtiszteltetésnek érzem. Kinyújtja a karját, ezzel invitál be az irodájába. Besétálok és ő leül a hatalmas bőrszékbe. Hellyel kínál, de inkább állva maradok.
- Miben segíthetek Miss…- kezd bele.
- Melanie Beckett. – javítom ki a Miss. Megszólítást.
- Rendben Melanie. – a szememet forgatom az értetlenségén.
- Beckett nyomozó, ha kérhetem. – felvilágosítom és most már helyet foglalok. – Ismer ön egy bizonyos Bill Mendezt?
- Igen. Bill itt dolgozott az épületben. Van egy felesége Lucy. Ő is itt dolgozott egy ideig, de aztán elköltöztek és csak Bill tudott bejárni. Lucy már máshol dolgozik. – megértően bólogatok és közben jegyzem a fontos dolgokat. A hozzátartozókkal Espoék beszélnek, de el kéne mennem, hogy személyesen is beszéljek az áldozat feleségével.
- Rendben. Tud esetleg valakit, aki ártani akart Billnek?
- Nem… Nem igazán. Bill becsületes jó ember volt.
- Köszönöm Mr. Gray. – felállok és az ajtó felé indulok.
- Meghívhatom egy csésze kávéra? – a kérdése meghökkent. Ez a jóképű milliomos velem akar kávézni?
- Szolgálatban vagyok. – nyögöm ki. Nem tudok mit mondani. Ez… hihetetlen.
- Rendben. Akkor holnap délután 4-kor? A coffee hot-ban? – azta rámenős kis milliárdos. Bólintok és elejtek egy elpirult mosolyt és mikor észreveszem magam, akkor gyorsan kilépek az ajtón. Becsukom magam mögött az ajtót és megállok egy pillanatra. Mi volt ez az egész?  Mióta anya meghalt, nem volt időm ilyesmire. Csak a tanulásnak éltem és nem volt egyetlen kapcsolatom sem. A lifthez megyek és kijutok a hatalmas Gray birodalomból. A kocsimból hívom Espot.
- Szia Espo. – szólok bele a telefonba.
- Hé Beckett. Mi újság? – kérdezi Javi.
- Semmi új. Beszélnem kéne az áldozat feleségével. Megvan a címe?
- Igen. A Broadway és a Lexszington sarka.
- Az egy gazdag környék. Hol dolgozik a felesége? – kérdezem Espot és ő meglepetten válaszol.
- Egy étteremben felszolgáló. Miért?
- Mert egy takarító és egy pincérnő fizetéséből senki nem vesz lakást New York egyik legjobb környékén. – érzem Espon, hogy büszke. Nem igazán értem a reakcióját, de legyen. Nem szólok. – Most megyek.
Leteszem a telefont és a megadott címre megyek. Mikor odaérek, még egyszer ellenőrzöm a címet, nehogy tévedjek. Kiszállok a kocsiból és az ajtóhoz megyek. Kopogok.
- Megyek! – szól egy női hang és én várok. Az ajtó nyílik és én megfagyom. Ez nem lehet. Ő halott. Mi a franc történik. Látom, hogy ő is dermedten áll. Most mit tegyek? Legszívesebben hisztérikus őrjöngésben törnék ki. Nem! Ezt nem tehetem. Meg kell találnom egy gyilkost. Tehát profiként fogok viselkedni. Nem veszek róla tudomást.
- Ön Mrs. Mendez? – kérdezem és neki nagyra nyílik a szeme. Lassan tér magához és bólint. Mentegetőzni akar, de mielőtt megszólalna, elévágok.
- Beckett nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől. A férjéről lenne szó. – rezzenéstelen arccal nézek rá. Nem is tudnék máshogy. Vagyis tudnék, de az nem lenne emberhez méltó. Úgy érzem, hogy szörnyen dühös vagyok.
- Melanie kérlek, had magyarázzam meg.
- Nem érdekel a magyarázata Mrs. Mendez, ha csak nem a férjéről van szó. A férjét meggyilkolták. Tud valakit, aki ártani akart neki? – még én is meglepődöm a közömbösségemen.
- Túl sokan voltak, akik ártani akartak neki. – Basszus anya. Mibe keveredtél? Csak nézek rá. Még mindig nem léptem át a küszöbön. Nem is akarok. Nem akarok tudni erről az egészről. Nagyon hosszú időbe telt, mire túltettem magam ezen. És most itt áll előttem az, akit öt éve eltemettünk. A szívem szakad meg. Legszívesebbe a nyakába borulnék és sírnék, mint egy gyerek, anyja ölelésében.
- Megtud nevezni ilyen embereket? – nagyon diplomatikus és kimért vagyok. Még mindig a lehetetlen előtt állok.
- Melanie ne tedd ezt. Ők nagyon veszélyes emberek.
- Kérem, Mrs. Mendez, csak nevezze meg őket. A munkámat végzem és elkapom a férje gyilkosát. – felemelem a jegyzetfüzetemet, hogy leírjak pár nevet. A kezem remeg. Ez az első mozdulatom azóta, hogy anya kinyitotta az ajtót.
- Nem fogok neked neveket mondani Melanie. Nem keverlek ebbe bele. – anya hangja aggódó. Nem tudom, hogy miért aggódik. Azért, mert apa megtudja, hogy él, vagy azért, mert pontosan tudja, hogy nyomozni fogok.
- Ha akadályozza a nyomozást, akkor beviszem és mindenki előtt fogom kihallgatni. Nem akarom ezt tenni önnel. – nem tegezem le. Megpróbálok távolságtartó és tárgyilagos maradni. Nem engedem, hogy fölém kerüljön. Tartanom kell magam. Erősnek kell lennem. Ő itt egy nő, aki most vesztette el a férjét. Nem hurcolhatom meg, még akkor sem, ha pontosan tudom ki ő. Lehajtom a fejem és elgondolkodom. – Sajnálom. Nem akartam így megfenyegetni önt. Most mennem kell. De tudnia kell, hogy megtalálom a férje gyilkosát. Akármibe kerül is.
- Melanie kérlek. – hátat fordítok és azt hiszem, hogy sír. Még sem jön utánam. Annyira szeretném megölelni. Annyira szeretnék hozzábújni és elsírni neki, hogy nagyon hiányzott. Megtorpanok egy pillanatra, választás elé kényszerítve őt. Még mindig nem történik semmi. A vállam fölött hátranézek és egy sóhajtás után, még egy utolsót szólok hozzá.
- Megtartom a titkod.
- Kérlek, Melanie. – visszafordítom a fejem és az autómhoz megyek. Beszállok és becsukom az ajtót. Most már zokogásban török ki és nem érdekel, hogy ezt ő is látja. Elindul kifelé, de én gázt adok és elhajtok. Pár utcával arrébb parkolom le a kocsit, de nem szállok ki. Most már teljesen szabad utat engedek a könnyeimnek. Legszívesebben szétverném a kocsit. Nem bírom eldönteni, hogy hálás, vagy dühös legyek. Szétfeszít ez a döntésképtelenség. Nem megyek már vissza az őrsre. Haza megyek. Igaz, hogy azt mondtam, hogy megőrzöm a titkát, de úgy érzem, apának joga van tudni. El kell mondanom neki. Lassan lecsillapítom magam és hazafelé megyek. Otthon a parkolóban lerakom a kocsit és felmegyek. Az ajtó előtt állok és próbálom összeszedni a gondolataimat. Nem tudom, hogy miként tálaljam apának, hogy a halottnak hitt hőn szeretett felesége mégis életben van és egy másik férfival élt, aki most meghalt. Nagy levegőt veszek és bemegyek a lakásba. Első látásra senki nincs itthon, de aztán apa lép ki a dolgozószobából.
- Szia kicsim. Haza értél? – te jó ég. Annyira kedves és látom, hogy annyira bűntudata van a reggel történtek miatt.
- Igen. Apa. Beszélnünk kell. – leülök a kanapéra és megvárom, hogy ő is mellém üljön. Megfogom a kezét és mélyen a szemébe nézek.