- Eljössz
velem a korházba? - kérdezem
Christian-t, aki szó nélkül bólint és szorosabban ölel.
- Félek. – folytatom. – félek, hogy nem lehetek megfelelő donor. Nem hagyhatom
meghalni őt.
- Tudom. Én ott leszek és melletted állok majd, mikor bevisznek és akkor is ott
leszek, mikor kihoznak és felébredsz. – megfordulok és megcsókolom. Kiszállunk
a vízből és magunkra kapunk egy köntöst. Iszunk egy csésze kávét és
visszamegyünk a hálószobába és felhúzok egy összeillő fehérnemű szettet.
- Olyan gyönyörű vagy. – suttogja a fülembe Christian, és a fülem mögötti
érzékeny pontot kezdi csókolni.
- Ha ebbe most belemegyünk, akkor elfogunk késni. – mondom neki, de érzem,
ahogy a csókjaitól életre kel a testem. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy
eltoljam magamtól.
- Oké. – biggyeszti le az ajkát, amit én óvatosan, de annál szenvedélyesebben
csókolok. Mikor ajkaink szétválnak, látom rajta, hogy csillog az a két gyönyörű
kék szempár és mosolyog. felöltözünk és elindulunk a korházba. Nagyon ideges
vagyok. Ő vezet, hiszen akármennyire is vagyok józan, az alkohol még ott van a
véremben. Bár szabadságon vagyok, de nem szeretném ezért elveszteni sem a
jogosítványomat, sem a jelvényemet. A kezem remeg. Mindenem remeg. Christian a
kezét a combomra teszi és ez megnyugtat. Most annyira fontos éreznem, hogy
velem van.
- Megérkeztünk. – mondja Christian, miközben leparkolja az autót. – Itt vagyok.
Veled vagyok. Nem megyek sehová.
- Köszönöm. – megfogom a kezét és befelé megyünk. Belépünk a hatalmas épületbe
és az idegességem csak fokozódik. Az orvos irodája felé megyünk. Kopogunk, majd
belépünk.
- Jó reggelt Miss. Beckett. – köszönt az orvos.
- Jó reggelt. – köszöntöm én is.
- Üljenek le és mindent el fogok mesélni részletesen. – leülök, de nem engedem
el Christian kezét. Szükségem van az érintésére. – A vizsgálat nem lesz nagy
dolog. Vesebiopsziát kell végeznünk. Mintát veszünk a veséjéből és megnézzük,
hogy egyezik-e a nővérével. A biopszia után, három órán át, nem ehet semmit és
a vizsgálatot is éhgyomorra kell végeznünk. Utána viszont sok folyadékot kell
fogyasztania és 24 órás korházi megfigyelés alá kell helyeznem, majd mikor
kiengedjük, akkor is egy hétig szigorú ágynyugalomra lesz szüksége. –
gondolkodás nélkül bólintok és csak utána gondolok bele, hogy ez akár nagyon is
fájdalmas lehet.
- Az lenne a legjobb, ha már most elvégeznénk a vizsgálatot. Nincs vesztegetni
való időnk.
- Rendben. – a hangom halk és nagyon gyenge. Az orvos feláll és mutatja nekünk
az utat. Némán követjük egy korterembe, ahol kapok egy nagyon szexi korházi
köntöst, ami annyit mutat, amennyit eddig csak Christian látott belőlem.
Felkapom a kis köpenyt és felfekszem az ágyra. Christian nem távozik mellőlem.
Nem hagy itt egy percre sem. Egy beteghordó lép a szobába egy tolókocsival.
Beleülök a kocsiba és már megyünk is.
- Ő is bejöhet? – kérdezem félénken az orvostól és ő bólint.
- De előtte fel kell vennie a steril ruhát. – Christian bólint és eltűnik egy
percre. Engem betolnak és felfekszem az ágyra. A hasamra kell fordulnom és
valami hideget érzem a bőrömön. Azt hiszem, hogy ez az ultrahangos gél. Nagyon
hideg és nem esik jól. Christian hirtelen mellém lép és megfogja a kezem. Azt
hiszem, érzi mennyire félek. Az ultrahangos fej, hozzáér a derekamhoz és
végigfut a hideg a gerincem mentén.
- Most beadom az érzéstelenítőt. – jelenti ki az orvos. Három injekciót kapok.
Minden egyes szúrásnál jobban szorítom Christian kezét. A végén már nem érzem
az érintett területet. Az orvos egy hatalmas tűvel mászkál előttem. Akkor, mint
az alkarom… Jó akkora nincs, de akkor is hatalmas.
- Egy kis nyomást fog érezni. – tájékoztat az orvos. Christian erősebben fogja
a kezem. Érzem, hogy felkészült a szorításomra. Megérzem a nyomást és szörnyen
kellemetlen. Szorítom Christian kezét és próbálok nem könnyezni. Már nem is a
fájdalomtól könnyezem, hanem attól, hogy lehet, hogy ez az egész fölösleges,
mert nem tudok majd segíteni Alexis-en. Mikor a vizsgálat véget ért, már nem a
tolókocsival vittek vissza, hanem az ágyon, amin feküdtem. Azt mondták, hogy
holnap reggel haza is mehetek. Christian nem mozdul mellőlem. Elaludtam és
szinte az egész napot végigaludtam. Mikor felébredtem, észrevettem, hogy a
szobám üres. Nagyon megijedtem. Hol van Christian.
Nyílik az ajtó és ez a csodálatos férfi lép be rajta.
- Hé! – súgja halkan. – Hát felébredtél?
- Igen.
- Hogy érzed magad? – aggódó a hangja. Annyira édes.
- Hát, voltam már jobban is. – elmosolyodik és megissza kezében lévő kávét. Én
is innék egyet, de ha jobban belegondolok, akkor nem is kívánom. Az orvos nem
sokkal később lép a szobámba.
- Nemsokára hazamehet Miss. Beckett. Van esetleg valaki, aki egész nap ott tud
lenni magával? – nem kérhetem ezt Christiantől. Annyi munkája van. Annyi dolga
lenne.
- Én vele leszek. És vigyázok rá. – a szeme kedves és gondoskodó. Az orvos
bólint és kimegy a kórteremből.
- Nem kérhetem ezt tőled. Dolgoznod kell. – lehajol és megcsókol.
- Nem vitatkozom. – ezzel le is zárja a vitát. Nem sokkal később megkapjuk a
papírokat és hazafelé indulunk. Nagy nehezen lemászunk a kocsihoz és
elindulunk. Megyünk egy ideig, mire észreveszem, hogy nem a megszokott irányba
tartunk.
- Hová megyünk? – kérdezem óvatosan Christiantól.
- Hozzám megyünk. – nagyon meglep a kijelentése.
- Nem kell ezt tenned. Megvagyok én otthon is.
- Nem foglak magadra hagyni. Megígértem. És csak így tudok dolgozni is, meg rád
figyelni is. – elsuttogok egy köszönömöt és becsukom a szemem. Nem vagyok
fáradt, vagy álmos, de úgy érzem, hogy aludnom kell. Pár pillanat múlva már
alszom is.
Nem tudom mennyit aludtam, de mikor felébredek két apró kék szempár pislog rám.
Nyílik az ajtó és Christian lép be.
- Susi kicsim menj és játssz szépen tovább. Ne zavarjuk a vendéget. – értetlenül
nézek Christian-re. Hát ezt titkolta. Van egy lánya. Mi jön még? Van egy
felesége és egy kutyája? A kislány kitrappolt a szobából.
- Ő… ő a lányod? – kérdezem értetlenül.
- Nem… Nincs lányom, se feleségem, se kutyám. – azta. Most válaszolt a fel nem
tett kérdésemre. – Fel tudsz ülni?
Megrázom a fejem és ő a karjába kap.
- Ez az én szobám. Most körbevezetlek. – rám mosolyog és már sokkal nyugodtabb,
de annál kíváncsibb vagyok. – Ez a folyosó…
Egy kilométeresnek tűnő, hosszú folyosón sétálunk végig. A folyosón rengeteg
szoba van. Nem megyünk be mindegyikbe, csak néhányba.
- Ez a legfontosabb szoba a házban. Ezért féltem attól, hogy idehozzalak. –
nagy levegőt vett, ahogy én is.
Kinyitotta az ajtót és elállt a lélegzetem. Ezt nem hiszem el.
- Ők itt a családom. De egyikük sem a gyermekem. A ház ezen része árvaháznak
van nyilvánítva. A legkisebb gyerkőccel már találkoztál. Ő Susi. 6 éves. –
ahogy körbe néztem, számolás nélkül, hasra ütésre azt mondanám, hogy 25 gyerek
van a szobába. Annyira édesek. Annyira kis tüneményesek. Elmosolyodom és
Christianre nézek.
- Fantasztikus vagy. – mondom neki és szenvedélyesen megcsókolom. – Miért
titkoltad ezt el?
- Az előző barátnőm, futva menekült, mikor meglátta őket. Nem akartalak
elveszíteni.
- Hogy lehet őket nem szeretni? Ez ostobaság. Ők csodálatosak, ahogy te is az
vagy. – egy újabb csókkal bizonyítom
azt, hogy minden szót komolyan gondolok. Christian becsukja az ajtót és tovább
megyünk. Megmutatja az egész házat. Valami hatalmas. Nem is értem, hogy lehet
ilyen nagy házat építeni. Christian visszavisz a szobába és lefektet az ágyra.
Mellém bújik és én elnyomok egy hatalmas ásítást.
- Aludj angyalka. Aludj csak. – suttog és kapok egy homlok puszit. Mellém
fekszik és simogatni kezdi a fejem.
- Angyalka? Ez honnan jött? – kérdezem értetlenül.
- Egy angyal vagy. Aki ennyi terhet el tud hordozni, el tud viselni, az csak
egy természetfeletti angyal lehet. – elmosolyodom és még jobban hozzábújok. Nem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése